Lisette - 24. rész

 Sziasztok! Egész sokára hozom, tudom, nézzétek el nekem :))
Nagyon-nagyon sok minden kiderül ebben a részben, tényleg remélem, hogy nagy meglepetést okozok vele a legtöbbeteknek :)
 Hosszabb lett, mint az átlagos részek, de kevesebb helyszínen játszódik... most tényleg nagyon-nagyon-nagyon érdekel a véleményetek, úgyhogy légyszi írjátok meg még ha csak pár sorban is :))) <3
Más: valami tőlem gyakorlottabb bloggerina leírná, hogy is van ez a feliratkozós dolog? Mintha olvastam volna, hogy valami változott, de én nem tudom, hogy micsoda  :D Felvilágosítana valaki? :)



Zeldát nagy nehezen kituszkoltam az ajtón, nem törődve felháborodott kiáltásaival. Mihelyst sikerült bezárnom mögötte az ajtót, a falnak dőltem és lecsúsztam a padlóig.
- Ő volt anyukád? - jött ki Kimi, leguggolt elém és kérdőn nézett rám.
- Nem - ellenkeztem - Ő Zelda volt - magyaráztam meg, mire szomorúan elhúzta a száját, aztán felsegített és biztosított róla, hogy felhozat reggelit nekünk.
- Oké. Utána indulok.- válaszoltam
- Visszamész Angliába? - kérdezte, miközben a hotel étlapját böngészte és már emelte a telefonját.
- Igen. Már nagyon hiányzik. Apával is beszélnem kellene és lassan Rosa már tényleg nyilvánosságra akarja hozni a kapcsolatukat... még előtte véget kellene vetnünk az egésznek.
- Az elszánt Petrolen-lányok! - veregette meg a vállamat kacsintva.
- Olyasmi - nevettem fel és már hiányzott ez a cseppnyi jókedv, főleg Zelda látogatása után. - Csak abban reménykedem, hogy Beijingnek lesz valami ötlete ehhez kapcsolódva.
- Fura lenne, ha Beijingnek nem lenne valami kivitelezhetetlen, túl bonyolult és ördögi terve, nem gondolod? -  cukkolt, mire nevetve ráztam a fejemet.
- Végül is tényleg. - értettem egyet, aztán míg a reggelinket vártuk, elmentem zuhanyozni és elkészülni.
Miközben a víz csorgott a fejem búbjáról egészen a bokámig, végiggondoltam az előző estét: hogy csesződhetett el ennyire minden mindössze pár perc alatt azzal egy ártatlan momentummal, hogy ugyanmár Kimi Räikkönen egy rohadt kis mojitót hozott nekem...?! Lehet, hogy a sors akarja azt, hogy ne legyen köztem és Jenson között semmi többé... annyi élmény, annyi érzés, annyi boldog pillanat után...
 Miközben a víz csobogott, végiggondoltam minden régi dolgot, ami csak eszembe jutott...
Az idei idénynyitó futam, Ausztrália:
- Jens! - nevettem fel felháborodottan, mikor lefröcskölt a vízzel és próbáltam visszavágni, de gyorsabb volt, mint én és már messze járt, nem sikerült vissza-fröcskölni. Derékig álltam a tengerben és hiába forgolódtam, nem találtam. - Jens...! - ismételtem a nevét ijedtebben, mint az előbb. A karjai olyan hirtelen fonódtak vizes hasamra, hogy döbbenten kiáltottam fel, de aztán nevetve omlottam rá. A karjaiba kapott és szorosan magához ölelt. Egy kis vizet fröcsköltem az arcára.
- Lisy.... - szólalt meg némi prüszkölés után szemrehányóan, de azért vidáman. - Hogy te milyen gonosz vagy.
- Emlékeztetnélek, hogy te kezdted, édesem. - okoskodtam és felhúztam az orromat, mire hirtelen elengedett én meg elmerültem. Ijedtemben az orrom és a szám is telement a sós vízzel. Levegőt kapkodva jöttem fel.
- Kösz! - ripakodtam rá dühösen és inkább elindultam a homokos tengerpartra. A kezem után kapott és magához húzott.
- Sajnálom, azt hittem számítasz rá. - sajnálkozott.
- Hát nem számítottam. - vágtam be a durcát. Halványan elmosolyodott.
- Megbocsájtasz? - kérdezte félénken, pedig tudta, hogy nem haragszom komolyan.
- Hmmm... mondj egy okot, amiért meg kellene - incselkedtem vele megjátszott hűvösséggel.
- Öhm... legyen - tett úgy, mint aki nagyon-nagyon gondolkozik - Esetleg... az, hogy nagyon szeretlek...? - húzta el a száját bizonytalanul. Vállat vontam.
- Megjárja - sóhajtottam fel, aztán mindketten felnevettünk és előrehajoltunk, hogy a "kibékülésünket" egy csókkal pecsételjük meg.
  Aztán ott volt India...
- Ez az izé finom - bökött a villájával egy sötétbarna valamire a tányérján. Éppen a helyi ételkülönlegességeket próbáltuk ki egy nappal a szabadedzések előtt.
- Muti - buzdítottam, mire elvigyorodott, felszúrta a villájára és a számba adta. Szórakozottan nyammogtam el. - Ez marhahús? Csak mert tényleg jó. - értettem egyet.
- Hát reméljük se nem macska, se nem kutya. - feszengett, mire megállt a számban a falat és a szemeim kitágultak. Felnevetett.
- Nyugi... szerintem azt csak Kínában vagy ilyesmi helyen csinálják. - kacsintott. - Öhm, bocsánat - szólította meg a kis étterem pincérét, majd angolul próbálta kérdezgetni, hogy mit is eszünk, de a  másik férfi csak értetlenül meredt rá, látszott rajta, hogy fogalma sincs, milyen nyelv ez egyáltalán - Na, ezt sem tudjuk meg - fordult felém lemondóan Jens. -  De amekkora díszállat-védő vagy, tuti megismerted volna, ha az lenne - vélekedett.
- Mégis honnan...? - pislogtam sűrűn - Még sosem ettem se kutyát, se macskát.
-Ez végülis igaz - értett egyet, aztán félórás pánikolás és találgatás után a szomszéd asztaltól felállt egy amerikai nő, hozzánk lépett és elmondta, hogy légyszives hagyjuk ezt abba, mert tényleg egy kis darab fűszeres marhahúst ettem és ő ezt már nem bírja hallgatni. Megszeppenve néztünk egymásra, aztán kitört belőlünk a nevetés.
  Aztán a születésnapom... a nyaralásunk Ibizán... az ünneplés, miután megnyerte az Olasz nagydíjat...
Elzártam a csapot és törölköző után tapogatóztam. Miután felöltöztem és kifésültem a hajamat, kimentem Kimihez, akivel reggelizés közben sok mindenről szó esett ugyan, de a Jenson-témát kerültük.
- Kimi... köszönöm a... nos, mindent - álltam meg az ajtóban a bőröndömmel. A falnak támaszkodott és halvány, Kimisen visszafogott mosolyt villantott.
- Nincs mit. Ha gondolod... Budapesten ugyanígy. - ajánlotta fel, de megráztam a fejem.
- Köszönöm, de... nem hiszem, hogy megyek. - vallottam be és a cipőmet kezdtem el nézegetni, hogy ne kelljen a szemébe néznem.
- Jenson miatt? - kérdezte lassan. Kinyitottam a számat, aztán tanácstalanul becsuktam.
- Nincs értelme terelni - pillantottam fel végül - Igen, miatta.
- Nem muszáj találkozni vele... a Lotus például tutira szívesen lát egész hétvégére - vetette fel.
- Köszönöm... de tényleg nem akarom látni őt Karollal. - utasítottam vissza - Ha esetleg nem beszélnénk addig... sok szerencsét Magyarországon! - intettem és mielőtt bezártam az ajtót, láttam, hogy ő is intésre emeli Iceman-feliratos karját.


