Deron - 16. rész

Sziasztok! Egyre közelebb az idény eleje :3 Ennek örömére újabb rész, remélem tetszik majd ;)
<3

Max nem szólt semmit és én is csak kifejezéstelen arccal néztem vissza rá. Tom ellenben felállt és határozott léptekkel indult el felé. Én is követtem a példáját, de pár méterre tőlük bizonytalanul torpantam meg. Ez lehet, hogy nem rám tartozik, csak valami tesós helyreigazítás, nem...?
Tom békésen tette a kezét Max karjára, de ő lerázta magáról és fojtott hangon magyarázott neki, amiből a "család", "Elle" és a "kisfiad" szavakat tudtam kivenni. Na, ez határozottan tesós helyreigazítás.
Megköszörültem a torkom és körülnéztem, mintha nem is lenne jobb dolgom, mint megfigyelni az előttem tornyosuló telefonfülkét.
   Olyan öt-hat percig téblábolhattam ott (újabb eseménnyel tudnám kiegészíteni a képzeletbeli "életem legkínosabb pillanatai" listámat...) mikor Tom egy utolsó mérges morranással lezártnak tekintette a vitát és mérgesen grimaszoló testvérét hátrahagyva újra felém vette az irányt.
- Ne haragudj - állt meg előttem kissé tanácstalanul.
- Hát... öhm... nem haragszok - mondtam kreatívan, majd egy bátortalan kis mosolyt villantottam, mint egy világtalan kis picsa, aki nem tudja felfogni, micsoda családi drámába is csöppent éppen.
- Most mi legyen...? - sóhajtott fel, mellkasa előtt összefonta a karjait és gondterhelten nézett rám.
- Nézd, Tom, gondolom tényleg az lenne a logikus, ha hazamennél Elle-hez és a kisfiadhoz.... nem, ne szakíts félbe! - szóltam rá, mert már vagy háromszor nyitotta ki a száját, hogy közbe szóljon. - Nemtudom, Tom, elég jól elvoltunk együtt és hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyen mondom ezt ki, de... Elle mellett van a helyed. És ez azért nehéz, mert én is nagyon bírlak és iszonyatosan hiányozni fogsz és...
- Deron! - szólt rám most már kétségbeesetten és mostmár megfogta a vállaimat. - Kérlek, ne mondd tovább, így is szörnyű az egész. Azt, hogy "mi legyen?" úgy értettem, hogy mit csináljunk. Visszamegyünk a hotelbe...? Esetleg sétálunk? Ilyesmi. - Aha. Gyűlnek a pontok arra a kínos pillanatos listára. Pár percen belül már a második...!
- Tom... talán... talán inkább csak visszamegyek pihenni... pihenni... tudod, holnap a legjobbat kell nyújtanom - köszörültem meg a torkomat. Nyilvánvaló lerázás volt, amit Tom is tudott, de nem mondott semmit, csak szomorúan bólintott és a hátamon éreztem a pillantását, miközben leléptem.


Síri hangulatban mentem a folyosón és már felkészültem rá, hogy Eiza mindenről ki fog faggatni. Beleharaptam a szám szélébe és igyekeztem a lehető leghalkabban kinyitni az ajtót.
   De Eiza nem várt tűkön ülve az ajtó előtt.
Meglepetten vontam fel a szemöldökömet és tovább mentem. Se a nappaliban, se a hálóban, se a konyhában... hol a francba...?
Hirtelen valami leesett a teraszon, amit halk kuncogás követett. Ha lehet, még döbbentebben indultam a hang irányába.

     És igen. Eiza megtörte a "minden pasi egy éjszakáig tart" szabályát: a rámenős és lassan fanatikussá váló Zackkel csókolóztak nevetgéléssel megtűzdelve a terasz hófehér kovácsoltvas korlátjának dőlve, hátuk mögött a bahreini szürkülettel. Megköszörültem a torkomat, mire szétrebbentek. Eiza zavartan nevetgélve igazított egy lófarokból kiszabadult tincset a füle mögé. Zack szeretetteljesen követte végig a szemével a mozdulatot, mintha nem egy hete ismerné egy vad buliból, hanem egy tízéves házasságban élnének.
- Én... csak... mindegy, nem akarok zavarni, úgyis el kell mennem a... - gyerünk, gyorsan valami hirtelen ötletet, Deron! - el kell mennem Anthonyhoz - nyögtem ki és gyors hátralépésekben pillanatokon belül újra az ajtónál voltam. Próbáltam összegezni magamban a látottakat: Eiza talán képes tovább lépni ezzel a sráccal...? Kis esélyt látok rá, de mindenesetre kíváncsian várom alakul el a páros...
 Anthony gatyában hasalt az ágyán, előtte papírok hevertek szerteszét, ő pedig jóízűen nyamnyogott egy hatalmas fagyikelyhen.
- 'mmm, helóka! - intett a kiskanalával, majd jószívűen arrébb heveredett. - Gyere csak, nem vagyok irigy! Mizu? - nézett rám vidáman. Csak bámultam... és bámultam.
Aztán megint megtörtént.
Megint pont a főmérnököm előtt kezdtem el sírni. Csak némán folytak a könnyeim, miközben sajnálkozva átölelt és eltette a fagyikelyhet az útból. Pár perc múlva aztán önkéntelenül is elmeséltem neki mindent Tomról és rólam, mintha az Anthony-show című kibeszélőműsor heti főszereplője lennék.
- ...szerintem Tom egy buzi. - szólalt meg némi torokköszörülés után, mikor végre nem folytak a nagyon gáz krokodilkönnyeim.
- Anthony! - kiáltottam felháborodva.
- Bocsi, tényleg - szabadkozott - De miért kavargat veled, ha közben kölyke van meg nője? - kérdezte és mérgesen szorította össze az állkapcsát.
- Már nem volt, mikor összejöttünk - motyogtam és inkább mereven az ujjaimat bámultam, minthogy ránézzek.
- Igen, de most megint feléjük húz és ugyanúgy a te torkodon is ledugja a nyelvét - közölte kíméletlenül. Meghökkenve bámultam az arcába:
- Ant... - hüledeztem - kevesebb kegyetlenséget, több együttérzést! - követeltem, aztán felsóhajtottam és a vállára hajtottam a fejemet és panaszosan szólaltam meg: -  itt aludhatok...?



