Lisette - Heti hírek

Sziasztok, itt vannak az új heti hírek - némi segítség is adott, hogy el tudjátok dönteni, ki legyen a másik esélyes, aki elnyerheti Lisette szívét :))) Szavazzatok, írjatok kommentet/chatben üzit/akármit, mert iszonyatosan kíváncsi vagyok a véleményetekre! <3 :))) Puszi :)







Jenson Button: reménytelen szerelmes és megtört lovag

      Jensonnel a barcelonai hotelben találkozom, ahol megszállt. McLarenes pulóverben és farmernadrágban ül a rendelkezésünkre bocsájtott helyiségben. Először azt hiszem, hogy elkéstem, de mint kiderül, mindketten a megbeszélt időpontnál előbb értünk oda.

SportForWomen: Nahát, egyáltalán nem tűnsz fáradtnak. Arra számítottam, nyúzottabb leszel az első tesztnapok után.
Jenson Button: Nem igazán fáradtam el. Az elején még olyan, mintha játszanánk, próbálgatnánk. Egyáltalán nem megterhelő. Amúgy sincs igazán mivel foglalkoznom ezen kívül, ez kitöltheti minden szabadidőmet.
S: A szakításodra célzol...?
JB: Nem céloztam én semmire... de tény, hogy azóta kissé mintha a munkába temetkeztem volna.
S: Te mondtad ki a végső szót?
JB: Nem. Lisette volt. Nem tányércsapkodós vitánk volt vagy akármilyen hatalmas botrány, egyszerűen egy félreértés, ami annyira rosszkor és rosszul jött ki, hogy ráment a kapcsolatunk.
S: Néhány nappal a szakítás előtt még az eljegyzésről pusmogtak. Volt?
JB: Konkrétan nem, de tervbe vettem már. Csak ekkor bezavartak külső tényezők és Lisette úgy döntött, külön utakon jobban el tudja ezeket fogadni. Én pedig tiszteletben tartom a döntését.
S: Ha megváltoztatná a véleményét, mit mondanál neki?
JB: Nézd, ez nem egyszerű dolog, de Lisette Petrolen még mindig azt hiszem, az az egy, akit nekem teremtettek, ha tényleg van ilyen. Nem tudtam túllépni rajta, tehát ha valóban megváltoztatná a véleményét, nem kellene gondolkodnom azon, hogy mit válaszoljak neki.
S: Olvashattunk cikket képekkel illusztrálva, hogy a londoni HAK-ban együtt élveztétek az éjszakát.
JB: Nem volt előre megbeszélve. Véletlenül futottunk össze, mindketten sokszor járunk a HAK-ba. Beszéltünk pár szót, nem történt ettől több. 
S: Barátok maradtatok?
JB: Nem mondhatni, ez a pár hetes HAK-dolog volt az első alkalom sok hét után, hogy beszéltünk. De ez talán nem is lehetőség: lehet barátod valaki, akivel másfél évig jártál? Persze lehet, hogy vannak, akik ezt meg tudják oldani, de kettőnk között szerintem ennek elenyésző az esélye.
S: Van hatással a magánéleti problémád a versenyekre?
JB: Nincs. Illetve remélem, nincs. Én próbálom ezt kizárni a fejemből a pályán. Talán annyi hatása van, hogy ösztönzött, mikor tudtam, hogy Lisette a motorhome-ban nézi a képernyőt és szurkol, várja, hogy elsőnek érjek célba. Most ugyebár ez kiesett, de nem hiszem, hogy komolyabb teljesítménybeli különbségek jelentkeznének. 
S: Milyen lány Lisette? A média sokféle embernek mutatta már: elkényeztetett örökösnőnek, visszahúzódó fiatal nőnek és céltudatos dívának is. Te hogy látod őt?
JB: (mosolyog) egyik sem. Lisette Petrolen egy határozott és nagyon intelligens lány, aki nem szereti, hogy a milliárdos apáról azonosítják be először, vagy éppen Jenson Button barátnőjeként... illetve exbarátnőjeként. Aranyos, kedves, néha kicsit őrültködős fajta. 
S: Nem tervezel komoly kapcsolatot még...?
JB: Semmilyen kapcsolatot nem tervezek még jó ideig. Ez a szakítás elég friss ahhoz, hogy máris egy új lányon kezdjek el gondolkodni. Most első a vezetés.
S: Hogy érzed, elég jó az autó ahhoz, hogy a világbajnoki cím után menjetek idén?
JB: Azt hiszem. A tesztek még sehová sem vezetnek igazán, de ha jól látom, gyorsabbak vagyunk, mint a mezőny nagy része. Meglátjuk, mi sül ki belőle.
S: Sok szerencsét neked minden téren, Jenson!
JB: Köszönöm.

/Hétfő, Sport for Women, 5-7. oldal/

Lisette Petrolen

A héten Lisette lesz az, aki válaszol nekünk rövid kérdéseinkre. Mint megszokhattátok, az oldalunkon (www.teenvogue.com) adhattok le rövid kérdéseket, amelyekből válogatva szokatlan interjút állítunk össze a heti hírességünknek. Jövő héten Beyoncét kérdezhetitek, ha van hozzá kérdésetek, írjátok meg nekünk!

Most viszont lássuk, hogy válaszolt London egyik legstílusosabb és legszimpatikusabb fiatalja a kérdéseitekre:

Van kedvenc pár cipőd?

Lisette: Igen, egy gyönyörű Louboutin. Alapvetően nem érzem jól magam magassarkú cipőkben, de elég gyakran hordok, mert nagyon alacsony vagyok. Párizsban vettem - egy sötétkék, masnis csoda. Nagyon szeretem.

Mi az első dolgod reggel?

Lisette: Nos... felkelek, lezuhanyzom, reggelizek, ilyesmi... azután általában megkérdezem a lakótársamat, Emilyt, hogy mit álmodott...

Milyen zenéket hallgatsz?

Lisette: Nem vagyok túl nagy zenehallgató, ha valami megy a rádióban a kocsiban, ami tetszik, lehet, hogy később rákeresek. De most nem tudnék mondani egy olyan számot sem, ami hatalmas kedvenc.

Tényleg lisztérzékeny vagy?

Lisette: Nem. Ezt én is olvastam magamról a lapokban, de nem tudom mire vélni: ahogy én tudom, nem vagyok, de persze lehet, hogy néhány bulvárlap ezt jobban tudja.

Celebnek nevezed magad?

Lisette: Ó, istenem, dehogy! Nem szeretem, ha egyesek celebnek tartanak, szerintem ennek a szónak inkább negatív, mint pozitív a csengése. Egy egyszerű lány vagyok, jogásznak tanultam, rendesen jártam suliba és mellesleg Petrolen a vezetéknevem. Inkább így gondolok magamra. De, mint 'celeb', semmiképpen.

Ki a leghelyesebb Londonban?

Lisette: Attól függetlenül, hogy szakítottunk, Jenson Button. 

Kedvenc ruhadarabod?

Lisette: Ez hasonlít az első kérdésre. Kedvenc ruhadarabom nincs... talán a Nicki Palermo által tervezett bőrkabátom. Nagyon kényelmes és gyönyörű. Születésnapomra kaptam tőle.

El szoktad olvasni azokat a cikkeket, amik rólad szólnak?

Lisette: Ritkán, mert általában felidegesítem vele magam. 

Tavaly minden futamon ott voltál Jenson Buttonnal. Melyik hely tetszett legjobban?

 Lisette: Hmm... érdekes kérdés. Monte Carlo, Spa és Budapest talán a top három. Európát valahogy jobban szeretem, mint a tengerentúli helyszíneket.

Neked van jogosítványod?

Lisette: (nevet) Igen, van. Akinek Javes Petrolen az apukája, annak szerintem kötelező tizenhét évesen megcsinálni a jogsit. 

                                                                   /csütörtök, TeenVogue, 34. oldal/

A héten is megkérdeztük egy személyről a boxutca véleményét. Míg múlt héten Christian Hornerre reagáltak versenyzők és tulajdonosok, ezen a héten a versenyzők kedveseit vagy exkedveseit vesszük górcső alá. 

