Karácsonyi történet - 1.rész

Sziasztok! Az az igazság, hogy eszméletlenül elfoglalt voltam a héten, ezért csak a Deron fele van meg, összecsapni meg nem szeretném, ne haragudjatok :( Viszont cserébe kitaláltam, hogy felteszek egy régebbi karácsonyi egyrészes történetet, hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül. Ezt tavaly írtam egy nagyon kedves Seb-rajongó barátnőmnek, egy részes elméletileg, de túl hosszú lett volna, ezért daraboltam ketté :)
Köszönöm a megértést <3






                                                                                   Karácsonyi angyalok 1/2. rész

A Dior magas sarkú csizmám minden egyes lépésnél belesüppedt a hóba. Remélem nem lesz semmi baja. Hasított bőr, szalagokkal díszített szára egészen a térdemig ért és imádtam. A havazást és a tömeget viszont nem. Persze ez van, ez New York, de ezt akkor sem állom.

- Gyertek, itt jó lesz! – pillantottam hátra Richardra és Danielre. Mindketten operatőrök. Bólintottak és felállították a kamerákat. Kezembe adták a mikrofont majd intettek, én pedig a kamera mögé léptem: - Jó napot kívánok hölgyeim és uraim! Önök a Versenyben e heti adását láthatják. Itt vagyunk a legújabb csapat, a Megaside főhadiszállásán. Itt fogom kérdezni Nolan Gordont, a Megaside csapatfőnökét a következő évről és ha szerencsénk van, körbe is vezet minket. – mosolyodtam el a végére. Richard biccentett és kikapcsolta a kamerát.

- Biztos jó volt így? – kérdeztem.

- Tökéletes volt – kacsintott.

- Akkor menjünk. – mutattam a rengeteg lépcsőre, ami felfelé vezetett.

Az interjú után Nolan Gordon tényleg körbevezetett minket és minden kérdésre kedvesen válaszolt.

     Siettem a kocsimhoz, hogy minél hamarabb otthon legyek. A Dior csizma ebben mindenképpen akadályozott. Ahogy az is, aki hirtelen elém állt. Megtorpantam. Majdnem nekimentem az apró öregasszonynak.

- Elnézést. – próbáltam megkerülni, de újból elém állt. – Bocsánat, én szeretnék elme… - szabadkoztam, de felpillantott. Elakadt a szavam. Hihetetlenül intelligens és átható tekintete volt. Természetellenes, sötétkék színű szemei engem pásztáztak. Hosszú, ősz haja sok-sok apró varkocsba volt fonva. Sötétebb tónusú bőre és sok rétegű ruhái miatt kissé egy indián jósnőre hasonlított. – Én… ne haragudjon. – akartam megint elindulni, de keze szorosan a karomra tapadt. Fel akartam sikítani, de körbenéztem. Csak üzletemberek mászkáltak arra (ami nem is csoda: New Yorknak ezen a részén szinte csak nagy cégek vannak) Biztosan őrültnek tartanának, ha elkezdenék egy kis öreg néni miatt rikácsolni. – Mit akar tőlem? Van… tudja mit? Van pénzem. – hebegtem. Lassan elmosolyodott.

- Nincs rá szükségem. – furcsán kellemes hangja volt. És az egész helyzet kezdett egyre bizarrabbá válni. – Nem érdemli meg az a férfi. – csikorogta. Egy pillanatig csak mereven néztem. Aztán kitéptem a karomat a szorításából.

- Maga nincs eszénél – dohogtam. – Engedjen el, mielőtt segítséget hívok. – váltottam fenyegető hangnemre.

- Menjen – lépett hátra. – Kérdezze majd meg, mi a helyzet Marilynnel.

- Te jó ég. – rezzentem össze. Ez a nő tényleg pszichopata. Komolyan ilyenek laknak New York utcáin és csodálkozunk, hogy annyi a bűncselekmény? Dior-csizmát meghazudtoló sebességgel értem el a kocsimhoz. Először minél hamarabb haza akartam érni, aztán inkább gondolkodtam. Klein, ne kapd fel a vizet. Mi is a bajod tulajdonképpen? Egy idős nő unatkozik és a járókelők leszólításával foglalja el magát. Szegény. Tulajdonképpen sajnálnom kellene, nem pedig megvetni. Fel is hívom Anthony-t.

   Felkaptam az iPhone-omat és a barátom nevére mentem. Sokáig kicsöngött. Már kezdtem feladni, mikor álmos hangon beleszólt:

- Klein? Mi történt?

- Anthony… - könnyebbültem meg, miközben kiálltam a kocsival – Ó. Semmi. Egy öregasszony rám hozta a frászt, de a riport nagyszerűen sikerült, szerintem sikere lesz.

- Értem. – felelte.

- Hű. Nem vagy valami érdeklődő. – vontam fel a szemöldökömet.

- Ne haragudj. Csak aludtam… meg ilyesmi. Ömm… sokára érsz haza? – kérdezte.

- Húsz perc maximum. Miért? – felsóhajtott.

- Semmi. Akkor várlak. Szia. – letette. Oké, Anthony, ez nem volt valami kedves. Ledobtam az anyósülésre a készüléket és inkább benyomtam a rádiót.

       Ekkor már három éve dolgoztam az NTA-nak, Amerika egyik legnagyobb sportcsatornájának. Minden egyes Forma1-es futamra kiutaztam és közvetítettem. Magyarországon kezdtem a közvetítést, mivel ott születtem. Aztán az Amerikai Nagydíj után egy kisebb bizniszt követően az NTA átvásárolt magának. Olyan szerződést ajánlottak Beverly Hills-i lakással és szuper csatornánál, amit nem tudtam kihagyni.

    Ráadásképpen Anthony Blousert, - aki Amerika legsikeresebb és minden bizonnyal leghelyesebb sorozatszínésze – lett a pasim.

       Leparkoltam a ház előtt. Kissé csapzottan léptem be. Anthony meghallhatta a kocsi zúgását, mert kijött a folyosóra.

- Hello, Klein – csókolt meg mosolyogva. Elvigyorodtam.

- Szia, Anthony. – susogtam. Nem hiszem el, hogy az öregasszony miatt komolyan kételkedtem benne. Nevetséges és gyerekes vagy, Klein. – Na mi a szitu Marilynnel? – viccelődtem és készültem rá, hogy az értetlenkedő Anthonynak magyarázzam el, miért kérdezek baromságokat.

    De mikor megfordultam, egy leforrázott, döbbent és sajnálkozó Anthonyval néztem farkasszemet.

- Honnan tudsz róla?! – kérdezte végül indulatosan. Ösztönösen hátrébb léptem. – Küldtél utánam valami magánnyomozót? Figyeltettél?!

- Miről beszélsz? – kérdeztem meglepetten.

- Marha vicces vagy, mondhatom. Gratulálok. – sepert le mindent az asztalról egy mozdulattal dühében. A tányérok és poharak csörögve törtek szét a padlón. – Igen, csaltalak, annyira akartad ezt hallani? – vont vállat. Elsápadtam.

- Anthony… nem mondhatod komolyan…

- Tudtál Marilynről, nem? Igaz, hogy idősebb, mint te és te mondjuk jobban nézel ki, de túl sokat dolgozol. Ő meg mindig itt volt, amikor csak szükségem volt rá. – éreztem, hogy másodperceken belül elájulok. A szekrényhez mentem és ittam egy pohár vizet. Remegett a kezem.

- Két éve együtt vagyunk és kiderül, hogy már hónapok óta csalsz… ez… szép. – mormoltam végül.

- Elmegyek. – válaszolt.

- Ne gyere vissza. – sóhajtottam fel. – Vidd a cuccod és soha, de soha többet nem akarlak itt látni.

Elmentem otthonról és csak hajnaltájt mentem vissza. Addig folyamatosan agyalva vezettem keresztül-kasul a városban. Mikorra hazamentem, Anthonynak már híre-hamva sem volt. Egy darab cucca sem volt a házban, de ami még jobban érdekelt: ő maga már távol járt. Még mindig kirázott a hideg, akárhányszor a félelmetes öregasszonyra gondoltam. Honnan tudhatta…? A francba is. Biztos olvasta valami bulvárlapból. Te jó ég. El sem hiszem, hogy ezért hisztiztem meg aggódtam. Megnéztem a telefonomat. Hajnali három óra ötvennégy perc. Úgy, ahogy voltam bedőltem az ágyba.

Tőlem szokatlanul későn keltem fel. Még mindig kábán és hitetlenkedve keltem ki az ágyból. A tegnapi nap… a riport, az öreg néni, Marilyn, a szakítás…? Tényleg megtörtént?

    Elmentem zuhanyozni és hajat mosni. Mihelyst kész lettem, jó melegen felöltöztem és beültem a kocsiba.

   Legalább egy órahosszáig keringtem, hátha megtalálom az öreg nénit, de sehol sem láttam. A hó szakadt és a vászoncsizmám átázott. Éreztem, hogy a zoknim tocsog a vízben. Akkor ebből most elég. Nem kellene bediliznem és egy buta viccből ekkora ügyet csinálni.

- Tessék. Gondoltam, hogy nem lesz annyi esze, hogy a Vuitton csizmájában jöjjön, pedig az aztán nem ázna ilyen randán be. – nyújtott előre mellettem egy öreg kéz egy pár száraz zoknit. Önkéntelenül hátra ugrottam.

- Mi maga? Valami beteges rajongó? – kérdeztem tisztes távolságból. Felnevetett.

- Nem mindegy? – kacsintott – Mindkettőnknek könnyebb a dolga, ha nem vesztegeti arra az időnket, hogy kételkedik mindenben.

- Időnket? Nem értem. – ráztam meg a fejemet. Lemondóan legyintett.

- Mit szeretne, Klein? Mire vágyik a legjobban? – jött közelebb.

- Na jó. Azt hiszem… badarság volt most idejönnöm. Nem is tudom, mit teszek. Én… megyek. – magyarázkodtam össze-vissza.

- Mivel tudom meggyőzni? Már megvette Anthonynak karácsonyra azt a BMW-t, amit kinézett magának, nem igaz? Sőt, ma reggel arra gondolt, eladja és az árát egy jótékonysági cégnek adja. Bravó, Klein. Remek ötlet.

- Ez ijesztő. – mormoltam. Sohasem hittem a természetfeletti dolgokban, ez a nő meg olvasott a gondolataimban is. Még senkinek sem mondtam ezt az alapítvány-dolgot, tényleg ma reggel agyaltam rajta.

- Legalább már elfogadja. – mosolyodott el szélesen és tökéletesen fehér fogsorát megvillantotta. – Nos, mit szeretne?

- Hogy érti? – léptem most már én is közelebb. A hó egyre jobban rákezdett.

- Kérjen akármit. Így értem.

- Én… csak… boldog szeretnék lenni. Igazán boldog. Nem olyan boldog, amilyen boldoggá egy Beverly Hillsi nyolc hálószobás lakás meg világhírű fickó tehet.

- Klein, ön egy jó ember. – mondta halkan. A havat a szemembe fújta a szél. Elfordultam, míg a hófúvás mérséklődött, de mire visszafordultam, az öreg néni már sehol sem volt. A kocsimra dőltem.

- Klein, kezdesz bedilizni – motyogtam magamnak, majd lepillantottam a kezembe. Azért ez a száraz zokni eléggé jól jön most, meg kell hagyni.

