Deron - Hírek

Hellóka :) Nemsokára jön a teljes rész, kedvcsinálónak hoztam pár cikket (van benne lényeges utalás, kíváncsi vagyok, meglátja e valaki ;D) Puszi <3





BRÉKING: A legendás menedzser életveszélyben!

A sportág egyik legmeghatározóbb üzletembere, Walter Bennington a tegnapi nap folyamán szívrohammal került kórházba, ahol azonnal életmentő műtétet hajtottak rajta végre. A kórház több információval nem szolgált, de meg nem erősített hírek szerint délután átszállították Londonba, ahol a kórházi ellátás is megfelelőbb.

    Walter Bennington Deron Pilewicz menedzsere, aki már kora reggeltől (egyes források szerint már hajnali négy órától) a kórházban virrasztott főmérnökével együtt. Lapunknak nem kívántak nyilatkozni, de azt megerősítették, hogy a menedzser miatt vannak a helyszínen.

  Természetesen minden változást tudatunk majd Önökkel, addig is lapunk a legjobbakat kívánja Walter Benningtonnak!

                                                                 /Daily Letter, Angol napilap - Sport rovat/

Kimi Räikkönent egy titokzatos nővel látták tegnap éjszaka!

   A Ferrari finn világbajnoka bizony nem unatkozik! Egy hete még arról szóltak a hírek, hogy esetleg túlságosan is közel került versenytársához, Deron Pilewcizhez, mostanra azonban ezek a pletykák megdőlni látszanak, tegnap éjszaka ugyanis egy magas, fekete hajú nővel fotózták, amint láthatóan élvezik egymás társaságát, majd együtt távoznak.
   A hölgy kilétét illetően már több variáció szárnyra kapott: egyesek szerint egy amerikai playmate, Jennifer Waherbite, mások ezt cáfolva azt tartják valószínűnek, hogy egy finn újságírónő, Natta Miltuonen. Azt is rebesgetik, hogy esetleg egy harmadik nő, néhányan ugyanis egy osztrák teniszezőnő profilját vélték felfedezni a nem túl jó minőségű képeken. A fotókat a galériánkban tekintheti meg, ha bármilyen információja van a hölggyel kapcsolatban, kérjük tudassa!
       Nem véletlen egyébként, hogy Pilewicz most semmiképpen sem Räikkönennel van elfoglalva, hiszen a gyerekkora óta karrierjét egyengető Walter Bennington életveszélyes állapotban van éppen Londonban, valószínűleg vele foglalkozik a Lotus üdvöskéje, ahelyett, hogy a köztudottan szoknyapecér világbajnok után futkosson. Kérdés, hogy ehhez az új barátnőhöz (?) mit szól majd. Vagy túlragozták kettőjük kapcsolatát és igazából semmi sincsen köztük...? Ez még a jövő zenéje...
                                                                           /bulvaron.dk/sport/raikkonen-es-a-t-n /





Ki kicsoda a boxutcában?
   A rovatban minden nap egy-egy boxutcai dolgozót mutatunk be három héten keresztül. Lassan a végéhez közeledik a sorozat, de még előtte bemutatjuk nektek a Lotus egyik zsenijét, Deron Pilewicz főmérnökét, Anthony Struviot!

              Anthony Benjamin Struvio 1988. május 4-én született Walesben. Édesapja Marz Struvio, dán építészmérnök, édesanyja Henriett Gloswald, jogász. Anthony hamar kitűnt a gyerekek közül hihetetlen észjárásával és matematikai tudásával, úgyhogy a Netrick EC. gimnázium matematika-fizika tagozatát elvégezve rögtön az ország legjobb műszaki egyetemére vették fel, ahol már az első évben készített munkái iránt érdeklődést mutatott jónéhány cég. Szinte ki sem tette a lábát az egyetem kapuján, a Lotus máris megszerezte magának és két évig dolgozott Kimi Räikkönen mérnöki csapatában. A finn távozásával együtt ő is maga mögött hagyta régi állását és az újoncot már főmérnökként várta - ő volt Deron Pilewicz.

             BS: Meglepődtél, mikor megtudtad, hogy egy nő is tesztel majd?
  Anthony: Először végiggondoltam, hogy ha egyszer pilóta, akkor szigorú diétán van és az edzések miatt biztos fitt is, szóval csak reméltem, hogy jó csaj lesz (nevet) Viccet félretéve: én már előtte is hallottam itt-ott Deronról, kíváncsi voltam, tényleg olyan ügyes-e ahogy mondják. Nos, tényleg...