Az első meglepetés akkor ért, mikor belépve az Emilyvel és újabban Beijinggel közös házunkba... nem volt ott senki. Korábban indultak, mint én, azt hittem megint türelmetlenkednek majd egy sort, hogy hol voltam már...mint mindig. Ehelyett az egész villa kongott az ürességtől, bár a bőröndjeikből a cuccok már ki voltak pakolva. Tárcsáztam a nővéremet.
- Mégis hol vagytok...? - kérdeztem rögtön.
- Gyere ide. Apához. Most, Lisy. Csak vedd ki a cuccaid aztán gyere is... és nagyon siess. - felelte hadarva és fojtott hangon. Rögtön ezután kinyomta a telefont. Felsóhajtottam. Tényleg lesz valami bonyolult és kivitelezhetetlen terve...?
Kevés reménnyel tettem eleget a kérésének, mikor leintettem egy taxit és megmondtam a sofőrnek a címet, ahol apa lakik. Nincs túl messze, igazából gyalog talán még hamarabb odaérnék, mivel hatalmas a forgalom London közepén, de a repülés teljesen leszívta a tartalékaimat, így még jól is esett az a húsz perc, amelyet a taxiban töltöttem. Mikor felkanyarodott az ismerős kocsifeljáróra (apa villája egy domb tetején van), már készültem is a kiszállásra, hogy minél hamarabb Beijingékkel legyek, mert nagyon sietősnek tűnt a dolog a telefonba.
- Köszönöm! - kiáltottam és a lehúzott ablakon benyújtva a kezemet gyorsan pénzt nyomtam a taxis markába, aztán loholtam is felfelé a márványlépcsőkön. És itt mégis vajon hová...?
Körbementem: se a nappaliban, se az ebédlőben, se egyik hálószobában sem nem voltak. Elindultam a legnagyobb fürdőszoba felé, de a tekintetem megakadt a dolgozószoba díszesen faragott faajtaján. Szinte mindig zárva van, hirtelen felindultságból most azonban a kilincsre tettem a kezemet és lenyomtam... engedett. Bent Emily és Beijing ültek, suttogva beszélgettek.
- Gyorsan gyere! - intett magához Emily.
- Mégis mit csináltok? - értetlenkedtem.
- Csinálunk. Együtt. Te is. - javított ki Beijing. - Idehívtuk Rosát, mindjárt jön.
- Ide... idehívtátok? - rökönyödtem meg. Sűrűn bólogattak. - Persze... megkapja az üzenetet, hogy Beijing Petrolen beszélni akar vele és már rohan is, nem? - vontam fel a szemöldökömet gúnyosan.
- Természetesen apa nevében hívtuk ide - legyintett a nővérem lemondóan - Percek kérdése, hogy megjelenjen.
- És mi a további terv? - kérdeztem némi megilletődött csend után, de már nem volt idejük válaszolni. Rosa kinyitotta az ajtót:
- Nahát, Javes, még sosem hívtál... ti mit kerestek itt? - háborgott, legnagyobb meglepetésemre Beijing átpattant az íróasztalon és a védtelen Rosára ugrott, akit annyira készületlenül érte a támadás, hogy elesett: Emily csak erre várt, hátul megkötözte a kezét a... hé, az ott nem az én egyik Victoria's Secret selyemköntösömnek a pántja...?! - Mi a picsát csináltok?! - kiabált - Javes!!! Valaki! Segítség! Ezek őrültek! - üvöltött. Morbid, de tetszett őt így látni. Beijing és Emily egy szék felé ráncigálták.
- Segítenél?! - förmedt rám Emily nagy nyögések közepette, Rosa ugyanis ficánkolt. Alá toltam a széket, mire módszeresen hozzákötötték.
- És... és most - fújta ki a levegőt Beijing megkönnyebbülve - Elmondasz mindent erről az egészről.
- Miről? - nevetett fel döbbenten Rosa. - Ne legyetek már megőrülve!
- Andrejka volt, igaz? Csak ő terhes, te nem, igazam van? - tért a tárgyra Beijing.
- Ezért fel foglak jelenti, baszki!!! - rikácsolta.
- Remek, de akkor számolj azzal, hogy kopaszon mész a rendőrségre - mutatott fel egy hajnyírót. Rosa összerezzent és a tekintetével megkereste a mell alá érő hajának a végét.
- Elment az eszetek?! - Oké, ez jogos. Beijingnek elment az esze? Ez a hatalmas ötlet? Lenyírni a haját, ha nem beszél? - Azt sem tudom, miről beszéltek.
- Akkor gyerünk, adunk üveget, belepisilsz és elmegyünk a dokihoz, aki majd megállapítja, hogy nem vagy terhes. Egy kicsit sem vagy terhes - folytatta Emily. Blöffölnek. Fogalmunk sincs róla, hogy tényleg nem terhes-e vagy igen... mi van, ha mégis? Eljárás indul ellenünk emberrablásért és talán csalásért is...
- Mi...? Nem. - jött zavarba rögtön. - De tényleg... tényleg terhes vagyok - iszonyatos kínban volt.
- Kizárt - léptem most elé. Eszembe jutott egy cikk, amit még a repülőn olvastam a telefonomról. - Kell apa pénze? Fuccsba ment a szar valóságshow, szóval szükséged van egy pénzes pasira. - magyaráztam meg. Felnevetett.
- Nekem van pénzem. - hangsúlyozta vigyorogva. Mi a francra akar kilyukadni...?
- Rosa, nem engedünk el, amíg nem pisilsz vagy nem mondod el, hogy mi van - próbálta Emily nagyon komolyan mondani, de kérdéses, hogy mennyire vághat valaki pókerarcot, miközben másvalakit arra utasít, hogy pisiljen.
- Oké, B terv - sóhajtott Beijing és elővett egy kis üveget maga mögül - Jól hallottam, hogy allergiás vagy a majonézre? - kérdezte mosolyogva. Rosa szinte lesápadt.
- Ne. Kérlek. Oké, ez már nem játék, piros lesz a bőröm meg kiütéses.
- Szörnyű! - sóhajtozott Bei látványosan, egy evőkanálnyit Rosa szájába nyomott. Próbálta kiköpni, de Beijing nem hagyta.
- Fúúúúj - fintorgott Rosa. - Fogjátok már fel, hogy semmit sem tehettek, mert három hét múlva esküvő lesz! Először nyilvánosságra hozzuk, hogy Javes Petrolen megnősül három hét múlva, aztán meghívjuk a sajtót és csak akkor fog kiderülni, ki az ara, mikor fellebbenti a fátylamat. - kacsintott és pofon akartam vágni.
- Micsoda feltűnősködő picsa vagy - sziszegte Beijing. Nem a pénz kell neki. A figyelem. De ennek így nincs értelme. Miért pont apát...?
- Esett a nézettség. Egy kiégett celebecske vagy már csak. Egy kiöregedett, részeges, túlkoros tini. És kell a médiafelhang. - mormoltam.
- Ilyenkor, tudod, jól jön a segítség. - felelte.
- De miért pont apától?! - fakadtam ki.
- Javestől? - döbbent meg - Ó, nem. Nem Javes segít. Ő inkább hátráltat. - húzta el a száját. Beijing eddig bírta: most egy sminklemosó kendőt felkapott és Rosa arcának esett, aki sikítozott, de semmit sem tudott tenni: Bei körülbelül két kiló narancssárga alapozót és ugyanennyi sötétszürke szemhéjpúdert kapart le róla.
- Maradj nyugodtan, különben kiszúrom a szemedet még véletlenül. - motyogta, miközben a műszempillákat is leszedte. Még mindig nem értettem, mit csinál, aztán elővette a telefonját és Rosa arcába nyomta.
- Ez a fényképet... teljesen smink nélkül vagy rajta - fordította a képernyőt Rosa felé, aki megijedt a fotótól - szóval ezt a képet felteszem netre, ha nem mondod el, ki az, aki segített neked.
- Nem mernéd... - suttogta összehúzott szemekkel a fiatalabb Toulmanov.
- Fogadjunk. - vonta fel a szemöldökét Beijing. Ekkor elégeltem meg mindent: az én idegrendszeremmel ne játsszon egy orosz milliomosbébi! Ott teremtem mellette, a hajnyírót beindítottam és a berregő szerkezetet majdnem a koponyájához nyomtam, a haját megragadva.
- Na most már elég volt! - kiabáltam - Mondd el, hogy mi van!
- Ne, ne, ne!!! - hisztérikázott - Oké, nem vagyok terhes, tényleg nem!!! - ordította - Tényleg Andrejka pisilt a kis izébe... üvegbe helyettem! - folytatta a hangos vallomást - Kell, hogy benne legyek a hírekben, mert már alig ismerik a nevemet, értsétek már meg! - szorította össze a szememet. - De erről Zelda Annt kérdezzétek! - tette hozzá. Meglepetésemben kiejtettem a hajnyírógépet a kezemből, ami hangos zümmögéssel és koppanással adta meg magát.
- Zeldát? - Beijing hangja remegett.
- Ő találta ki, oké? Ő keresett meg. Neki kéne most itt ülnie! - hisztizett. Ha Zelda ülne most itt, még bele is tudnék rúgni... - Neki pénz kellett, nekem hírnév.
- De hogy lenne ebből neki pénze? - kérdezte Emily. Rosa csendben maradt, de Beijing meglengette előtte a telefont, ami a képet tartalmazta, Em pedig felmutatta a majonézest dobozt.
- Elmondom. Állítólag a házassági szerződés kimondja, hogyha Javes újranősül, Zelda kap öt milliót. - Na ne. Ennyire nem lehet gerinctelen... már értem, miért érdekelte ennyire, hogy halad a házasság... láttam Beijingen, hogy ugyanerre gondol. Keresni kell valakit, akit apa elvesz. És mi lenne jobb ötlet annál, hogy egy rossz hírű, köztudottan bulizós-piálós-pasizós csajt hálóz be a feladatra...? - Zelda adta a tablettát is, amit Javes italába tettem. Szóval Zelda jobban hibás, mint én. Mindent ő talált ki, tényleg. - mentegetőzött Rosa, aztán lassan mosolyra húzódott a szája.
- De lenne egy kérdésem: hogy bizonyítjátok be, hogy ez tényleg így volt? - nevetett, miközben Beijing sötéten mögé lépett és eloldozta a kezét - Mondjuk, hogy letagadom. És az tuti, hogy Zelda is lefogja. Mindenki azt mondja majd, hogy ti hárman kitaláltátok ezt a sztorit ellenem. És ez csak még nagyobb hírverés nekem. Előre is köszi, ha megpróbálnátok - vette fel a táskáját és kilibbent. Hatalmas, súlyos csend telepedett a szobára. Zelda megtalálta ezt a kiskaput és kitalálta, hogy ráveszi apát, hogy elvegyen valakit... lehetőleg valakit, aki romlott és a világ felhördül majd, ha megtudja, hogy együtt vannak... így jött Rosa, akinek ez szintén kapóra jön, mert minden újság ezzel fog foglalkozni minimum hetekig... beletett valamit apa italába, aki ettől kidőlt, aztán reggel megjátszotta, hogy éjszaka lefeküdtek... és bejátssza az adu-ászt, miszerint terhes, így apa, mint igazi gentleman, elveszi majd...
- ...és nem tudjuk bizonyítani - mondtam ki hangosan. Ez a legrosszabb az egészben.
- Ja... ne is mondd... milyen jól jött volna pár... rejtett kamera. - ment oda Beijing a könyvespolchoz és leemelt egy apró szerkezetet. Elállt a lélegzetem.

Heti hírek

 Sziasztok! Nem voltam itt egy jó ideig, de már készül az új rész (másodjára, elsőre ugyanis nem mentettem, pedig már 90%-a kész volt... -.-") ami remélem tetszeni fog nektek :)
Gondolom sokan voltatok a ringen hozzám hasonlóan, aki nem az pedig jövőre tuti megy majd (muszáj, mert kihagyhatatlan :DD) hihetetlenül jó volt :))
Tudom, hogy a Heti hírek amolyan kiegészítőek tűnik, de igazából mindig beleszámít a történetbe. A mostani hírek meg pláne szerepet játszanak a végkifejletben, úgyhogy olvassátok el légyszike :) Sietek az új résszel, sok puszi nektek!!! <3



Rosa Toulmanov valóságshowja veszélyben?

A médiamágnás lánya már négy sikeres évadot forgatott le az MTV stábjával, de úgy látszik, az ötödiket már nem kívánja megvásárolni a zenecsatorna, arra hivatkozva, hogy a harmadik évadra ugyan sikerült kissé feljebb tornázni a nézettséget, de a negyedik évadot már kevesebb, mint feleannyi ember követte figyelemmel és nem kívánnak veszteséges üzletben részt venni.
   A csökkent nézettség hátterében több dolog is állhat, mi rákerestünk a Toulmanov-showra a különböző internetes fórumokon és tanulságos dolgokkal találtuk szembe magunkat:
- girlycatlady azt írta "Az első évad vicces volt, nézni Rosa bulizását meg az életét de egy idő után már ***** unalmas lett, hogy minden egyes rész erről szól." Ezzel egyetértett helana78 is, aki hozzátette, hogy "sajnálom emberek ha valaki megbánok de valljuk már be hogy rosa csak egy részeges túlkoros tini" A véleményre érzékenyen reagált egy unicornCorn felhasználónevű, magát tizennégy évesnek mondó netező, aki szerint "rosa egy nagyon csinos és szép lány, nem irigykedni kell de sosem lesztek olyanok mint ő és én imádom a műsort <3" Mirefel özönleni kezdtek a kommentek, hogy milyen negatív hatással lehet Rosa Toulmanov életvitele egy tizennégy éves fejlődő kislányra.
Ez valószínűleg az amerikai szülők fejében is megfordult (Az európában életben lévő médiatörvények alapján itt csak este tizenegy után vetíthették a Toulmanov-showt, Amerikában viszont főműsoridőben is) és aláírásokat kezdtek gyűjteni a Toulmanov-show befejezése mellet. Az őt ért vádakra a legrosszabbkor és legrosszabban reagált az érintett, ugyanis twitteren azt írta "*****, ti hülye ******! Ti még nem buliztatok? Dagadt amerikai mamik, gratulálok! ***** be!" és bár a bejegyzést később törölte, az MTV vezetősége egyetértett abban, hogy a műsorról lekerül a Rosa Toulmanov pasijait és hétvégéit bemutató reality. 
     Hogy más csatorna megvásárolja e a show sugározásának jogait, egyenlőre talány, de kérdéses, hogy megérné e egyáltalán.
                                                                          /szombat, Times of the City, 7. oldal/






Jenson Button és Lisette Petrolen botrányos összetűzésbe keveredett!