Anthony nélkül valahogy megkönnyebbültem. Könnyedebben és szabadabban csináltam mindent és ez a munkámra is igaz volt. Holtszezonban én voltam az összefoglaló műsor felelőse. Anthony nélkül szinte csak dőltek az ötletek belőlem. A főnököm, Mark Glasko le volt nyűgözve:

- Imádlak, Klein – nevetett – Nagyon jókat mondtál. – hátradőlt. Meghívott ebédelni. Legtöbbször egy-egy ebéd közben beszéltük meg a következő heti műsort.

- Végre csinálhatnék egy interjút Seb Vettellel is, nem gondolod? – pislogtam angyalian. Mark tudta, hogy teljesen odavagyok érte. De még sohasem volt vele direkt munkám.

- Jaj, tényleg. Figyelj, Klein. Van egy jótékonysági együttműködés. Egy lebénult kislánynak szervezünk estét. Mármint a csatornánk, az NTA. Lennél a házigazdája? A kislány imádja az egész F1-dolgot. Minden pilótát meg csapatfőnököt, csapatot meghívunk. Lesz aukció is és a befolyt pénzt felajánljuk a kislány ellátására.

- Ez nagyon aranyos. Te jó ég, Mark, köszönöm, persze, levezetem a műsort nagyon szívesen.

- Tudom, hogy bírod az ilyesmiket. A jótékonyság meg adakozás az a te asztalod, Klein.

- Szeretek ilyeneket csinálni – vontam vállat.

- Átküldöm majd az adatokat meg a szöveget, rendben? – kacsintott, mire bólintott – őszintén, Klein: az az Anthony nem érdemelt meg téged. Mióta nem vagytok együtt, szinte kivirultál.

- Örülök, hogy így látod – mosolyogtam. Tényleg így éreztem magam. – Nos, azt hiszem, mindennel megvagyunk. Még van egy kis dolgom, megyek. – álltam fel. És megint a Megaside székháza közelében parkoltam le és sétára indultam. Ahogy teltek a napok, rabja lettem annak, hogy az öregasszonyt keressem néhanapján. De már legalább két hete nem láttam, hiába járkáltam erre.

- Klein…? – kérdezte valamerről. A hang irányába fordultam. A jéghideg járdán ült törökülésben. – Miért keresel egy ideje?

- Én… nem is tudom – kuporodtam mellé. – Nem fázik? – fordultam felé. Felnevetett. Csengő, kellemes kacaja volt.

- Nem mondhatnám. Na mire vagy kíváncsi?

- Te tetted ezt…? A Sebastian Vetteles munkát nekem…? – a szeme ragyogott, hátradobta a hajfonatait.

- Miből gondolod, kedves?

- Nem tudom. Mindenben tanácstalan vagyok. Meg magányos. Nincs értelme az egész életemnek. – mormoltam magam elé. Hosszú, gyűrűkkel teleaggatott ujját az állam alá tette és maga felé fordította a fejemet.

- Nem véletlenül vagyok itt. – susogta. A szél meglegyintette az arcomat és furcsán éreztem magamat. Már nem is fáztam. – A fehéret vedd fel. – mondta még és egy tized másodperc múlva sehol sem volt. Hogy tud ilyen hamar eltűnni…? És milyen fehérről beszélt? Feltápászkodtam. Az emberek valószínűleg hajléktalannak néztek. Bár a Burberry szőrmekabátom van rajtam és egy nagyon elegáns sötétbarna bőrcsizma. Már nem azért, de túl jól nézek ki ahhoz, hogy hajléktalannak nézzenek...

Deron - 9. rész

Sziasztok! Igen, sajnálom, kicsit későn hozom, ezer bocsánat, de betegeskedek :/ A következő résszel próbálok sietni! :)

Igen, tudom. Nem volt éppen jó döntés a csapattársammal összejönni. De ha a szó szoros értelmében nézzük, nem is jártunk... csak... valami hasonló. Összeszorítottam a szememet és a telefonom után nyúltam.
Kicsörgött. Egyszer... kétszer... háromszor...
- Deron. - sóhajtott fel. Önkéntelenül is fülig szaladt a szám.
- Hello, Tom. - Eizára néztem, aki a szemeit forgatta. Figyelmen kívül hagytam és átsétáltam a nappaliba. - Eiza mondta, hogy hívtál.
- Hmm... persze. Eiza. Nos, igen - vett nagy levegőt és kicsit feszengett - Fura, hogy nem vagy itt már - dünnyögte. - Két hete azon kaptam magam Brazíliában, hogy a te nevedet keresem a boxok felett. - mondta. - Meg ilyesmi - fejezte be gyorsan. Nem volt jellemző rá ez az érzelem-kinyilvánítás. - De minden oké?
- Ó. Öhm... hogyne. Tom, hihetetlen ez az egész - dobtam le magam egy fotelbe.
- Tudom, Ronnie. - Ronnie...! Az egész Földön ő az egyetlen, aki így hívott valaha is. - Miattad lesz bekapcsolva a tévé. - nevetett.
- Reméltem is - mosolyodtam el én is és hirtelen esett le, hogy Tom igenis hiányzik.
Tom.
Tom Chilton.
Tom Maxchiltonbátjya Chilton...


- Meg tudjátok javítani a második futamra?! - Tom szinte idegbeteg módjára követelt választ az egyik szerelőtől. Az említett zavartan pillantott oldalra, mintha csupán egy tekintetből meg tudná állapítani.
- Öhm, nem... nem tudom - vallotta be hebegve, Tom pedig mérgesen hagyta ott. Alapvetően remekül megvolt ő a csapattal, de ha összetörte a kocsit, teljesen kifordult önmagából. Ezzel mindenki tisztában volt, ahogy azzal is, hogy a személyi edzőjét leszámítva én voltam az egyetlen ember, akit ilyen állapotában is megtűrt maga mellett. Többen is rám néztek: csak Tom volt benne abban a tömegbalesetben, ami a kiesését és a szinte totálkáros kocsit okozta: én előttük fordultam, így mindenből kimaradtam.
Felsóhajtottam és elindultam az öltözője felé. Óvatosan kopogtam kettőt.
- Inkább ne gyere, akárki is vagy - dohogta bentről.
- Akár egy kisgyerek. - húztam el a számat, miközben bementem és becsuktam magam mögött az ajtót. Mindig is jóban voltunk, tudtam, hogy velem nem fog flegmázni.
- Ha egy kicsit is elhúzom jobbra a kormányt... - kezdte a kesergést, de megállítottam:
- Tom... nem tetted. Szóval utólag el tudod húzni? - tettem fel a költői kérdést.
- Hát... nem, de... - vett nagy levegőt.
- Tudsz változtatni valamin is azzal, hogy idegbetegeset játszol? - kérdeztem higgadtan.
- Nem, de... - hajtotta le a fejét, akár egy szomorú bernáthegyi. - Francba, de elegem van mindenből - morogta mérgesen. Megsajnáltam és ahelyett, hogy folytattam volna kioktató, hűvös viselkedésemet, mellé léptem és sután átkaroltam összeroskadt vállát. Nem emelte fel a fejét, de jobb karját kinyújtotta és a combomat lágyan átölelte.
- Egy újabb hétvége, amit cseszhetek. - suttogta.
- Hé, hé, hé... így történt. Semmit nem tudsz csinálni. - szusszantottam szomorúan és önkéntelenül is simogatni kezdtem a hátát.
- Ja, csak... értem, oké, hogy mindenki életében vannak jobb és rosszabb időszakok, de... de... - felemelte a tekintetét. - De ennyire...?! - kérdezte kétségbeesetten. Pár hónapja szakított a barátnőjével, bár nem mondta, hogy miért, mert magánéletről akkor még nem igazán beszéltünk. De ezt a fájdalmat is láttam átsuhanni az arcán.
- Tom, légyszives, nyugodj le. - a kelleténél idegesebben nyugtattam, de hirtelen megijedtem, mert sosem láttam ennyire érzelmesnek még.
- Nyugodt vagyok - erőltetett hirtelen mosolyt az arcára, ami körülbelül annyira volt őszinte, mint a kivégzésre váró rabok mosolya.
- Tényleg? - néztem rá szigorúan és gyanakodva.
- Igen, na - nevetett fel és hirtelen az ölébe rántott. Meglepetten kiáltottam, majd megkapaszkodtam az alkarjában, nehogy hanyatt vágódjak. Ahogy visszanyertem az egyensúlyomat, leesett, mennyire dögös is. Gyorsan lehurrogtam magam, de nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy valamiért eddig nem is gondoltam arra, milyen vigyora van.
- Azt hiszem, lassan megyek - mondtam gyorsan. Nyilván tudta, hogy csak szabadulni akarok, még egy órahossza volt a következő futamig. Nem engedett el, csak nézte az ajtót némán. A stresszelős, ideges arca szinte megfeszült, már az előbbi tettetett mosolynak sem maradt rajta nyoma. - Tom...? - szólítottam meg félénken. Nem nézett rám, még mindig csak maga elé bambult. - Tom! - előrehajoltam, hogy felálljak az öléből, de hirtelen felém kapta az arcát. - Hallod... megijeszte... - kezdtem, de befejezni nem tudtam, mert bal kezét a tarkómra csúsztatta, közelebb húzott magához és lágyan csókolt. Döbbenten meredtem rá és kissé eltoltam magamtól.
- Bocs... bocs, Ronnie, én csak... - akkor néztem fel a kék szemeibe, az apró nevetőráncokra a szeme körül és most én nem hagytam, hogy végigmondja: mintegy bocsánatkérésként az előbbi elhúzódásommal kapcsolatban hajoltam előre, most már aktívan beszállva a projektbe, hogy folytassuk, amit az előbb abbahagytunk. Elég volt ennyi bátorítás neki, elvigyorodott, a csípőmet megemelve húzott magához a csók közben, mialatt szorosan öleltem.
Valahogy így kezdődött. Nem jártunk, de ha azt mondanám, "barátsággal extrákkal" kapcsolatunk volt, az sem lenne helytálló. Annyira nem volt komoly a kapcsolatunk, hogy ezt felvállaljuk a sajtó és mindenki előtt, de igazából kicsit nyílt titok feelingje volt az ügynek.