              BS: Milyen vele dolgozni?
 Anthony: Deron különleges lány, ilyen nők nem mászkálnak tucatszámra. Elhivatott, céltudatos és telhetetlen. Tipikus versenyzői mentalitással rendelkezik, de nincs is ezzel semmi gond. Már az elejétől kezdve jól kijövünk egymással, mivel nagyon sok időt kell együtt töltenünk, ez azért elég pozitív dolog. Szinte mintha a kishúgom lenne. Örülök, hogy ő a pilótám és senkire nem cserélnem. Kell ennél több?

              BS: A rajongói oldalunkon egy hónapja téged szavaztak meg a legdögösebb dolgozónak. Hogy érint ez téged?
 Anthony: Őszintén szólva sért, mert a telefonszámomat bezzeg nem osztották meg nyilvánosan, hiába szavazott rám egy rakat lány, akik szívesen felhívnának.(megint nevet) Egyébként meg nagyon örülök neki, tényleg. Hé, ha ezt olvassa egy csaj, aki rám szavazott: gratulálok, édesem, hibátlan az ízlésed! Valamiért a lányoknak tetszik a tetkó, ez lehet az oka.

              BS: Deron a magánéletébe is beavat téged? Páran elkezdték találgatni, kivel is alakul a kapcsolata... olyan nevek is felmerültek, mint Kimi Räikkönen vagy Tom Chilton. Talán te vagy az egyetlen, aki tudja az igazságot...
 Anthony: Igaz, hogy nem egyszerű munkakapcsolat a miénk, de ezzel semmiképpen sem szeretnék visszaélni. Deron Pilewicz az első olyan pilóta, akinek a főmérnöke lehetek, de nem csak ez köt hozzá: mint mondtam, sokat vagyunk együtt, mindketten elég messze a családunktól... így nyilván nagyon sok olyan dolog van, amit megosztunk egymással. Ezeket ő biztosan nem adná tovább senkinek, tehát én sem szeretnék még csak utalni sem semmire, pláne nem a sajtó által generált kamu-szerelmi szálakra. (mosolyog)

                                                                                /BenaSports.com/ki-kicsoda-a-boxutcaban/

Deron - 20. rész

- Kaasia, valamit félreértettél - mondtam. De inkább csak hallottam a hangomat, mintha nem is én beszéltem volna. Furcsán csengett, rekedt volt. Hiába volt fülledt a levegő, a hideg végigtáncolt a gerincemen és összerándultam. - Nem. - mondtam megint, mintha azzal, hogy a tagadószót kihangsúlyozom, meg-nem-történtté tudtam volna tenni azt, amit a sajtósom mondott. A kezem remegett és mikor hátraléptem, meg is botlottam.
- Deron! - kiáltott fel Anthony és abban a percben teljesen mindegy volt, hogy egy perce még üvöltve küldtük egymást a picsába. Elém lépett, kezembe adta a pulóveremet, majd a farmeremet is: - Gyorsan öltözz fel. Hozom a kocsit - mondta halkan és már fel is kapta a slusszkulcsát, majd egy másodperc alatt kint termett. Remegő kezekkel próbáltam átöltözni, miközben Kaasiára pillantottam:
- Mi történt...? - kérdeztem kiszáradt torokkal és ebben a kérdésben valahogy benne volt minden: mégis hogy történhetett, hogy az ötvennégy éves, rendszeresen úszó és tökéletes formában lévő menedzserem szíve egyik pillanatról a másikra... úgy dönt, hogy... nos, szívrohamot kap...? Mikor történt és mit mondtak eddig? Miért pont vele történik ez...?
- Még ott voltunk bent a csapattal, segítettem pakolni Siegennek, Walty pedig ott téblábolt és örült nagyon neked. Mondta, hogy szédül és hányingere van, de közben mosolygott meg... - elcsuklott a hangja - meg minden. Nem gondoltuk, hogy nagy a baj. Adtam neki hányinger-csillapítót és jobban érezte magát. Aztán sokszor a mellkasára tette a kezét, de azt mondta... minden oké. De akkor már Siegen meg a többiek is aggódtak és Natja kihívta végül az orvosi csapatot. Öt perc múlva ott voltak, de... addig... úristen, Walty fuldoklott, a földön feküdt és... szörnyű volt. Hívtak mentőt meg minden, de egy órahosszáig csak sírtam még. Annyira ijesztő volt. - Addigra már az én szememet is szúrták a könnyek. Walter Bennington...


