Deron - 16. rész

Sziasztok! Egyre közelebb az idény eleje :3 Ennek örömére újabb rész, remélem tetszik majd ;)
<3

Max nem szólt semmit és én is csak kifejezéstelen arccal néztem vissza rá. Tom ellenben felállt és határozott léptekkel indult el felé. Én is követtem a példáját, de pár méterre tőlük bizonytalanul torpantam meg. Ez lehet, hogy nem rám tartozik, csak valami tesós helyreigazítás, nem...?
Tom békésen tette a kezét Max karjára, de ő lerázta magáról és fojtott hangon magyarázott neki, amiből a "család", "Elle" és a "kisfiad" szavakat tudtam kivenni. Na, ez határozottan tesós helyreigazítás.
Megköszörültem a torkom és körülnéztem, mintha nem is lenne jobb dolgom, mint megfigyelni az előttem tornyosuló telefonfülkét.
   Olyan öt-hat percig téblábolhattam ott (újabb eseménnyel tudnám kiegészíteni a képzeletbeli "életem legkínosabb pillanatai" listámat...) mikor Tom egy utolsó mérges morranással lezártnak tekintette a vitát és mérgesen grimaszoló testvérét hátrahagyva újra felém vette az irányt.
- Ne haragudj - állt meg előttem kissé tanácstalanul.
- Hát... öhm... nem haragszok - mondtam kreatívan, majd egy bátortalan kis mosolyt villantottam, mint egy világtalan kis picsa, aki nem tudja felfogni, micsoda családi drámába is csöppent éppen.
- Most mi legyen...? - sóhajtott fel, mellkasa előtt összefonta a karjait és gondterhelten nézett rám.
- Nézd, Tom, gondolom tényleg az lenne a logikus, ha hazamennél Elle-hez és a kisfiadhoz.... nem, ne szakíts félbe! - szóltam rá, mert már vagy háromszor nyitotta ki a száját, hogy közbe szóljon. - Nemtudom, Tom, elég jól elvoltunk együtt és hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyen mondom ezt ki, de... Elle mellett van a helyed. És ez azért nehéz, mert én is nagyon bírlak és iszonyatosan hiányozni fogsz és...
- Deron! - szólt rám most már kétségbeesetten és mostmár megfogta a vállaimat. - Kérlek, ne mondd tovább, így is szörnyű az egész. Azt, hogy "mi legyen?" úgy értettem, hogy mit csináljunk. Visszamegyünk a hotelbe...? Esetleg sétálunk? Ilyesmi. - Aha. Gyűlnek a pontok arra a kínos pillanatos listára. Pár percen belül már a második...!
- Tom... talán... talán inkább csak visszamegyek pihenni... pihenni... tudod, holnap a legjobbat kell nyújtanom - köszörültem meg a torkomat. Nyilvánvaló lerázás volt, amit Tom is tudott, de nem mondott semmit, csak szomorúan bólintott és a hátamon éreztem a pillantását, miközben leléptem.


Síri hangulatban mentem a folyosón és már felkészültem rá, hogy Eiza mindenről ki fog faggatni. Beleharaptam a szám szélébe és igyekeztem a lehető leghalkabban kinyitni az ajtót.
   De Eiza nem várt tűkön ülve az ajtó előtt.
Meglepetten vontam fel a szemöldökömet és tovább mentem. Se a nappaliban, se a hálóban, se a konyhában... hol a francba...?
Hirtelen valami leesett a teraszon, amit halk kuncogás követett. Ha lehet, még döbbentebben indultam a hang irányába.