- Deron! - kiabált be Eiza. Meglepetésemben majdnem elejtettem a telefonomat. - Keresnek a portáról!
- Ó. Tom... majd beszélünk, jó? Mennem kell - suttogtam.
- Remek. Majd kereslek. - lelki szemeim előtt láttam, ahogy kacsint.
- Oké. Szia - leheltem és bontottam a vonalat.
- Deron! - üvöltött Eiza újra - Mondom keresnek! - ismételte.
- Jövök már - iramodtam ki, majdnem elcsúsztam az angóraszőnyegen. Elvettem a kezében tartott telefont.
- Miss Pilewicz? - kérdezte feszülten a Fickó A Portáról.
- Igen...? - vontam össze a szemöldökömet.
- Itt van egy nő, aki állítólag az ön ismerőse és...
- Naná, hogy az ismerőse vagyok, kiskrapek! - hallottam egy harsány rikkantást a háttérből - Siessél má'.
- Khm, nos, igen - próbálkozott újra a férfi - Viszont nem volt jelezve, hogy látogatója jön. Bizonyos Andrea Moja. Engedjem fel?
- Hogyne, engedje kérem, köszönöm a türelmét - válaszoltam vigyorogva, ahogy elképzeltem, hogy mekkora gyomorgörccsel ülhet most Andyvel szemben. Eizára néztem. - Nos, végre bemutatom neked Andyt.
- Kíváncsi vagyok - simítgatta le tökéletes lófarkát minden oldalról. - Mit akart Chilton? - érdeklődött.
- Csak... beszélgettünk. - tértem ki a válaszadás alól.
- Ja. Értem. Ez eléggé hátba vágott, meg sem gondoltam volna, hogy telefonálás közben beszélgetnek valakik is - szólalt meg gúnyosan. Felnevettem és inkább elmeséltem neki azt a pár mondatot, ami elhangzott köztünk. Pont a végére értem, mikor Andy kivágta az ajtót.
- Halihó, Meszeltarcúkám! - csapta csípőre a kezét.
- Andy - intettem bágyadtan.
- Hát ez a másik sápadt bige meg ki? - mutatott Eizára, aki már így is szinte szakadt a röhögéstől.
- Eiza vagyok - nyögte két röhögőgörcs között.
- Én meg Andy, a helyi jócsaj. - mutatkozott be - Mi újság azóta a szőke jó sráccal? - ült le kérdés nélkül a fehér bőrfotelbe és sokat sejtető arccal nézett rám.
- Kimivel...? - tettem fel a kérdést teljesen feleslegesen.
- Naná, hogy vele, nem is a nyugdíjas klub elnökével! - hördült fel.
- Pár szót váltottunk, semmi nagy cucc - vontam vállat.
- Remélem vasárnap este nagy buli lesz - húzta el tűzpirosra rúzsozott száját Andy, majd megigazította fején a sapkát.
- Ha jó futamot zárok, mindenképpen. - bólintottam és halál lazának próbáltam tűnni, de közben nagyot nyeltem. Istenem, csak add, hogy ne rontsam el nagyon...! - De ezúttal nem tervezek asztalon énekelni vagy... Kimit ajnározni - Vagy Anthony ágyában kelni, de ez még mindig nem olyan információ, amit ki kellene kukorékolnom a vakvilágba.
- Nem volt az annyira negatív - nevetgélt Eiza - Azóta tudja a neved és megjegyzi folyamatosan, hogy jó a segged, mi kell még? - viccelődött. Fapofával néztem rá.
- Eiza, ne próbálj meg ezzel poénkodni - mormoltam, mire megint kuncogott.
- Jó, inkább gyere, ússz egy órát. - emelte fel a karjait megadóan. 
- Helyes, menjünk! - pattant fel Andy is és a tény, hogy őt voltaképpen nem hívtuk, nem igazán zavarta. Rögtön kihalászott egy Miu Miu bikinit a bőröndjéből.
- Azta. - képedt el Eiza.
- Ja, modellkedek néha, ha már a fehér luvnyák haját unom. Az egyik fotózáson adta nekem a stylist. - magyarázta Andy magától értetődően. Nehéz volt őt elképzelni a kamera előtt fegyelmezetten pózolgatva, de szép metszésű arcából ítélve adta magát, hogy ezzel is megpróbálkozzon.
- Deron, fürdőruhásodj, addig elintézem az uszodát. - kacsintott Eiza. Francba. Folyton az úszás. Elővettem a sportbikinimet, aztán nekiláttam, hogy minél szorosabb kontyba rendezzem sötétbarna hajamat. Felkaptam a törölközőmet és Andyvel nevetgélve indultunk el lefelé.
A mérgesen fújtató Eiza a portán várt minket.
- Ezeknek a nyomiknak pillanatnyilag egy, azaz egy medencéjük üzemel egy rohadt átalakítás miatt - dohogta.
- Egyszerre úgyis egy medencében úszok, nem? - vigyorodtam el - Eiza, ne sznoboskodj már, jó ez. - forgattam a szemeimet, majd előreindultam a sötétkék "uszoda" felirat felé, míg Andy és ő követtek.
Magabiztosan rántottam ki a nehéz ajtót.
Aztán bumm.
Kimi Räikkönen csuromvizesen pont előttem.
Egy szál fürdőnadrágban.

- Ó. Ó. Ó. Vagyis he... he... he... heló. - hebegtem összevissza. Felpillantott és elvigyorodott.
- Szi-szi-szi-szia - utánozta a dadogásomat fájdalmasan élethűen.
- Mi csak... ööhm... úszni jöttünk - fulladt el a hangom. A válla fölött hátranézett a hatalmas és hihetetlenül felszerelt medencére.
- Igen, az úszómedencék esetében ez nem túl kirívó eset. - próbált elfojtani egy újabb vigyort, kevés sikerrel. Körülnéztem, hátha akad valahol egy felhúzott vadászpuska, amivel fejbelőhetem magamat. Tényleg közöltem vele, hogy úszni jöttünk...?! Úgy láttam, megsajnált:
- Mi is ezért vagyunk itt. - mondta engedékenyen és átintegetett a medence másik oldalán álldogáló Marknak, akit eddig észre sem vettem.
- Zavarunk, ha csatlakozunk? - és vajon most hülyeséget kérdeztem. Gyorsan átgondoltam, de ez még annyira nem is tűnt marhaságnak. Viszont mikor felnéztem rá, már megint nevetgélt.
- Nem tűnsz elég kövérnek ahhoz, hogy olyan mennyiségű vizet szoríts ki, amelynek a hiánya már zavarna. - mondta újabb félmosollyal, majd további csevegés helyett odakiáltott Marknak és a vízbe ereszkedett.
- Hányat? - kérdezte tőle.
- Tizenöt hossz elsőre! - rikkantotta neki Mark, majd kedves mosollyal felém biccentett.
- Deron, neked elég lesz tíz. - hallottam magam mögött Eiza hangját, majd egy határozott lökéssel a medence partjáról a klóros vízbe taszított...

Deron - 8. rész

Sziasztok! Holnap reagálok az előző rész komijaira is, csak már majd' bealszok :) De azért ehhez is írhattok ám ;D Köszönök mindent :*

Ausztráliában nyomultunk már lassan egy hete. Életem legelső királykategóriás futamán. Már túl voltunk egy eligazításon (Kimi késve érkezett és csak unott fejjel leült a leghátsó sorba) és egy „Együtt Ausztrália élővilágért” elnevezésű jótékonysági akción, amelyen a kedvenc állatunkat kellett lerajzolni egy-egy nagy papírlapra, amiket később elárvereznek és a befolyt összeget a már említett célra használják majd (Kimi nem jelent meg). Ma azonban már muszáj lesz tevékenyen részt vennie a hétvégében, ugyanis - mint a tavalyi melbourni nagydíj győztesét - őt is a sajtó elé idézték. Akárcsak engem, mint első hétvégés újoncot és Sebastiant, mint VB-címvédőt. Minket ültettek első sorba, mögöttünk pedig Nico, Adrian és Max foglalhatott helyet. Már jó pár perce ott ültünk öten, vártuk, hogy végre elkezdődjön az egész és türelmetlenül hajlítgattuk a mikrofonunkat, mikor Kimi megjelent. Sebastian mellettem elvigyorodott és integetett neki. Jégember halvány mosollyal biccentett, majd ledobta magát a bal oldalamra, mintha ez oly természetes volna. Gyorsan kezet fogtak mögöttem és sutyorogni kezdtek, de egy szót sem értettem. Kimi felém fordult.

-        Miss Jóhátsó. – bólintott komolyan köszönésképpen, csak, hogy szívózzon. Seb felnevetett.

-         Lemaradtam valamiről? – kérdezte kuncogva.

-         Persze. Lehet, hogy te azt hiszed, vagy valaki a négy világbajnoki címeddel, de én az évszázad pilótája vagyok, baszki. És nem én mondtam, hanem ő – mutatott rám. Sebastian tovább nevetett, majd rám nézett.

-         Hiba volt, el fogja bízni magát. – játszotta meg az aggodalmast, mire Kimi szélesen elmosolyodott, de nem válaszolt, csak előrefordult, mintegy jelezve a riportereknek, hogy szeretné, ha elkezdenék, hogy aztán minél hamarabb itt hagyhassa őket. Ahogy várta, mozgolódni kezdtek a sajtó munkatársai, majd nemsokára egy magas férfi jelentkezett.

-         Sebastiantól kérdezném, hogy nem lett e kevésbé motivált most, hogy újabb címmel gazdagodott a tavalyi év végén? – Seb persze elmondta, mennyire motivált még mindig, aztán pár kérdés után rátértek arra is, milyennek érzi az autót és úgy általában minden műszaki újítást átbeszéltek. Kimi gyanúsan sokszor pillantott eközben az órájára. Egy duci, hirtelenszőke újságírónő kért szót:

-         Deron és Kimi: állítólag együtt szórakoztatok az utolsó téli teszten. Volt alkalmatok megismerni egymást? – erős akcentussal beszélt és fogalmam sem volt, mit kellene válaszolnom. Kétségbeesetten kerestem a tekintetemmel a hátul álldogáló Waltert, de csak bambán nézett vissza rám, nem várhattam tőle segítséget és…

-         Igen. – felelte Kimi váratlanul. Kissé előrébb dőlt, úgy folytatta: - Beültünk egy helyre pár sráccal, akik régen velem dolgoztak, most pedig már Deronnal. Jól éreztük magunkat, beszéltünk pár szót és ennyi. – vont vállat.

-         Kimi elmondta, milyen tényezők alapján ismert fel – tettem hozzá, utalva a „jóseggű, kávéfőző pilótacsaj” megnevezésére. Alig észlelhetően húzódott a szája széle feljebb.

-         Deron pedig, hogy ki a kedvenc pilótája a mezőnyből. – kontrázott rögtön. Oké, 

elismerem a vereséget.

-         És megmondja ki a kedvence? – kérdezte a nő kuncogva, mintha a saját belső poénkodásunkat ő is értené.

-         Nem. – felelte Kimi, általános derültséget keltve az újságírók között. A riporternő is próbált mosolyogni, de igencsak lelombozva ült vissza a helyére. Még megkérdezték, hogy érzem magam és mit várok a hétvégétől, valamint a többieket is kifaggatták, amiről csak tudták. Mikor befejezettnek nyilvánították a sajtótájékoztatót, felpattantam és leszedtem a mikrofon zsinórját magamról. Kimi már el is tűnt.

-          Deron… minden oké? – kérdezte Sebastian barátságosan.

-         Hogy velem…? – pillantottam körbe meglepetten, mintha annyi más Deron lenne a környéken, hogy egy tűt sem lehetne leejteni anélkül, hogy ne pont egy Deron lábára essen.

-         Igen. Csak… észrevettem, hogy keveset lógsz a többiekkel meg ilyesmi. – vallotta be restelkedve. – Romainnel jóba vagy?

-         Ja, hogy az – biccentettem – Persze – sóhajtottam fel, miközben már egymás mellett igyekeztünk kifelé. – Semmi bajunk egymással. Nekem szimpi meg minden, de… nem visszük éppen túlzásba az öribarizást, ez is igaz – ismertem el. – Egyszerűen kicsit elveszett vagyok még – forgattam a szemeimet – Nem igazán hiszem el, hogy most például egy négyszeres bajnokkal beszélgetek. – fűztem hozzá. Atyaég, azt fogja hinni, hogy próbálok nyaligátorkodni.

-         Ne hülyéskedj, nem vagyok több, mint te vagy akárki más. – legyintett – Mit csinálsz délután? – kérdezte hirtelen.