Bár már úgy tűnt, teljes mértékben külön utakon járnak (Petrolen Kimi Räikkönennel, Button pedig Karol Schneizerrel kezdett randizni) úgy látszik, még mindig nem simultak el a nézeteltéréseik: miután Button vasárnap megnyerte a Német nagydíjat, elment új barátnőjével egy német szórakozóhelyre, ahol nem sokkal később Petrolen is megjelent, nem mással, mint a már említett finn világbajnokkal. Szemtanúk szerint ezt szóvá is tette a McLaren pilótája és nemsokára hangos szóváltásba kezdtek, Button mérgében egy poharat is a földhöz vágott. Megkerestük az érintetteket, de csak Karol Schneizer volt hajlandó válaszolni a kérdéseinkre: "Lisette csak nem tudja elfogadni a tényt, hogy én és Jenson szeretjük egymást és ő már a múlté. Hatalmas hisztit csapott, amit nem is értettünk." 
Vajon legközelebb Karolnak is nekiesik majd a hisztis angol lány? Ha igen, mi tájékoztatjuk majd a kedves olvasóinkat, efelől ne aggódjanak...
                                                                /hétfő, Juneon, 23. oldal/






Beijing Petrolen és Nico Roberg első közös interjúja, csak nálunk!  A pár már a hotelszoba kanapéján ül egymás mellett, egymás kezét fogva, amikor belépek. Köszönök, amit ők mosolyogva viszonoznak.

GQ: Mióta is vagytok együtt tulajdonképpen?
Beijing: Hivatalosan vagy ténylegesen? (nevet) Nem tudom... régóta jóban voltunk már, szinte észrevétlenül lett szerelem ebből a dologból, úgyhogy pár hete. Talán így tudok a legjobban válaszolni erre a kérdésre.

GQ: Egyesek szerint hirtelen jöttetek össze és talán túl gyorsan haladtok. Ti hogy látjátok ezt?
Nico: Ezt szerintem csak mi tudjuk megítélni. És én ezt bőven nem érzem gyorsnak. Ha szeretne esküvőt, akár holnap feleségül venném, nagyon biztos vagyok magunkban.
Beijing: Szeretnék esküvőt...
Nico: Igen? Holnap?
Beijing: Nem, azt azért nem. (felnevetnek)

GQ: Azért látom, megvan az összhang. Előny vagy hátrány az, hogy minden versenyhétvégén együtt vagytok? (Beijing Petrolen a FIA egyik összeköttetője, tehát minden versenyhétvégén jelen van)
Nico: Természetesen előny! Nem is tudom, mihez kezdenénk, ha csak három-négyhetente tudnánk összefutni.
Beijing: Persze. Így sem vagyunk együtt azért éjjel-nappal, hiszen Nico edz, szimulátorozik, taktikát beszél a mérnökével stb, valamint nekem is megvan a magam dolga. De esténként általában azért már ráérünk egymásra, illetve mindig találunk egy-két szabad délutánt, mikor csinálhatunk pár közös programot.

GQ: Például?
Nico: Itt, Németországban például elvittem jó néhány helyre, ahol gyerekkoromban megfordultam, sőt, apának is bemutattam, aki nagyon szimpatikusnak tartotta Beijinget és örült neki, hogy találkoznak.
Beijing: Ijesztő volt Keke Rosberggel találkozni, de rendkívül kedves és nyugodt ember. Látta rajtam, hogy ideges vagyok, úgyhogy elmondott pár poént, amivel oldotta a hangulatot. Nagy élmény volt.

GQ: Miben változott az életetek azzal, hogy együtt vagytok?
Nico: ...az biztos, hogy sokkal több ruha és cipő van körülöttem. (Beijing oldalba vágja, mire felnevet, aztán komolyabb hangon folytatja:) Azért nem sokban. Eddig is ott volt körülöttem és beszélgettünk, ez most is így van. Annyi változott még, hogy mióta bejelentettük a kapcsolatunkat, rengetegen kérdezősködnek róla.
Beijing: Ez így igaz. És ha már a cipőimnél tartunk: nekem is fura, hogy ennyi alaprajz és műszaki cucc van körülöttem, elhiheted.

GQ: Mi a legjobb és a legrosszabb tulajdonsága a másiknak?
Nico: Nem tudnék rossz  tulajdonságot mondani... azaz tényleg szokatlan, hogy egész butikokat kell eltolni magam elől, mire bejutok a szobába, de Beijing ilyen és ezt el kell fogadni. Semmit nem változtatnék rajta. Jó tulajdonságából pedig nagyon sok van: bátor, tűzrőlpattant, gyönyörű... és ezt sokáig tudnám sorolni.
Beijing: Sorold csak! (megint nevetnek) Niconak azért van rossz tulajdonsága.
Nico: Meglepődtem volna, ha nem próbálsz belém kötni (látványosan sóhajtozik, a barátnője vigyorog)
Beijing: Komolyan! Sosem jegyzi meg, melyik pohár az övé, hanem csak levesz egy újat. Tipikus férfi. És eddig akárhányszor tévét néztem, mindig leült mellém és átkapcsolta focira! Csak úgy se szó-se beszéd! De ennek ellenére el kell ismerni, hogy a világ legaranyosabb, legodaadóbb és legjobb pasija, a francba is.

Nico magához öleli, Beijing a fejét rázza, de aztán mégis hagyja, hogy német kedvese egy rövid csókot nyomjon a szájára. Van egy olyan sejtésünk, hogy ha nem is holnap, egyszer még biztosan tudósítunk az esküvőjükről...
                                                                                   /szombat, GQ magazin, 12. oldal/




Lisette Petrolen reagált Karol Schneizer nyilatkozatára!

  A hír, miszerint ő és exbarátja, Jenson Buton fennhangon veszekedtek, még egész friss, a sztorival kapcsolatban máris ellentmondások léptek fel: Lisette Petrolen szokásához hűen nem nyilatkozott ezzel kapcsolatban, ahogy Jenson Button sem, nem úgy, mint annak új barátnője (?) Karol Schneizer, aki egyedül a milliárdos angol örökösnőt okolta a történtekért, féltékenynek és hisztisnek titulálva. Ezt valószínűleg Miss Petrolen sem nézhette tétlenül, a család sajtó-ügyeiért és Javes Petrolen könyveléseiért felelős Parvati Abhand ugyanis az alábbi nyilatkozatot tette közzé pár órája: "Lisette Petrolen kikérti magának az őt ért vádakat és emlékeztetni szeretné Miss Schneizert, hogy a szóváltás csak közte és Jenson Button között zajlott, méghozzá őt nem érintő témában, ezért arra kéri Miss Schneizert, maradjon ki olyan dolgokban, amelyek rá nem tartoznak. A sajtó felé pedig szeretnénk jelezni, hogy egy apró nézeteltérésről volt szó az említett szórakozóhelyen, nem pedig hatalmas botrányra, mint azt írták. (Jenson Button például valóban eltört egy poharat, azonban nem dühében, hanem egy véletlen baleset következtében)"
Nagyon úgy tűnik, hogy Button régi és új barátnője nem kedvelik egymást - Lisette Petrolen talán féltékeny...? Lehet, hogy sosem tudjuk meg a választ, mint ahogy arra sem, mi is volt pontosan ez a veszekedés a német bárban...
                                                                      /kedd, sportboulevard.com/news/lisette-petrolen-schneizer-nyilatkozat/





Zelda Ann Roshingtonnak anyagi problémái vannak?!

Javes Petrolen volt felesége állítólag már nem tudja fenntartani mesés honolului villáját és azon gondolkozik, hogy kisebb és kevésbé fényűző házba költözik. "Mostanában nem áll úgy pénzügyileg, mint eddig - árulta el egy neve elhallgatását kérő bennfentes.- A galériája nem fedezi a hatalmas költségeket, amibe veri magát a luxuscikkekkel, amiket tonnaszámra szállíttat a házához. A pénz pedig, amit hat éve a váláskor gombolt le Javesről, erősen fogyóban van. Ki tudja, mit fog kezdeni..." - sajnálkozott. Ebben nagy valószínűséggel van igazság, néhány napja ugyanis egy több évvel ezelőtti kollekcióból származó Fendi blúzban kapták lencsevégre, amely eddig elképzelhetetlen volt Zelda Anntől. Nagy port kavart az a nyilatkozata tavaly, mikor azt nyilatkozta, hogy "képtelen lenne egy nem idei kollekcióból való ruhadarabot viselni, mert úgy érezné, égeti a bőrét" Vajon mihez kezd akkor, ha ezeket már tényleg nincs pénze megvásárolni...?
                                                                         /vasárnap, hallyis.com/heti-bulvar-anglia/

Lisette - 23. rész

 Sziasztok! Örülök neki, hogy ilyen sokan megnéztétek az előző részt és még kommentek is voltak, nahát, behalok ;) Remélem ez is tetszeni fog, próbáltam nem túl 'kínzósan' befejezni, de a következő részben aztán brutalitásra felkészülni ;))) Puszillak titeket <3