     És igen. Eiza megtörte a "minden pasi egy éjszakáig tart" szabályát: a rámenős és lassan fanatikussá váló Zackkel csókolóztak nevetgéléssel megtűzdelve a terasz hófehér kovácsoltvas korlátjának dőlve, hátuk mögött a bahreini szürkülettel. Megköszörültem a torkomat, mire szétrebbentek. Eiza zavartan nevetgélve igazított egy lófarokból kiszabadult tincset a füle mögé. Zack szeretetteljesen követte végig a szemével a mozdulatot, mintha nem egy hete ismerné egy vad buliból, hanem egy tízéves házasságban élnének.
- Én... csak... mindegy, nem akarok zavarni, úgyis el kell mennem a... - gyerünk, gyorsan valami hirtelen ötletet, Deron! - el kell mennem Anthonyhoz - nyögtem ki és gyors hátralépésekben pillanatokon belül újra az ajtónál voltam. Próbáltam összegezni magamban a látottakat: Eiza talán képes tovább lépni ezzel a sráccal...? Kis esélyt látok rá, de mindenesetre kíváncsian várom alakul el a páros...
 Anthony gatyában hasalt az ágyán, előtte papírok hevertek szerteszét, ő pedig jóízűen nyamnyogott egy hatalmas fagyikelyhen.
- 'mmm, helóka! - intett a kiskanalával, majd jószívűen arrébb heveredett. - Gyere csak, nem vagyok irigy! Mizu? - nézett rám vidáman. Csak bámultam... és bámultam.
Aztán megint megtörtént.
Megint pont a főmérnököm előtt kezdtem el sírni. Csak némán folytak a könnyeim, miközben sajnálkozva átölelt és eltette a fagyikelyhet az útból. Pár perc múlva aztán önkéntelenül is elmeséltem neki mindent Tomról és rólam, mintha az Anthony-show című kibeszélőműsor heti főszereplője lennék.
- ...szerintem Tom egy buzi. - szólalt meg némi torokköszörülés után, mikor végre nem folytak a nagyon gáz krokodilkönnyeim.
- Anthony! - kiáltottam felháborodva.
- Bocsi, tényleg - szabadkozott - De miért kavargat veled, ha közben kölyke van meg nője? - kérdezte és mérgesen szorította össze az állkapcsát.
- Már nem volt, mikor összejöttünk - motyogtam és inkább mereven az ujjaimat bámultam, minthogy ránézzek.
- Igen, de most megint feléjük húz és ugyanúgy a te torkodon is ledugja a nyelvét - közölte kíméletlenül. Meghökkenve bámultam az arcába:
- Ant... - hüledeztem - kevesebb kegyetlenséget, több együttérzést! - követeltem, aztán felsóhajtottam és a vállára hajtottam a fejemet és panaszosan szólaltam meg: -  itt aludhatok...?



Bökdösésre ébredtem. A borzos hajú Anthony álmos fejjel nézett rám, miközben folyamatosan nyomkodta az oldalamat. Felmordultam és oldalra fordultam.
- ...csak két percet! - könyörögtem, mire beleegyezően zuhant el mellettem az ágyon. Már éppen kezdtem visszazuhanni az álmomba, ahol hatalmas felfújató teheneket vásároltam önfeledten, mikor Anthony újrakezdte az ébresztő-hadműveletét, így kénytelen voltam felülni.
- Fél óra múlva lent kellene lennünk - vont vállat Ant és már ki is sétált, teljesen frissen.
- Anthoooony! - kiabáltam át rekedtes most-ébredtem-hagyjál hangon a másik szobába.
- Mivan?! - kérdezte hasonlóan aktív hangon.
- Hozd már be a csapatruháimat. Meg a reggelit. - kínlódtam még mindig.
- Bazdmeg, Deron, ne rágjam meg helyetted? - dugta be a fejét felháborodva. Éppen fekve nyújtózkodtam. Elnevettem magamat.
- Nem bírok felkelni - közöltem valószínűleg teljesen feleslegesen. Anthony hirtelen mellettem termett és felkapott a hátára. Felsikítottam és görcsösen próbáltam megkapaszkodni a vállában, míg ő kibotorkált velem és nem éppen finoman rántott a kanapéra, miközben már mind a ketten szakadtunk a röhögéstől.
- Na, mostmár elintézheted magadnak a kaját meg a ruhádat - kacsintott és ott hagyott.