-         Öhm… gondolom beülök a hotelbe és undorító alakításokkal megtűzdelt latin-amerikai szappanoperát nézek – vallottam be.

-         Megtisztelő lenne, ha ezt a szinte egetverően jó programot lecserélnéd egy tengerparti tollasozásra. – torpant meg széles vigyorral.

     -         Hű. Sebastian. Köszönöm, tényleg. Mehetünk, persze.

    -    Ne hülyéskedj, csak megvédelek a rengeteg José-Mánuel Armando Huanita Sáncheztől. – viccelődött – Na, akkor háromkor találkozzunk a hallban. Van nálam ütő és tollas. - veregette meg a vállamat bizakodóan. Nagyot sóhajtottam, miközben utána bámultam. Annyira jófej... simán mondhatná, hogy egy kis újonc felkapott pilótalány vagyok és úgy nézhetne le, hogy azt még tökéletesen helyénvalónak is érezném. Ehelyett jön, törődik velem és próbálja bemesélni, hogy pont semmi jobb dolga nincs, minthogy velem tollasozgasson a parton.
Walty lustán sétált hozzám.
- Kimi Räikkönen, mi? - fonta össze a karjait a mellkasa előtt és kuncogott.
- Csak egy helyen buliztunk - emeltem fel a karomat hárítva.
- És kinek az ágyában keltél fel? - nevetgélt.
- Walter! - szörnyülködtem látványosan - olyan, mintha az apám lennél és hidd el, hogy apával sem szoktam arról beszélni, mikor kinek az ágyában ébredek - szögeztem le. Egyébként meg Anthony ágyában, de úgy döntöttem, nem osztom most meg ezt vele.
- Na jól van, oké, oké, ezt inkább tényleg nem akarom hallani. Sajnos én is kicsit  lányomnak érezlek, szóval az ilyen részletektől tényleg kímélj. Még a végén leütnék egy-két udvarlót. - tette hozzá mérges fejjel. Annyira szórakoztató volt, hogy felnevettem. Megrázta a fejét és újra az a Walter Bennington volt, aki bárkit le tud venni a lábáról egy-két ügyesen megtervezett mosollyal. - Be akarok neked mutatni valakit. - szólalt meg. Mögüle egy határozott, de vékonyka lány lépett ki. - Mondtam, hogy keresünk egy szuper sajtóst. Nos, ő itt Kaasia Eriksson. - A lány magabiztosan mosolyodott el és a kezét nyújtotta:
- Hello, Deron.
- Nos, hello, Kaasia. - ránézésre pont olyan rámenős, mint Walty és olyan eltökélt, mint Eiza. Újabb rabszolgahajcsár lesz vajon...?
- Én magatokra hagylak titeket, beszéljétek meg a részleteket. - kedélyeskedett Walty, majd rám pillantott. - Kávézok Bernie-vel. - magyarázta kisifús vigyorral és már sietett is az
 ajtó felé. Visszafordultam Kaasia felé, aki fürkésző pillantással méregetett. Visszasétáltam vele a hotelbe, közben elmondta, hogy pontosan mi a feladata, én meg bólogattam, mert hozzátenni nem sok mindent tudtam. Alapvetően ő lesz az, aki nem hagyja majd, hogy felkössem magam, mikor egyik helyről a másikra rohangálok. Ha úgy tetszik, ő a élő, sétáló noteszem, de a különbség, hogy szerencsére nem nekem kell gondoskodni róla (valamiért mindig is pillanatok alatt elhagytam a noteszeket)
   - És akkor most tisztázzuk - kezdte, miközben kérdés nélkül levágta a táskáját a hotelszobámba. - te meg Kimi Räikkönen együtt buliztatok, ugye? - bólintottam. Igen, hülye vagyok, de ezt olyan jó elismerni. - Oké. És most meg mész majd... hová is? - vonta fel a szemöldökét, mint valami kiképzőtiszt.
   - Háromkor Sebastian Vettellel tollasozni a tengerpartra - bólintottam és felkaptam a földről a neonsárga Airmaxemet és belebújtam. - Mindenről ilyen részletesen be kell majd számolnom? - fújtam el a szemembe lógó tincseimet. Kuncogva bólintott. Látszott rajta, hogy mulattatja tudatlanságom.
   - Sajnálom, de igen. Hogy ha akármi történik, gyorsan átlássam mit kell mondanunk és be tudjalak védeni. Mondhatjuk úgy is, hogy én vagyok a verbális testőröd.
   - Mi történhetne? - kérdeztem döbbenten és lázasan gondolkodtam, mi a fészkes fenéről beszél ilyen komolyan.
   - Például az egyik pilóta azt mondja, hogy csaltál egy előzésnél. Vagy valami félnótás azt kamuzza, hogy együtt vagytok. Vagy jön egy kamuhír, hogy átigazoltál a... mittudomén, HRT-hez. - sorolta.
- Ó, értem, értem. - legyintettem.
- Tekints személyi asszisztensnek - pislogott angyalian. Remek, bírom a csajt.
- Most lemegyek. - közöltem vele. Derűsen bólintott.
- Tehetek még érted valamit? - kérdezte.
- Igen. Szólnál Andy Mojának, hogy jöjjön el Ausztráliába, amilyen gyorsan csak tud? - torpantam meg a küszöbön. Igen, Andyt nem ismertem túl régóta, de máris hiányzott a rengeteg jótanács, amit kéretlenül is folyton osztott és az a pattogó stílus, ahogy beszélt.
Kaasia mégegyszer megkérdezte a nevét, lejegyezte, összecsapta sötétbordó füzetét, majd elsietett elegáns selyemszandáljában.

Seb tényleg lent várt. Nem tudom, hogy ezen egészen pontosan miért lepődtem meg, mindenesetre sokkal inkább számítottam arra, hogy hiába várom majd a porta mellett a kristálycsillárokkal telerakott hallban, mint arra, hogy tényleg ott lesz, barátságosan mosolyogva és két tollasütővel.
- Sebastian... nagyon kedves tőled... ez az egész - köszörültem meg a torkomat, mikor leértünk a tengerpartra. Annyira nehezen tudok ilyesmiket megfogalmazni rendesen. Oldalra fordult.
- Ez a legkevesebb, Deron. És tényleg van kedvem - bizonygatta, majd körülnézett: a szél nem fújt és pont olyan terület volt, amely fürdőzésre annyira nem alkalmas, mint a párszáz méterrel arrébb lévő partszakaszok, ezért kevés magát vékonynak gondoló alig takaró-bikinit felvevő nő és kevés mérgezett-egér módjára rohangáló kisgyerek volt ott.
- Tudsz tollasozni? - kacsintott, majd a kezembe nyomott egy ütőt. Nos, kicsi koromban legalábbis tudtam. Apa szent meggyőződése volt, hogy ez javít a koncentrációban,  ezért rengeteget ütögettünk, miután visszavonult.
Sebastian és én majdnem hatig lent tollasoztunk és még utána is csak a part mentén sétáltunk. Szóba került minden: hogy jutottam el idáig, milyen Peter Stenson lányaként élni, hogyhogy nem lettem színésznő, mint anya... ő hogyhogy még nem vette feleségül a barátnőjét, hogy bírja ennyire a tempót...? Körülbelül mindent átbeszéltünk. Jó érzés volt, hogy végre van valaki, akivel kicsit közelebbi kapcsolatom is van (ha nem számítjuk ide persze Kimi magasröptű észrevételeit velem kapcsolatban)
Már hét óra is bőven elmúlt, mikor visszamentem a szobámba. Eiza az ágy szélén ült, a laptop előtt. Mikor beléptem, felpattant.
- Mondd, minek van neked mobilod, ha itt hagyod?! - lengette meg mérgesen a készüléket az orrom előtt.
- Bocs. - vontam vállat - Mi ennyire fontos...? - Eiza csípőre vágta a kezeit.
- Ó, semmi, igazán - legyintett színpadiasan. Hosszú, szőke haját hátradobta a válla mögé - Csupán bizonyos volt csapattárs keresett. - nézett rám csípősen.
Francba. Volt csapattárs...
...volt pasi.

Deron - 7. rész

Sziasztok! Itt az új rész. :) Írjatok-kommenteljetek, hétvégén pedig hozom az új részt. Puszi :D

- Ez van mindig, vágod? Tököm kivan a fehér pasikkal - magyarázta a nézeteit Andy. Egy kocsmába ültünk be, miután felhívtam, hogy tanácstalan vagyok és az egyetlen női nemű lény, aki a közelemben van általában, nem ér rá (Eiza, ő ugyanis hazarepült még hét elején a húgának az eljegyzésére) Andy értem jött és kerestünk egy nem sok ember által látogatott, olcsó kis pubot. - Fuj, de utálom mindet - tette még hozzá és felhörpintette a maradék italát. Andy sört kért, ami nem túl meglepő, az viszont már igen, hogy szívószállal issza, szörppel keverve. (mikor megemlítettem neki, hogy ez nekem szokatlan, kiosztott, hogy a magamfajta hófehérkék semmit sem tudnak a helyes sörivásról)
- Oké, nem erről van szó, nem ismerjük egymást... - kezdtem, közben a söröskorsóm szélét piszkálgattam.
- De ha randira hív, mér nem tudja a nevedet?! - fakadt ki.
- Ó, a randira hívott elég erős kifejezés. Mondta, hogy elmennek egy csomóan inni és flegmán odamorogta, hogy ha kedvem van, én is jöhetek - vallottam be kelletlenül, de Andy pillanatok alatt lehurrogott:
- Az, hogy hogy hívott el, már csak részletkérdés! Ne vessz el a részletekben, angyalom! - legyintett és szürcsölve itta ki az utolsó cseppeket, de már intett is egy következőért. - Hé, albínókám! - kiáltott oda az unottan poharakat törölgető srácnak. - Most már valami ütősebbet.
- Én... nem vagyok albínó. - mormolta halkan, megilletődve, miközben az asztalunkhoz ért ha jól látom, egy üveg Finlandiával. Milyen ironikus...
- Hazugnak nevezel?! - kapta fel a vizet felháborodva Andy és kihúzta magát.
- Nem, csak azt mondom, hogy nem vagyok... - szabadkozott szegény, de Andy újra megelőzte:
- Nézz magadra! Milyen színű a bőröd?! - követelt választ.
- Hát... fehér, de...
- És az albínóknak?!
- Fehér, de...
- Hát akkor itt a válasz, okoska. Inkább öntsd a piát és menj vissza poharat pucolni, na sipirc, nem érünk rá. - könyökölt az asztalra. A srác megsemmisülve ballagott vissza.
- Én a helyedbe amúgy meg visszamennék. - fejtette ki felém fordulva, miközben a söröskorsóinkba osztotta szét a vodkát.
- Hát... nem is tudom... - bizonytalanodtam el. (mellesleg nem csak ebben voltam bizonytalan, hanem már a koordinációm is bizonytalanná vált ekkorra - az alkohol ebben nem kis szerepet játszott)
- Verseny: ki issza meg hamarabb? - mutatott a poharamra hirtelen, benne eszméletlen mennyiségű vodkával. - Három... kettő... egy... mehet! - kiáltott lelkesen. Felkaptam a söröskorsót és négy kortyban lenyeltem a vodkát, ami után grimaszba torzult az arcom, valamint a gyomrom is jelezte, hogy ezt a magatartást nem sokáig tudja tolerálni. Felpillantottam: Andy, arcát elnézve, szintén ilyen problémákkal küzdhetett. A hirtelen jött vodka viszont hirtelen jött bátorságot is eredményezett:
- Tudod, mit?! Igazad van: menjünk mi is bulizni, a francba is! - álltam fel zavart léptekkel.