(...)
Nicole Scherzinger és Jenni Dahlman után egy újabb exbarátnő, Lisette Petrolen van terítéken. Róla kérdeztük a boxutcát:

"Lisette Petrolen egy aranyos, szerethető kislány marad mindig a szememben. Tíz-tizenkét évvel ezelőtt egy szégyenlős lány volt, akárhányszor találkoztam Javessel és ő ott volt, mindig elbújt az apukája mögé... imádnivaló volt és mai napig az. Örülök, hogy nem szippantotta be a pénz és hatalom világa" - Bernie Eccklestone

"Lisette egy nagyon szép, csinos és természetes lány, beszélni még nem beszéltem vele, de láttam párszor Jenson mellett. Sajnálom, hogy vége a kapcsolatuknak, mert boldognak tűntek egymás mellett" - Sebastian Vettel

"...ő az alacsony hosszú hajú lány? Nem tudom, egy szót sem váltottunk, nem tudom megítélni, milyen." - Kimi Räikkönen

"Sokszor láttam a boxban tavaly, mikor még csapattársak voltunk Jensonnel. Nagyon aranyos, mosolygós, közvetlen lány. Többször kérdezte tőlem is, hogy minden rendben-e vagy nem zavar e engem, hogy ott van a kocsim közelébe, meg ilyesmik. Egyszerűen cuki és kész." - Lewis Hamilton

"Egyszer beszéltem vele, a tavalyi FIA gálán, akkor segítőkész volt és természetes, ami nem túl gyakori a hozzá hasonló társadalmi és anyagi helyzetű lányoknál. A nővérét ugyan jobban ismerem, de Lisette-ről is elmondható, hogy csodás nő" - Nico Rosberg

"A legjobb pilótabarátnő. Nem szól bele semmibe, nem okoskodik, nem sikítozik a képernyő előtt, nem próbálja meg a barátját eltiltani a versenyzéstől, nem idegeskedik feleslegesen. Sajnálom, hogy nem működött a kapcsolatuk." - Martin Whitmarsh.
                                                         /péntek, http://www.F1-news.com/velemenyek/pilotabaratnok788983/




Rosa Toulmanov új férfi oldalán vigasztalódik?
Az orosz médiamágnás lányát a barcelonai Hiltonból kilépve kapták lencsevégre, egy hatalmas csokor rózsával. Egy neve elhallgatását kérő bennfentes azt is elárulta, kitől van: "Nevet nem mondok, de Rosának már hónapok óta nagyon komoly kapcsolata van és egyszerűen imádják egymást. Rosa a huszonkilencedik születésnapjára kapta a nagy csokor virágot és mellé egy neki tervezett Lamborghinit is... dúl a szerelem közöttük" Nos, ha ez igaz, minden bizonnyal már nem Ashton Flashin olimpiai bajnok úszó után vágyakozik Miss Toulmanov, akivel fél éve szakítottak. Már csak az érdekel minket, vajon ki lehet az új szerencsés...?
                                                                                  /vasárnap, People! első oldal: rövid hírek/

Lisette - 5. rész

-         "Lisy, beszélnünk kell, kérlek válaszolj, mindent elmondok! Vigyázz magadra, remélem minden rendben veled." Ezt írta - olvastam fel Nickinek, aki felvonta tökéletesre szedett szemöldökét.
- És ez kicsit sem dobogtatja meg a szivedet...? - vetette fel a kérdést. Bizonytalanul ráztam meg a fejemet. Oké, egy kicsit tényleg aranyos volt ez tőle, hogy vigyázzak magamra meg ilyesmik... - Hagyod, hogy beszéljetek, ugye? - hajolt előre Nicki bizalmatlanul. Pörgött az agyam, az ajkamba haraptam, végül felsóhajtottam.
- Azt hiszem... - adtam be a derekamat, mire elvigyorodott és elégedetten csettintett.




A bizonyos családi ebéd után Jenson furcsán viselkedett. Furcsán nézett rám, furcsán beszélt hozzám és egyáltalán: folyamatosan zavart volt. Szinte könyörögtem neki, mondja el, mi van.
- Jens... látom, hogy történt valami. Mondott apa valamit? Kérlek. - nyúztam. A kanapén ült, az ölében feküdtem. Lassan simogatta az arcomat.
- Semmi, Lisy. Igazán. - sóhajtott. Felültem.
- Akkor hazudj. - fordultam el és dühös voltam rá. Mindig mindent elmondtam neki. Óvatosan végighúzta jéghideg ujjait a hátamon. Maga felé fordított és meg akart csókolni, de nem hagytam.
- Jenson. Már egy hete, hogy titkolsz előttem valamit. - ellenkeztem. Nagy nehezen felállt.
- Igen. Igen, de nem mondhatom el, Liset. Mert... úgyis meg fogod tudni, csak idő kell neki és...
- Jenson, azt hittem, szeretsz. - vágtam közbe és remegett a szám.
- És ez így is van, Lisy, okkal nem mondom el. De nem kettőnkről van szó. - próbálkozott a magyarázkodással.
- Ez az egész ügy csak simán nagyon furcsa. - álltam fel. Egy mozdulattal felrántottam a pulcsim cipzárját.
- Hová mész? - követett aggódva.
- El. - morogtam.
- Lisy... - a hangja bocsánatkérő volt.
- Ne lisyzz, Jens! Már egy hete máshogy nézel rám, titkolózol és nem bízol bennem. Nem ezt érdemlem. - hunytam le a szememet és próbáltam nem sírni, pedig már szívem szerint rég megtettem volna.
- Figyelj, én... - túrt a hajába zavartan, de kikerültem.
- Majd jövök. - vágtam be az ajtót magam után.
Igazából egy éjjel-nappali hipermarketba mentem, ahol egy szar minőségű kávét vettem, azzal szálltam vissza a kocsimba. Legalább fél óráig ültem ott, dühöngtem Jenson miatt és apa miatt is, miközben azt a löttyöt ittam. Az órára néztem. Basszus, már éjfél is elmúlt. A parkoló melletti neonfényű reklámok bántották a szememet.
Lehet, hogy csak túl komolyan veszem és nincs is semmi fontos dolog a háttérben. De akkor miért titkolózik? Szinte alig szól hozzám és zavarban van folyamatosan. Csináltam volna valamit...?
- De mégis mit?! - kiáltottam fel elkeseredetten, miközben váltottam. Hazaindultam. Terveim szerint csak el akartam aludni valamelyik ágyban, de nem Jenson mellett és reggel választás elé állítani: a hülye viselkedése vagy én.
Ez azonban már ott megdőlt, hogy akármelyik ágyat választhattam: Jenson nem volt otthon. És mégis hol lehet - gyorsan a Rolexemre pillantottam - hajnali negyed kettőkor? Teljesen mindegy, egy újabb érthetetlen dolog, amit csinál mostanában. Lemondóan dobáltam le a ruháimat és vettem fel a bordó hálóingemet. Semmi sem akart összejönni: minden szekrényemet feltúrtam, mégsem találtam meg a fogkefémet. Remek, biztos a hálószobai fürdőben hagytam.
Nem szívesen mentem vissza, ugyanis félő volt, hogy Jenson hazajött és nem akartam összefutni vele. Óvatosan néztem be: Jensnek híre-hamva sem volt még.
-         Hova a picsába tettem? – hajigáltam a cuccokat összevissza a fürdőszobai hófehér szekrénybe. Jenson Hugo Boss parfümjét is arrébb toltam…valami kiesett. Lehajoltam érte  - Ez mi? – vontam fel a szemöldökömet, mikor kihajtogattam a cetlit. Úgy éreztem magam, mint egy rossz telenovellában, mikor megláttam a telefonszámot rajta. Remegett a kezem, miközben tárcsáztam a telefonnal, ami Jens ágyán volt. Ugyan. Mindjárt felveszi valami középkorú pasi. Egy csöngés. Kettő. Három. Ugyan. Tényleg… beleszól valami menedzser vagy pilóta. Ugyan.
-      Máris hiányzom? Két perce mentél el – csivitelte a nő kacéran.  Kinyomtam. Mélyeket lélegeztem. Talán ez még semmit sem jelent. A könnyek végiggurultak az arcomon. A telefon csörgött a kezemben. Lassan emeltem a fülemhez, miközben elhúztam az ujjamat a képernyőn és fogadtam a hívást. – Hé, minden oké? Az előbb megszakadt. – magyarázta. Nem válaszoltam. – Szivi…? – szólongatott kuncogva.
-         Ribanc. – közöltem vele egyszerűen, mire idegesen kiáltott:
-         A francba! Lisette…! Ezt… - és letette. Oké. Ha volt kétségem, már nincs. Jenson ezért furcsa. Mert megcsalt. És most is tőle jön. Csak leültem az ágy szélére és a kezembe temettem az arcomat. Jens mindennél többet jelentett nekem. Igazából az első ténylegesen komoly kapcsolatom volt vele. Előtte volt még két barátom, de amolyan tinidzsér-szerelemnél egyik sem volt több. Jensonnel pedig egész hátralévő életemet el tudtam volna képzelni, családi házzal, gyerekkel együtt. Ott vártam rá, miközben úgy éreztem, darabokra esem.