...a nappalinkban ültünk. A házunk mindig is szép nagy és ügyesen berendezett volt, de - annak ellenére, hogy anyagi fedezet lett volna rá bőven - mindenféle felesleges luxust nélkülözött. Nem volt olyan, mintha most fényképzeték volna nálunk a "Szép otthonok" magazin legutóbbi címlapját, nem volt uszodaméretű medencénk a kertben és a legnagyobb extrát is a szobámban lévő csigalépcső jelentette, amit a hétéves énem imádott (de sajnos szó szerint... emlékszem, rengeteget ölelgettem a korlátját, sőt párszor meg is nyaltam - utólag nem igazán találok erre magyarázatot) és az volt az első alkalom, hogy találkoztam Walterrel. Apa ölében ültem és éppen zsirkrétával rajzoltam, ők pedig beszélgettek. Először figyelemre sem méltattam (bár hozzátartozik, hogy Walty tipikusan olyan férfi, aki nem igazán tud mit kezdeni a gyerekekkel - a gügyögés elképzelhetetlen számára) csak mikor már hallottam, hogy rólam van szó.
- Peter, tudom. Kicsi még. És tudod, hogy el sem hittem volna, ha pár éve valaki azt mondja nekem, hogy én leszek az, aki könyörög majd azért, hogy egy nőt menedzseljen... öhm... kislányt - és zavartan nézett előbb rám, majd a félkész rajzomra, ami egy elég gyérül sikerült napocska volt akkor még.
- Walty, öreg fiú - húzott kissé feljebb az ölében apa és kissé visszább fogta a hangját: - Semmit sem szeretnék jobban, minthogy Deron is odalegyen az autókért... most oda is van... de ki tudja, meddig lesz ez így? Lehet, hogy később ő is elkezd babázni... ruhák, fiúk... tudod, hogy megy ez - vont vállat, annak ellenére, hogy Walter felhúzott szemöldökkel tudatta vele, hogy nem, fogalma sincs, hogy megy ez. - Meg aztán... az asszony soha nem menne bele. Tudod, milyen - szűrte a fogai közt.
- Mibe nem mennék bele? - csicseregte anya, aki a legjobb pillanatban lépett be egy tálca csokis sütivel. Mohón kaptam utána, anya hiába kiáltott rám... és persze megsütöttem az ujjam. Azonmód bömbölni kezdtem, anya pedig átvett a saját ölébe. - Ajj, kis butuskám, had nézzem... hmm, nem vészes... naaa - simogatta a fejemet töretlenül.
- Na, még mindig biztos vagy benne, hogy ezt akarod? - kérdezte apa Waltytól, aki szinte fintorogva figyelte a könnytől csatakos arcomat és a hajamban lévő rengeteg csatot. Erőt vett magán és megköszörülte a torkát.
- Nos, igen. Katarzyna... a lányod nagyon tehetséges. - nézett anyára. Anyát mindig gyönyörűnek tartottam, de akkor különösen szép volt, ahogy szemei megvillantak, közelebb húzott magához és hosszú, barna haját dühös mozdulattal igazította a füle mögé:
- Ezzel meg mit akarsz?! - kérdezte indulatosan.
- Naa, drágám. - tette a kezére a sajátját apa megnyugtatóan - Menedzselné Deront. Már most... figyelj... Walty a legjobb és...
- Szó sem lehet róla! - kiáltott fel anya és úgy pattant fel velem, mintha attól félne, hogy Walty egyszerűen kivesz a kezéből és a hóna alá csap, majd elmegy. - Peter, megengedtem, hogy gokartba üljön! Végignézem, ahogy össze-vissza töri magát! Ennyi épp elég! Peter, nem hiszem el! - és már ő is sírt, nem csak én.
            De Walty továbbra is megnézett minden egyes versenyt, amin részt vettem, elővette a bőrrel bevont noteszét és mindig írogatott bele. Akkor is öltöny volt rajta, mikor a verseny egy eldugott liverpooli poros pályán volt megtartva és a legjobban öltözött embereken is kinyúlt reklámpólók voltak... a pókerarc, a notesz, az öltöny... és maga Walty mindig ott voltak.
Újabb két év eltelt, mire megint előhozakodott az üggyel. Anya pár napig tartotta magát, aztán megtörve engedte meg, de akkor gyúlt aggódó fény a szemében... akkor fogta fel, mit is jelent ez... és azóta is látom ezt az arckifejezésében, ha a versenyzés szóba kerül. 
  És Walty betartotta az ígéretét: minden más versenyzőt visszamondott és minden pénzét, erejét és idejét az én karrierembe fektette. Lassan olyan lett nekem, mint egy második apa.