Az utolsó szabadedzésen annyi dologra figyeltünk, amennyire csak tudtunk: én és Romain mentük a legtöbb kört. Az időmérő előtt úgy fel voltam pörögve, mint még talán soha: összevissza járkáltam, rá-rápillantgattam a kocsira, kiintegettem a nem túl népes, de azért egész szép számú rajongótáboromnak... és alig vártam, hogy beülhessek már.
Így is én ültem a kocsiban leghamarabb és én gurultam ki először. Nagyon figyeltem, nehogy valami buta hiba keresztülhúzza a számításaimat ezen a hétvégén... de semmi ilyesmi nem történt.
Az utolsó etapba is bejutottam, igaz, utolsó helyen (pont Romain-t kiütve) de ott voltam.
- Nyomd meg jobban a kettest, ott folyamatosan vesztesz századokat. - próbálkozott készségesen Anthony, akinek nagy nehezen azért persze végül megbocsájtottam, hogy nem rágta meg helyettem a reggelimet.
- Jó, de a gumikban egy kör van szerintem még... ti is így látjátok? - aggodalmaskodtam, miközben egyre inkább rámentem a rázókövekre is, csak jó időm legyen.
- Nana, óvatosabban - szisszent fel a mérnököm - Öhm... ez és esetleg még egy... de ezt kell odatenni inkább. - Éreztem, ahogy a bizonyítási vágy teljesen úrrá lesz rajtam és már görcsösen nyomtam a gázpedált, a lélegzetemet is visszatartva. Mihelyst átmentem a célvonalon, megcsúsztam és éreztem, hogy értelme sincs újabb körnek nekifutni. De nem aggódtam: tudtam, hogy az előző kör jó volt... de a rádió néma maradt.
- Na...? Ant...? Ant?! - kiabáltam felhevült lelkiállapotban.
- Csodás - lehelte olyan halkan, hogy félő volt, esetleg képzelődök. Akkor jutott eszembe, hogy voltaképp én is meg tudom nézni az időeredményt és a kormányom kijelzőjére pillantottam.
Megdermedtem és éreztem, ahogy a boldogság elementáris erővel árad szét a testemben: a hétvégén az addigi saját legjobb időmet mentem... - Második. Második helyen vagy. Nem vicc. - Anthony le volt nyűgözve. Én pedig igyekeztem palástolni a remegésemet, miközben kiszálltam. Fernando vidáman integetett az első helyével és futólag engem is megölelt. Pont abban a pillanatban mormogott mögöttem valaki:
- Remek, elmondhatom magamról, hogy legyőzött a csaj. Szuper. - tettette(?) a gúnyos hangvételt Kimi, miután kiszállt az autójából és elindult velünk együtt a mérlegelésre. Lustán lengette a bukósisakot a kezében, mint aki alig várja, hogy leléphessen végre. Megbabonázva bámultam, amíg rá nem jöttem, hogy a mögöttem keletkező sor a pilótákból türelmetlenül azt várja, hogy mikor leszek szíves felállni arra a nyamvadt mérlegre végre. Szabadkozva tettem eleget a kérésüknek, majd egy szerelő kezébe nyomva a halványkék bukósisakomat, követtem a két piros overallt a rajongók felé.
- Vigyázz a motorra - suttogta Kimi élcelődve, miközben a fiúk maguk közé fogtak egy fotó erejére.
- Te meg vigyázz a szádra - vágtam vissza azonnal, gondolkodás nélkül. Nahát. Még sosem szóltam be neki.
Most sem ütötte szíven a dolog, csak elvigyorodott.
- Jó, de akkor a karodra is vigyázz. Nehogy kilapítsa valaki... - vont vállat, majd megfordult és elindult az interjúk felé. Addig Fernando karon ragadott és kedves, de borzasztó felületes társalgásba kezdett velem Bahreinről, amibe belementem, de gondolataim és pillantásom az előttem lustán sétálgató finn körül jártak...


Úgy robbantam be a Home-ba, akár egy igazi energiabomba: az összes szembe jövő csapattársat megöleltem és mindenkit biztosítottam arról, hogy a holnap lesz a mi nagy napunk. Vigyorogva mentem az öltözőmbe.
Már ugrottam volna Walter ölébe, mérges pitbull-arca azonban megállított.
- Mi a... mi a baj? - kérdeztem döbbenten és meglepetten néztem Kaasiara és Anthonyra, akik ott álldogáltak mellette, hátha tudnak valamit... de egyikük sem nézett rám.
- Akkor mi van Chiltonnal...? Újra megkérdezem, mint a menedzsered - köhögött Walter, de nem igazi köhögés volt, csak az a fajta, ami egyértelművé teszi, ki a felsőbbrendű a beszélgetésben. Megilletődve álltam meg és nem értettem, mi van már megint.
- Él. Ennyi. - ráztam meg a fejemet.
- Szóval nem csókolóztatok kint a főtéren, miközben ő épp visszakönyörgi magát a kis szőke nőcijéhez, igaz? - Walter olyan mérges volt, hogy kidagadt egy ér a homlokán. Anthonyra néztem, aki már annyira kerülte a pillantásomat, hogy lyukat égetett a tekintete lassan a Home üvegablakára.
- Elmondtad neki?! - csattantam fel. Összerándult a hangomra.
- Deron, de hát azt hittem, tud róla! Franc se tudta, hogy csak nekem mondtad el... - sajnálkozott, de már bennem is felment a pumpa és egy dolog lebegett a szemem előtt: széttépni és ízekre szaggatni Anthonyt, akár egy darab papírt. - Csak mondtam Waltynak, hogy aggasztó helyzet, de tényleg azt hittem, hogy...
- Nem érdekel, mit hittél! - kiáltottam dühösen.
- Engem meg ez a hiszti nem érdekel! - mérgelődött Walty - Deron, nézd, a pályafutásodra kellene koncentrálni, nem pedig egy családos ember után futni, aki...
- Könyörgök, ne sarkítsátok már ki ennyire a helyzetet - tettem hitetlenkedve a homlokomra a kezemet.
- Emellett...! - emelte fel a hangját Walter, mintha direkt nem hallotta volna a megjegyzésemet - Egyszer mittudomén ezzel a Chilton gyerekkel váltod a csókokat, aztán egyszer Räikkönennel, egyszer Anthonyval alszol...
- Velem kétszer! - helyesbített gyorsan Anthony.
- Anthony! - rivalltam rá.
- Deron! - kiáltott fel Walter döbbenten és őszülő hajába túrt.
- Jó, az együtt alvást azért elmondanám, hogy annyiból állt, hogy egymás mellett elalvás és ennyi - mondtam gyorsan, de nem úgy tűnt, hogy Waltyt ez megnyugtatja és még egy sort papolt a semmiről. Nagyjából a vége felé tartott, de azért még indulatosan magyarázta, hogy mit hogy kivel nem kellene csinálnom, mikor ismerős hangot hallottunk meg kintről:
- Á, hello. Deron bent van? Megmondaná neki, hogy kint várom? Tom vagyok.