- Visszaírtál? - sürgetett Nicki izgatottan. Kelletlenül bólintottam.
- Nem te mondtad, hogy eltöröd a kezem, ha visszafogadom? - könyököltem fel egy mély sóhajjal az asztalra.
- Azt írta, meg tudja magyarázni, nem...? Én bízok benne, hogy tényleg. - vigyorodott el. - Jók voltatok együtt.
- Ezt elég nehéz kimagyarázni. - mormoltam. Biztatóan szorította meg a kezemet.
- Inkább azt mondd, mit írtál neki. - a telefonomra néztem és szó szerint olvastam fel neki a válaszomat:
- "Rendben"
- Komolyan csak ennyi? - rökönyödött meg. A vállamat vonogattam, de megcsörrent a telefon. Nem túl nagy meglepetésre Jenson hívott.
- Hallgatlak - szóltam bele.
- Szia, Lisy! Ráérsz most? Hol vagy? Érted menjek? - hadarta. Valószínűleg arra számított, hogy nemleges választ kap és most sietett, nehogy meggondoljam magamat. Nickire néztem, aki láthatóan legszívesebben már most Jenson lábai elé rugdosott volna.
- A Starbucksban az Abbey-n. Igen, ráérek, most Nickivel vagyok, de...
- Megyek. - vágott közbe. Halványan elmosolyodtam. Imádtam a határozottságát.
- Szia. - tettem le, majd felpillantottam barátnőmre.
- Mégis mit akar mondani? - haraptam az ajkamba idegesen már megint.
- Nemsokára megtudod - kacsintott - rögtön utána hívj fel.




Jenson körülbelül húsz perccel a hívás után jött meg. Letörten lökte be az ajtót. Mihelyst meglátott, a szőnyegre térdelt, ahol magamba roskadva ültem.
- Lisette, mi történt? - aggodalmaskodott, miközben átölelt - Te jó ég, kicsim, jól vagy? - seperte el a hajat a szememből. Szinte hátrahőkölt, mikor észrevette, hogy az arcom csatakos a könnytől. - Lisy... - suttogta.
- Megcsaltál. - csak ennyit mondtam neki. Az ágyra fordította tekintetét, rajta a mobillal és a telefonszámmal. Lesápadt és éreztem, hogy enged ölelésén.
- Lisette ez nem... ez nem... - hebegte.
- Szivinek nevez és most is tőle jössz. Nekem te ne mondd, hogy nem. - fakadtam sírva megint. - Ne tagadj le semmit! - kiáltottam fel. Felálltam. - Hogy tehetted ezt velem, Jens?! - egyre hangosabb voltam, de ő mintha meg sem hallott volna. Csak nézett maga elé. - De hát én szeretlek! - kiabáltam tovább. Erre végül reagált. Kábán nézett fel.
- Lisy, én is nagyon, nagyon, de nagyon szeretlek. - suttogta. Hisztérikusan felnevettem.
- Gusztustalan vagy. - szorítottam össze a számat és elővettem a bőröndömet. Miközben a cuccaimat dobáltam be, próbált beszélni velem, de nem engedtem szóhoz jutni.
- Hagyjál! - kiáltottam akkor is, mikor óvatosan a vállamra tette a kezét - Jessicával is ez volt?! Őt is velem csaltad meg, aztán jöttél össze velem? És most ezzel a... nem tudom, hangja alapján egy olcsó ribi. Gratulálok. - cibáltam ki a bőröndömet és minden másodpercben a szememet törölgettem, hogy szétesett helyett inkább erősnek és határozottnak tűnjek - kevés sikerrel.




Megismertem a kocsiját, ahogy megállt a Starbucks előtt. Nickire pillantottam.
- Menj már! - bökdösött - És mondom: majd hívj. - lelkesedett.
- Megígérem - nevettem fel és felkaptam a táskámat majd az autója felé sétáltam. Mikor meglátott, kiszállt és kinyitotta nekem az ajtót.
- Szia. - mosolygott. Kicsit mintha még melegebb lett volna hirtelen, ahogy erre a férfias, szomorkás, bocsánatkérő mosolyra néztem.
- Hello - ültem be. - Hová megyünk? - kérdeztem, mikor már ő is beült és bekapcsoltam a biztonsági övemet.
- Kettesben szeretnék beszélni veled, tehát... ha nem bánod, haza. - Nem szóltam neki, hogy én már ugyebár nem ott lakom, de aztán leesett neki - Illetve: már csak nekem haza. Sajnos. - köszörülte meg a torkát. - Lisy, engedd, hogy megmagyarázzam.  Én... már eldöntöttem, hogy nem érdekelnek következmények: elmondok mindent. Mert csak te számítasz. Csak te és senki más. - fordult be. - Liset, csak, hogy tudd: soha nem csaltalak meg. És képtelen is lennék rá.
- Értem. Tehát teljesen véletlenül volt egy telefonszám elrejtve a szekrényben, ami egy olyan nőhöz tartozott, aki úgy veszi fel neked a telefont, hogy "szivi"? - nagyon aranyos volt, ahogy azt mondta, nem csalna meg. De a tények bőven ellene beszélnek. Tények...? Te jó ég, látszik, hogy elméletileg jogász vagyok.
- Figyelj rám. - megnyalta a száját, ami nem sokat segített abban, hogy a mondandójára figyeljek és ne a külsőségeire. - Az a nő tényleg szivit mondott és tényleg azt a telefont vette fel így. De nem nekem. Az nem az én telefonom.
- Jens, te sem gondolod komo... - kezdtem némi meglepett nevetés után, de megfogta a kezemet. Leállította a kocsit a ház előtt.
- Liset, hinned kell nekem. A telefon igaz, a cetli igaz, minden így van. De nem nekem szólt. Nem az én telefonom volt ott. Javesé.
- Hogy mi? Apáé? - értetlenkedtem - De... - megráztam a fejemet.
- Kezdjük máshonnan. Az ebédtől. Mikor elmentünk Javeshez, kicsim, emlékszel? - kicsimnek szólított. Talán megszokásból.
- Igen, onnantól... de inkább meséld, nem vágok közbe többször - emeltem fel a karjaimat megadóan.
- Rendben. - hajtotta le a fejét, kivette a slusszkulcsot és előröl kezdte: - Lementél. És Javes meg én beszéltünk pár szót. Tudod, normális dolgokról. Te és én, versenyek, ilyesmik. Aztán berobbant Javes barátnője, a nyakába ugrott.
- Micsoda...? - döbbentem meg. Apa nem említtette még mindig, hogy lenne valakije...
- És Javes azt kérte, ne mondjak semmit neked. - Miért? Jenson nem úgy tűnik, hogy hazudik, de ennek így nincs értelme. - Lisy, én akartam... tényleg. De Javes azt mondta... nem akarja, hogy tudj róla.
- Ez nem ok arra, ahogy viselkedtél... - szúrtam közbe, de nem vette figyelembe a megjegyzésem, csak folytatta.
- Később ideadta a telefonját, egy táblagépet és még valami kis üzenetet is, hogy ő nem ér rá, de ezeket rejtsem el valahogy. Először nem értettem, csak később esett le, hogy mivel csak én tudok kettőjükről, körülbelül mindent elvárt, hogy intézzek. Megkaptam a nő telefonszámát, minden adatot. Javes nagyon ügyelt arra, hogy a sajtó ne sejtsen semmit és te sem. Elvakultan szereti azt a nőt, csak tudnám, miért. - rúgott az autójának az oldalába. Még mindig görcsösen markolta azt a kormányt - Egy hét telt el és én mondtam neki, hogy nem vagyok erre hajlandó többet: vagy elmondom neked és nem kell tovább hülyén érezni magamat vagy keressen mást.
- És mit mondott? Biztos megértette... - vontam vállat. Jens most pillantott fel. Zöldeskék szemeiben mintha indulatot véltem volna felfedezni.
- Azt mondta, akkor kiveszi a részvényeit a McLarenből. - a szavait súlyos csend fogadta. Mi...? Igen, apa sokat tett a csapatba, egy alappillére volt pénzügyi szempontból. Ha egyik napról a másikra ezt meglépi, akár katasztrófához is vezethetne a McLarennek. Jenson pedig szinte biztos, hogy ülés nélkül marad egy ideig.
- Nem... nem tudom elhinni. Jenson, apa sosem tenne ilyet. - nyúltam a táskámba remegő kézzel, csak, hogy kivegyem a telefonomat és robot módjára teljesen feleslegesen megnézzem az időt.
- Magától nem is. Nézd, Lisy, apukád az egyik legjobb ember volt, mikor megismertem. De mostanában furcsa dolgokat csinál. És ez mind az ő hatása.
- Dehát kié...? Ismerem...?
- Ismered. Rosa Toulmanov.