A kórház folyosóján hangosan csattogott Kaasia római saruja, ahogy futott mellettem. Egy orvos éppen útbaigazított minket és kerestük a megadott kórtermet. Anthony látta meg először, de megragadta a vállaimat.
- Valószínűleg nem lehet látogatni - mondta rendreutasítóan.
- Engedj! - fakadtam ki és próbáltam menekülni a szorításából. Erre sietett hozzánk egy nővér.
- Segíthetek? - kérdezte némiképp félve. De kapva kaptam az alkalmon.
- Bent van. Walter Bennington. Látnom kell.
- Ó, sajnálom - mondta rögtön aggodalmasan és még a papírjait is hajtogatni kezdte - De ez nem lehetséges. Én vagyok beosztva Mr. Benningtonhoz és az állapota még válságos. Pillanatnyilag nem tudunk többet tenni érte... de látogatókat semmiképpen sem fogadhat.
- Ne! Kérem, ne csinálja! Csak egy percre... egy percet adjon vele! - könyörögtem.
- Sajnálom - ismételte nyomatékosan - de erre nincs lehetőség. - Ha az állapota nem romlik délutánig, arról lehet szó esetleg, hogy átszállítjuk Londonba. Maximum az átszállítás közben láthatja. - próbált mégis segíteni valahogy. Látva kétségbeesett arcomat, letette a mappát a kezéből és gyengédebb hangsúlyra váltott: - Drága kislány, alig pár órája tolták ki a műtőből. Higgyen nekem, semmit sem érzékelne a jelenlétéből, de a fertőzésveszélyből már elég komolyan, az immunrendszere ugyanis most harmatgyenge. Jöjjenek vissza később. Menjenek a recepcióra és kérjenek valami enyhe nyugtatót a kislánynak. - nézett Kaasiara. - Figyeljen a barátnőjére. - biccentett Anthony felé, majd elsietett. Akkor észleltem, hogy a főmérnököm egész végig megnyugtatólag tartotta kezeit a vállamon.
- Majd én hozok - indult el rögtön Kaasia.
- Na. Leülünk, gyere - fogott kézen Ant és a tipikusan csúnya kórházi műanyagszékekhez irányított. A koszos falnak támasztottam a fejemet és éreztem, hogy könnyek csorognak az arcomon. Anthony többször is próbált mondani valamit, de végül csak erősebben szorította a kezemet. És vártunk.
  Vártunk két órát... aztán négyet... aztán hatot...
Már majdnem hét órahosszája ültünk ott összetörve, alig pár szót szólva, mikor megtudtunk valami új hírt Waltyról. Egy kistermetű arab orvos tört angollal magyarázta, hogy ugyan kicsit rosszabb talán az állapota, de Londonban jobban el tudják látni, ezért egy óra múlva mentőhelikopterrel átszállítják. Úgyhogy további háromnegyed órát ültem ott, immár Anthony pulcsijában (vacogtam a kórház légkondija miatt), mikor végre nyílt az ajtó és kitolták Waltyt.