Deron - Hírek

Igen, a Lisette-ben volt stílusom, hogy 3-4 részeként hoztam egy-egy különálló részt, a Heti Híreket és ezt nem terveztem folytatni eredetileg a Deronnál... de jobban végiggondolva a média ugyanúgy (ha nem jobban) jelen van a mostani főszereplőm életében, és fontosnak érzem néha megmutatni a közvéleményt :) Várom a véleményeket ezzel kapcsolatban, ti hogy látjátok? :)



Deron Pilewicz szerelmi élete - csak az autóversenyzők vonzzák?
   Deron Pilewicz már megjelenésével is édesanyjára, a lengyel származású Katarzyna Pilewiczre hajaz, de úgy látszik abban is hasonlít rá, hogy odavan az autóversenyzőkért: tavaly sokszor hozták hírbe akkori csapattársával, Tom Chiltonnal, a legfrissebb hírek szerint pedig már Kimi Räikkönennel látják egyre gyakrabban elvonulni és flörtölgetni. Utánajártunk, mi a valóságalapja a dolgoknak...
Tom Chilton ugyan barátságosan leterelte a témát és hangoztatta, hogy csak barátok voltak, de pár neve elhallgatását kérő dolgozó elárulta lapunknak, hogy gyanúsan sokat voltak együtt (lényegesen többet, mint amennyit az alapvető csapattársi kapcsolat megkövetelt volna), sőt! Egy szerelő azt állítja, hogy rajtakapta a párt, amint csókot váltanak Pilewicz öltözőjében! "Éppen az adatokat küldték be velem, mikor megpillantottam őket: félreérthetetlen helyzet volt. Deron és Tom szorosan ölelték egymást és határozottan láttam, ahogy egy csók is elcsattan" - mondja.
De úgy látszik, ennek a kapcsolatnak már vége. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a Lotus női pilótáját már sokadszor kapták lencsevégre múlt hétvégén Kimi Räikkönennel, ezúttal azonban együtt is távoztak, ami ennél is gyanúsabb, hogy lencsevégre kapták, amint éjjel két óra negyven perckor mentek fel egy jónevű hotelbe egymásba karolva. Kérdés, hogy mennyire lehet fenntartani komoly kapcsolatot a boxutcán belül...?
Természetesen minden új hírrel beszámolunk olvasóinknak az ügy folytatását illetően.
                                                           /Non Secreto, spanyol bulvárlap, kedd/



Esélylatolgatás 2014-re egy futam után:
(...)
D. Pilewicz: A csaj full úgy néz ki, mint az anyja fiatalkorában (tudjátok az Indiana Jonesból) de mi nem ezért ismerjük ugyebár. Nagy meglepetésre nemcsak okésan teljesít, hanem remekül. Az első hétvégén szegénykénk motorhiba miatt feladta ugyan a versenyt, de ez a Renault hibája, nem a kis lengyel szépségünké. Mindenképpen számolni kell vele a dobogóesélyesek között. Most úgy tűnik, hogy a középmezőny kiemelkedő alakja lesz, de ezt később még meglátjuk ;)
                                                           /f14life.blogs.com, egy-két rajongó blogja/



Deronpilewiczofficial: a szabadedzésen minden rendben, ezen a hétvégén nem ismétlődik meg a legutóbbi! Deron puszil mindenkit! :*
                                                   /Deron Pilewicz hivatalos twitter oldala/


Interjú a világ legsikeresebb női pilótájával: Deron Pilewicz!
  Hatására máris megjelent a legújabb nőideál: a törékeny és szelíd külsejű ám mégis kemény és szívós nők kultusza éledt fel!
 Mint női magazin, elsősorban nem a technikai dolgokról próbálom kérdezni és aggódok, mi van, ha erre számít... de mikor megpillantom felém közeledni, minden kétségem eloszlik: ez a lány sokkal dühösebbnek és mogorvábbnak tűnik képernyőn keresztül. Csak szelíden leül elém a fekete rövidnadrágjában és lotusos fekete atlétájában, így máris látszik, milyen sportos alakkal rendelkezik.