Döbbenten tettem a tenyeremet a derekamon összekulcsolódó kezekre és szinte remegve néztem az alkarjára: ott lesznek a tetoválások és kiderül, hogy csak Kimi jött vissza és ő hülyéskedik...?
De nem volt ott semmi, csak a tökéletes, napbarnított bőr. Mindenesetre nem mertem még megfordulni, mert mi van, ha kiderül, hogy csak egy random részeg srác nyomul...? A nyakamba fúrta a fejét, éreztem a tarkómon a borostáját és puha haját. Kit akarok becsapni? Pontosan tudom, hogy semmi ismeretlen ittas fickóról nincs szó... mégis még több másodpercet vártam lehunyt szemekkel és elképzelve, hogy... hogy Ő...
- Jenson... - mondtam ki félhangosan. Ujjai megfeszültek a derekamon.
- Hallgatlak... - mormolta. Jens! Hatalmasat dobbant a szívem, mikor meghallottam a hangját és rögtön szembefordultam vele, a kezei így kissé lejjebb csúsztak, csípőtájékra. Látszott a kissé fátyolos tekintetén, hogy már ivott, de teljesen jól van, még a becsípettség szintjére sem ért el. - Mondani akartál valamit ma. - magyarázta, de a hangja nem arról árulkodott, hogy csak kíváncsi. Érzékien beszélt, arca komoly maradt.
- Igen, csak Karol... - kezdtem kábán, de megrázta a fejét.
- Igen. Mit akartál? - terelt rögtön és kezei önkéntelenül is még lejjebb húzódtak. Karol ennek a mozdulatnak mennyire örülne tízes skálán? Mit is akartam? Úgy éreztem, mint akit leütöttek és most támolyogva próbál emlékezni mindenre hirtelen. Nem is direkt, de az ujjaim beletúrtak a hajába és felsóhajtottam.
- Gratulálni... - suttogtam végül. - Gratulálni akartam, Jens... - kékeszöld szemei kutakodóan fúródtak a tekintetembe.
- Nos... itt a lehetőség. Gratulálj, Lisy. - Hogy nem hiányzott, hogy kimondja a nevemet így? Megöleltem és ez az ölelés összehasonlíthatatlanul többet jelentett annál a tegnapinál, mikor félig voltam magamnál.
- Gratulálok az első helyedhez, Jenson. - mentem bele a játékba és halványan elmosolyodtam. Már a személyén kívül a ismerős teste is hiányzott: a széles vállai, kidolgozott mellizmai, izmos combjai, hogy megöleljem, hogy hozzáérjek... minden.
- Nahát, Lisy, köszönöm szépen. - ingatta a fejét színpadiasan, ő is elmosolyodott (még az apró ráncot is láttam a szája szélén, ami akkor jelenik meg, ha csibészes mosolyt villant - vajon Karol észrevette egyáltalán? Komolyan, vajon az a hülye ribanc észrevette ezt?!) Jens lehajolt és kedves, teljesen baráti puszit nyomott az arcomra. Na ne. Ez mi a franc volt? Persze, nem számítottam arra, hogy felvigyen magához vagy akármi... de egy puszi?! Megpuszilni Emily négyéves kis unokahúga is meg tud, ha arra vágyom, hogy valaki megpusziljon, neki is tudok szólni! De mielőtt ráparáztam volna, újabb puszit kaptam tőle, kicsit közelebb a számhoz. És még egyet, meg még egyet meg még egyet. Kuncogva fontam a karjaimat a nyaka köré.
- Lisette, biztos nem kérsz semm... - a végét a mondatnak az akkor visszatérő Kimi elharapta. Kibontakoztam Jens öleléséből és ránéztem. Akkor tért vissza és letett az asztalra egy mojitót a számomra.
- Öhm... ennyit akartam. De... nincs errefelé semmi dolgom. Tehát... visszamegyek... mondjuk, oda ahol... ahol.... van... dolgom... illetve... na mindegy, hali - rázta meg a fejét. Improvizációból ötös Kimi Räikkönennek. Visszafordultam Jensonhoz, de már nem állt ott. Ijedten pipiskedtem, de már csak a távolodó alakját láttam hátulról. Utánaeredtem, de túl sok ember volt a környéken és fogalmam sem volt, sikerülhet e megtalálni őt ekkora tömegben. Eltoltam magam elől egy bizonytalanul járkáló fekete hajú nőt, aztán két kis ázsiait akik táncoltak ugyan, de valami egészen mást, mint amit a zene megkövetelt, majd átvágtam egy mintegy tizenöt idegesen vihogó lányból álló csoporton... és Jensont nem láttam sehol. Egyre idegesebb lettem: értem én, hogy megsértődött Kimin, hiszen ő azt hiszi, valami hihetetlen komoly van közöttünk, pedig nyilvánvalóan nem. Csakhogy amit Jens tud, az annyi, hogy rengetegszer hírbe hoztak Kimivel aztán látott minket hardcore-smárolás közben a liftben, most meg csak őt látta, ahogy eljön és hoz nekem italt... basszus, azt hiszi, hogy én meg Kimi kettesben jöttünk el!
Még elszántabban kerestem, már egész embertömegeken hámoztam át magamat és közben a fejemet kapkodtam, hátha meglátom valah... valahol...
Mintha valaki tiszta erejéből a gyomromba rúgott volna. Megtorpantam és a lábaim nem vittek semerre, lecövekeltem. És néztem Jensont, aki háttal állt ugyan nekem, de éppen a falnál álldogáló Karolhoz igyekezett, aki próbált szexin és pajkosan nézni rá (egyáltalán nem sikerült neki). Jenson nem mondott semmit, majdhogynem durván a falnak nyomta és lesmárolta. Megkövülten néztem őket, a fejem elnehezült. Jenson engem sosem csókolt még így... ennyire... ennyire durván és bunkón. De a lényegen a magatartásának a formája nem változtatott: itt vagyok én és itt van ez a német ribi... és Jens elég világosan nem velem tervezi tölteni az idejét. Nem bírtam levenni róluk a szememet, Karol magához húzta és belemosolyodott a csókukba. Ekkor hirtelen kinyitotta a szemeit és miközben a volt barátomat csókolta mosolyogva, az én szemeimbe nézett, amiknek a sarkaiban elindultak az első könnycseppek, végigcsordultak az arcomon és eszembe sem jutott letörölni azt, mert még mindig csak néztem ki a fejemből.
          Több perc is eltelt azzal, hogy Karol elégedetten nézett, én némán folyó könnyekkel álltam vele szemben, Jenson pedig megbántottan és agresszíven falta a csajt és fogalma sem volt arról, hogy ott vagyok. Aztán nem túl finoman elhúzódott, elvett egy vodkát és húzóra megitta. Az a Jenson, aki szinte sohasem ivott. Megrázta a fejét és újabb pohárral vett el, a folyamat megismétlődött még kétszer, én pedig mozdulni sem bírtam. Karol akkor Jens ingujjába kapaszkodott.
- Jensi... - na tessék. Ki hívja őt Jensinek?! Mégis ki? Az alkohol kezdeti hatásai alá kerülő Jenson nem igazán figyelt rá.
- Mi van? - morogta.
- Az ott olyan, mint a volt barátnőd. - mutatott rám, de még akkor is csak bénultan álltam. Jens összerezzent és megfordult.
- Ja. Pont olyan! - mondta indulatosan és olyan erővel vágta le a poharát, hogy az darabokra tört, de ő észre sem vette. - Nos, hol van Räikkönen? Mesélj, Lisette, merre császkál a kedvenc világbajnokod?! - az ital már határozottan a fejébe szállt, főleg, hogy szinte idegből ivott. Észre sem vette a tenyerét ért vágást, pedig a vér a seb mentén egyre sűrűbben folyt.
- Jens, azt sem tudod, miről beszélsz. - sírtam el magamat.
- Dehogynem, Lisy! - kiáltott fel elkeseredetten. - Látom, hogy mi megy itt, ne nézz már hülyének! - egyre hangosabb volt és már pár ember arrébb állt, mert ki akartak maradni egy esetleges balhéból.
- Azt látsz, amit látni akarsz! - fakadtam ki én is indulatosan, majd hozzáléptem és hasonlóan mérgesen magamhoz rántottam a tenyerét és óvatosan kiszedtem a kis darab üveget a bőréből, elvettem egy textilszalvétát a pultról és felitattam a vért vele.
- Hé, ezt majd én! - tépte ki akkor a kezemből a szalvétát és Jens sérült jobb karját Karol.
- Csináld akkor, ribanc! - förmedtem rá és reagált ugyan valamit felháborodottan, de meg sem hallottam. Jenson hagyta, hogy a német médiasztárocska tisztítsa a vágást a kezén, de közben farkasszemet néztünk.
- Akkor miért vagy vele? - kérdezte hirtelen komolyan és halkan.
- Megmagyarázhatnád talán, hogy te miért vagy vele - böktem doktor Szöszire, akinek majd' kiesett a melle a ruhából. Már egész kis csoport gyűlt körénk.
- Hé. Jensi, szólj már, egy rossz szót sem szóltam és... - kezdte hüledezve, de Jenson vagy tényleg nem hallotta, vagy csak nem akarta, mert már válaszolt is, a mondata közepébe vágva ezzel:
- Te küldtél el a fenébe! - csattant fel.
- És mint látszik, jól tettem! - kiabáltam vissza.
- Remek. Keresd meg Räikkönent és mondd el neki, mekkora hiba voltam az életedbe! - javasolta és pont sírva vágtam volna vissza, de valaki megfogta a vállamat és hátahúzott.
- Semmi szükség rá. Räikkönen megkereste őt. - szólalt meg Kimi mogorván és meg sem várva Jenson válaszát, arrébb húzott egészen egy távolabbi, kieső boxig - Hé, hallod. Jól vagy? - furán összefonta a karjait a mellkasa előtt, mint aki nem igazán tud mit kezdeni azzal, hogy egy lány sír előtte.
- Nem - öleltem meg és szipogtam közbe. Megmerevedett és több másodpercnek el kellett telnie, mire zavartan megveregette a vállamat. - Jaj, ne legyél már ilyen tanácstalan, mindketten tudjuk, hogy kavartunk már, semmi szükség arra, hogy most csak megveregesd a vállam! - fakadtam ki neki is.
- Oké, oké - emelte fel a kezeit védekezően halvány mosollyal. - Ne ölj meg, kérlek. Tessék egy zsepi... mert... csak... csak mert... - vonogatta a vállát, miközben papír zsebkendőt adott a kezembe.
- Sírtam! Igen, normális emberi reakció. - osztottam szegényt. Mázli, hogy értette, hogy a rosszindulat nem neki szól, csak nagyon ideges vagyok.
- Rendben - mosolyodott el - Na, minden klappol? Összeszedted magad? - fordított maga felé.
- Nagyjából. Hívok egy taxit, ti maradjatok nyugodtan. - vettem nagy levegőt - ezek után nekem már nincs kedvem maradni.
- Jólvan, de én is jövök veled. - sóhajtott.
- Hagyd csak. Semmi szükség rá. Maradj nyugodtan. - ismételtem.
- Biztos? - kérdezte bizonytalanul.
- Persze. Legalább újra összepakolok... Beijing mindent összeforgatott most, hogy kiszedte a ruhákat, tudod. - próbáltam felhozni valamit érvet.
- Jólvan - ment bele - Menjünk ki, megvárom veled a taxit.
Nem kellett túl sokat várni, két-három perc múlva már csikorogva fékezett le a taxi, egy alacsony német sofőrrel.
- Köszönöm. Majd... találkozunk - szorítottam meg Kimi karját futólag, aki bágyadtan intett, miközben beültem. Megadtam a hotel nevét a sofőrnek, aztán hátradőltem és végiggondoltam, mi is történt...
Visszaérve tényleg rögtön bepakoltam, jó félórát feküdtem a kádban aztán másztam is az ágyba, hogy minél hamarabb elaludhassak, mivel annál hamarabb felejtem el legalább álmomban ezt az egész estét...

...arra ébredtem, hogy valaki az ajtót veri. Méghozzá olyan vehemenciával, hogy félő volt, a zsanérok már nem bírják sokáig. Ijedten ültem fel. Talán álmodtam? De nem, valaki valóban teljes erejéből döngette az ajtót. Mi a franc történhetett? Felkaptam a Victoria's Secretes selyemköpenyemet, gyorsan megkötöttem a derekánál a hozzátartozó kasmírövet és odasiettem.
- Mi az már? - tártam ki az ajtót. Zelda Ann száját összepréselve, türelmetlenül állt előttem. Egy éve, hogy utoljára élőben láttam, vagy még több is talán... akkor is csak pár percre. És annyi bőven elég volt.
- Mondtam, hogy jövök, mit kell úgy meglepődni? - kérdés nélkül jött be.
- Hé, Zelda, ne...! - mentem utána és próbáltam megakadályozni, hogy bemenjen, de már késő volt. Kimi éppen ébredezett: álmosan szőke hajába túrt és ásított.
- Ja, hogy így állunk. Nos, nem vesztegeted az idődet. Nem csoda, hogy Jenson arra a színésznőre cserélt. - nézett körül és mesterkélt haját végigsimította.
- Óh, hű, helló - köszönt félálomban Kimi, mikor észrevette Zeldát, aki ezt meg sem hallotta, csak rám nézett.
- Nos... Nősül már apád? - kérdezte.
- Mi a franc van? Kérdezd meg tőle. Miért engem meg Beijinget zaklatod ezzel? - Aztán eszembe jutott még valami: - Amúgy meg ezt honnan tudod? Egyik újság sem írt még erről, egyáltalán szó sincs még az egész kapcsolatáról - És nem is lesz, ha rajtunk múlik, mert Rosát kicsináljuk valahogy.
- Ez nem lényeg. - vont vállat.
- Aha, szóval rögtön válaszoljak mindenre, amit kérdezel, de én ne kérdezzek semmit? - vontam fel a szemöldökömet.
- Valahogy úgy - mért végig lemondóan és megigazította a pávamintás maxiruháját. Ez egy tavalyi Gucci darab... meglepő, hogy ő felvesz tavalyi cuccokat is. Amennyire emlékszem, mindig a még meg nem jelent kollekciók darabjait hajkurászta, hogy neki hamarabb legyen, mint mindenki másnak (hiszen ennek borzasztó nagy jelentősége van...). - Hol van most az apád? Vagy a nővéred?
- Egyikük sem hiszem, hogy beszélne veled. Én sem beszéltem volna veled, ha nem töröd rám az ajtót korán reggel.
- Hidd el, hogy én sem beszélnék veled, ha nem lenne fontos - kontrázott.
- Mintaanya vagy. - mormoltam. - Aki elfelejti a gyerekei születésnapját és két-három naponta szól hozzájuk kicsi korukba... mostanában meg fél évente felhívsz, de mindig csak ha szükséged van valamire.
- Van pénzed, jól nézel ki, az ágyadban fekszik egy szőke élsportoló. Nincs okod panaszra.
- Kimi?! Ne hülyéskedj, nincs köztünk semmi. - botránkoztam meg. Ekkor gondoltam bele, hogy Zelda annyit lát, hogy egy lakosztályban vagyunk... azaz jogosan feltételezi, hogy barátságnál jóval több van köztünk. Ennyi erővel Jenson pláne jogosan feltételezi, hogy hazudok neki, mikor ennek az ellenkezőjét állítom, hiszen ő pláne sokszor látott már engem Kimivel. (a liftes szituáció például egészen félreérthetetlen volt)
A francba. Persze, talán túl komolyan vette és eltúlozta... de azt hiszem, Jensonnek igaza volt.
És már esélyem sincs helyrehozni ezt.