  Ijesztő. Ez a szó jutott először eszembe. Iszonyatosan sápadt volt, mindenhonnan csövek lógtak ki belőle és egy lélegeztetőmaszk is volt rajta. Walter... akit, ha jobban belegondolok, nem is láttam még öltöny nélkül vagy nem tökéletes frizurával... most öregnek és gyengének tűnt. Annyira sok mindent akartam mondani... de abban a pár másodpercben, míg eltolták előttünk, teljesen megnémultam. Még legalább öt percig ültem ott, csak utána esett le, hogy miért néz rám várakozva Anthony: mert már nincs mire várni.
- Talán mégis hazamegyek veled - mondta csendesen. Kábán bólintottam és hagytam, hogy magához öleljen.
                  London külvárosában laknak anyáék. Egy igazi, nyugodt kertváros, közepesen híres emberekkel. Tipikusak a magassarkúban gyerekeik mellett szaladgáló anyukák, a mindig grillpartikat szorgalmazó ex-sportoló apukák, az iPhone-nal rohangáló tízéves gyerekek és a mindig rendszeresen kutyakozmetikába járó négylábúak. Alapvetően vidám hangulatú minden... csak nem pont ma.
- És melyik kórházba vitték pontosan? - köszörülte meg a torkát apa. Némán egymásra néztünk Anthonyval.
- St. Guinewra. - válaszolt ő.
- Egyetek, pihenjetek egy kicsit, aztán elmehetünk. Megnézzük, hátha van valami jó hír már róla - apa hangja bizakodó volt, de a bizakodás nem ragadt át ránk. Már egy jó órája ültünk az asztalnál.
- Tessék - tett le elénk anya egy-egy tányérnyi tejszínes csirkét - Remélem szereted. - érintette meg Anthony vállát.
- Ó, persze. Köszönöm, Mrs Stenson. - dőlt előre Ant fáradtan. Anyán láttam, hogy máris megvette magának a főmérnököm kilóra. Anthony igazából akármilyen nőt el tud bűvölni, úgyhogy ez várható volt.
- Én nem kérek. - toltam el magamtól - Inkább megyek most, majd ti...
- Deron, ne csináld már. - ellenkezett apa - Egyél. Tudod, mit? Elmegyek Waltyhoz most én. Telefonálok, ha van valami... ti majd jösztök később, csak könyörgöm, egyél már. Így is csontsovány vagy - rázta meg a fejét lemondóan. - Majd jövök, drágám - puszilta meg anya feje búbját, elvette a kabátját és már nyitotta is a bejárati ajtót. Lemondóan ültem vissza és mérgesen döftem a villámat az áruló csirkemellekbe...
        Anthony nagyjából fél perc alatt aludt el az egykori gyerekszobámban (vicces volt, ahogy a rózsaszín selyemtakaróba fújta a fejét és a lábai nagyjából már térdtől lelógtak az ágyamról) ezért inkább nem ébresztettem fel, hanem csak kocsiba ültem és a St. Guinewrahoz hajtottam.
   Apa kint ült a folyosón, elcsigázottan nézegetett valami sportlapot.
- Na...? Valami? - ültem le mellé, de megrázta a fejét - Tessék, gondoltam kellhet - nyomtam a kezébe egy nagy kiszerelésű kávét. Köszönömöt biccentett, aztán elmesélte, mennyire örültek a tegnapi második helyemnek. Épp ott tartott, hogy anya hogy ugrott a nyakába a célvonalhoz érkezésem pillanatában, mikor hirtelen elhallgatott és kérdőn nézett valakire a hátam mögött. Megfordultam. Alacsony, bronzbarna bőrű, hosszú szőke hajú nő állt előttem.
- Elnézést, Walter Bennington itt van? - mutatott az ajtóra napsütötte kezével. Csak tétován bólintottam.
- Öhm... ismeri esetleg? - köhintett apa társalkodó-stílusban. A nő érdeklődve húzta fel a szemöldökét és csak utána válaszolt:

- Áh. Marcia Bennington vagyok. A lánya.

Deron - 19. rész

 Sziasztok! Az eddigi kitöltéseket nagyon köszönöm, még pár napig ki lehet tölteni, aki nem tette meg, légyszi kattintson IDE és tegye meg :3 nagyon köszönöm <3