1. szavazás

Az első szavazás le van zárva. 14 szavazat érkezett, ami ugyan nem túl sok, de tizennégy véleményt jelent - így már sokkal többnek tűnik :)  Jenson 64%- kal toronymagasan nyert, ezért ő lesz az sms feladója a folytatásban, amit nemsokára felteszek :)

Kitartást és bulizást kívánok még a mai napra és a hozzám hasonló Kimiseknek pedig nagy adag reményt még ezzel a büntetéssel együtt is holnapra :/ :))


Íme a végeredmény:

Jenson Button	9 (64%)
Rosa Toulmanov	1 (7%)
Zelda Ann Roshington	0 (0%)
Beijin Petrolen	4 (28%)

Lisette - 4. rész

- Miről beszél? - kérdeztem vissza döbbenten. - Mi a...?
- Kicsim, ne foglalkozz az ilyen hülyeségekkel, nyilván egy bulvárlapból szedte, menjünk - próbált megóvni a kétségbeeséstől Jens és finoman maga elé tolt. Az afroamerikai riporter azonban még mindig engem nézett, ahogy lassan már mindenki.
- Én... elnézést, azt hittem, már hallotta... - szabadkozott - Zelda Roshington ma délelőtt azt nyilatkozta a US Daily-nek, hogy Javes Petrolen nem az ön vérszerinti édesapja. Azt... azt hittem, tudott róla. - húzta vissza a diktafont megszeppenve.
- Egészen biztos, hogy félreértésről van szó. - karolt át Jenson és minél gyorsabban elhúzott onnan. Nagyokat nyeltem.
- Jens, miről beszélt? - temettem az arcomat a kezembe.
- Hívd fel Javest. - adta a kezembe a telefonomat. Aggódva nézett rám és maga után húzott a kocsijába. Indított és én végre kicsit biztonságban éreztem magam a zárt térben, lesötétített ablaküvegek mögött. A telefon kicsöngött.
- ...igen, Lisy? Ne haragudj, nem igazán érek rá és... - kezdte,de nem hagytam, hogy befejezze. Most nem érdekel, mennyire elfoglalt.
- Apa... anya megint nyilatkozgatott. Én... hallottad te, mit mondott? - harapdáltam az alsó ajkamat gondterhelten. Nem szoktam hinni a hülyeségeknek, amiket a sajtónak mond, de ma apa különösen feszült és tanácstalan volt. Mi más lehetne az oka....?
- Ó, azokra a mesékre gondolsz, hogy nem én vagyok az igazi apád, Beijing ilyen, te olyan vagy satöbbi? - kérdezte szórakozottan. Megkönnyebbült hangja volt - Lisy, drágám, tudod, hogy nem kell ezeket komolyan venni. Összevissza beszél, hogy rá figyeljen a média vagy kapjon valamennyi pénzt vagy igazából ő sem tudja, miért. De ezt te is tudod.
- Igen, tudom... de ma olyan fura voltál... - kötöttem az ebet a karóhoz. Jensonre pillantottam, aki kérdőn nézett rám és bátorítóan megfogta a kezemet.
- Lehet. Sajnálom. El vagyok havazva. De nem azok miatt a hülyeségek miatt, amit anyád kitalál.
- Ne nevezd így. Tudod, hogy nem tartom az anyámnak. - sóhajtottam fel.
- Pedig az és ezen nem változtathatunk. Szeretlek, Lisy - tette hozzá és hallottam a hangján, hogy mosolyog. Én is elmosolyodtam halványan. Bár nem értem, hogy mi volt a baja apának. Nem az, hogy sok a dolga... eddig is sok volt, mindig is el volt havazva, de sosem volt emiatt ideges vagy zavart, mint pár órája.
- Én is, apa. - bontottam vonalat. - Nem értem, mi van vele. - néztem Jensonre elgondolkodva.
- A lényeg, hogy nincs semmi gáz, nem? - vigyorodott el és igyekezett az útra koncentrálni. Balra fordultam és kinéztem az ablakon, de nem a kilátás járt a fejemben, hanem az, hogy igenis van valami gáz. Csak még ötletem sincs, mi az.



- Merre mész? - pördült hátra a székével Emily, mikor másnap reggel éppen indulásra készen mentem az ajtó felé. Felvettem a táskámat az asztalról.
- Találkozok Nickivel. - vetettem egy utolsó pillantást a tükörre. - Téged is hívni akartunk, de mondtad, hogy mész Aaronnal ebédelni. - mutattam rá a telefonommal és megigazítottam a halványkék blézeremet a vállaimon. Emily elmosolyodott.
- Igen, tudom. Viszont Nickit puszilom. - könyökölt fel.
- Átadom. - vettem el a kocsikulcsot az asztalról és kinyitottam a bejárati ajtót. Dudorászva ültem be a kocsiba.
Nicki Palermo huszonhét éves tehetséges divattervező, akivel évek óta jóban vagyunk. Övé a NIPO márka, amely pár év alatt teljesen meghódította a világot. Még az első szárnypróbálgatásaikor találkoztam vele. Emily cipelt el a divathétre, ahol bemutatták pár ruháját a feltörekvő divattervezők kifutóján. Elbűvölő és mégis kemény lány, olyan személyiséggel, amivel születni kell és nem lehet eltanulni.
Beléptem a hatalmas épületbe, Nicki munkahelyére, ami egyben a NIPO otthona is volt.
- Lisette - biccentett a barátnőm titkárnője a földszinten, széles mosoly kíséretében.
- Hello, Jana. - kacsintottam és felléptem a mozgólépcsőre. A folyosó végén elfordultam jobbra és a legutolsó, fekete ajtót nyitottam ki. - Nicki irodája.
- Lisette! - pillantott fel, mikor meghallotta, hogy beléptem. - Egy pillanat és mehetünk, ezt még aláírom. - mutatott egy szerződésre az asztalán. Megértően bólintottam.
- Csak nyugodtan, Nicki. - ültem le lazán a vele szemben lévő székre. Nicki magasan felfogta lófarokba hófehér haját és most elgondolkodva kapcsolgatta a tollat ki-be a kezében. Szerettem itt lenni. Körülnéztem. Mindenfelé anyagdarabok, félig kész vagy elvetett tervek voltak. Néha kutakodtam ezek között és igazán gyönyörű dolgokra bukkantam. Nicki felé sandítottam. Még legalább két oldalt el kell ebből a szerződésből olvasnia... van időm. Kinyújtottam a kezemet és összemorzsoltam az ujjaim között a sötétzöld selymet.
- Mindjárt mehetünk. - nyugtatott meg - Starbucks? - kérdezte, miközben még árgus szemekkel olvasta az előtte heverő szerződést.
- Akár - vigyorodtam el.