Az extrém életmódnak köszönheted az alakodat?
Deron: Nem, Eizának, a barátnőmnek, aki a személyi edzőm is egy személyben. Nem igazán ismer kegyelmet, ha edzésről van szó.

Tehát így is fent lehet tartani barátságokat? Úgy értem rengeteg utazás, stressz és versenyek mellett?
Deron: Hogyne, ezt már évek óta megszoktuk. Talán erősebb barátságok születnek így, mint egyébként, hiszen többnyire távol a családunktól vagyunk, egymásra utalva. És mindig számíthatunk egymásra. 

Akkor nincs ennek az életformának negatív oldala?
Deron: Természetesen van. Ahogy említettem, a családom nagyon hiányzik. És a macskáim is, akikre ilyenkor anyukám vigyáz. Hiányzik az is, hogy egy-két hétig ténylegesen azt csináljam, amihez kedvem van. De ez egy-két napra redukálódott. Az estélyis felhajtásokat pedig nem nekem találták ki, így ezeken nem érzem magam jól. 

Pedig mindenki megjegyezte, milyen csinos voltál legutóbb a földig érő csipkeruhádban...
Deron: Köszönöm... de nem ezek a dolgok tesznek boldoggá. Egy tökéletes körnek sokkal jobban tudok örülni, mint egy halom ruhának, azt hiszem.

Sokan Kimi Räikkönenhez hasonlítanak, amiért ugyanolyan gyakran látnak titeket bulikban hétvégente...
Deron: Igen, sokan észlelték ezt. Kimi jó srác, akivel nagyon jól érzi magát az ember, de egyik pletykának sem kell nagy jelentőséget tulajdonítani, ami ettől többet sejtet.

Ez Tom Chiltonra is igaz? Mostanában már vele is sokszor hírbe hoznak.
Deron: Tavaly is pedzegették, mikor nyilvánvaló okokból sokkal többet lógtuk együtt, csak most újra előkaparta a sztorit a sajtó, mivel mióta bekerültem a királykategóriába, jóval többen figyelnek rám. Tom egy hozzám nagyon közel álló személy, ezt sohasem tagadtam.

(...)
                                                                   /Francia Glamour, hétfő/



A menedzsere teljesen elégedett Pilewicz teljesítményével!

Walter Bennington, a legendás menedzser Pilewicz kiesése után nyilatkozott lapunknak: "az egyik legígéretesebb versenyzőnek tartom, akihez valaha is szerencsém volt" - kezdte - "nagyon elhivatott és tehetséges. Tudom, hogy itt a helye és akárkivel szembe megyek, aki nem így gondolja." - mondta határozottan. Mesélt még az idei viszonyokról és szabályosításokról is esett szó, de kitért Räikkönen és Pilewicz vitatott kapcsolatára is: "Deron és Kimi már csak a korkülönbség miatt sem keverednének semmi komolyba. Ha ez nem lenne képbe, akkor sem történne köztük semmi: mindketten sportemberek, a karrierjük fontosabb, mint egy párnapos kapcsolat, amelynek amúgy sincs jövője" 
Úgy tűnik Walter Bennington nem igazán szeretné, hogy a viharos lengyel lány és a nyugodt finn több hétvégét együtt töltsenek... (...)
                                                                          /Sportuni, német napilap sportrovata, csütörtök/