- Ez a beszéd! - pattant fel és majdnem azzal a lendülettel el is vágódott, de az utolsó pillanatban még megkapaszkodott egy székben.
Otthagytunk valamennyi pénzt az asztalon, kiabáltunk egy taxiért, majd nagy nehezen részegen elmagyaráztuk neki, hová is akarunk eljutni.
        Beérve láttam, hogy még többen vannak talán, mint eddig. Andy rögtön kritizálni kezdett egy szőke lányt, de tovább rángattam magammal.
- Láttad a kis tyúkot? Még a végén... - kezdte indulatosan, de elakadt a szava. Követtem a pillantását. Ó, igen. Kimi még vagy tíz haverjával (köztük Anthonyval) ült egy asztalnál, láthatóan hozzánk hasonló állapotban és éppen röhögtek valamin. A szürke ing és fekete fullcap nagyon illett hozzá. - Hát. Az a sapkás... hát, nem néz ki rosszul. Mármint ahhoz képest, hogy fehér, persze - tette hozzá gyorsan.
- Ő Kimi. - sóhajtottam fel ábrándozva. Andy ugyanis körülbelül annyira ért az autóversenyzéshez, mint én a fodrászathoz és az nem túl sok.
- Menjünk oda. - mondta és meg sem várta a válaszomat. Micsoda? Hülyéskedik?! Nem mehetünk csak úgy... - Hello! - rikkantotta, mikor odaért melléjük. A francba. Muszáj volt közelebb lépnem, Andy mellé. Mindenki abbahagyta a beszélgetés/röhögést és ránk néztek.
- Ha autogramért vagy közös képért jöttetek, el is mehettek akár - szólalt meg az egyik srác, Kimire mutatva.
- Nem, nem, nem azért jöttek! Deron, gyere! - húzott maga mellé Anthony. - És... szia: Anthony vagyok. - nyújtotta a kezét Andynek, mire a srácok valamiért hatalmas röhögésben törtek ki. Andy is bemutatkozott, majd nemes egyszerűséggel lepattant mellénk. - Merre voltál, miért mentél ki? - kérdezte Anthony és közben átnyújtott egy pohár mojitót. Ajaj, ez már talán túl sok lesz...
- Mert nézz körül, itt van vagy kétszáz seggrázós ribanc, nekem ez nem szórakozás. - vontam vállat és egye fene, legurítottam azt a mojitót. A mérnököm felnevetett, majd átkarolta a vállamat és a többiek felé fordult:
- Nézd, Deron... rapper - mutatott a mellette ülő barna hajú, széles vállú srácra - ő gitáros egy rockbandában - mutatott a következőre - ő motokrossz-bajnok, ő az egyik legkeresettebb gépészmérnök, az ő családjáé Európa második legnagyobb szállodalánca... ő meg ott ugyebár Kimi Räikkönen. Szóval mégis miből következtettél arra, hogy kevés lány lesz rájuk akadva? - nézett rám derűsen.
- És veled mi a helyzet? - kérdeztem, felvonva a szemöldökömet. A többiek felnevettek és várták Anthony válaszát, aki eltöprengett.
- Én vagyok a helyes, tetovált szőke. - vont vállat végül.
- Az már ő - mutatott Andy Kimire, újabb röhögéshullámot elindítva ezzel, miközben Kimi aprót biccentett Andy felé. - Ennyi erővel lehetnének férfiak is amúgy meg - folytatta. Egyre többen figyeltek rá az asztaltársaságnál. - Ő autóversenyző, ami ha jól tudom nem túl gyakori nők körében. - mutatott rám és hátravetette hosszú haját - Én meg egy király feka bige vagyok. - csapta csípőre a kezét. Megint nevettünk, bár én már szédültem és többnyire csak hátravetett fejjel hallgattam a társalgást.
- Anthony, ki ez a csaj? - hajolt most előrébb Kimi és kérdőn rám mutatott. Hunyorogva és dülöngélve.
- Tudod... a pilótalány. Ő az. - válaszolt Anthony, nekem meg már kezdett felmenni az agyvizem valószínűleg az alkohol hatására. Oké, nem tudja a nevemet, de hogy még látásból sem vagyok neki ismerős, ez tényleg durva! Rendben, sötét van, csak a fény villog, de attól még...
- Jaaa, igen, már látom - biccentett - Az alacsony kávéfőzős pilótacsaj, jó seggel. - villantott bátorító, féloldalas mosolyt. Meglepetten és egyre dühösebben pislogtam.
- Ez maradt meg neked? - kérdeztem végül. - Hogy főztem egy kávét meg hogy jó a seggem?
- Nagyjából. - vont vállat és szeme már csillogott és kicsit vörös is volt a piától - De tényleg jó, ezt tegnap is meg ma is megfigyeltem. - A mellette ülő szállodalánc-örökös szőke srác elvigyorodott.
- Ez nem oltás, inkább dicséret. - szólalt meg most.
- Ó, remek, azt sem tudom, hová tegyem a rengeteg örömöt, amit ez a megjegyzés keltett bennem! - kiáltottam fel színpadiasan, majd indulatosan feljebb tornáztam magam, bár majd' lefejeltem az asztalt, annyira szédültem. Anthony csitítgatott.
- Hé, hé, Deron... Deron, drága... csak nyugi, nem bántás volt. Kimi felnézett rám és nagyon lassan huncut mosolyra húzta a száját.
- Nyugika. - mormolta, halványan nevetett, majd visszafordult a haverjához. Már tényleg dühös voltam.

Imbolygott alattam a talaj és én vele imbolyogtam.
- Uuuurist'n... - sóhajtottam fel.
- Semmi gond. Az a mázlid, hogy én nem ittam, mert tudtam, hogy még vezetek. - Anthony. Anthony hangja. Akkor döbbentem rá, hogy ő cipel engem.
- Öhh... auuu... An... Andy? - jött össze az újdonsült barátnőm neve többszöri nekifutásra.
- Már hazavittem. Jössz eggyel, Deron. Sőt, téged is ágybateszlek, szóval már kettővel.- éreztem, hogy nevet, mert a mellkasa egyenletlenül rázkódott.
- Ant'ny... - karoltam át szorosabban és nagy nehézségek árán még egy köszönömöt is sikerült morognom.
- Hagyd csak, mire való egy mérnök ha nem arra, hogy elrángassa a pilótáját, mikor leissza magát? - kérdezte hülyéskedve, de már alig hallottam, mit mond....
         A napfény mellbevágott és szinte hátraugrottam a puha ágyban, amin addig feküdtem. Nekiütközött a könyököm valaminek.
- Úristen. - mordult fel mellettem valaki - Feltétlenül egy gyomorszájon vágással kellett indítani a reggelemet? - kérdezte Anthony panaszosan.
- Hogy kerülsz ide?! - álltam fel pánikban. Álmosan pislogott fel rám.
- Már bocs, de ez az én ágyam, amiben te aludtál, nem pedig fordítva. - fordult a hasára és ha jól láttam, úgy tervezte, hogy folytatja az alvást.
- Akkor én hogy kerülök ide?! Atyavilág, Anthony, ugye nem... történt semmi? - guggoltam le mellé, hogy egy vonalban legyen az arcunk. Hatalmas sóhajjal adta fel az alvást és felült.
- De. - forgatta a szemeit - Deron, bocs, de úgy nézek ki, mint akinek annyira nem jut a csajokból, hogy kénytelen öntudatlan lányokat megerőszakolni? - megkönnyebbülten felnevettem aztán bevillantak képek a tegnap estéből: én, ahogy Kimivel játszok hasonló versenyt mint előtte Andyvel a vodkával... én, ahogy hátbavágom Kimit és közlöm vele, hogy ő a legjobb autóversenyző a világon... én, ahogy lengyel népdallal "kápráztatom el" a nézőközönséget... én, ahogy az asztal tetejére állok és közlöm a DJ-vel, hogy szutyok zenét játszik...
- Anthony... Anthony! - ültem le az ágya szélére kétségbeesetten - Iszonyatosan gáz voltam tegnap este. - néztem rá szinte önkívületi állapotban. Elvigyorodott és biztatóan veregette a vállam.
- Mindenki az volt. Kivéve én, mivel ugyebár nem ittam. Úgysem fognak emlékezni rá. Például, hogy egyik pillanatban még meg akartad ölni Kimit, amiért csak a seggedre emlékezett, két perc múlva pedig már valahogy mellé kerültél, együtt ittatok és húsz percig mesélted neki, mennyire jó pilóta.
- Ó, istenem... mit mondott?
- Semmit. Bólogatott. - vont vállat. - Andy barátnőd elmondta nekem, hogy nagyon sajnálja, hogy fehér vagyok. - pillantott rám kérdőn. Legyintettem.
- Ne vedd személyes támadásnak. Folyton ezt csinálja. Anthony... nagyon, nagyon köszönöm - néztem rá hálásan.
- Hogy éjszaka jobb híján a saját szobámba hoztalak és befektettelek az ágyamba? Nagyon szívesen, máskor is. - kacsintott és felnevetett.
- Oké, magas labda volt - ismertem el. - Hányra kell a pályára mennünk? - az utolsó tesztnap volt tegnap, ma már csak összeül a csapat, gratulálunk magunknak és egymásnak... és várjuk az ausztrál futamot. És kerüljük Kimi Räikkönent.
        Búcsút mondtam Anthonynak és a saját szobámba visszatérve gyors zuhany után magamra kapkodtam a Lotusos csapatruházatot.
Leérve a pályára (két kávé után) egy utolsó pillantást vetettem az autóra, amelyet legközelebb már csak Ausztráliában láthatok majd.
- Szép, mi? - kérdezte Romain. Elvigyorodtam.
- Nagyon. És futamgyőzelmekért megyünk - nyújtottam ki az öklömet, amelyet lekezelt sajátjával nevetve.
- Meghiszem azt. - kacsintott. - Azt hiszem, Eric keresett. - szólalt meg kis szünet után.
- Tényleg? - lepődtem meg - Merre van? - néztem körül kutakodva, de a csapatfőnökömet sehol sem láttam.
- Kiment vagy húsz perce - vonta meg a vállát és tanácstalanul mutatott ki. Elhúztam a számat és kisiettem.
Nekiütköztem valakinek.
- Aú, bocs. - mormoltam és mentem volna tovább, de akkor láttam, hogy... úristen, pont neki sikerült menni...
- Nahát, megint összefutottunk - vigyorodott el Kimi.
- Szó szerint - tapogattam sajgó oldalamat, ahol az előbb érintkeztünk nem túl finoman. Halkan nevetett. Ő is rengeteget ivott, hátha egyáltalán nem emlékszik... ó, ez az, lehet, hogy minden kiesett neki azokból, amit mondtam...
- Megbocsájtható, ha már "az évszázad pilótája" vagyok, nemde? - hihetetlen pimasz vigyorra húzta el a száját, elállt a lélegzetem.
- Megbocsájtható, hogy ezt mondtam részegen, ha már jó a seggem, nemde? - utánoztam a hanghordozást. Elismerően nézett. Talán az első megmozdulásom, mikor értelmesen tudtam reagálni egy mondatára. Kíváncsi voltam, mit lép erre. Egy ideig még kutakodva nézett, aztán lassan kinyitotta a száját és csak annyit mondott:
- De. 