- Olvastam, hogy a HAK-ban találkoztatok. - reagált éppen a Jensonnel kapcsolatos dolgaimra a Starbuck külső teraszán. Feljebb tolta vékony orrán a saját maga által tervezett fekete-fehér csíkos kerettel rendelkező napszemüveget.
- Igen, ott volt. - kortyoltam a tejszínes kávémba. Elmeséltem neki a beszélgetését Rosával, amit Emily hallgatott ki.
- ...gondolod, hogy megcsalt Rosával? - ütközött meg. Nagyot nyeltem.
- Nem. Biztos, hogy nem. - nevetgéltem zavartan. Igazából meg fogalmam sincs.
- Rosa Toulmanovot meg tudnám fojtani egy kanál vízben - fintorodott el. - Komolyan, mit csinált egész életében, ami említésre méltó? Ja: megszületett. Beleszületett egy istentelen nagy vagyonba, huszon-fogalmamsincs hány évesen még egyszer sem mozdította az ujját sem, mindenki neki ugrál és azt tesz, amit csak akar. Egy magamutogató ribanc. - pöccintett le egy pólójára hullott levelet dühösen.
- Nicki, mint tudod... vannak még így páran, akik csak beleszülettek a pénzbe. - köszörültem meg a torkomat elhúzott szájjal.
- Jaj, ne már, Lisette. - nevetett fel döbbenten. - Fél életedet azzal töltötted, hogy rejtegetted azt, hogy iszonyatosan gazdag vagy. Elvégeztél egy egyetemet. A legjobbat az országban. Rosa Toulmanov meg egy buta tyúk, aki már tizenhat évesen híres lett az MTV-ben, mikor olyan szülinapi bulit kapott, hogy csak fehér pávák rohangáltak a kastélyuk udvarán. Érzek árnyalatnyi különbséget. - kavarta meg a kávéját gúnyosan. - Most komolyan: megnéztem neten azt a részt. Kilenc darab hatemeletes szülinapi tortája volt és két kocsit kapott a szüleitől. És tudod mi volt a dráma abban a részben? Szegény kicsi Rosa nem törtfehér, hanem gyöngyházszínű Range Rovert szeretett volna... de a "szemétláda" szülei még ezt sem adták meg neki - rázta meg a fejét színpadiasan. - Ha Jenson komolyan pont vele csalt meg egy ilyen lányt, mint te, akkor csak gratulálni tudok neki. És ha visszafogadod, hát én eltöröm a karod. - fenyegetett komolytalanul.
- Nem hiszem, hogy... hogy Rosa... na mindegy - legyintettem.
- És apukáddal mi a helyzet? - kérdezte, miközben rendelt még magának egy forrócsokit is.
- Ugyanaz, mint eddig. Semmi. - sóhajtottam fel.
Apa és én beszéltünk hetente egyszer minimum. Öt-hat percet... telefonon. Elég nagy változás volt ahhoz képest, hogy pár hónapja még rajta lógtam és együtt mászkáltunk mindenhová...


A viszonyunk azon a bizonyos Belga nagydíjon romlott meg, mikor a cukrászdában furcsán viselkedett velem. Akkor volt először zavart, türelmetlen és furcsamód kissé mintha került is volna... azután szinte mindig ilyen volt, amivel azt érte el, hogy ritkábban kerestem és végül már tényleg csak ezekre a rövid beszélgetésekre korlátozódott az apa-lánya viszonyunk, amikor is kimérten és torokköszörülések közepette kérdezte, hogy vagyok. Hiába próbáltam kérdezgetni, mi baja van, mosolyt erőltetett az arcára és azt mondta, hogy semmi.
- Apa... - szóltam a telefonba akkor délután. Mélyet lélegeztem.
- Öhm... hát... nos, nem érek rá igazán, de... - kezdte a szokásosat, de leállítottam:
- Apa! - emeltem fel a hangomat.
- Jól van, akkor gyorsan - enyhült meg a hangja.
- Elmegyünk hétvégén hozzád. Én és Jens. Együtt ebédelünk. Jó...? - haraptam be a számat.
- Ó... én... voltaképpen... nem látom akadályát - vonogatta a vállát zavartan.
- Szuper. - könnyebbültem meg. - Rég beszéltünk rendesen.
- Igen, de... tudod, sok a dolgom, Lisette. Szóval...
- Apa, ne akarj Zelda lenni. - mondtam halkan. Döbbent csend állt be és csak nagy sokára válaszolt:
- Akkor... gyertek ebédre. Majd rendelek valamit a Hayoan's-ból.
- Jól van. - hunytam le a szememet szorosan - Szia, Apa...
- Szia, Lisy. - letettem a telefont. Az előttem ülő Jensonre néztem.
- Mit mondott? - sürgetett.
- Azt, hogy oké. - nyaltam meg a szám szélét - Jens, miért ilyen furcsa velem...? Már több hete...
- Lisy, édesem, ötletem sincs. - ölelt magához. - Biztos, hogy történt valami. Próbáld megkérdezni tőle...
- Századjára is...? Világos, hogy nem fog válaszolni és eltussolja azzal, hogy az égadtavilágon semmi... - mormoltam csalódottan a nyakába. Kezeit lejjebb csúsztatta a derekamra és lágyan megcsókolt.
- Minden rendben lesz, drágám. Megígérem.


Délután egy óra múlt pár perccel, mikor Marína, a Puerto Ricoi takarítónő beengedett minket apa házába.
- Mr. Petrolen az emeleti ebédlőben teríttetett. - magyarázta, miközben kitárta a széles tölgyfaajtót. Jenson lesegítette rólam a vékony Burberry ballonkabátot és megfogta a kezemet.
- Most hol van? - fordultam Marína felé. Megrázta a fejét.
- Nem mondhatom el. - közölte, aprót biccentett és elment. Döbbent grimasszal az arcunkon néztünk össze Jensonnel.
- Nem lehet, hogy agyára ment a... mosogatószer? - próbálkozott. Felnevettem.
- Ez gonosz volt. Akkor gyere, várjuk meg az étkezőben. - húztam magam után a sötétbarnára pácolt lépcsőkön. A nagy helyiség szinte ugyanolyan volt, mint mikor még itt laktam apával, hat éve. Hosszú asztal, nagy üvegablakok bézsszínű sötétítővel... fekete étkészlet, az asztalon ha jól látom, minden, ami csak szem-szájnak ingere. Pár percig álldogáltunk csak, aztán apa befutott. Szinte szó szerint. Ki volt fulladva.
- Ne haragudjatok, siettem. - igazította meg az ingét. - Minden oké? - húzta ki a széket nekem.
- Igen, persze. És veled? - kérdeztem vissza rögtön. Kissé elfordította a fejét, miközben szedett magának a francia krémsajtlevesből.
- Velem is. - felelte gyorsan. - Jenson, gratulálok Belgiumhoz. Még nem volt alkalmam, ne haragudj... - villantott Jensonre halvány mosolyt.
- Köszönöm, Javes. - nézett fel Jens hálásan. Apa elsimította a homlokába hulló haját és némiképp idegesen kezdett hozzá az előételhez.
Ez az egész ebéd alatt nem sokat változott. Megszólalt a telefonja.
- Elnézést - pattant fel azonnal. Értetlenkedve bámultam utána. Eddig akárki kereste, letette. Egyszer még Bernie Ecclestone-t is csak két másodpercre vette fel, hogy megmondja neki, "Majd visszahívlak, most a lányommal vagyok". Erre most...
- Ki volt az? - kérdeztem ellentmondást nem tűrő hangon, mikor visszajött.
- Egy... ügyfelem, lényegtelen. - legyintett és újra leült a székébe. A francba is, meddig akar még hazudozni?
- Mindjárt jövök, lent hagytam a táskámat a kocsiban - sóhajtottam és Jens felé fordultam, aki a tenyerembe ejtette a Mercedese kulcsát. Jó tíz percig lent lehettem, mert rögtön előhalásztam a telefonomat a táskából és visszaírtam mindenkinek az e-mailjére. Lassan sétáltam vissza, közben még elküldtem egy sms-t Emilynek, aki tudatta velem, hogy a randija Aaronnal katasztrofálisan sikerült.
         Az ebédlőben Jenson megkövülten nézett maga elé. Apa lehunyt szemekkel ült a különlegesen faragott széken.
- Lemaradtam valamiről? Mintha... temetésen lennék és nem egy családi ebéden. - vontam fel a szemöldökömet.
- Jens... - mormolta apa, mire a barátom elgyötört arccal nézett rám.
- Lisy... - kezdte kifulladva, majd nagyot nyelt - Nem. Nem történt semmi. - És akkor láttam rajta először, hogy nem mond igazat.