Deron - 15. rész

Sziasztok! Ne haragudjatok, beteg voltam, ezért kellett ennyit várni :/ <3

- Mesélj. Mi... mi újság? - fontam össze a karjaimat zavartan.
- Erre inkább nekem kellene rákérdezni - mosolyodott el. - Milyen itt lenni? Ez volt az álmod. - dőlt szelíden egy gumisornak.
- Szokatlan. - vallottam be hirtelen és már dőltek is belőlem a szavak: - Bizonytalan. Nehézkes. Tom, tudni akarod, milyen? Rossz. Igazán. Örülök, hogy eljutottam idáig, de... - nagyot nyeltem - de félek, hogy nemcsak az előző futam nem jött úgy össze, ahogy kellett volna... hanem a mostani se lesz jó. És az azutáni se. És az azutáni szintén nem. És minden... csak úgy... el lesz cseszve. Én leszek a lány, aki nevetségessé vált, mert mindenki azt hitte, hogy jó lesz, ehelyett kalap szart se ér. - Tomra néztem, aki még sohasem volt része annak, hogy akár egyszer is kételkedjek magamban. Ellökte magát a gumiktól és egyik kezével finoman átkarolt.
- Te is tudod, hogy ez mind hülyeség, igaz? - kérdezte nyugodtan. - Deron, nem véletlenül vettek fel, oké? És minden szerencse vagy balszerencse sorozatnak vége szakad egyszer. A múlt hétvége rosszul jött ki... de pont ezért lesz most minden jó.
- Tom, nem akartam így kiakadni, oké? - simitgattam le a hajamat gyorsan, hogy tereljem a figyelmemet.
- Teljesen megértem, biztos vagyok benne, hogy ilyen nagyot ugrani a ranglétrán ilyen fiatalon és ilyen hirtelen... nagy nyomással jár. Nem... nem akarunk máshol beszélgetni? - mosolyodott el. Ezt imádtam benne. Meleg mosolyával pillanatok alatt meg tudott nyugtatni annyira, hogy elfelejtsem, mi is a bajom tulajdonképpen. Épp nyitottam volna a számat, hogy mámoros állapotban rebegjek egy igent, de akkor Anthony lépett mellém.
- Na... elemzünk? - kérdezte a papírjaiba temetkezve. Á, igen, ténylegesen elfeledkeztem mindenről Tom mosolya miatt. Nyitottam volna a számat, hogy válaszoljak, de akkor felpillantott. - Ó - vonta fel a szemöldökét, mikor meglátta, hogy épp beszélgetek valakivel. - Bocsánat. Anthony Struvio. - nyújtotta a kezét hűvösen.
- Tom Chilton - bólintott egykori csapattársam/pasim és jó pár másodperces egymás-szemébe-bámulás volt a következő napirendi pontjuk.
- Deron... - köszörülte meg végül a mérnököm a torkát - jönnöd kellene.
- Igaz. Tom... ha végeztünk, felhívlak. És találkozhatunk... - a mondat bár kijelentő módban volt, a végében némi kérdés is bujkált. Tom rögtön határozottan bólintott.
- Oké. Hívj és.. beszélünk.
- Mint általában a telefonhívásoknál - szúrta közbe Anthony kissé gúnyosan, de nem foglalkoztam vele.
- Olyan... öt körül... - búcsúztam Tomtól.
- Hát... egyáltalán nem biztos, hogy ötre már végzünk... - kezdett el zsörtölődni Anthony, de karon fogtam és magammal rángattam.

Anthony morgósan látott neki a feladatnak, de akárhogy húzta is az időt, már fél ötre kész voltunk az atyaúristennel is.
- Még talán megnézhetnénk a... - próbálkozott újra, de felpattantam, gyorsan megpusziltam és az ajtó felé sietve kiáltottam vissza:
- Majd holnap, na hali! - nyomtam ki az ajtót és szinte futva hagytam el a motorhome-ot. Magamat győzködtem, hogy nem Tom miatt sietek úgy, de valahol tudtam, hogy ez nem így van. Gyorsan dobtam le a cuccaimat és befutottam a fürdőszobámba egy villámzuhanyra. Eiza közben kérdőn nézett rám, de nem válaszoltam neki, csak félmondatokban, miközben hol egy fésűért, hol egy tiszta póló után rohangáltam össze-vissza.
- Ha jól értem, most Tomhoz rohansz és... - kezdte lemondóan, de már siettem is ki:
- ...igen, puszi!  - kiáltottam, majd nagy lendülettel indultam... a hova is? Megtorpantam és legszívesebben fejen vágtam volna magam valami súlyos tárggyal. Fogalmam sincs, hol lehet Tom. Előkaptam a telefonomat és tárcsáztam...