Bökdösésre ébredtem. A borzos hajú Anthony álmos fejjel nézett rám, miközben folyamatosan nyomkodta az oldalamat. Felmordultam és oldalra fordultam.
- ...csak két percet! - könyörögtem, mire beleegyezően zuhant el mellettem az ágyon. Már éppen kezdtem visszazuhanni az álmomba, ahol hatalmas felfújató teheneket vásároltam önfeledten, mikor Anthony újrakezdte az ébresztő-hadműveletét, így kénytelen voltam felülni.
- Fél óra múlva lent kellene lennünk - vont vállat Ant és már ki is sétált, teljesen frissen.
- Anthoooony! - kiabáltam át rekedtes most-ébredtem-hagyjál hangon a másik szobába.
- Mivan?! - kérdezte hasonlóan aktív hangon.
- Hozd már be a csapatruháimat. Meg a reggelit. - kínlódtam még mindig.
- Bazdmeg, Deron, ne rágjam meg helyetted? - dugta be a fejét felháborodva. Éppen fekve nyújtózkodtam. Elnevettem magamat.
- Nem bírok felkelni - közöltem valószínűleg teljesen feleslegesen. Anthony hirtelen mellettem termett és felkapott a hátára. Felsikítottam és görcsösen próbáltam megkapaszkodni a vállában, míg ő kibotorkált velem és nem éppen finoman rántott a kanapéra, miközben már mind a ketten szakadtunk a röhögéstől.
- Na, mostmár elintézheted magadnak a kaját meg a ruhádat - kacsintott és ott hagyott.


Az utolsó szabadedzésen annyi dologra figyeltünk, amennyire csak tudtunk: én és Romain mentük a legtöbb kört. Az időmérő előtt úgy fel voltam pörögve, mint még talán soha: összevissza járkáltam, rá-rápillantgattam a kocsira, kiintegettem a nem túl népes, de azért egész szép számú rajongótáboromnak... és alig vártam, hogy beülhessek már.
Így is én ültem a kocsiban leghamarabb és én gurultam ki először. Nagyon figyeltem, nehogy valami buta hiba keresztülhúzza a számításaimat ezen a hétvégén... de semmi ilyesmi nem történt.
Az utolsó etapba is bejutottam, igaz, utolsó helyen (pont Romain-t kiütve) de ott voltam.
- Nyomd meg jobban a kettest, ott folyamatosan vesztesz századokat. - próbálkozott készségesen Anthony, akinek nagy nehezen azért persze végül megbocsájtottam, hogy nem rágta meg helyettem a reggelimet.
- Jó, de a gumikban egy kör van szerintem még... ti is így látjátok? - aggodalmaskodtam, miközben egyre inkább rámentem a rázókövekre is, csak jó időm legyen.
- Nana, óvatosabban - szisszent fel a mérnököm - Öhm... ez és esetleg még egy... de ezt kell odatenni inkább. - Éreztem, ahogy a bizonyítási vágy teljesen úrrá lesz rajtam és már görcsösen nyomtam a gázpedált, a lélegzetemet is visszatartva. Mihelyst átmentem a célvonalon, megcsúsztam és éreztem, hogy értelme sincs újabb körnek nekifutni. De nem aggódtam: tudtam, hogy az előző kör jó volt... de a rádió néma maradt.
- Na...? Ant...? Ant?! - kiabáltam felhevült lelkiállapotban.
- Csodás - lehelte olyan halkan, hogy félő volt, esetleg képzelődök. Akkor jutott eszembe, hogy voltaképp én is meg tudom nézni az időeredményt és a kormányom kijelzőjére pillantottam.
Megdermedtem és éreztem, ahogy a boldogság elementáris erővel árad szét a testemben: a hétvégén az addigi saját legjobb időmet mentem... - Második. Második helyen vagy. Nem vicc. - Anthony le volt nyűgözve. Én pedig igyekeztem palástolni a remegésemet, miközben kiszálltam. Fernando vidáman integetett az első helyével és futólag engem is megölelt. Pont abban a pillanatban mormogott mögöttem valaki:
- Remek, elmondhatom magamról, hogy legyőzött a csaj. Szuper. - tettette(?) a gúnyos hangvételt Kimi, miután kiszállt az autójából és elindult velünk együtt a mérlegelésre. Lustán lengette a bukósisakot a kezében, mint aki alig várja, hogy leléphessen végre. Megbabonázva bámultam, amíg rá nem jöttem, hogy a mögöttem keletkező sor a pilótákból türelmetlenül azt várja, hogy mikor leszek szíves felállni arra a nyamvadt mérlegre végre. Szabadkozva tettem eleget a kérésüknek, majd egy szerelő kezébe nyomva a halványkék bukósisakomat, követtem a két piros overallt a rajongók felé.
- Vigyázz a motorra - suttogta Kimi élcelődve, miközben a fiúk maguk közé fogtak egy fotó erejére.
- Te meg vigyázz a szádra - vágtam vissza azonnal, gondolkodás nélkül. Nahát. Még sosem szóltam be neki.
Most sem ütötte szíven a dolog, csak elvigyorodott.
- Jó, de akkor a karodra is vigyázz. Nehogy kilapítsa valaki... - vont vállat, majd megfordult és elindult az interjúk felé. Addig Fernando karon ragadott és kedves, de borzasztó felületes társalgásba kezdett velem Bahreinről, amibe belementem, de gondolataim és pillantásom az előttem lustán sétálgató finn körül jártak...