- Mit titkolhatott Jens...? - mormogta értetlenkedve Nicki és lesimogatta a ráncokat bordó rövidnadrágjáról. - Lehet, hogy pont Rosáról volt szó...?
- Nicki, Jenson nem... nem hiszem, hogy Rosa meg ő...
- Nem hiszed? Ez elég távol áll attól, hogy biztosan tudod, hogy nem - mutatott rá. - Amúgy meg rezgett a mobilod - bökött az asztalra. - Azt hiszem, sms-t kaptál.

Döntsetek :)

Nemsokára kiteszem az új részt, addig viszont szeretnék némi közvéleménykutatást tartani: arra gondoltam, interaktívabbá tehetném az egész ficet és megszavaztathatnám veletek a történet menetét (persze nem teljes mértékben) tehát írnék ki szavazásokat. Légyszi mondjátok, hogy erre mennyire van igény :)
Például tegyük fel egy rész végén Lisette-nek Svédországba kell utaznia én meg kiírok egy szavazást, hogy Beijinggel, Jensonnel vagy az anyukájával menjen. (példa volt :D) 
Vagy akár a másik férfifőszereplőt is megszavazhatnátok... ;)
Véleményeket szeretnék látni :)

Lisette - Heti hírek

 Néhány rész után lesznek részletek, cikkek a sztorihoz. Tartalmilag ez is a fichez tartozik, de ezek amolyan kollázsok, amik előrevetítik a következő részek történéseit :)

Írjatok jó sok komit, meg a chatet is használjátok, azért van :))))






Zelda Ann Roshington kitálal!
Javes Petrolen exfelesége mindent elmond lapunknak a volt férjéről, házasságáról, a lányairól, önmagáról.
   A lakásában találkozom Zelda Annnel. A gyönyörű formára vágott sövény és fekete járólapok még az amúgy is gyönyörű Honolului villák közül is kiemelkedik. Látszik, hogy Zelda művészi vénával rendelkezik. Csodálatos narancssárga ruhában nyit ajtót, széles mosollyal az arcán.

GQ: Meg kell kérdeznem: mégis honnan van ez a lenyűgöző ruha?
Zelda Ann Roshington: Ó, tetszik? Köszönöm. Andrej Lovsztijik jó barátom, ő tervezte és készítette el számomra. Bemutatta a nyári kollekciójában is, de ez az egyetlen korallszínű darab, a többi mind hófehér.

GQ: Sok hozzá hasonló ismerőse van?
ZAR: Nem mondhatni. Szeretem a művészeket és én egy divattervezőt éppúgy művésznek nevezek, mint egy festőt vagy szobrászt. Új, gyönyörű dolgokat hoznak létre. Az ilyen emberekkel általában hamar megtalálom a közös hangot.

GQ: Javes Petrolen is ilyen ember volt?
ZAR: Ez egy jó kérdés. Nem ezzel az oldalával fogott meg. Ő tárgyilagos, tanult, művelt ember. Nagy valószínűséggel ez is szerepet játszott abban, hogy ez lett a házasságunk vége. Pénzzel nem lehet megváltani a világot.

GQ: Javes Petrolennek csak a pénz számít?
ZAR: Csak a pénz és az üzlet. Ezért nem volt egyszerű a lányainkat sem felnevelni így. Én voltam otthon kettőjükkel, miközben jött az ihlet és nem tudtam kiadni magamból, mert két gyerek felügyelete nem részmunkaidős foglalkozás. Ezért is fáj, hogy ellenem tudta fordítani Lisette-t és Beijinget. De nem az ő hibájuk: Javes jó üzleti érzékkel megáldott, rafinált ember: könnyedén rossznak állított be a szemükben.

 

GQ: Nem is tartják a kapcsolatot?

ZAR: A lányaimmal...? Nos, Beijing valamivel nyitottabb szemléletű, vele beszélgetünk néha, de a munkája miatt el van havazva szegénykém. Lisette, úgy érzem, teljesen az apja által irányított báb. Nincs önálló gondolata, szerény, szelíd lány. Javes teljes mértékben kihasználja őt ellenem és különböző céljai elérésére.

 

GQ: Súlyos dolgokat mondd..

ZAR: Mert ezek valóban súlyos dolgok...

 

GQ: Mondana példát? Miből szűrte le mindezt?

ZAR: Mindenben egyet ért vele, szinte árnyékként követi őt (Javes Petrolent - a szerk.) Biztos vagyok benne, hogy ez a 'kapcsolat' Jenson Buttonnel is csak egy nyomás apai részről Lisette felé - talán Javes valami féle üzleti húzásra készül a McLarennel. Kvázi eladja a lányát egy szerződésért.

 

GQ: Azt értem, hogy Ön szerint Javes Petrolen képes erre... de Jenson Button vajon képes hamis érzéseket színlelni?

ZAR: Jenson Button... nézd, én évekig az autóversenyzők, szerelők és FIA szakemberek között éltem. Hidd el: a versenyzőknek nincs idejük semmire. Főleg nem egy kapcsolatra. Lisette csinos, szép arcú, botrányoktól mentes milliárdos csemete. Jenson Buttonnek jó partit jelent, hogy ott helyben van, akárhányszor pár percre unja magát és kedve lenne egy lányhoz. Nyilván neki is megvan a magához való esze: itt egy lehetőség, hogy Javes Petrolen nyomja őt a sportban és ehhez mindössze annyit kell tennie, hogy a gyönyörű lányával járkál néha kézenfogva.

GQ: Tehát Lisette...?
ZAR: Lisette egy naiv kislány. Neki mindenki azt mondta, hogy Jenson Button fülig szerelmes belé, ő pedig elhiszi és a rózsaszín ködtől nem is lát semmit. Sajnálom, hogy így van...

GQ: Jenson Button sajtósa pár napja tudatta a világgal, hogy Jenson és Lisette szakítottak. Nem tudott erről?
ZAR: Valóban...? (meglepődik és eltelik pár perc, mire folytatja) Nem hiszem, hogy Lisette eszmélt volna fel... talán csak Jensonnek lett elege abból, hogy csak egy nővel lehet éppen nyilvánosan.

GQ: Szóval Lisette-t naivnak tartja. És Beijing...?
ZAR: Beijing más tészta. Teljesen más a két lány. Beijing nem fél az új dolgoktól, a változástól. Viszont jobban is hasonlít az apjára. Helyezkedik, csak a saját érdekeit tartja szem előtt és a pénzt. Borzasztóan anyagi alapokra helyez mindent az életében. De büszke vagyok rá, mert remekül csinálja.

GQ: Mi vezetett a váláshoz?
ZAR: Ez egy nagyon összetett kérdés. Javes egész egyszerűen nem képes arra, hogy együtt éljen valakivel. Akármilyen szerelmes voltam, ezt be kell látni. Nem tud viszontszeretni vagy egyáltalán szeretni. A lányaimat egyedül neveltem fel, az apjukat szinte soha nem látták. Sok időnek el kellett telnie ahhoz, hogy ezt magamnak is bevalljam, de így volt. Egyszer aztán remegő lábakkal elhatároztam, hogy most vége: összepakoltam és elmondtam neki, hogy válni akarok.
Nem mondott semmit, de a lányaimat pillanatok alatt ellenem fordította. Ez az, ami igazán fáj.

Egy megtört anya, egy szerető feleség szomorú története ez, aki nem adta fel, hanem galériát nyitott a Marshan Avenue-n, amely naponta több ezer érdeklődőt vonz. Kezdi újjáépíteni az életét, amiből kiszakították. Sok szerencsét kívánunk Zelda Ann Roshingtonnak sok millió egyedülálló nő nevében!
                                                       /kedd, GQ magazin, Susie Mettleson írása/






Lisette Petrolen és Jenson Button - újra együtt?

A Hanso Al'd Kleiron-ban, azaz ismertebb nevén a HAK-ban látták a két fiatalt, amint élvezik az éjszakai életet Londonban.
Arról nincsenek információnk, hogy tudták-e, hogy a másik is ott lesz, mindenesetre egy bennfentes elárulta, hogy az este folyamán beszélgettek is - talán meg akarják menteni a kapcsolatukat?
  Nem mellesleg Rosa Toulmanov is részt vett a heti HAK buliban: volt barátjával, az angol olimpikonnal, Lastard Stiltonnal látták... és Jenson Buttonnel. Rosa és Lisette eddig egészen baráti viszonyban voltak, kíváncsian várjuk, hogyan hat ez a Button-Toulmanov barátság erre a bizonyos viszonyra.
Néhányak szerint mintegy húsz percen keresztül folyt a bizalmas beszélgetés Rosa Toulmanov és Jenson Button között. Bárcsak hallhattuk volna, miről van szó...
                                           /Okay! magazin - Rövid hírek rovat - kedd/




Javes Petrolen nem reagál Zelda Ann Roshington vádjaira!