- Ó. Ronnie, hát te...? - nyitott ajtót félmeztelenül. Láthatóan örült nekem, de azért idegesen pillantott a hátam mögé, mintha félne, hogy valaki... ó, persze.
- Max már elment? - nyilvánvaló, hogy nem akar vele több összetűzést miattam és őt keresi a tekintetével.
- Hát... igen, pár perce. - állt egyik lábáról a másikra, aztán végül elvigyorodott. - Gyere már be - rántott be a karomnál fogva és már el sem engedett, csak a másik karját is körém fonta és szorosan ölelt. - Az én kis dobogósom - mormolta és szeretetteljesen puszilta meg a hajamat. Lehunytam a szememet és csak az érintésére koncentráltam. Miért van az, hogy Kimi csak a kis bénácska rajongólányt látja bennem, Tom meg ennyire a nőt...? - Hé. Minden oké? - kérdezte már kissé aggodalmaskodva és szórakozott, zavart arcomat pásztázta. Fáradtan bólintottam.
- Persze. Minden - megköszörültem a torkom.
- Nagyon el vagy fáradva? Kérsz valamit enni...? - fordult meg, hogy szemügyre vegye, tud e kínálni valami harapnivalóval - vagy esetleg...? - motyogta tovább, de kérdés nélkül előrenyújtottam a karjaim, közel húztam magamhoz és csak csókoltam. Belemosolyodott a csókba, végigsimította az oldalamat, majd a kezei megállapodtak a derekamon. Gyorsabban vette a levegőt, én pedig a hajába túrtam. Isteni illata volt és kezdtem megnyugodni, mikor a csók egyre mélyült...
  Akkor rebbentünk szét, mikor meghallottuk az ajtó csattanását. Egy tipikus, szappanoperaszerű robaj volt és a vészterhes csend utána, mikor még nem tudni, ki is lépett be.
Max. Már megint Max. Értetlenkedve meredtünk egymásra. Egyikünknek se volt tiszta, mit keres ott a másik. Végül ő szólalt meg:
- Itthagytam az útlevelem - közölte szárazan, szenvtelenül, majd bizonyításképpen az asztalhoz lépett és felkapta az okmányt. - Látom jól szórakozol - vetette oda Tomnak. - Ha lesz egy kis időd... akár felhívhatnád a gyerekedet is. Gondolom hiányol. - olyan szintű vádló él keveredett a hangjába, hogy már akkor éreztem, hogy ettől nem lehet szörnyűbb a napom, hiába szereztem egy második helyet. Tom végül tétován elhúzta a kezét a derekamról és az öccsére nézett.
- Max, ezt már... megbeszéltük párszor. Nekem és Elle-nek ez nem megy...
- Könyörgök, csak a héten már vagy négyszer eldöntötted, hogy visszamész hozzájuk és boldogan éltek, míg meg nem haltok. Aztán valahogy akármikor látlak, ott van Deron is. Ne vedd magadra - vetett felém is egy mondatot végül.
- Ezt majd máskor megtárgyaljuk még. - szűrte a fogai között Tom.
- Azt hiszem, igaza van. - sóhajtottam fel. Szinte éreztem Tom döbbenetét. Max ellenben mintha megkönnyebbült volna. - Tom, Elle számít rád. És... Freddie is. Tudom, az én hibám volt az egész mostani... de... de... sajnálom. - indultam el kifelé. Max ujjai váratlanul fonódtak a csuklómra. Kérdőn torpantam meg és arra számítottam, próbál majd kioktatni. Nem éppen ilyen témában kellene egy versenytárssal beszélni, ha jól sejtem.
- Én... sajnálom. Ha... ha... megbántottalak vagy... - megköszörülte a torkát és nem igazán akaródzott neki folytatni - szóval bocsáss meg... - el akartam neki mondani, hogy ez az egész az én hülyeségem. Hogy az amúgy is tanácstalan és őrlődő Tomhoz rohanok, mikor tudom, hogy úgyis csak bűntudata lenne... hogy sajnálom, hogy egy önző picsa vagyok...
De csak megráztam a fejemet, hogy semmi baj... és kijöttem. Mint általában, menekültem a felelősség, a problémák elől. Hihetetlen vagyok..
A hotel folyosójára kitett bársonnyal bevont pad szélére ültem és a kezembe temettem az arcomat. Mi is történt...? Ittam egy rakat vodkát, mire Kimi közölte, hogy cuki rajongólány vagyok, mire érzékeny kis lelkem felháborodott és Tomhoz siettem, hogy vigasztaljon... aztán elcsesztem és... ó, elcsesztem.
Csak ültem ott a padon és vártam, hogy történjen valami. Akármi. A vodka miatt szédültem és előre éreztem, hogy sok mindent nagyon bánni fogok reggel...

Az ágyamban ébredtem. Rózsaszirmokkal volt teleszórva és india füstölő-illat lengte be a hálót. Hogy mi...? Meglepetten ültem fel és ujjaimat végigfuttattam a szirmok hűvös felületén. Ez meg mi a jó... ?
- Hát felébredtél. - kedves, várakozó és... mormogó hang. Úristen.
Meglepetésemben az államig rántottam a selyemtakarót és onnan pislogtam megszeppenve az ágy mellett üldögélő Kimire. Komoly arcot vágott és hófehér szmokingban volt. Fehér szmoking és Kimi Räikkönen... máris szürreális - Itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba - közölte saját magához képest hihetetlenül terjengősen. Még mindig csak pislogtam rá, így tehát megköszörülte a torkát és folytatta:
- Azt ne mondd, hogy te nem érzed... - jött közelebb és már feltérdelt az ágyra mellém. Szőke haja tisztelettudóan simult hátra, mellőzte az addig megszokott rakoncátlan kószálást.
- Mit? - cincogtam visszafolytott hangon, aztán gyors torokköszörülés után normálisan is elismételtem a kérdést, felnőtt nő módjára: - Mit?
- Ezt a szikrát... egy szenvedély csiholta lángot közöttük! - húzódott még előrébb és már majdnem összeért az arcunk. - Ez egy mély és őszinte vonzódás - fogta meg a kezemet komolyan - Nézd, írtam neked erről egy dalt is! - húzott elő hirtelen a háta mögül egy hárfát, majd megköszörülte a torkát és...
- Ó, Kimi - sóhajtottam fel.