Lisette - 22. rész

Sziasztok! Kicsit későn, de itt az új rész, közben a másik történetemet is írogatom, ami már azért nemsokára megjön :)) Olvassátok és várom a véleményeket (mint mindig és valószínűleg mindenki csak pipálgat majd, mint mindig, de erre most ne térjünk ki ;) ) További jó nyári szünetelést mindenkinek ;)





Beijing rögtön elrohant, igazából fogalmam sincs hová, de ahogy őt ismerem - és az utóbbi napok-hetek történései alapján - egyenesen Nicohoz, mivel Rosa nem-biztos terhessége egy olyan információ volt, amit még nem osztott meg vele, ezt a problémát pedig nyilvánvalóan minél hamarabb orvosolni akarta.
Én pedig ott maradtam, már végképp összezavarodva és még mindig szörnyen csatakos, könnyes-lemosódott festékes arccal. Parvati törte meg a csendet:
- Rosa... Rosa nem terhes? - kérdezte hitetlenkedve. Ő természetesen mindenről tudott, apa titkárnőjeként egyfajta mindenes is volt: akármikor tanácsra volt szüksége apának, Parvati segített.
- Ez nem biztos, de ha a nővére terhes, simán lehet, hogy csak kért tőle mintát és sajátjaként vitte be a dokihoz... mivel apa semmire sem emlékszik. - magyaráztam. Aztán a hatalmas kivetítőre pillantottam, ami természetesen apa irodájában is megtalálható volt, mint szerintem mindegyikben itt a FIA épületében: Jenson éppen a dobogó tetején integetett a tömegnek és kacsintgatott. Aztán a kamera Karolt mutatta. Folyamatosan vigyorgott és mutogatott Jensnek - pont, mint egy tipikus pilótabarátnő...
- Én most megyek. - köszörültem meg a torkomat.
- Lisy... minden rendben lesz veled? - kérdezte Parvati. Kábán bólintottam, bár valójában fogalmam sem volt róla, hogy minden rendben lesz-e. Kedvetlenül mentem a lakosztályba, a cuccaim nagy részét összepakoltam és csak ültem az ágyon jó sok ideig. Egészen addig, míg nem csörgött a telefonom.
- Lisette. - szóltam bele körülbelül úgy, mint aki a halálára készül.
- Na. Végre elérlek. - Zelda hangja. Egy amúgy is szarrá ment napot már nem ronthat tovább, akárhogy is próbálkozik. - Legutóbb nem válaszoltál. Szóval apád tényleg megnősül?
- Köszönöm, jól vagyok, nem, semmi izgi nem történt velem az elmúlt években. - feleltem idegesen.
- Válaszolj már! - mordult rám.
- Gyere ide, ha választ akarsz. - morogtam és egyszerűen kinyomtam a készüléket, majd a biztonság kedvéért kivettem az aksit is, hogy ne keressen senki. Aztán percekig merengve feküdtem, egészen addig, míg el nem nyomott az álom.


Mikor felébredtem, Kimi éppen felvett egy pulcsit mellettem. Kinéztem az ablakon és megállapítottam, hogy kora este lehet: hat-hét óra körül járt az idő nagyjából.
- Nahát. Szia - akkor jutott eszembe, hogy voltaképpen hét elején még vele vettem ki a lakosztályt, tehát indokoltan van ott. - Gratulálok. - ültem fel és megdörzsöltem az arcomat. Legyintett.
- Szar második hely - sóhajtott fel - Elrohantál, láttam. - váltott hirtelen témát. Kissé elfordultam.
- Igen, tudod én csak...
- Jenson meg Karol. Azt is láttam. - biccentett - Rögtön gondoltam, hogy ez a baj.
- Túl jól ismersz - morogtam. Megvonta a vállát.
- Sajnálom.- rántotta fel a cipzárt a pulóverén. - Hát, nem gondoltam volna mindenesetre, hogy Jensonnek ilyen sokat jelent az a kis picsa. - tette hozzá, mire fájdalmasan felnyögtem. Én sem gondoltam volna. - Na, szeretnél menni valahová ma este? Búfelejtő valami? - vetette fel.
- Legutóbb is túl sokat ittam. - ráztam meg a fejemet.
- Na és? Nem jelenti azt, hogy most már soha többet nem ihatsz egy kortyot sem. Ha jól tudom. már nagykorú vagy - viccelődött. Halványan elmosolyodtam.
- Jól van, menjünk. Itt úgysem nagyon tudnék most mit kezdeni magammal. - löktem meg kicsit a vállát. Kuncogva nyújtózkodott.
- Jut eszembe, a nővéreddel találkoztam idefele jövet és idegbeteg módon üzeni, hogy nem lehet téged elérni... - kapott észhez Kimi és a telefonomra nézett, majd a kezembe adta, az aksit külön odanyújtotta.
- Köszi - feleltem, miközben bekapcsoltam. Egy rakat nem fogadott hívás várt Beijingtől és Emilytől. Valamint Zeldától is, de őt nem terveztem visszahívni. Emilyvel kezdtem, aki egy csörgés után már fel is kapta a készülékét:
- Na végre! Mi tartott ennyi ideig?! Te jó isten, miért nem hívtál fel rögtön, mikor erre rájöttél?! És egyáltalán: miért nem hívtál fel? Eljöttem miattad Németországba, Lisette kedves! - háborgott.
- Hogy mi van? - meglepett kis nevetést hallattam - Itt vagy Németországban? Miattam? - rökönyödtem meg.
- Hát... nagyrészt miattad. De otthon amúgy is untam magam és gondoltam csatlakozok, hogy legyen már valami buli is. - magyarázta - És... szóval... Parvati beszélt velem, hogy talán jót tenne neked, ha jönnék és feldobnálak kicsit. - tette hozzá óvatosan. Parvati, egy angyal vagy!
- Ez... ez azért igaz. - vallottam be egy mély sóhajjal - Hol vagy most?

- Beijing lakosztályában, ő ugyanis volt olyan kedves, hogy felvette a telefont, miután téged egy órahosszáig hiába hívogattalak. - közölte szemrehányóan. Bár teljesen igaza volt: ahhoz, hogy három-négy órával a kiborulásom után itt legyen, rögtön Parvati hívása után fel kellett szállnia a magángépükre, ő meg kérdés nélkül meg is tette ezt, csak mert nekem nagyon rossz a kedvem (meg persze a bulizás sem utolsó szempont, ahogy ő ezt említette).
- Ne haragudj - érzékenyültem el, ahogy ebbe belegondoltam.
- Hülye vagy, szerinted haragszom? - kérdezte. - Viszont Beijing annál inkább. Tiszta idegbeteg és azt mondj... - kezdte, de ekkor recsegést hallottam. Pont értetlenkedve néztem volna a telefonomra, hogy mi történhetett, de ekkor a nővérem vette át Emily iPhone-ját:
- Igen, idegbeteg vagyok! Anya vagy hatszor felhívott és ugyanazt a szarságot kérdezgeti, már nem győzöm rányomni a telefont! Felhívnálak és szerinted felveszed?! Räikkönennel kell üzennem, hogy legyen szíves, álljon szóba velem a saját húgom! - rikácsolta.
- Oké, oké, értem. Tudjátok, mit? Inkább átmegyek - próbáltam meg békítő hangnemben és figyelmen kívül hagytam a nővérem hangos kommentárjait. Kimire néztem, aki épp a cipőjét vette fel, de azért vidáman rám pillantott, nyilván mert Beijing hangoskodása odáig is elhallatszott a telefonból.
- Kicsit hiperaktív, nem? - kérdezte. Elvigyorodtam és bólintottam.
- Megyek, megnézem - kacsintottam Kimire - Magammal hozom Emilyt és mehetünk, jó? - vártam megerősítést.
- Felőlem. Nincs ellenemre, ha több csajjal kell menni bulizni, csak ha kevesebbel - fejtette ki, mire az arcába vágtam egy párnát és mindketten felnevettünk.
Gyorsan elfutottam a liftig, majd Beijing és Nico ajtajáig.
- Itt vagyok - léptem be kifulladva.
- Mi meg a nappaliban, gyere! - kiáltott ki Emily. Követtem a hangját. Szőke barátnőm éppen Beijinggel diskurált nagyban valamiről, aki Nico ölében ült (aki éppen meggyőzően bólogatott valamire).
- Szóval - kezdte Bei, mikor megpillantott és kissé kiegyenesedett ültében - Most mit tegyünk?
- Jensonnel meg Karollal? - kérdeztem vissza, mialatt leereszkedtem egy kényelmesnek tűnő krémszínű bőrfotelra. Mindenki felém fordult.
- Nem. - rázta meg a fejét a rövid döbbent csend után a testvérem - Rosára gondoltam. De nem tartod furcsának, hogy mindig, minden helyzetben Jens az első, aki eszedbe jut? - felvonta a szemöldökét és úgy nézett ki, mint egy kihallgatótiszt.

- Végiggondoltam ma - köszörültem meg a torkomat - És... oké, talán kicsit még mindig szeretem. - folytattam volna, de szavaimat nevetgélés, összepacsizás, egymás hátba-veregetése és buzdító tapsolás követte. Beijing átvette a szót:
- Történelmi pillanat, hölgyeim és uraim - nézett körbe, mintha nem hárman, hanem háromezren néznék - Lisy Petrolen bevallotta, hogy szereti még Jenson Buttont. - aztán rám nézett: - Nem mondod! - játszotta meg a meglepődöttet, aztán felnevetett és végre normális hangon folytatta - Lisy, már mióta ezt mondjuk neked!
- De már teljesen mindegy. Láttad azt a kis német médiaribancot ma? Ott ugrált körülötte, mint valami kiscsirke. És Jens is küldözgette neki a duplavéket a dobogóról! - tűztem meg sértetten. - Jens nekem küldött mindig duplavéket!
- Ha őszinték akarunk lenni, először Jessicának küldött duplavéket. - szólalt meg Nico fontoskodóan.
- Ó, fogd be! - förmedtem rá, mire ő és Beijing elvigyorodott.
- Rendben, következő napirendi pontnak felvehetjük azt is, hogy Karolt eltávolítjuk Jenson közeléből - ajánlotta fel Bei nagylelkűen - De most beszéljünk Rosáról.
- Azt hittem, már szembesítetted - vontam vállat.
- Dehogy, ezt jobban meg kell tervezni - hüledezett - Rákényszerítjük, hogy bevallja, mit is csinál pontosan. Mert nekem nem tiszták a szándékai.
- Hogy ne lennének? Azt akarja, hogy Javes elvegye - szólalt meg Emily.
- Igen, de miért? - vetette fel Nico. Mindannyian elgondolkodtunk.
- Most olyanok vagyunk, mint egy tiniknek készülő krimi főszereplői - sóhajtott fel Em. - Vagy Charlie angyalai vagy ilyesmi.
- Hűha, akkor én vagyok Charlie! - állt fel Nico izgatottan. A szememet forgattam.
- Maradjunk meg inkább a Sherlock Holmes-os sztorinál.
- Szuper! Én vagyok Sherlock! - csapott le Beijing, mire a fogamat csikorgattam. Már megint!