Deron - Kiejtések

Mivel jellemző rám, hogy istentelen bonyolult nevei vannak a szereplőimnek és most is kaptam olyan üzenetet, amiben azt kéri valaki, hogy akárcsak a Lisette-nél, itt is írjam le, hogy képzelem a kiejtést, ezért ezt most elintézném :D
Itt vannak a nevek, ha esetleg még valakié érdekel titeket, jelezzétek :)

Deron Pilewicz - Döron Pilevic
Peter Stenson - Pítör Sztenzon
Katarzyna Pilewicz - Katarzsa Pilevic
Anthony Struvio - Entoni Sztruvió
Mattheo Javierez - Máteó Hávierez
Eiza Houston - Eiza Hjúszton
Walter Bennington - Valter Bennington
Andrea "Andy" Moja - Endi Modzsá

Nem tudom, kihagytam e valakit, ha igen, jelezzétek :)
Értékeljétek ezt, mert kicsit belehaltam abba, hogy így kellett leírnom egyik-másik nevet (a 'Pítörrel' például egy darabot is otthagytam a szívemből, az nagyon fájt) mert angolos vagyok :D
Szörnyű futam volt, de semmi gond, a következő jobb lesz :) 1-2 nap és jön az új rész :)

Deron - 6. rész

Sziasztok! Igen, máris új rész ^^ Büszke vagyok egy kicsit magamra :DDD 
Írjatok véleményt és mindenkinek jó időmérő/futam nézést hétvégére ;)



- Ez szörnyű - mondtam ki az első szót, ami eszembe jutott, mikor a tükörbe néztem. A sminkes mellettem sértődötten csípőre vágta a kezét. - Bocs, de tényleg. - mentegetőztem - Nézd, úgy nézek ki, mint egy elfuserált Barbie. - megint a tükörbe néztem - elfuserált ribanc Barbie, elnézést.
- Csináljak egy visszafogottabbat? - sóhajtott fel olyan töménytelen mennyiségű életuntsággal, mintha arra kértem volna, hogy olvassa végig a telefonkönyvet. Éppen rávágtam volna, hogy igen, de Walter akkor jött be az elegáns Hugo Boss öltönyében.
- Nehogy! Köszönjük a munkádat, aranyom, nagyon hálásak vagyunk - rázott hevesen kezet a sminkes csajszival, majd szinte kitolta az ajtón - Így kell kinézned és kész. Hidd el, ezt várják el. - pillantott rám a menedzserem.
- De a francba is, ki venne így komolyan? - mutattam elkeseredetten a túlsminkelt fejemre. - Nem pilótának tűnök, hanem pilóták pénzére hajtó hatkiló vakolattal mászkáló ribancnak. Ó, Walty. - ültem le mérgesen a kanapéra.
- Deron, mindenki tudja, hogy pilóta vagy, nincs igazán kivel összekeverniük, úgyhogy valószínűleg egyikük sem fogja azt hinni, hogy rájuk hajtanál - nevetgélt. Akkor jó, ugyanis legutóbb kicsit túl egyértelműen fogalmaztam Kiminek. Oké, nem hajtottam rá, de... de nem is mernék, kezdjük ott.
- Akkor sem tetszik, hogy így nézek ki és még azt is elvárjátok, hogy felvegyem azt a csipkés szart, amiből konkrétan a fél mellem kint van.
- Talán csak egyértelművé akarják tenni, hogy te vagy a nő közöttük. - próbálkozott bátorítóan, mire felkaptam a kanapé párnáját és nekidobtam.
- Walter! - kiáltottam dühösen, mire felkacagott és lesöpörte a díszpárnát az öléből.
- A lényeg, hogy nemsokára jön a fodrász, addig bújj bele a ruhába. Egy óra múlva lesz itt érted az autó és...
- ...komolyan? - ütköztem meg - Itt vagyok, bereklámozva, mint pilóta és autót küldenek értem?! Most ugye hülyülsz?
- Deron... - sóhajtott.
- Oké, nem érdekel, ki mit gondol, hívjanak öntörvényűnek vagy akármi, de egy bérelt autóba sofőr mögé márpedig be nem ülök! Így nézek ki és üljek sofőr mögé is ráadásul?! Azt nem szeretnétek, hogy saját valoságshow-t indítsak, póthajam legyen és minden második héten megműttessem magam, mint
autóversenyző? Mert lassan már itt tartunk! Ó, szerinted hat centis műköröm elég nekem? - kezdtem nézegetni a kezeimet színpadiasan. - Álljon ki valaki a Porschémmal. Azzal megyek. - mondtam végszóként eltökélten.
- Deron... - próbálkozott Walty lenyugtatni, de fenyegetően emeltem fel a mutatóujjamat.
- Nem! Nincs "Deron", Walty! Ez lesz és kész! - fejeztem be a vitát mérgesen és dühvel telve trappoltam át a másik szobába. Mérgesen gyűrtem gombócba a pólómat, miután levettem. A sarokba hajítottam, a farmerem és a zoknijaim mellé. Magamhoz rántottam a csipke ruhát (valahol messze innen egy öreg néni azóta is siratja a függönyeit és abroszait, amiből ezt összetákolták) és magamra cibáltam.
- Ööh... heló...? - próbálkozott kint valaki óvatosan - A... fodrász vagyok.
- Remek! Gyere és csinálj olyan mesterkélt frizurát, amilyet csak tudsz! Nehogy a saját anyám felismerjen például! - mentem ki mérgesen. Egy felvont szemöldökű "mit képzelsz magadról?"-fejet vágó sötét bőrű lánnyal találtam szembe magamat.
- Ha szeretnéd, nagyon szívesen. - sziszegte.
- Nem. Nem szeretném, bocs. Ne haragudj, ideges vagyok. - szabadkoztam.
- Én is vagyok ideges, de ritkán cseszek le valakit, aki értem autókázott két órát a "szabadnapján" - imitálta az idézőjeleket az ujjaival gúnyosan.
- Két órát? - döbbentem meg, miközben a hajsütőt bedugta. - Hogyhogy?
- Andrea Moja. - nyújtotta ki a kezét válasz helyett. - Hívj Andynek.
- Deron Pilewicz. - válaszoltam zavartan.
- És én vagyok az a fodrász csaj, akit álmából ébresztenek, mert hajaj, vigyázzunk, a remek autóversenyzők bulizni akarnak, akkor aztán ugrok és kinyalom a seggüket is - gesztikulált. Á, legalább annyira ideges, mint én. - Ne érts félre, nem veled van bajom. - tette még hozzá, miközben olyan indulatosan kapta fel a hajsütőjét, ahogy azt még sohasem láttam eddigi életem során.
       És igen. Rájöttem, hogy nem minden fodrász buta picsa, ahogy azt eddig hittem. Andy jó félóráig mondta elfelé a sztorijait és közben jól szórakoztam.

- ...én meg mondom neki: bajod van kisanyám? A szemembe mondjad, érted, ha van probléma. Persze akkor meg má' kussolt a kis suttyó, mondom jaaa érdekes az ilyen, pofája csak akkor van, mikor a hátad mögé áll! - magyarázta épp nagy hanggal egy pár hónappal ezelőtti csaj esetét, aki sérelmezte, hogy Andy mögé került a sorba. - Na kész vagy, bogaram. - veregette meg a vállam. Megnéztem a tükörbe. Semmi extra. Szép és ennyi. A Barbie-faktor mindenesetre nulla.
- Ügyes vagy - néztem rá bátorítóan. Égnek emelte a tekintetét.
- Nemár. Ne próbáld benyalni magad, Hófehérke. - kacsintott viccelődve. Felnevettem - Utálod te ezt az esti nagykutya-találkozót, mi? - könyökölt fel.
- Hát arra nincsenek szavak. - sóhajtottam fel és pár mondatban ismertettem vele, miért is nincs kedvem megjelenni egyáltalán.
- ...de ha utána bulizni mész, akkor nem mindegy? - kérdezte - Játszod az eszed kicsit a sznob fehérekkel aztán meg lazába tolod az igazi partit. - Imádtam, hogy úgy beszél, mintha kilépett volna egy Jay-Z dalszövegből. - Tudod te hány lány cserélne veled? Csini rucik, jó palik... úgyhogy vonszold a fehér seggedet és csituljon a hangod. - ugyanolyan széles mozdulatokkal beszélt, mint már a beszélgetés legeslegelején.
- Köszi, Andy - nevettem fel.
- Ha meg baj van, csörögj rám. És ezt becsüld meg - mutatott az épp átnyújtott névjegykártyára - Mer' egy hófehérkének se szoktam a számomat osztogatni, vili? - vigyorodott el. Próbáltam komolyan bólintani, de önkéntelenül is fülig szaladt a szám - Te normális csaj van, Deron - tette a vállamra a kezét. - Kitartást aztán jó bulizást mára! - búcsúzott, majd bezárta az ajtót maga mögött.
A francba, nem tudom ezt az estélyt ellógni valahogy...? Csak tipp, hogy a gimiben jól bevált "fáj a torkom khm khm" nem fog beválni. Felsóhajtottam. Igen, Walty amúgy is kitérne a hitéből.


Walter már akkor kitért a hitéből, mikor öt perccel a megbeszélt időpont után jelentem meg lent.
- Jó ég, Deron, el fogsz késni - aggodalmaskodott, miközben maga mellett tartott. A feltűnő, tűzpiros Porsche hívogatva várt ránk a hotel előtt. Igazából alapjáraton nem szeretem az ilyen nagyzoló, figyelemfelhívó kocsikat, de ez... teljesen levett a lábamról, adta magát, hogy apa és anya ezt vegye nekem karácsonyra. 
- Ne most hajts gyorsan - figyelmeztetett Walty, miközben bekötötte magát mellettem.
- Félted a jogsimat? - néztem rá vigyorogva.
- Magamat féltem. - helyesbített és megigazította méregdrága ingét a nyakánál.
- Nagyon helyes - reagáltam, majd lenyomtam a gázpedált.
        Nem volt nehéz odatalálni, ugyanis a hatalmas épület előtt már kilométeres sorok álltak, kívülről láttam, ahogy néhányan (Jenson és Nico) már el is kezdtek nyilatkozgatni a villanó vakuk és forgó kamerák előtt.
Kifújtam magamat. Remek, csak vedd fel a pléhpofát és maradj csendben, Deron. Némi műmosoly és már mehetsz is inni valamit inkább. 
Bent mindent bordó selyemdrapériával díszítettek és elegáns pincérfiúk mászkáltak fel-alá pezsgőt osztogatva. Automatikusan nyúltam egyért. Mormoltam egy köszönömöt a magasztos arccal mászkáló pincérnek, aztán próbáltam elvegyülni a tömegben. Valaki finoman súrolta a vállamat.
- Ó. Bocsi... nahát, szia, Deron! - biccentett Sebastian Vettel kedélyesen. Csak úgy biccentett és tudja a nevemet. Egy négyszeres világbajnok. - Hogy élvezed az első sajtó partit? - bökött oldalba kicsit barátságosan. Na erre inni kell. Koccintottam vele, mielőtt válaszoltam, amit halk nevetéssel honorált.
- Seb - bólintottam - Elmondhatom, hogy alig várom a végét. - sóhajtottam fel és teljesen kiittam a pezsgőspoharam tartalmát.
- Nos, igen. Csatlakozz a klubhoz, Kimi öt perce jött és már most alig várja, hogy menjen - bökött oldalra. Követtem a pillantását. Kimi egy magas, szőke lánnyal beszélgetett derűsen, de sokatmondóan sok pillantást vetett a kijáratra.
- Ja, aha - nyögtem ki nehezen és irigyeltem a szőke csajt, aki velem ellentétben büszkén viselte az arcátlanul drága dizájnergöncét és láthatóan nem érezte magát olyan kényelmetlenül, mint én. És nem mellesleg elérte, hogy Kimi beszéljen vele. - Ő a barátnője...? - kérdeztem torok köszörülve. Sebastian mosolya szélesedett.
- Nos... nem teljesen. - tért ki a válaszadás alól, mint igazi jóbarát, aki megtartja a barátja titkait (jelen esetben gondolom azt, hogy milyen kapcsolatban is áll a csajjal). - Hogy tetszik eddig? - kérdezősködött kedvesen. Elismerően bólogattam.
- Nem sokat beszéltünk, de nagyon jófejnek tűnik. - válaszoltam. Először értetlenül meredt rám, majd próbálta rejteni a mosolyát.
- Nem Kimi. A... az F1. - Atyavilág. Deron, menj, keress egy ásót és puha földet, aztán ásd el magad! Seb már beharapta az ajkait, nehogy észrevegyem, hogy mindjárt elröhögi magát. Éreztem, hogy elvörösödök. 
- Ja. Bocsi, csak pont róla volt szó és én... - túrtam a hajamba gondterhelten, de szerencsére nagyvonalúan legyintett és nem jegyezte meg nagyon, mekkora idióta vagyok.
      Az egész estély annyira volt jó, hogy Sebastiannal jól elbeszélgessek és sokat, sokszor pózoljak a rengeteg fotósnak. Szinte mindegyik pilótatársam derékon ragadott és vigyorgott mellettem. De Kimit nem nagyon érdekelhettem, mert pár másodpercig vérszegényen mosolygott a fotófal előtt, aztán ment is tovább.