- ...Ronnie? - szólt a telefonba Tom. A monacói túraautó-futam hétvégéje volt, két-három hónapja volt köztünk az a valami akkor már.
- Mondd - önkéntelenül is elvigyorodtam a hangjára.
- Gyere a partra. - mondta kurtán.
- A partra...? - kérdőn vontam össze a szemöldökömet.
- Aha. Ahol tegnap éjszaka voltunk, ugyanoda. Siess. - sürgetett és már rám is csapta a telefont. Furán néztem a telefonra. Sosem rakta rám eddig a telefont. Megvontam a vállamat és lementem az apró gyöngykavicsokkal kirakott ösvényen, ahol a legrövidebb úton lehetett lejutni a tenger követlen partjára, ahol előző este voltunk. Kezdett átmelegedni a sarum vékony talpa a forró kövektől és a szememet a napszemüvegemen keresztül is égették a nap agresszív sugarai, mire végre elértem a kikökőt. A szememmel elkezdtem keresni a Queen Charlotte-ot, mivel ez az a jacht, ahol tegnap éjszaka voltunk. Mikor végre megpillantottam lustán lengedezni a kék habokon, határozottan indultam el felé.
- Tom...? - szóltam be határozatlanul, de nem jött válasz. Grimaszoltam, majd óvatosan a fedélzetre másztam. - Tom, ez nem poén. Itt vagy...? - kezdtem ideges lenni. Felhívott úgy, mintha emberéletek múlnának azon, milyen gyorsan érek oda, erre nincs is itt...
Hirtelen kapott el két férfikar hátulról. Először, férfiasan bevallom, felsikítottam, aztán nevetve hagytam magamat.
- Tom, te hülye vagy! - röhögtem.
- Te meg szülinapos! - mormolta a fülembe és szó nélkül húzott a jacht ebédlőjébe, ahol az asztalon büszkén terpeszkedett egy marcipántorta, tetején egy kettessel és egy nullással, utalva a huszadik születésnapomra. Elakadt a lélegzetem.
- Wow. Hű, Tom... köszönöm - lepődtem meg. Még én is tökre elfelejtettem a futam és effélék közben, hogy születésnapom van... megfordultam, hogy megcsókolhassam, de megelőzött: már falta is az ajkaimat, megragadta a vállamat és beljebb nyomott, fél kezével behúzta az ajtót mögöttünk.
Különleges születésnap volt.


Most azonban nem ilyesmire kellett számítanom.
- ...a hotel előtt várlak, jó? - szólt bele az aranyosan kisfiús hangjával.
- Jó! - vágtam rá rögtön lelkesen, majd moderáltam kicsit a hangomat: - Úgy értem, megyek mindjárt. - "mindjárt" és közben már rohantam is a lifthez és őrült módjára nyomogattam a hívógombot. Mikor kinyílt az ajtó én már léptem is befelé, de egy magas, barna hajú srácba ütköztem.
- Ó, helló, Eiza a szobában van? - támadott le lehengerlő mosollyal. Értetlenkedve mértem végig. Miért viselkedik úgy, mintha ismerne és miért keresi Eizát?
- Öhm... - hümmögtem tanácstalanul és próbáltam gondolkodni. Mi van, ha valami bahreini emberrabló-hálózatnak dolgozik...? Vannak egyáltalán ilyen hálózatok? Vagy akkor már engem is elkapott volna? Értem több pénzt kapna, mint Eizáért, nem? Persze, semmi hátrányos megkülönböztetés, csak gondolom a Lotus hiányolna és...
- Deron. Zack vagyok... a legutóbbi buliról, tudod... - mondta és szemével a folyosót pásztázta, hátha felbukkan valahol Eiza vagy ilyesmi. Ja igen. Szóval Zack. Ennyit az emberrablókról. Úgy látszik, nagyon próbálkozik a srác a barátnőmnél.
- Aha, Zack. Persze, tudom - vágtam "azt-hiszed-hogy-elfelejteném-ki-vagy?!" fejet lemondóan és a baloldali folyosóra mutattam - A vége felé lesz a lakosztály. Hetvenegyes. Eiza bent van. - magyaráztam.
- Köszönöm. Köszönöm. - mondta el kétszer is, hátha elsőre nem fognám fel és már ott is hagyott. Fejemet rázva szálltam be a liftbe. A személyi edzőm per barátnőm nem igazán fog örülni neki. Szeret néha egy-egy sráccal összegabalyodni, de a komoly kapcsolat nem az asztala, mióta a vőlegénye faképnél hagyta két éve.
A lift egy kis csilingelő hangot hallatott, miközben szétnyíltak szárnyai. Kutakodva fúrtam a tekintetemet a tömegbe, hogy meglássam valahol a szürke pólós, farmeres, borzos hajú Tom Chiltont. Rögtön kiszúrtam, ahogy hanyagul egy pálmának dőlt, amit valószínűleg nagyzolásból állítottak oda. Felém fordult, szinte megérezte, hogy nézem. Szélesen elvigyorodott.
               Hogy hogy lett vége a kapcsolatunknak? Nos, ez érdekes. Sehogy. Olyan barátok voltunk, akik imádták egymást és néha egymás mellett ébredtek, de mindketten éreztük, hogy semmi szerelemhez hasonlító nincs köztünk. Tom volt az, aki úgy megröhögtetett néha, hogy kiköptem a narancslevet, akinek hisztiztem néha, ha valami nem úgy jött össze, ahogy elterveztem. De nem ő volt az, akinek gyereket szülnék valaha is... aki mellett teljes biztonságban érezném magam, aki mellett tudnék állni a fotósok kereszttüzében a kezét fogva, szégyenlősen mosolyogva.
Nem lett ennek vége sehogyse. Néha többet, néha kevesebbet voltunk együtt és mióta felvettek a Lotushoz, semennyit. Ennek már sok hónapja, de azóta csak egy-két telefonbeszélgetés volt.
- Hová szeretnél menni? - kérdezte Tom.
- Ne tegyünk úgy, mintha randizni akarnánk, Tom. - legyintettem, mire felnevetett. - Menjünk el kajálni, mert éhes vagyok és Eiza nincs a közelben, hogy megmondja, mit egyek.
- Ugye ha nem randi, nem kell elegánsan szuper helyre mennünk? - vigyorgott, mire kinyújtottam a nyelvemet rá és minden olyan volt, mint régen.
       Főleg, hogy egy utcai hamburgerárusnál vettünk kaját. Olyan hatalmas hamburgereket, amelyeket tipikusan nem lehet szépen enni. Leültünk az útpadkára és küszködtünk, hogy minél kevesebb darabra hulljon a szendvicsünk.
- Ki a legsz'mpatikusabb? - kérdezte teli szájjal és letörölte a szája széléről a ketchupot, mire felnevettem. - 'ármint a mezőnybö' - folytatta még rágás közben, de ő is nevetett félig.
- Öhm... - gondolkodtam. Kimi Räikkönen...? Igazából nem ő, ő arra a kérdésre lenne válasz, hogy kit tartok a legszexibbnek a mezőnyből.
- Azt hiszem Seb. - mondtam végül. - Romain is jó arc, bár nem beszéltünk még sokat. - tettem hozzá - És úgy alapvetően sokan.
- Ja. Láttam, hogy összeboronáltak Räikkönennel. - mormolta. Szóval erre ment ki a játék.
- Aha. Mert ugyanott buliztunk kétszer. Firkászok - sóhajtottam lemondóan.
- Max győzködött. Lehet visszamegyek Elle-hez. - mondta ki gyorsan. Egy szelet uborka meglepetten esett ki a hamburgeremből, én meg nagyot nyeltem. Ezért akart beszélni velem, vagy mi...?
- Ó. - ennyit tudtam kinyögni. Elle-t bő egy éve vette el és volt tőle egy kisfia is, Fred, de a dolgok a kissrác érkezésével teljesen elromlottak. A veszekedések állandósultak, egészen addig, míg Elle ki nem talált olyan (akkor még) légből kapott dolgokat, hogy Tomnak már biztosan nem elég jó és csalja. Egy idő után Tomnak elege lett és elcuccolt tőle, csak Freddie-t sajnálta nagyon. Ezután kerültünk közel egymáshoz, de sosem említette akár csak azt is, hogy hiányozna neki a felesége. (Vagy a volt felesége. Sosem mertem megkérdezni, hogy elváltak e)
- Ott van Freddie, érted - sóhajtott nagyot. - És azt hiszem, szeretem Elle-t valahol, csak... össze kell szoknunk.
- Mert hat év összeszokás nem elég, igaz? - kérdeztem gúnyosan. Bűnbánóan szorította össze a száját.