Nem kellett sokáig az érveket sorolnom, mindegyikőjük benne volt, hogy menjünk el este bulizni, úgyhogy a plusz egy lány helyett plusz két lánnyal és egy Nico Rosberggel tértem vissza Kimihez.
- Te jó ég. - vonta fel a szemöldökét, mikor meglátott minket. - Fél órán belül tudunk indulni? Nincs kedvem sokáig még itt üldögélni - mondta unottan.
- Megoldjuk - ment bele Beijing és hátrasietett egészen a félig bepakolt bőröndömig, amiből most kiborította a ruhákat a földre és gondterhelten tanakodni kezdett arról, mit "adjon rám".
- Nem jó ez? - csippentettem össze a mintás pamutruhám anyagát deréktájékon kérdőn.
- Természetesen nem. - hurrogott le és visszafordult a ruhakupachoz. Inkább kimentem a fürdőszobába és lemostam az arcomat, majd nekiálltam felkenni némi sminket, hogy ne úgy nézzek ki, mint akit a kutya szájából szedtek ki éppen. Nagyjából elkészültem és akkor már Beijing is betoppant az általa választott ruhámmal. Már nem is próbálkoztam azzal, hogy ellenkezek: egyszerűen belebújtam a bézs, szűk, oldalt kivágott és szegecses Zuhair Muradba. - Hű, ez jól áll. - vigyorodott el.- Na gyere, bulizzunk egy jót és holnap kitaláljuk, hogyan öljük meg Rosa Toulmanovot! - lelkesedett.
- Beijing! - szóltunk rá egyszerre rosszallóan, miközben nővérem már az ajtónál állt.
- Jól van, jól van, nem megöljük, csak kicsináljuk. - helyesbített a kedvünkért.
              Pont elfértünk egy kocsiban - Kimi vezetett, Nico beült mellé, mi hárman, lányok pedig hátul utáltuk együtt Rosát, amíg oda nem értünk a német szórakozóhelyre, ami felé Nico navigált. Sőt, igazából ajánlani is ő ajánlotta, tehát ha szar lesz, mindenféleképpen őt fogjuk szidni.
Hatalmas, sötétzöld falak és alulról megvilágított talpazat fogadott minket - meg nem mellesleg iszonyatosan sok ember, de a szórakozóhely monumentális méretei miatt azért kényelmesen elfértünk.
Beijing rögtön karon ragadta Nicot és az italpulthoz vonszolta.
- Lassan tényleg ihatnánk már valamit. - követte őket Kimi a pillantásával.
- Igaz is, lassan már egy perce itt állunk ital nélkül. - értett egyet partiőrült barátnőm.
- Lisette? Te nem jössz? - kérdezte Iceman. Megráztam a fejemet.
- Nekem tegnap elég volt az alkohol, menjetek csak.
- Oké, mindjárt jövünk - biztosított Emily széles mosollyal, majd Kimivel eltűntek az embertömegben. Egyedül maradtam. Zavartan igazítottam a hajamat a fülem mögé és kissé lejjebb próbáltam rángatni a Zuhair Murad ruha alját, szánalmasan kevés sikerrel. Úgy tettem, mint aki hihetetlenül jól szórakozik, egyedül és alkohol nélkül. Ebben a projektben még kevesebb sikert értem el. Akkor viszont megrezzent a telefonom, jelezve, hogy sms-t kaptam. Hála a jó égnek! Így máris úgy tűntem, mint aki egyébként fenomenálisan érzi magát, csak gyorsan el kell intéznie a telefonján valamit. A "boldog és elfoglalt" arcom nem tartott ki túl sokáig, az üzenetet ugyanis Zelda küldte:

                  az kell, hogy oda menjek? rendben reggel tizkor landol a gepem. ezt meg kell tudnom toletek.

Éppen kezdtem volna  utálkozó fejet vágni, de akkor két erős férfikar fonódott hátulról a derekamra...

Lisette - 21. rész

Sziasztok! Sokára hozom a részt, igen, de legalább ez hosszabb, mint az eddigiek :))) Köszi a sok szavazatot mégegyszer, Deron készül ;) Örülnék pár kominak :)) <3





Végignéztem Rosat: ugyanilyen Christian Louboutin fekete színű magassarkú volt rajtam... a NIPO bemutatóján. Nem egy sporteseményen. A csillogós arany miniruhát pedig (ami mellesleg a Dolce & Gabbana nyári kollekciójában jelent meg, ha jól látom) valami vörös szőnyeges partira tudnám maximum elképzelni. (Rosa amúgy is szíves örömest részt vesz ilyen eseményeken - ha hívják, ha nem)
- Lisy! - intett nekem. Engem senki nem hívhat Lisynek apát, Beijinget és... és... nos, Jensont leszámítva.
- Hello. - vontam fel a szemöldökömet és reméltem, hogy legalább annyira lekezelőnek tűnök most, mint amilyen a nővérem általában vele szemben. Ekkor hallottam a kocsi ajtajának a nyílását.
- Nahát, mostanság már szakadt ribancokat is beengednek? Vagy beszöktél? - kérdezte rosszmájúan Beijing. Oké, talán ennyire mégsem tudok lekezelő lenni. Rosa aprót sóhajtott.
- Inkább mondd el, hogy hol találom az apukádat. - pislogott angyalian.
- Mondd, most vágjam a magassarkúmat a szemeid közé vagy várjak vele...?! - kérdezte a nővérem és talán Rosa ezt nem tudhatta, de én kihallottam a hangjából, hogy teljesen komolyan gondolja.
- Hé. Bébi. Erre semmi szükség - szállt ki Nico is és szelíd mosollyal magához húzta a testvéremet. Remélem Rosa jegyzetel, hogyan is néz ki egy rendes párkapcsolat és hogy milyen távol is áll attól, hogy rendelkezzen eggyel. Beijing hasonló dolgokon agyalhatott, miközben hagyta, hogy Nico kissé arrébb lökdösse.
- Szerintem se. A stressz ártana a féltesódnak... - tette a hasára a kezét Utálatunk Tárgya és úgy tett, mint aki nagyon beleéli magát az anyaszerepbe.
- Ugyanmár! - fakadt ki Beijing - Fogadjunk azt is az orvosod mutatta meg, merre van a méhed, basszus! - Rosa felnevetett minden vidámságot mellőzve. Szemmel láthatóan elégedett volt azzal, hogy a nővéremet sikerült kihoznia a sodrából.
- Jaj, igen... végül is a ti tesótok is... mi a véleményed, Beijing, lehet dupla keresztelő? - mosolygott ártatlanul - Csak mert tudod, a nővérem, Andrejka is gyereket vár. - tette hozzá.
- Mennyi idejébe tellett rájönni, ki az apja? Egyáltalán tudja már? - vetette fel szemtelenül Bei. Összenéztünk Nicoval. Már igencsak érett az a cipősarok Rosa szemei közé és nem lenne jó, ha idáig fajulnának a dolgok.
- Menjünk. - léptem melléjük.Visszanéztem a fotósoknak szóló művigyorral felvértezett Rosara. Nem tudom, mit fogok tenni, hogy se a gyerek, se a házasság ne valósuljon meg, de tudom, hogy sikerülni fog.