- Nos, Kimivel nem szolgálhatok.
   Arra eszméltem, hogy a talaj inog alattam.
- Mi a...? - próbáltam felülni, de nem sikerült.
- Nyugi. - ismerős hang. Ismerős hang... de kié...? Nagyobbra nyitottam a szememet.
- Anthony... tényleg elaludtam a padon...? - csodálkoztam a világra és hiába tudtam volna sétálni, már inkább maradtam a karjaiban.
- Olyannyira tényleg, hogy egy McLarenes szerelő hívott fel. Azt mondta, hogy van egy alvó csaj a hotelben egy padon, aki feltűnően hasonlít a pilótánkra. Rögtön gondoltam, hogy tényleg te leszel az... pedig nem is ittál sokat, mi a baj? - tett le a lakosztályom előtt, majd kérdés nélkül nyúlt a farzsebembe, hogy kihúzza a kulcsot.
- Jaaa... csak Kimi meg Tom. - igazítottam a fülem mögé a hajamat, majd beléptem, mikor kinyitotta nekem az ajtót. Bejött, de csak megállt az ajtóban, karjait összefonta maga előtt.
- Mert mi történt? - kérdezte végül.
- Elmesélem, csak... - pakolgattam közben az éjjeliszekrényemen, de aztán felé fordultam: - nem ülsz le? - Ant tanácstalanul vont vállat.
- Igazából csak meg akartam nézni, hogy minden rendben van e veled és... - nem folytatta a mondatot.
- Aha. Mész még valahová? - könnyedén kérdeztem, de igazából el akartam neki mondani mindent és utáltam volna, ha otthagy. Elgondolkodva nézett rám, aztán lassan megrázta a fejét, sóhajtott egy aprót, majd leült az ágyam szélére. Miközben lemostam azt a kevéske sminket az arcomról, elmondtam neki, mi történt és hogyan. Aztán már pizsamában voltam és vártam, hogy reagáljon.
- Mi van? - nézett rám tanácstalanul. - Ja. Hát nem tudom. Erre nem tudok mit mondani. - tárta szét a karjait. - Tom gyökér, te meg hülye vagy, hogy hagyod, hogy az legyen. Kimi meg... hát kevés nő van, akit úgy látna, mint egy lehetséges társ, nem úgy, mint egy lány, akivel lehet pár jó éjszakája. De ő nem az a kihasználós-fajta, mint mondjuk én, csak egyszerűen ilyen.
- Persze, de most már tiszta gáz lesz az egész... hogy nézhetnék valaki szemébe, aki tudja, hogy odáig meg vissza vagyok tőle...? - mormoltam és közben a pizsamám szélét piszkálgattam. Anthony nem válaszolt és magához képest elég hallgatag volt.
- Lassan megyek, álmos vagyok. - ásított, demonstrálva, hogy tényleg álmos.
- Aludj itt. - vágtam rá. Végül is... már a harmadik alkalom lenne, nincs már ebben semmi fura. Ant felnevetett.
- Már megint...?
- Most tiszta szeretethiányos vagyok - bólogattam. A szemeit forgatta aztán lerúgta a cipőjét, hanyattvágta magát az ágyamon, majd kitárta a karjait:
- Akkor gyere. - nevetve feküdtem mellé és csak akkor éreztem, milyen súlyos is a szemhéjam... azt hittem még beszélgetni fogunk, de pillanatok alatt elaludtunk mindketten.