- Meg kell próbálnunk Freddie miatt. - köszörülte meg a torkát. Még a szendvicsem fele megvolt, de elment az étvágyam, ezért laza mozdulattal a mellettem lévő kukába hajítottam, majd összekulcsoltam a karjaimat a térdeim előtt.
- Jó. Mármint... nem tartozol magyarázattal. - engedtem ki a hajamat a szoros lófarokból, hogy újra összekössem és addig is elfoglaljam magam. - Megértem teljesen. - álltam fel.
- Ronnie... - simította végig a vádlimat gyengéden.
- Nem, nem. Tom, tényleg. Ők a családod. Szükségük van rád. Ez az... ez az egész én meg te dolog... csak hülyülés volt, nem? Nem? - kérdeztem reménykedve, hogy mondja már, hogy "ó, dehogynem" és elmegyek és mintha semmi nem történt volna.
- Nem tudom - suttogta maga elé. Zaklatottan ültem vissza mellé.
- Dehogynem tudod. Az volt. Visszamész Elle-hez és Fredhez és minden olyan lesz, mintha... - simítgattam a rövidnacim szárát, de akkor Tom maga felé fordította az arcomat és lassan megcsókolt. Úgy hiányzott ez...
A hajába túrtam, mint régen és ő a derekamnál fogva húzott közel magához. Mikor elváltak az ajkaink, csak bámultam rá.
- Ezt lehet, hogy nem kellett volna. - mormolta bocsánatkérően, de a szemei csillogtak. Kábán körülnéztem.
- Valószínűleg a tesód is így gondolja. - haraptam a számba.
Az út túloldalán ugyanis Max állt szemüvegben és szigorú arccal minket nézett...