     Megszokás vagy haverkodás vezetett, ezt nem lehet tudni, de ugyanúgy a Lotus home-jába mentem, mint ahogy azt a legutóbbi pár alkalommal megszokhattam. Ebony idegesen toporgott és közben elméleteket gyártott azt tekintve, hogy Nico vajon hogy fog rajtolni az élen. Teljesen belelovallta magát, vörös haja
repkedett az arca körül, miközben szemléltette az elméleteit.
- ...de az is lehet, hogy Nico kivárásra játszik... akkor viszont Kiminek rögtön egy jobboldali előzés kell... vagy talán inkább balról a külső ívről? Vajon van akkora tempókülönbségünk? Egyáltalán: mi van, ha az elején mindenkit lerajtol?! - aggodalmaskodott.
- Ebony, csak semmi pánik. - tettem a kezemet megnyugtatóan a vállára, miközben a csapattagok beértek kintről: a mezőny elindult a felvezető körre.
- Sikerüljön jól a rajtja, sikerüljön jól a rajtja, úristen, jaj, sikerüljön neki jól - mantrázta lehunyt szemmel, mint aki nem meri figyelemmel követni az eseményeket. Legszívesebben én is ezt tettem volna, de azért ökölbe szorított kézzel néztem a képernyőt. A piros lámpák sorra gyulladtak ki, ahogy Ebony hangja is egyre inkább elhalt... és bumm, mindegyik kialudt.
      Jenson egész hátulról a többiek elé vágott, esélyt sem hagyva az előle induló Sebastiannak és Lewisnak. Kimi mellett fordult el az első kanyarban - A Lotus csapat egy emberként tartotta vissza a levegőt... de Kimi megtartotta a helyét. Jens nagyon sokáig ott loholt a nyakába és bár volt pár oda-vissza előzés, Kimi maradt elől. Jens hamarabb jött ki kerekekért. Mikor kint volt, én is kiléptem a boxutcába és végignéztem, ahogy a pályára hajt. Mintha közben futólag rám pillantott volna...
Hetedik helyre ment vissza és Kimi jobban állt, mivel még három körig kint maradt a pályán. Mikor azonban kijött kereket cserélni, egyszerűen nem bírták leszedni a jobb-hátsóját. A francba, Kimi! Láttam rajta, hogy a fejét rázza és pár másodperc választja el attól, hogy fenét kapjon.
- Éreztem, hogy valami rossz lesz - kesergett bent Ebony.
- Nyugi, még feljöhet. - próbáltam jobb kedvre deríteni, miközben Jens nevét kerestem a képernyőn. Már harmadik volt, előtte Nico és Pastor (bár ő még nem cserélt kereket)
- Jaj... Kimi... gyerünk... - toporgott idegesen, én meg felsóhajtottam és továbbra is Jenst néztem, aki próbált közelebb kerülni Pastorhoz, hogy leelőzze és mihamarabb Nico nyomába eredjen. - Jól vagy? - kérdezte ekkor Ebony. Akkor vettem észre, hogy eddig végig a fogamat csikorgattam izgalmamban. Most abbahagytam és megköszörültem a torkomat.
- Persze. - De egyáltalán nem voltam. Most sok idő után először újra a kezeimet tördeltem és nagyon szurkoltam... de minden bizonnyal Jensonnek... akármennyire próbáltam ugyanis Kimire fókuszálni, a gondolataim visszaterelődtek Jensonre és önkéntelenül is ugyanúgy szurkoltam neki magamban, mint Ebony Kiminek.
Végül nem volt szükség arra, hogy megelőzze Maldonadot, ő ugyanis végül hajlandó volt a régóta koptatott kemény keverékű gumijait frissekre cserélni. A torkomban dobogott a szívem, mikor Jens már csak hat másodpercre volt Nicotól a pár körrel ezelőtti tízhez képest és azt is folyamatosan dolgozta lefelé... három körrel a vége előtt már használhatta a DRS-t. Nem bírtam tovább és leültem, a lábaim reflexszerűen dobogtak, akárcsak Christian Horneré általában. Mélyeket lélegeztem és gombóc nőtt a torkomban, mikot Jens előzött...
Feleslegesen. Könnyedén körbeautózta a fogyatkozó gumikkal rendelkező Nicot, aki az utolsó körben annyira elfogyasztotta a gumijait, hogy Kimi is megelőzte még.
A Lotus örült a második helynek, Kimi (arcát elnézve legalábbis) nem annyira, de Jenson reakciója volt a legszembetűnőbb: nagyon régen láttam ennyire boldognak őt. Ugrált és egy rövid idióta táncot is bemutatott az orrkúp tetején, a csapat ujjongása közepette. Mindenki üvöltött neki, ő pedig puszikat küldött a csapatának. Egy széles mozdulattal lecsatolta a bukósisakját és levette, majd a maszkot és a fülhallgatóját is eltette. Teli szájjal vigyorgott és hirtelen elhatározásra jutottam: talán nem is én, hanem a lábaim... de elindultam felé, hogy legalább olyan ölelést kapjon tőlem, mint tegnap (bár ezúttal nincs alkohol a véremben). Már majdnem odaértem hozzá, akkor fordult felém és egy pillanatra elállt a szava, én pedig elmosolyodtam, miközben szélesre tártam a karjaimat és a fülébe akartam mormolni, hogy gratulálok...
A lökés jobbról ért, a csaj egyszerűen elsodort, észre sem vett: Karol szőke haja a vállára omlott, mikor Jens nyakába vetette magát.
- Úristen, csodás voltál, gratulálok! - hallottam a finom német akcentussal színezett mondatát. Úgy álltam, mint akit fejbe vágtak (persze Karol tényleg fejbe vágott miközben mindenkit eltaszítva Jenshez rohant, de ezt átvitt értelemben gondolom most) A volt barátom áthajolt a kordonon..
- Köszönöm... köszönöm. - ölelte magához és még épp összetalálkozott a pillantásunk, mielőtt elfordultam, de már alig láttam valamit, mert a könny elfutotta a szemeimet. Miközben mindenki a győzteshez igyekezett, én épp az ellenkező irányba nyomakodtam, hogy minél távolabb legyek az egésztől. Gyorsan vettem a levegőt és botladozva értem el a motorhome-ot. Egyenesen apa irodájához mentem. Parvati elém sietett- ő volt az egyetlen, aki az FIA irodájában maradt és nem ment ki a dobogót megnézni.
- Drágám. - fogta meg a kezemet meglepetten - Mi történt? Ó, kicsikém, na gyere - húzott be maga után apa hatalmas helyiségébe aggodalmasan. Apa titkárnője évek óta dolgozott már nekünk és anyánk helyett anyánk volt, mikor időt tudott ránk szakítani...
Emlékszem, Zelda elfelejtette a tizenötödik születésnapomat. Igen, a nő, aki megszült, elfelejtette, hogy születésnapom van. És bár Beijing valamint az összes (mind a hat) nevelőnőnk igyekezett jobb kedvre deríteni a Honeyzoom-ból hozatott hatalmas születésnapi tortával és egy rakat nekem tervezett Chanel ruhával, én sírtam, mikor felmentem a szobámba... apa persze nem felejtette el, hogy a lányának szülinapja van, már hetek óta erre készült, de csak másnap tudott megjelenni, mert nagyon fontos tárgyalása volt aznap Brazíliában az FIA-val. 
Fent ültem és a könnyeimet nyeltem, miközben Zelda lent napozott és manikűröztetett az udvarunkon... aztán Söel, a svéd nevelőnő finoman megemlítette neki, hogy aznap van a születésnapom. Hogy mi volt a reakciója? Odanyomott egy hitelkártyát Söel kezébe, hogy "ha látod a lányt, add a kezébe. Boldog tizennegyedik születésnapot neki. Vagy tizenöt? Jaj, igen, tizenöt" - Természetesen mikor ezt az "ajándékot" megkaptam, még jobban elkezdtem sírni és már Beijingnek sem voltam hajlandó kinyitni az ajtót, csak vörösre bőgni a szemeimet és számolni az órákat, hogy apa hazajöjjön... aztán csengettek. Parvati volt. A jól szabott Prada kosztümjén krémnyomok éktelenkedtek és kezében tartott egy hatalmas, általa sütött születésnapi tortát, amelyen girbegurba betűkkel állt a nevem és egy tizenötös. Tized olyan jól sem nézett ki, mint a Honeyzoomos és fele olyan puha sem volt a piskóta... mégis életem legjobb tortája volt, mert Parvati négy órahosszán keresztül csinálta csak nekem... ráadott a fejemre egy "szülinapos kislány" feliratú papírsapkát és hiába voltam ebből már kiöregedve, imádtam. Sokáig maradt, ő, Beijing, a nevelőink és én filmeket néztünk, játszottunk és akkor először éreztem meg, milyen lehet, ha valakinek van anyukája. Persze, technikailag volt is anyám, de gyakorlatilag soha életében nem viselkedett úgy, ahogy az elvárható lett volna.
Ugyanolyan tizenöt éves kislánynak éreztem magam, miközben ráfordította a kulcsot apa irodájának ajtajára, én meg zokogva ültem le az íróasztalhoz és a karjaimra hajtottam a fejemet. Mögém lépett, a hátamra tette a kezét és halkan kérdezgette, hogy mi történt.
- Mindegy... mindegy... már nem számít... nem számít semmit. - sírtam. Nem akartam ennyire a szívemre venni, hogy egy német picsa ellök és nem hagyja, hogy gratuláljak a volt barátomnak... de azt hiszem, már nem csak erről van szó - Elrontottam... elrontottam, Parvati... mindent. - törölgettem a tenyeremmel a csatakos arcomat.
- Mondd el, mit rontottál el... nem hiszem, hogy olyan dolog, amit ne lehetne helyrehozni... - simogatta a hátamat rendületlenül.
- Márpedig nem lehet. - szipogtam. - Annyira hiányzik Jenson! - szakadt ki belőlem. - Annyira, hogy azt hiszem, belehalok. Én nem akartam ezt - kezdtem újra a sírást - Nem akartam... ó, Jenson - összefüggéstelenül beszélve borultam az asztalra és nem érdekelt, hány papírt áztatnak át a könnyeim.
- Jaj, mégis szereted azt a fiút, igazam van? - guggolt mellém. Mivel nem bírtam megszólalni a sírástól, csak bólogattam. Felsóhajtott és rosszallóan rázta a fejét. - Gondoltam én, hogy nem jó ötlet ez a szakítás tőled... figyelj, drágám, kitalálok valamit... rendben? Megoldunk mindent. Jenson Button fülig beléd volt esve, ez nem múlik el csak így - csettintett az ujjával, demonstrálva, milyen gyorsan nem múlik el egy szerelem. Feljebb tolta orrán a szemüvegét és beharapta az alsó ajkát. - Minden oké lesz. Valamit tényleg kitalálok. Tessék, csináltam magamnak egy forró csokit, de idd csak meg, Liset, én majd csinálok egy másikat magamnak. Nyugodj meg és ne sírj, jó? - törölgette az arcomat, majd magához ölelt. Nagyokat szipogva viszonoztam az ölelését és elfogadtam a forrócsokit. Parvati isteni forró tejes italokat tud gyártani és mi lehet megnyugtatóbb egy nagy csésze mentás-levendulás forrócsokinál? Némán folytak a könnyeim, miközben kortyolgattam és Parvatit néztem, aki az apa irodájából nyíló kis konyhában tüsténkedett.
Mielőtt bejöttem, az összes bulvárlapot behozta és letette az asztalra. Ezt is feladatának tekintette, mint apa titkárnője: átnézni az összes szennylapot és bekarikázni a Petrolen-családdal kapcsolatos cikkeket. A pillantásom egy szalagcímre esett: "Andrejka Toulmanov kislányt vár!" és egy kinagyított fénykép Rosa testvéréről.
Annyira hirtelen született meg az agyamban a felismerés, hogy felpattantam, a fórrocsoki pedig végigömlött az asztalon.
- Hé! - a csattanásra jött be a nővérem. - Mi a franc van? - nézett rám döbbenten, ahogy a konyhából kisiető Parvati is.
- Azt láttad, hogy a minta, amit Rosa adott a doktornak, pozitív. - közöltem vele. Értetlenül nézett rám.
- Igen, tehát terhes. - mondta türelmesen és elhúzta a száját.
- Tehát egy terhes nőtől vett mintát adott az orvosnak, igaz? - kérdeztem. Bólintott és világos volt, hogy körülbelül sültbolondnak néz. - Nos... Rosa nővére, Andrejka terhes.
- Te jó ég, ez a ribanc nem is terhes, csak a szintén ribanc testvérétől kért mintát az orvosnak - képedt el Beijing és tudtam, hogy sikerülni fog: nem lesz esküvő, nem lesz gyerek. Helyette van botrány... és van bűntudat is nekem, hogy engedtem Jensont elmenni...

             

Új történet!!!

Sziasztok! Kis híján félszáz ember véleményére azt hiszem, már nagyon adni kell :)) A szavazók több, mint a fele a négyes számú részletre szavazott:


- Csak mert női pilóta vagy, még semmi nem hull az öledbe. - közölte és láttam rajta, hogy direkt fel akar húzni. Kinyújtottam a nyelvemet. - Húú. - vontam fel a szemöldökömet - A "dolgozzunk sokat sokszor és keményen" elvet valló Kimi Räikkönent hallották. - hajtottam oldalra a fejemet, mire felnevetett.
- Idióta vagy. - közölte.
- Te is. - vágtam rá. - Na mi a helyzet Jennivel? - tértem át más témára. Kinyitotta a száját, aztán becsukta.
- Ja. Hát... semmi. Öhm... illetve... érted. Szóval... soha az életbe nem akarok több komoly kapcsolatot. Se ahhoz hasonlót. - rázta meg a fejét. Elvigyorodtam.
- Helyes! Én sem! Soha többet komoly kapcsolat senkivel - nyújtottam ki a kezemet, mire belecsapott és kacsintott.
- Soha! - értett egyet és elégedetten túrt szőke hajába. -Ez a nem-komoly kapcsolatokra persze nem vonatkozik. - tette hozzá.
- Nyilván nem - bólintottam rá komolyan.
- Szuper, tehát melyik éjszakád szabad? - hülyéskedett. Annyira elkezdtem röhögni, hogy majdnem kiborítottam a kávémat.
- Számodra mindegyik, Räikkönen. - szuszogtam, mikor már nagyjából rendesen kaptam levegőt a röhögéstől.
- Megbeszéltük - fűzte tovább az állatságát és ünnepélyesen összecsapta a tenyerét. - Csak én meg te, romantikus séta a holdfényben, gyertyafényes vacsora, lassú tangó... - mormolta átszellemült arccal, mire megdobtam egy szelet kenyérrel.
- Hagyd már abba - nevettem továbbra is. Most már belőle is kitört a röhögés. Pedig ha nem is ilyen nyálas körülmények között... de kicsit azért mozgatja a fantáziámat ez a kettesben maradás vele... 