Javes Petrolen szóvivője tett nyilatkozatot:
"Mr Petrolen nem kíván reagálni vagy visszavágni volt felesége nevetséges vádjaira. Ezeknek semmi alapja és úgy gondolja, ezzel csak saját maga ellen dolgozik Miss Roshington - vádaskodással semmire sem megy. Lányaik kritizálását viszont sértőnek találja, sőt! A nevükben kikéri magának az őket illető sorokat a kedden megjelent GQ Magazin interjújában és szeretné, ha nem Beijing illetve Lisette Petrolen inná meg a levét Zelda Ann Roshington pénzéhségének és érzéketlenségének. Többet pedig nem kívánunk mondani az üggyel kapcsolatban"
habár Zelda Ann igen keményen nyilatkozott volt férjét és lányait illetően (ide kattintva elolvashatja az egész interjút), ahelyett, hogy a GQ reményei szerint sajnálatot vagy megértést kapott volna, csak emberek ezrei írták meg nemtetszésüket a magazin oldalán. "Lisette Petrolent nem ismerem és mégis többre tartom és jobban szeretem, mint a saját anyja. Emberek, ez nem normális!" - írta az egyik kommentelő, M. Katja Liverpoolból.
                                                     /csütörtök, részlet az F1 Bulvár internetes hírhálózatról/






Beijing Petrolen és vőlegénye, Dale Trawick felbontották eljegyzésüket!

Rájár a rúd a Petrolen-lányokra. Nem elég, hogy a kedden megjelent GQ Magazinban leközölt Zelda A. Roshington-interjú miatt folyton követik őket az újságírók, még a párkapcsolati problémájukat is orvosolni kell: Lisette Petrolen pár hete szakított Jenson Buttonnel másfél év után. Most pedig Beijing Petrolen és Dale Trawick döntöttek úgy, hogy külön utakon mennek tovább. Egyikük sem nyilatkozik, de sejteni lehet, hogy van valami a levegőben: egyik napról a másikra döntöttek így, két napja ugyanis még vidáman mosolyogtak a paparazzók kameráiba, miközben a Nahiti kávézóban élvezték egymás társaságát.
Szurkolunk mindkét Petrolen-lánynak, hogy minél hamarabb túltegyél magukat a szerelmi csalódásaikon!
                                                                    /szomkbat, részlet az F1 Bulvár internetes hírhálózatról/

Lisette - 3. rész

Szorosan lehunytam a szememet. Nem hiszem el.
- Szia, Lisy. - szólalt meg mögöttem. Megfordultam.
- Hello, Jens. - kissé rekedtes hangom volt. Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt helyes. Hogy nem nézett ki hihetetlenül jól. Hófehér pólóba, szürke farmerbe és a hanyag eleganciával elkészített hajával.
- Mi újság? - ült mellém. Ez most nem jó ötlet. Eleget ittam ahhoz, hogy átbillenjek azon a különben sem túl mély határon, ami visszatartott attól, hogy csak úgy megbocsájtsak neki.
- Semmi - álltam fel inkább. Egy kicsit megtántorodtam, de elkapta a karomat.
- Jól vagy? - érdeklődött. Kirántottam a kezemet a szorításából. - Csak nem akartam, hogy eless - magyarázta.
- Igazán segítőkész vagy, köszi. - vettem kezembe a táskámat.
- Jenson, beszélhetnénk? - kérdezte Rosa. Meglepetten néztünk rá mindketten. Mint angol, nyilván ismerte Jenson nevét, főleg miután összejöttünk, de mióta vannak ők olyan viszonyba, hogy csak úgy kettesben meg kelljen beszélniük akármit is?
- Talán egy kicsit később... - pillantott Jens felém reménykedve, de tüntetően elfordultam.
- Nyugodtan mehetsz, részemről vége a beszélgetésnek. - morogtam. Felsóhajtott.
- Akkor jövök. - állt fel és követte Rosát. Emily akkor állt fel a székből, ahol eddig ült.
- Én kihallgatom őket. - vigyorodott el.
- Nemár! Emily! - kiabáltam utána, de lehetetlen volt megállítani... és amúgy is érdekelt igazából, hogy miről lehet szó. - Istenem, de kíváncsi picsa vagy, Lisette. - szörnyülködtem el a gondolat hatására és mérgesen döftem a szívószálamat a koktélomba. A francba is, kit akarok becsapni? Jenson igenis hiányzik.


- Liset, édesem! - kiáltott fel, de még így is alig értettem a bukósisaktól, ami rajta volt. A kordon mögött álltam a csapattal. Mindegyikük énekelt és ugrált. Belgiumban voltunk és Jenson megnyerte a futamot. Nevetve öleltem át. Ez volt az első futamgyőzelme az évben és addig szinte minden futamon önhibáján kívül kényszerült hátrébb, mint amit elképzelt. Most megkönnyebbülten integetett a csapatnak aztán visszafordult hozzám és nem törődve senkivel egy pillanat alatt felkapott és átemelt a kordonon.
- Jens! - sikítottam fel meglepetten, de erősen tartott, esély se volt rá, hogy leessek. Eufórikus hangulatban tépte le fejéről a bukósisakot és agresszívan sok millió ember szeme láttára csókolt szájon. Sok millió, ugyanis minden kamera minket vett.
- Olyan büszke vagyok rád - néztem rá mosolyogva, miközben a hajába túrtam.
- Köszönöm... Lisy, mindent köszönök. Imádlak. Úristen. Imádlak. - csókolt meg újra gyorsan aztán mennie kellett interjút adni. Úgy döntöttem, legjobb lesz a hotelbe visszamennem és ott megvárnia a győztesemet. A folyosón azonban nagy meglepetésre apával futottam össze.
- Hű. Heló, apa. - torpantam meg. Felém fordult. Az arcvonásai gondterheltek voltak, de mikor meglátott, próbált gyorsan kiegyensúlyozott arcot vágni. - Minden rendben? - kérdeztem gyanakodva.
- Szia kicsim. I-geeen... nos, igen, persze. Mi baj lenne? - nevetett, de a mosoly nem volt őszinte az arcán. Mióta összejöttem Jensonnel, a város másik oldalába költöztem hozzá. Addig két saroknyira laktunk én és Emily apa házától, sokkal kevesebbet láttam az utóbbi pár hónapban. Bűntudatom is volt miatta.
- Apa... ha... ha ráérsz valamelyik nap, elmehetnék és csinálhatnánk valamit ketten. - mondtam neki és nagyon reméltem, hogy nem miattam van így letörve.
- Öhm... jól hangzik, de azt hiszem, halasztanunk kell - kerülte a pillantásomat. Felvontam a szemöldökömet. Ezek szerint egyáltalán nem a hiányommal van baja. - Veled és Jensonnel minden rendben van? - kérdezte inkább. Bólintottam.
- Igen, nagyon szeretem - mosolyodtam el.
- Nagyon örülök neki. Jenson neked való fiú. - közölte velem. - Van... úgy tíz percem, beülhetnénk kávézni - mutatott a hotel bárja felé. Vállat vontam. Jens úgyis legalább másfél óra múlva jön.