- És most buli! - kiáltott fel Anthony, miközben mellette trappoltam (ő ugyanis nem ivott még, ellentétben velem ezért felajánlotta, hogy vezet a hotelig helyettem)
- Az tuti. - nevettem felszabadultan, alig vártam ugyanis, hogy a jótékonysági estről elszabaduljak.
 Felloholtam a hotelszobámba, lerángattam magamról az estélyit és rekordsebességgel kaptam magamra a bőrdzsekimet egy farmerrel és egy fehér toppal. A festéket az arcomról már nem volt időm lemosni, de legalább a hajamba túrtam, hogy meglazítsam kicsit Andy hullámait.
- Itt vagyok! - rikkantottam, mikor leértem. Anthony türelmesen várt rám és csak akkor szólalt meg, mikor beültem és bekötöttem az övemet is.
- Így azért jobban megszoktalak - villantott egy huncut vigyort és beindította a kocsimat.
- Szokj is. Csak nagyon extra esetekben vagyok hajlandó felvenni olyan szarokat, mint a mai. - dőltem hátra.
- Remélem a bulikhoz is hozzászokhatok melletted. Tavaly Kimi keze alá dolgoztam és vele már megszokhattam.
- Nos... én sem vetem meg túlságosan a partihangulatot - fejeztem ki magam viszonylag enyhén.
- Nagyon helyes. Jó csapat leszünk mi ketten, Deron. - vigyorgott és befordult egy szűk utcán.
- Dobogókért megyünk majd - néztem rá eltökélten. Kelletlenül bólintott.
- Hát igen, de most még bulizunk. - ó, a srác nagyon rúgjunk-ki-a-hámból-hangulatban van. Megadóan engedtem neki: nekem is igazán kedvem van végre megünnepelni mindent, ami mostanában történt velem.
Anthony úriemberként maga elé engedett a villogó fényű szórakozóhelybe.
Oké, nem erre számítottam. Azt hittem, Kimi hívott körülbelül húsz embert... mi ez az embertelen tömeg?
Akármerre néztem, rövid ruhás lányok rázták magukat az őket bámuló pasiknak.
- Ez nektek a buli?! - fordultam hirtelen hátra, de Anthony már minden figyelmét egy hihetetlen magas sarkakon imbolygó, erősen illuminált állapotban táncoló lánynak szentelte. Jobban mondva a szilikonpárnáknak a mellkasa környékén, amelyeket ő "melleknek" nevezett.  A mérnököm már se látott se hallott. Szuper. Én itt nem maradok egy percet sem. Taxit kellene találnom, Anthony ha jól látom, elég jól érzi magát ahhoz, hogy ne akarjon hazafurikázni. Éppen kifelé nyomakodtam, mikor az ajtóban egy népesebb társasággal futottam össze.
- Hé! - Kimi tekintete homályos volt, mikor hirtelen megragadta a vállamat. Nos, ő sem szomjas - Hello, Desiry! - rikkantotta, majd tovább ment. Megkövülten álltam pár másodpercig, majd amilyen gyorsan csak tudtam, kimentem. Gyorsan szedtem a levegőt. Te jó ég, mégis mire számítottam? Hogy itt lesz Kimi Räikkönen és csak velem beszélget és velem foglalkozik...? Még a nevemet sem tudja!
Zavartan ültem le egy padra, nem messze a szórakozóhelynek nevezett bordélyháztól. És most mit csináljak? Ahhoz, hogy hívjak egy taxit, legalább tudnom kellene, hol vagyok.
Hűvös volt, összébb húztam magamon a dzsekit és zsebre vágtam a kezeimet. Valami keményre tapintottam a jobb kezemmel. Meglepetten húztam ki. Ó, hát persze!
Előkaptam a telefonomat és tárcsáztam:
- Andy...? Azt mondtad, hogy hívjalak, ha valami nem oké...

Deron - 5. rész

 Sziasztok! Itt is az ötödik rész :) Azt látom, hogy ugrásszerűen megnőtt a látogatók száma valószínűleg a Deron miatt, de konkrétan még senki nem véleményezte :D Tetszik nektek egyáltalán? :D Nem szánnátok meg pár komival? :D Tudom, folyton ezzel csesztetlek titeket, de visszajelzés nélkül mindig elbizonytalanodok :D


Charlie Whiting megköszörülte a torkát. Próbáltunk ráfigyelni. Megkopogtatta a mappáját a tollával.
- Mindenki itt van? Kezdhetjük? Először is hello újra itt, uraim. - bólintott kedélyesen. Lewis feltűnően köhögött. Charlie értetlenkedve meredt rá, mire hátramutatott, felém. Találkozott a tekintetem Mr. Whitingéval. - Ó. Oké. Azt hiszem erről le kell szoknom. - kényszeredett nevetést hallatott a társaság, amolyan "nem volt vicces, de nevessünk kicsit, hadd örüljön"-stílusban - Szóval hölgyeim és ura... ez sem jó, csak egy hölgy van. - sóhajtott fel - hölgyem és uraim...? - próbálgatta szinte magának, aztán megrázta a fejét: - Tehát legyetek üdvözölve megint itt, versenyzők - hadarta inkább és nekilátott, hogy minden lényegi információt elsoroljon. Kimi mellettem pötyögött valamit a telefonján. Csak tompán, távolról hallottam a monoton hangot, ami csupa olyan infót tartalmazott amire mellesleg baromi nagy szükségem van. Pont láttam szemem sarkából az Iceman feliratú tetoválását, ami alatt az izmai megfeszültek, miközben a telefonját eltette. Nem látványosan, de unatkozott: összevissza tekintgetett, nézte, vajon mikor lesz vége.
- ...és természetesen mindenkivel találkozhatunk majd három hét múlva, az Unicef idei jótékonysági gáláján - mondta ekkor Charlie mellékesen. Kimi felnyögött és elejtett egy halk, morgós bazdmeget. Ránéztem. Találkozott a pillantásuk, mire vállat vont.
- Lehet, hogy neked, mint nőnek, izgi lesz a sok estélyi meg ilyesmi miatt... de ezek mind kurva unalmasak igazából. - mormolta fojtott hangon, szőke haja kikandikált a fekete sapka alól.
- Mint nő, leszarom az estélyi ruhákat. - feleltem. Rekedtes hangján nevetett.
- Akkor neked is kurva unalmas lesz - bólintott határozottan.
-...ennyi lett volna. - fejezte be Charlie. Felállt mindenki és szedelőzködni kellett. Valaki átkarolta a vállamat.
- Hello. - mosolygott Lewis. - köszönni akartam a csajszinak, aki elvette Nico vagy Felipe helyét. - egész komolynak tűnt, először nem tudtam eldönteni, hogy hülyéskedik-e vagy tényleg szemrehányó. Értetlenkedő tekintetemet látva hahotázva nevetett. - Nyugi... csak szívatlak vagy mi. -nevetgélt.
- Ó. Bocsi, még nem vagyok hozzászokva a... nos... mindenhez - ráztam meg a fejemet - Deron vagyok - nyújtottam ki a kezemet. Még mindig fülig ért a szája.
- Neked pedig a helyi menő sráchoz van szerencséd - hülyéskedett tovább. Nevetve néztem rá, miközben kifelé sétáltunk. Hirtelen felkapta az iPhone-ját, magához húzott és még szélesebben vigyorgott. - Mosolyt! - kiáltotta, mire döbbenten néztem magam elé, ő pedig már le is fotózott minket. - Ez az... én vagyok az első, akinek közös képe van veled. Ezt nevezem! Most kiteszem facebookra, imádni fogják - lelkesedett. Megilletődve pislogtam és ebben szerepet játszott az is, hogy nagy mennyiségű foton jutott a szemembe a vakuja miatt. Túl sok minden történt túl gyorsan: pár hónapja még egy átlagos lány voltam, már csak közepesen híres szülőkkel, jó családi és anyagi helyzettel, aki nagy reményekkel fordul a világhoz... ma meg selfie-ket csinál velem Lewis Hamilton, hogy ezzel vagánykodjon... meseszerű. Walty kint várt. Nem igazán tudtam uralkodni magamon, egyszerűen a nyakába ugrottam.
- És egész évben ez lesz! - lelkesedtem fojtott hangon. - Egész kibaszott évben vezetek egy jó autóval a világ legjobbjai között rohadtjó helyeken. Atyám, nem tudom felfogni. - néztem körül. - És most telefonozott mellettem Kimi Räikkönen. - tettem hozzá. Walter felnevetett.
- Akkor teljes a boldogságod. - örült nekem. Imádom Waltyt.