Úgy robbantam be a Home-ba, akár egy igazi energiabomba: az összes szembe jövő csapattársat megöleltem és mindenkit biztosítottam arról, hogy a holnap lesz a mi nagy napunk. Vigyorogva mentem az öltözőmbe.
Már ugrottam volna Walter ölébe, mérges pitbull-arca azonban megállított.
- Mi a... mi a baj? - kérdeztem döbbenten és meglepetten néztem Kaasiara és Anthonyra, akik ott álldogáltak mellette, hátha tudnak valamit... de egyikük sem nézett rám.
- Akkor mi van Chiltonnal...? Újra megkérdezem, mint a menedzsered - köhögött Walter, de nem igazi köhögés volt, csak az a fajta, ami egyértelművé teszi, ki a felsőbbrendű a beszélgetésben. Megilletődve álltam meg és nem értettem, mi van már megint.
- Él. Ennyi. - ráztam meg a fejemet.
- Szóval nem csókolóztatok kint a főtéren, miközben ő épp visszakönyörgi magát a kis szőke nőcijéhez, igaz? - Walter olyan mérges volt, hogy kidagadt egy ér a homlokán. Anthonyra néztem, aki már annyira kerülte a pillantásomat, hogy lyukat égetett a tekintete lassan a Home üvegablakára.
- Elmondtad neki?! - csattantam fel. Összerándult a hangomra.
- Deron, de hát azt hittem, tud róla! Franc se tudta, hogy csak nekem mondtad el... - sajnálkozott, de már bennem is felment a pumpa és egy dolog lebegett a szemem előtt: széttépni és ízekre szaggatni Anthonyt, akár egy darab papírt. - Csak mondtam Waltynak, hogy aggasztó helyzet, de tényleg azt hittem, hogy...
- Nem érdekel, mit hittél! - kiáltottam dühösen.
- Engem meg ez a hiszti nem érdekel! - mérgelődött Walty - Deron, nézd, a pályafutásodra kellene koncentrálni, nem pedig egy családos ember után futni, aki...
- Könyörgök, ne sarkítsátok már ki ennyire a helyzetet - tettem hitetlenkedve a homlokomra a kezemet.
- Emellett...! - emelte fel a hangját Walter, mintha direkt nem hallotta volna a megjegyzésemet - Egyszer mittudomén ezzel a Chilton gyerekkel váltod a csókokat, aztán egyszer Räikkönennel, egyszer Anthonyval alszol...
- Velem kétszer! - helyesbített gyorsan Anthony.
- Anthony! - rivalltam rá.
- Deron! - kiáltott fel Walter döbbenten és őszülő hajába túrt.
- Jó, az együtt alvást azért elmondanám, hogy annyiból állt, hogy egymás mellett elalvás és ennyi - mondtam gyorsan, de nem úgy tűnt, hogy Waltyt ez megnyugtatja és még egy sort papolt a semmiről. Nagyjából a vége felé tartott, de azért még indulatosan magyarázta, hogy mit hogy kivel nem kellene csinálnom, mikor ismerős hangot hallottunk meg kintről:
- Á, hello. Deron bent van? Megmondaná neki, hogy kint várom? Tom vagyok.