Apa egész végig nagyon furcsa volt. Az ajtót kémlelte és alig figyelt rám.
- ...aztán meg voltunk a tengernél... - meséltem még neki. Zavartan pillantott fel és aztán a bejáratra nézett. - ...egy kicsit strandoltunk, meg Jens úszott kisdelfinekkel is. - mondtam tovább kevesebb lelkesedéssel, aztán már betelt a pohár: - ...ja, aztán fogtam magamat, én is beugrottam, elkezdtem cápákkal úszni, akik leharapták mindkét lábamat és nem voltak hajlandók visszaadni őket. - mormoltam.
- Hmm... aha, érdekes. - vélte. Az asztalra csaptam a napszemüvegemet.
- Apa, figyelsz te rám?! - kérdeztem feldúltan - Éppen azt mondtam, hogy cápák harapták le a lábam. - lehunyta a szemeit.
- Sajnálom, Lisette - rázta meg a fejét. - Mint mondtam, most nincs igazán hangulatom az... ilyesmihez.
- Hogy beszélj a lányoddal két mondatot? - álltam fel - Megértem. Szörnyen megterhelő lehet neked. - akasztottam a vállamra a táskát és elmentem. Nem érdemelte meg ezt a bánásmódot, de nagyon felidegesítettem rajta az agyamat. A lakosztály előtt Jenson egyik szerelője látott meg. Vidáman lépett hozzám.
- Istenem, eszméletlen jól ment ma Jens! Büszke lehetsz rá, Lisy. - veregette meg a vállamat. Elvigyorodtam. Teljesen igaza van. Most semmi mással nem akarok foglalkozni, csak Jensonnel.
- Nem tudod sokáig kell-e maradnia? - kérdeztem meg. Kacsintott.
- Azt tudom, hogy rágta mindenkinek a fülét, hogy minél hamarabb hadd jöjjön vissza ide, hozzád. - éreztem, hogy elpirulok.
- Itt vagyok! - kiáltott fel a folyosó végén. A maradék távot futva tette meg. Felnevettem. Nem elég, hogy két órahosszát vezetett és nyilatkozgatott egy csomót utána, még lenyom egy futóversenyt is... elkapta a derekamat és felemelt. Átöleltem és megcsókoltam.
- Én megyek, fiatalok, azt hiszem, itt már nincs rám semmi szükség. - nevetett a szerelő, de alig figyeltem rá. Csak Jenson kékeszöld szemeit láttam magam előtt. Mosolygott.
- Annyira szeretlek - csókoltam meg újra, miközben a tenyeremet az arcára tettem.
- Én is téged, Lisy.

Emily izgatott-döbbenten sietett vissza hozzám. Próbáltam megjátszani, hogy gyerekesnek tartom, hogy kihallgatja őket és egyáltalán nem is érdekel a mondanivalója, miközben legszívesebben rákiáltottam volna, hogy meséljen gyorsan.
- Liset, el nem fogod hinni, miről volt szó... - pislogott nagyokat.
- És nem is érdekel - hazudtam csapnivalóan - Emily, ez az ő dolguk, Jenson...
- ..."nem érdekel". Hazudj a pofámba, Petrolen, akkor is tudom, hogy odavagy még érte. De akkor nem mondom el... - húzott és próbált komoly arcot vágni, látszott rajta, hogy tudja, felcsigázott.
- Mindegy. Meséld. - nyújtózkodtam lustán, de alig vártam, hogy elkezdje végre.
- Jólvan, na. - dőlt előre - Rosa azt mondta Jensonnek, hogy reméli Jens tisztában van azzal, hogy nem mondhat semmit neked. Jens meg azt mondta, hogy igen, ezt tudja és ő meg azt reméli, Rosa tisztában van azzal, hogy ő a felelős, amiért szakítottatok és Jens a szenvedő alany a sztoriban. Rosa azt válaszolta, hogyha tényleg szerettétek volna egymást, nem történt volna az egész... Jens meg azt mondta, hogy... nos, ezt nem hallottam. - vallotta be. - Utána meg feljöttem hozzád. - magyaráztam.
- Basszus, nem hallgattad ki a végét? - fakadtam ki - Pont a lényegnél! - sértődötten nézett rám.
- Na tessék, eddig az volt a baj, hogy egyáltalán kihallgattam őket, Lisy. - igazgatta a ruháját.
- Miről tudhat Rosa...? Hogy keveredett bele egyáltalán Rosa...? - szörnyülködtem.


- Minden oké? - kérdezte a Belga nagydíjon aratott győzelme estéjén Jenson, miközben készültünk a McLaren partira, amit nem meglepően Jensnek dedikáltak.
- Miért kérdezed? - fordultam felé és szerencsétlenül próbáltam a hátamon felhúzni a halványkék Miu Miu ruha cipzárját. Megvonta a vállat.
- Kicsit fura vagy délután óta. - lépett hozzám kérdés nélkül és egy finom mozdulattal a segítségemre sietett. Megfordultam.
- Ó, Jens, semmi különös... azt hiszem, apával van valami gáz, de nem mond semmit. - forgattam a szemeimet - De nem hiszem, hogy túl nagy dolog. Csak zavar egy kicsit, hogy titkolózik előttem... sosem szokott - magyaráztam. Szorosan átölelt.
- Ne aggódj, biztos minden oké. - suttogta és kedvesen megcsókolt.
- Remélem - nyomtam puszit az arcára.
- Most csak menjünk és érezzük jól magunkat, Lisy. - fogta meg a kezemet. - Jól áll ez a ruha, bébi. - vigyorodott el, miközben végigmért.
- Csak örülni tudok, ha tetszik - forogtam egyet előtte színpadiasan, majd felnevettem. Szerettem azt a ruhát. Apró, színes madarak repkedtek rajta a felhők között. Vidáman karolt át és kiléptünk a hotelből. Pár újságíró mellénk tolakodott és nyomták a kérdéseiket, de ez most egyáltalán nem volt zavaró.
- Jenson, hogy ünneplitek a győzelmet? - kérdezte az egyik. Éppen válaszolt, mikor hozzám is fordultak páran és feltették a szokásos Jenses kérdéseiket. Aztán...
- Miss Petrolen - nyomult előre egy barna bőrű, fiatal riporter - Mit szól az anyja nyilatkozatához?! - kérdezte és nagy őzikeszemei kutakodva pillantottak rám. Zeldát sosem neveztem igazán az anyámnak. Semmit sem tett értem és Beijingért azon kívül, hogy megszült.
Apa és közte sokat romlott a viszony és Zelda fülébe jutott, hogy apa válást fontolgat. Bámulatos módon pár év múlva már két lányt is szült neki... ha nem is azért csinálta, hogy magához láncolja apát, soha nem becézett minket. Soha nem altatott. Soha nem etetett... soha nem kérdezte, mi újság. Egyszerűen púp voltunk a nyakán, míg apa mindkettőnket úgy szeretett, mint semmit és senkit a világon.
Apa is érezte, hogy Zelda a jó életkörülményekbe, mintsem belé volt szerelmes, de a mi kedvünkért még jó pár évig tűrt. Tizenhét éves voltam, mikor végképp elhatározta, hogy elválik. Zelda kiabált, jelenetet rendezett, sírt, őrjöngött... de nem járt sikerrel. Akkor sem, mikor apa dolgozószobájából mindent kidobott az utcára... akkor sem, mikor pereskedett és elvitte Beijinget egy évre magával, míg nagykorú nem lett. Addig Beijing és én szinte elválaszthatatlanok voltunk... mikor visszajött Amerikából, többnyire egy ripacsoskodó fiatal nő lett belőle. Először rá sem ismertem és bár azóta már újra sokat szelidült - sosem kerültünk újra olyan közel egymáshoz, mint azelőtt.
- Miféle nyilatkozathoz...? - értetlenkedtem. Szinte bocsánatkérően válaszolt:
- Miszerint nem Javes Petrolen az ön vér szerinti apja...


Rosa mint aki jól végezte a dolgát ült vissza mellém.
- Ne haragudj. Itt vagyok - sóhajtott nagyot. Bólintottam. Elgondolkodva csavargattam az egyik hajtincsemet és még mindig azon a nyilatkozaton nosztalgiáztam, de hirtelen eszembe jutott, mit is akartam kérdezni:
- Rosa, honnan ismered te Jensont? - érdeklődtem. A kérdés lehet, hogy váratlanul érte, de ha így is volt, nem mutatta.
- Egy jótékonysági rendezvényről Manchesterben. - pillantott rám. - Csak megbeszéltünk pár dolgot, ne haragudj. Mesélheted tovább... hogy is szakítottatok? - eszem ágában sem volt semmit sem mondani, míg ezt nem tisztázzuk.
- Mi jót beszéltetek meg? - kortyoltam a koktélomba. Rosa a legújabb iPhone-ja képernyőjébe csücsörítve ellenőrizte a rúzst a száján. Szórakozottan nézett fel:
- Ja, semmi izgi... a machesteri dolgokról meg hogy jól van-e. Csak ennyi. - mosolygott. Visszamosolyogtam és közben azon gondolkodtam, miért hazudik Rosa? És Jens miért hazudik neki? És ha esetleg... ha esetleg tényleg félreértés volt, Jens miért nem magyarázza el?