Felébredni trükkösebb volt. Anthonyn feküdtem, mellkasán a fejem, átölelték a karjaim és a lábaim furán felhúzva hevertek rajta.
- Ezt hogy sikerült? - emelkedtem fel ásítva, mert láttam, hogy már ő is ébredezik.
- Ja. Éjszaka ideraktad a fejed - mutatott a mellkasára - Én meg magamra húztam a lábaid. Sajnálom, de imádok úgy aludni, hogy egy lány lábai itt vannak rajtam. - szabadkozott vigyorogva. Felnevettem.
- Ez tiszta perverz. - kuncogtam.
- Ja, de az, hogy te az atyaúristennel is együtt akarsz aludni, az nem. - nézett rám sötéten.
- Jó, eddig nem voltak ilyen gondjaim, csak...
- Valld be, hogy túl szexi vagyok és kész. Nem lesz ebből semmi probléma - ajánlotta fel nagyvonalúan, de megráztam a fejemet.
- Nem ezt akartam mondani - kacsintottam - Hanem, hogy régen voltam otthon, anya pedig állandóan ölelget. És lehet ezért.
- De ma hazamész, nem? - vont vállat.
- Jaa... arra a hihetetlen hosszú egy napra - sóhajtottam fel. - És te...?
- Én nem, de addig már el is repülök Malajziába. Addig... nézegetem a várost vagy ilyesmi.
- Mineeek? - ültem fel döbbenten. - Gyere el hozzánk. - néztem rá magától értetődően. - Anya meg apa tuti még örülnének is. Úgyis Eizával mentem volna. - könyököltem fel. Láthatóan elgondolkodott az ajánlaton, de mielőtt válaszolt volna, új kérdést vetett fel:
- Hát Eizával meg Zackkel meg mi a helyzet?
- Ötletem sincs - válaszoltam, miközben kikászálódtam az ágyból és nekiálltam embert faragni magamból. - Eiza még mindig nyomja a 'semmit se jelent nekem' szöveget, de már egy hete lassan, hogy állandóan beszélnek. Ez nem tűnik túl durvának - ismertem el - de ha tudnád, hogy viselkedik Eiza Hercule óta a pasikkal, te is látnád, hogy ez meglepő. - fejtettem ki. Anthony nem tűnt annyira érdeklődőnek, hasra fordult, onnan követett a tekintetével, miközben a hajamat fésültem.
- Zack teljesen megőrül érte - közölte aztán félig a párnába morogva.
- Tényleg? - fordultam felé. Bólintott.
- Ne nézz így, én se értem, miért. - ejtett el természetesen egy rosszindulatú megjegyzést. - De beszéljünk Tomról! - ült fel már ő is.
- Mindent elmeséltem este. - mentegetőztem és gyorsan más téma után próbáltam nézni, de semmi értelmes nem jutott eszembe.
- Nem - ellenkezett és lehajolt a pólójáért. - Azt mesélted el, hogy mi történt. - javított ki - De az érdekelne, hogy most mi lesz? Ugyanúgy hagyod, hogy ugráltasson, ahogy ő akar?
- Ant, hagyd abba. Tudod, hogy máshogy látod a dolgokat... - ráztam meg a fejemet. - Tom nem rossz ember.
- Nem hát. Miért lenne rossz ember, aki a kisgyerekét és a feleségét hátrahagyja és egy ismerősével kavargat állandóan, aztán már mindkét nőnek ígérget mindenfélét...? Ó, bár ilyen jó ember lennék egyszer - tette a kezét a szívére színpadiasan - Tom Chilton: köszönjük! A társadalom erkölcsi romlása ellen csak te tudod felvenni a harcot - hülyült tovább, de mérgesen megdobtam az egyik cipőmmel.
- Komolyan, Ant, hagyd már abba! - csattantam fel.
- De Deron, hagyjátok már békén egymást! - fakadt ki magához képest abszolút meglepő agresszivitással.
- Ő menjen haza a családjához, te meg maradj a Kimi iránti rajongásnál inkább, az is sokkal jobb! - fejtette ki dühösen. Elállt a szavam.
- Akkor bazdmeg, Anthony! - vágtam vissza nem túl kreatívan - Ne cseszegess már az egész Kimi-dologgal, közölte, hogy csak a kis rajongója vagyok és értettem, oké?!
- Szóval továbbra is az a terv, hogy Tom Tisztalelkű Chiltonnal talizgatsz? - kérdezte keményen összehúzott szemekkel. Dacosan szegtem fel az állam:
- Nem lesz köztünk több, de továbbra is a haverom marad és ehhez hozzá tartozik, hogy összefutok vele párszor, igen. - csípőre tettem a kezemet és mérgesen meredtünk egymásra. Miért kér számon...? Nem vagyok büszke a tegnap estémre, de ez már így sikerült... minek ezen ennyit rugózni?
- Hát rendben. Nekem így is jó. A helyedben őt vinném a szüleimhez - mondta nyugodtabb hangon, de ez még rosszabb volt, mint a kiabálása. - "Hello, apa, hello, anya. Ő itt Tom, a srác, aki átbasz a palánkon. Tom, ők itt a rendes szüleim, akik rendes férfit képzeltek el mellém" - játszotta megint az agyát. - Tényleg, így csináld. Majd szólj a reakciókról - indult el az ajtó felé.
- Anthony!  - szóltam utána. Dühösen fordult vissza. - Ehhez semmi közöd és... és... - próbáltam hangzatosan kifejezni, mennnnnyire nincs hozzá köze, de semmi sem jutott az eszembe - és na! - kiáltottam a végére nem túl kreatívan.
- Deron, te egy naiv, önt... - kezdte megint felemelt hanggal, de akkor kivágódott az ajtó. Kaasia kitágult szemekkel jött hozzám.
- Miért nem veszed fel a telefonod?! - kiabálta. Én és Anthony egy pillanatra elástuk a csatabárdot és értetlenkedve néztünk rá.
- Miért kiabál ma velem mindenki? - tettem fel ehelyett egy költői kérdést.
- Én meg kérdezhetném azt, hogy miért kapott Walty szívrohamot?! Miért vitték kórházba?! Miért nem tudunk róla semmit?! - temette arcát a kezébe Kaasia és egy pillanat alatt elfelejtettem minden addigi problémámat...
Walter Bennington.
Szívroham.