Az autót sokáig teszteltük, több héten át újabb és újabb helyszínen és éreztem, hogy a fejlesztések jó irányba haladnak: egy-két dolgot tökéletesíteni kell még, de fel tudjuk az idény elejére turbózni az autónkat még azzal a pár aprósággal, amit kitaláltak a tervezőink. Éppen befejeztem a tesztelést aznapra és sétáltam ki a boxutcából. Megbabonázva néztem az indulni készülő csapatokat: a szerelők letakartak-eltettek mindent, lekapcsolták az összes villanyt és nevetve sztorizgattak vagy éppen gondterhelten összevont szemöldökökkel találgatták, miért nem működik valami tökéletesen az autón. Kedvtelve gondoltam bele, hogy mostmár én is közéjük tartozom. Néhányan már most is derűsen intettek. Nekik visszaköszöntem és mosolyogtam. Nem mintha alapvetően túl sokat mosolyognék csak úgy az emberekre, de még mindig olyan, mintha hatalmas rózsaszín ködben fulladoznék: az álmomban.
A sötétedő boxutcában sietős léptek hangja visszhangzott mögöttem. Hátrafordultam.
- Deron! - lökött meg Anthony hirtelen. Mi a...?!
- Basszus! - kiáltottam fel meglepetten. - Rohadtul megijesztettél. - kapaszkodtam meg a vállában, míg visszanyerem a lélekjelenlétemet. Még mindig kapkodtam a levegőt. - Bocsánatot kérhetsz nyugodtan! - ripakodtam rá. Kuncogott.
- Ez volt a célom, nem fogok bocsánatot kérni. - ellenkezett és közben már elindultuk: egymás mellett sétáltunk kifelé a pályáról.
- Kösz - dohogtam.
- Merre mész? - kérdezte kedvesen, hogy ezzel is próbálja enyhíteni a dühömet.
- Azt hiszem, csak ledőlök a hotelben - vontam vállat és a lenge, fehér inget összébb húztam magamon: a sötéttel párhuzamosan a hideg is mindig megérkezik.
- A holnapi Unicefes izét várod? - cukkolt, ugyanis siránkoztam már neki, mennyire kényelmetlenül fogom érezni magam és mennyire nem akarom az egészet.
- Anthony, csesztetni jöttél ide? - sóhajtottam fel. Felnevetett és oldalba bökött az egyik tetovált kezével.
- Nem. Most tényleg nem. A személyi edződ... hogy is hívják? Eliza?
- Eiza - javítottam ki bólintva.
- Na, igen, ő. Mondta, hogy bizonytalan vagy és legszívesebben el sem mennél. - torpant meg. Szembefordult velem. Az égre emeltem a tekintetem.
- Ne már, Anthony. Utálom a csini ruhás, tetőtől-talpig sminkes, jópofizz-mindenkivel, nyald meg minden nagy szponzor talpát- bulikat. Ez már így van. - túrtam a hajamba. - És igen, kicsit parázok, mert ekkora sajtóeseményen még szerencsére nem kellett részt vennem soha. A pofámba nyomják a sajtó-sáskák a gépeiket és hülye kérdéseket tesznek majd fel. Miért lenne kedvem ehhez?! - dobbantottam elkeseredetten.
Anthony éppen kinyitotta a száját és reagált volna, de valaki megszólalt:
- Ez csak egyre rosszabb lesz. Még rád sem kaptak igazán. - oldalra fordultam. Kimi a Ferrari boxa előtt ült a korláton és pimasz félmosoly játszott a szája szélében. Szemlátomást várt valakire, a csapatánál még egész nagy mozgás volt (főleg ahhoz képest, hogy a többiek szinte már mind elmentek)
Kiszáradt a szám.
- Ó. - Bizony. A kedvenc pilótám és kétségkívül az egyik legszexibb ember a Földön most szólt hozzám önszántából ráadásul majdnem mosolyog... én meg kinyögök annyit, hogy "ó". Nehogy azt higgye ám, hogy nem hagyom szóhoz jutni még a végén. Megköszörültem a torkomat és összeszedtem magam: - Próbálom majd... kizárni őket. Nem figyelni rájuk.
- Persze - bólogatott megértően - mi sem könnyebb, mint leszarni, hogy kétszáz ember követ és egymást ellökve próbálják lefotózni még azt a pillanatot is, amikor elmész hugyozni. Öhm... bocs. Csaj vagy. Szóval ha elmész wc-re. - igazította ki magát és szemlátomást olyan elégedett volt ezzel, mintha egy igazi úriember viselkedésével vetekedhetne a magatartása.
- Annyira nem csaj. Látod, hogy vélekedik az estélyikről meg magassarkúkról - csatlakozott be Anthony majd Kimihez lépett és kezet fogtak. Szemlátomást régóta jóba vannak. Gondolom Kimi tavalyi és tavalyelőtti Lotusos éve alatt kerültek össze.
- Attól még csaj. - kacsintott Kimi és Anthonyval összevigyorogtak, én meg csak álltam, mint valami idióta és fogalmam sem volt, hogy meg kellene-e szólalnom vagy csak kussolni kéne... a változatosság kedvéért aznap huszadjára is csak megköszörültem a torkom. - Mindig ilyen szószátyár? - kérdezte Anthonyt, de a kérdés nekem szólt, mert rám nézett.
- Lehet, hogy csak... szóval lehet... lehet, hogy csak meg vagyok illetődve, amiért épp Kimi Räikkönennel beszélgetek. - próbáltam megütni a normális hangot, amelyet használok egy helyes sráccal: siralmasan kevés eredményt mutattam fel ebben az irányban.
- Mert? - érdeklődött vidáman. Basszus, sokkal többet beszél, mint azt képzeltem! Tereld össze a gondolataidat, Deron és nehogy hülyeséget mondj!
- Mert imádom, ahogy vezetsz. - Na ne. Édes atya jó úristen, add, hogy valahogy kiderüljön, hogy ezt mégsem én mondtam. Körülnéztem, hátha akad egy megtöltött pisztoly a környékemen, hogy fejbe lőjem magamat.
Ennek hiányában sajnos vissza kellett fordulnom felé.
- Mármint... nem úgy értem, csak - kezdtem el magyarázkodni hebegve, de akkor Anthony felé fordult.
- Bírom a csajt. - közölte vele. A mérnököm felnevetett.
- Én is. Kibaszott flegma, majd meglátod.
- Majd meglátja...? - ismételtem. Még csak hozzá sem merek szólni, nemhogy flegmázni vele.
- Ja. Holnap te is ott leszel a rohadt estélyen, emlékszel? - magyarázta Kimi. - Utána lemegyünk bulizni jó sokan a nagy partmenti helyre, aminek hülye neve van. Van kedved...? - Hűha, hűha, hűha. Most tényleg elhívott bulizni?!
- Ühüm. - morogtam összeszorított állkapoccsal.
- Oké, azért ennyire ne lelkesedj, úgy beindultál, hogy kétséges, van e elég alkohol ott a számodra - hülyéskedett, majd a Ferrari boxa felé fordult - Na végre, jön már... - motyogta, mikor egy férfi sziluettje jelent meg a már töksötét boxutca utolsó égő lámpája előtt. - Mark, nézd, el is kezdtem a holnapi ivászatra szerezni a lányokat - mutatott rám. Mark Arnall felsóhajtott.
- Javíthatatlan vagy - szólt Kiminek, aki erre felnevetett, majd a személyi edzője felém nyújtotta a kezét: - Mark Arnall, örülök, hogy megismerhetlek. Lenyűgöző a teljesítményed. - mondta komolyan.
- Deron Pilewicz. Köszönöm. - tűrtem a hajamat a fülem mögé.
- Remélem Kimi nem kötött beléd. Rosszul tud viselkedni, ha nem néz a körmére az ember. - mondta megjátszott komolysággal.
- Kapd be, Mark. Komolyan. - hangzott a háta mögül Kimi válasza, aki lustán lepattant a korlátról, majd újra kezet fogott Anthonyval elköszönés végett és még beszéltek pár szót, amit nem hallottam. Kimi elindult Mark mellett és nagyban magyarázott neki valamit, azt hittem figyelemre sem méltat már, de akkor hátrafordult:

- Én is bírom, ahogy vezetsz amúgy meg. - mondta egy huncut kacsintással. Miközben utánuk néztem, azt hittem elolvadok teljesen és lefolyok a csatornafedélen keresztül egészen... egészen nagyon mélyre.

- ...Deron! - Anthony hangszínéből ítélve nem először szólt.
- Ú, bocs - ráztam meg a fejemet. - Mit mondtál...?
- Hogy menjünk. Elkísérlek a hotelbe, holnapra ruhát kell választanunk neked. - ismételte el készségesen.
- Ruhát választunk nekem? - visszhangoztam - Mikor kerülte el a figyelmemet, hogy te lettél a meleg öribarim? - vontam fel a szemöldökömet. A szemeit forgatta, miközben kisétáltunk. Kimiék tizenöt-húsz méterrel előttünk jártak.
- Választhatsz, hogy én segítsek neked ruhát választani vagy Walty. Eiza ugyanis nem ér rá, mint már mondtam. Csak gondolom akkor sem figyeltél. Amúgy is, egy férfi jobban meg tudja mondani, hogy mi áll jól és mi nem. - legyintett lemondóan.
- Anthony, el kell keserítselek, de nem lesz semmiféle nagy ruhaválasztás: egyáltalán nincsenek estélyi ruháim. Nincs igazán miből választani - mutattam rá a lényegre.
- Sajnálom, hogy el kell keserítselek - utánozta a hangomat (illetve megpróbálta, de csak magas és hisztis hangon nyávogott) - De a sajtófelhangra való tekintettel vagy húsz feltörekvő divattervező küldött neked ruhákat, hogy az övét vedd fel és legalább kapnak egy kis reklámot. Annyi ruhából meg tudunk választani.
- De Anthony, muszáj ezt? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Igen - mondta ellentmondást nem tűrő hangon és bár próbálkoztam még, nemsokára kiderült, hogy tényleg nem tűr ellentmondást...



- Ez a negyedik és szerintem jó! - ellenkeztem. Egy sötétkék, nagyon puccos selyemruha volt rajtam. A szobámban voltam, előttem az ágyon könyökölt Anthony és húzta a száját.
- Olyan, mintha nagy lenne rád. Ugyanolyan rossz, mint az előző három - sóhajtott - Következő!
- Ant, ne hozz ki a sodromból! - rikácsoltam.
- Hééé, Deron, ha jó a tested, ne egy zsákkal tedd már tönkre az összhatást. - replikázott.
- Jó a testem? - vágtam a kezeimet csípőre.
- Úgy értem - nyelt nagyot és gyorsan mindenhová nézett csak a szemembe nem - Úgy értem... nem rossz.
- Á-há. - húztam el a számat. - Jó. Mondd, kedves Meleg Stylist, melyiket vegyem fel most? - cukkoltam.
- Azt a csipkés fehéres izéset. - mondta tökéletesen kihasználva az értelmező kéziszótárat.

- Ez az utolsó, amit felveszek - figyelmeztettem, mint egy igazi kemény lány.
- Huhú - hallottam a hangját, miközben átmentem a szomszédos ruhába és lecibáltam magamról a kék förmedvényt. Na lássuk, hogy kell felvenni ezt a csipkés szarságot. Ez az eleje vagy a hátulja?
- Hé, Ant, ha száz százalékig biztos lennék abban, hogy tényleg meleg vagy, most megkérnélek, hogy segíts öltözni! - kiáltottam át neki viccelődve.
- Ha ezen múlik, bekamuzom, hogy az vagyok, csak hadd menjek - ment bele. Felnevettem és a cipzárt próbáltam beszerencsétlenkedni.
- Na tádááám. - libbentem ki és a poén kedvéért pózoltam is neki, mint egy igazi hülye picsa. Lassan széles vigyorra húzta a száját.
- Oké, ez... határozottan jó. Jól áll. Tényleg. De majd az estély utáni ivászatra valami könnyedebbet is hozz magaddal - kacsintott. Ja igen. A tény amiről majdnem megfeledkeztem: Kimi. Räikkönennel. Fogok. Holnap. Bulizni.
Óóóó, igen!