4	25 (51,02%)
1	15 (30,61%)
2	6 (12,24%)
3	2 (4,08%)
5	1 (2,04%)
Szavazások száma: 49

Szóval ezt a történetet fogom a Lisette után megírni, amelyből már nincs túl sok rész hátra... :))  A főszereplőt illetően viszont változás lesz, új jelöltem van, aki teljes mértékben olyan, mint amilyen lányt elképzeltem, 100% lesz, amit kaptok, illetve próbálom a legjobbat kihozni magamból :D
Gondoltam, némi kedvcsinálás végett elhozom nektek az ajánlót :)

Deron

"Az emberek azt mondják, hihetetlen vagyok... tehetséges vagyok... elképesztő vagyok... meg persze, sokan azt mondják, egyszerűen szerencsés vagyok. 

Szerintem ez nem ennyire egyszerű. Deron vagyok: ez egyszerűbbnek tűnik, mégis mindentől bonyolultabb.

       Boldog vagyok, mert sikerült, amire a legjobban vágytam... és szomorú vagyok, mert rájöttem, nem az a legfontosabb, amire vágytam. 

       Barátokkal vagyok, mert rengetegen körülvesznek és segítenek... és egyedül vagyok, mert minden este egyedül hajtom le a fejem alvásra.

       Érett vagyok, mert évek óta önállóan állok meg a lábamon... és éretlen vagyok, mert nem tudok semmit arról az életről, ami körülöttem zajlik.

       Könnyű eset vagyok, mert nem érdekel, csak a saját dolgom... és nehéz eset vagyok, mert nem tűröm, ha valaki igazságtalan.

Ki vagyok? A sajtó szerint én vagyok a bámulatos lány, aki bekerült a száguldó cirkuszba. Bernie szerint én vagyok az a személy, akire a közönség évek óta várt már. Eric szerint én vagyok az a pilóta, aki kihúzza a csapatot a csávából. A menedzserem szerint én vagyok, aki az őrületbe fogja egy napon kergetni. A szüleim szerint én vagyok az egyetlen, aki fizikailag képtelen összepárosítani a zoknijait. A macskám szerint én vagyok az a hülye, aki ellátja kajával. A rajongóim szerint én vagyok az, akit imádnak. 

Ki vagyok? Deron vagyok. 

Önmagam vagyok."

Lisette - 20. rész

 Sziasztok! Sokára készült el a rész, ne haragudjatok... de végre itt van és már csak pár napig szavazhattok jobb oldalon a kedvenc részletetekre :)) Utána elkezdem írni azt is :)) Nagyon nagyon nagyon jól esne pár komi :))) Puszi <3

Kimi felhozatott egy rakat édességet és két üveg pezsgőt, ezeket fogyasztva meséltem el neki konkrétan mindent, ami a szívemet nyomta. Talán túl sok mindent is... Karol miatt kilátástalannak tűnt hirtelen minden, valamint egész sok pezsgőt is ittam, így teljesen megoldódott a nyelvem, elmeséltem Kiminek, hogy bár nem érzek iránta semmi szerelemhez foghatót, iszonyatosan vonzó pasinak tartom. Ez valószínűleg túl sok információ volt egyszerre neki, mert csak ült és bambán nézett rám, ezt a tekintetet csak néhány pislogás törte meg. Zavaromban a pezsgő felé nyúltam és újabb pohárral ittam meg, habár már eddig is éreztem, hogy kezd beütni.
- Te meg szuper csaj vagy, csak már van valakid. - válaszolta végül. Meg akartam kérdezni, hogy ezt mégis hogy érti, de már előre megválaszolta fel nem tett kérdésemet: - Ugyan már... - halványan elmosolyodott.
- Attól még, hogy te kézzel-lábbal hadakozol ellene, ugyanúgy Jenson barátnőjének érzed magad. Ne is tagadd. Akárhol vagyunk, őt keresed a tekinteteddel; akárkivel vagy, rajta jár az eszed; valld be, hogy hiányzik és kész. - kacsintott és meghúzta a pezsgősüveget. Már nem vesződött azzal, hogy poharat keressen neki.
- De már vége az egésznek. - ráztam meg a fejemet, amelybe már teljesen beleszállt az alkohol. Nagyon ritkán iszok, de akkor általában olyan hamar kiüt, mint Beijinget.Úgy éreztem, nincs szilárd talaj alattam... támaszt keresve döntöttem hátamat a falnak.
- Jól vagy? - nézett rám Kimi kissé aggodalmasan. Lomhán bólintottam.
- Asszem - sóhajtottam fel, miközben ránéztem. Fehér Makia póló, összevissza álló haj, tetovált karok... tényleg vonzó pasinak tartom.
- Remek - vigyorodott el.
- Kimi... most meg mihez kezdjek? - nyöszörögtem panaszosan. A falnak dőlve, jócskán becsípve egyszerűen kilátástalannak tűnt a helyzetem. - Apára rászállt egy orosz ribanc, meg fogják tartani az esküvőt és még egy gyereke is lesz tőle... én meg évekig itt fogok agyalni a volt barátomon. Ehe-hee-hee... - feküdtem hanyatt a szőnyegen, mert már az ülés is túlságosan veszélyesnek tűnt. Sokat ittam. Túl sokat.
- Megoldjuk - húzott fel ülő testhelyzetbe és átkarolta a vállamat, hogy megtámasszon. - Szerintem Jensonnek semmit sem jelent ez a német picsa... - a vállára hajtottam a fejét és már megint nyöszörögtem. Kissé szánalmasan festhettem, ez tény.
- Trüffel - mormoltam a nyakába. Érthető okokból döbbenten fordult felém.
- Hogy mi...? - vonta össze a szemöldökét.
- Karol. Karol trüffelt adott Jensonnek. Jenson csak a trüffelt nem szereti. De Karol trüffelt adott neki. - sóhajtoztam. Valahogy az alkohollal borított elmémnek ez volt a legnagyobb problémája.
- Ja. Értem. Ez izgi sztori volt ám - nevetett és éreztem, hogy a válla is rázkódik.
- De tényleg. Én tudtam volna, hogy Jens nem szereti a trüffelt. Én nem azt adtam volna neki. - panaszoltam.
- Értem. Nos... igen. Szóval mi van Rosaval? Vele nem igazán tudunk már mit csinálni... úgy értem, mindenképp meg fogják tartani azt az esküvőt... és a gyerekre sem hiszem, hogy ráparancsolhatunk Rosa hasában, hogy legyen szíves nem megszületni. - Rosa... valami volt vele kapcsolatban, amit nem kellene elfelejtenem... elgondolkodtam. A félrészeg agyam nem igazán tudott rájönni, mi is lehet az. Inkább szipogva és (sajnos) megint nyöszörögve átöleltem Kimit.
- Valamit elfelejtettem. - húztam el a számat. Kuncogott, de azért viszonozta az ölelést egy baráti átkarolással.
- Részletezni, hogy miért vagyok olyan "iszonyatosan vonzó"? - próbálkozott és teli pofával vigyorgott.
- Sajnálom, tényleg az vagy. - Mentségemre szóljon, józanon még csak fele ilyen őszinte sem lettem volna.
- Annyira ne sajnáld. - nevetgélt továbbra is. - Tudod, még mindig szingli vagyok. - ajánlotta magát és meghúzta a pezsgősüveget. Most én is felnevettem. Egyáltalán nem olyan jégember, mint amilyennek mindenki beállítja.
- Te most mondtad, hogy én csak hiszem, hogy egyedülálló vagyok - emlékeztettem - szóval sajnálom. - hülyéskedtem. Akkor kopogtattak.
- Nem vagyok itt! - kiáltott ki Kimi szokásához híven, hogy körülbelül senkinek nem nyitotta ki az ajtaját.
- Ne hülyülj már, jetikém, én vagyok, Beijing. - hallottam meg a nővérem lemondó és türelmetlen hangját. Tudom már, mit felejtettem el! Átmenni hozzá, hogy elmondja, mit tudott meg a nőgyógyásztól.
- Akkor gyere be, nincs bezárva! - kurjantotta a finn, megmozdulni nyilván nem tudott, ugyanis konkrétan rajta feküdtem. Hallottam, hogy csapódik az ajtó, aztán Beijing felnyögött.
- Leitattad, te kis alkesz? - kérdezte Kimit, de a hangjából kiderült, hogy csak cukkolja.
- Nem kellett 'itatni', ivott ő magától is. - védekezett Iceman.
- Mi volt a dokival? - könyököltem fel. Beijing nem válaszolt, helyette Kimi felé fordult:
- Segítsd átvinni az én szobámba, kérlek.
- Nem... nem... jól vagyok - bizonygattam, de azért hagytam nekik, hogy nagy nehezen talpra rángassanak.
- Na. Akkor mondom most: ideges vagyok és a rohadt életbe, de sajnos az a luvnya nem hazudott... tényleg terhes. - hadarta Beijing. - Bejutottam a belső dokumentumokig, előszedtem az aktáját és ott áll feketén-fehéren, hogy gyereket vár. - sóhajtott.
- Hogy jutottál te be oda...? - képedt el Kimi. A szemem borzasztóan szúrt, miközben Beijing megrántotta a vállát.
- Nem akarod te azt tudni... na de miért piált be ennyire? - bökött a mellkasomra és közben kérdőn nézett rá.
- Ha engem kérdezel azért, mert teljesen bele van zuhanva még mindig Jensonbe és Jens összeszedett most valami kis színésznőt szóval most azt hiszi, hogy mindennek vége. Vagy ilyesmik.
- Beijing... - fogtam meg a nővérem vállait komolyan - Karol trüffelt adott Jensonnek - közöltem vele síri hangon. Ő eltűnődött.
- Már nem azért, de engem jobban idegesítene, hogy egy ágyban vannak, mint, hogy adott neki egy... - de ekkor fájdalmasan felkiáltottam. - Oké, nem folytatom - nyugtatott meg - Gyere át az én lakosztályomba és józanodj ki valahogy.
- Maradhat is és akkor én vigyázok rá - felelt Kimi.
- Elhiszem, hogy nagy a tapasztalatod kijózanodás terén... de készülj csak a holnapi futamra nyugodtan. - veregette meg a vállát Beijing - de azért köszönöm szépen. - mosolyodott el, karon ragadott és kivezetett Kimi lakosztályából. A folyosón próbáltam egyenesen sétálni, kisebb-nagyobb sikerrel. - Egész jól beittál, Lisette. - jegyezte meg vidáman.
- Azért annyira nem, mint te legutóbb - emlékeztettem.
- Oké, nyertél. - nevetgélt - Csak ki kell találnunk, mit csinálunk Rosaval.
- Mit akarsz... - elcsuklott a hangom, de sűrű pislogások közepette újra próbálkoztam: - Szóval... mit akarsz csinálni? Abortuszra kényszeríteni?
- Ez nem is rossz ötlet - gondolkodott el.
- Ne már... de, igen, ez rossz ötlet - hárítottam gyorsan, miközben majdnem lefejeltem a liftet, de a nővérem még időben oldalra húzott. Ezt az abortusz-dolgot ki kell verni a fejéből, mert ha valaki, hát ő aztán képes komolyan venni. - Nyugisabban kellene próbálkoznunk - tettem hozzá.
- Senki sem mondta, hogy agresszíven akarom megkérni rá - vonogatta a vállát.
- Valószínűleg nem igazán lehet valakit kedvesen arra kérni, hogy vetesse el a gyerekét. - pirítottam rá, miközben megbotlottam. A koordinációs képességemet veszítettem el leginkább. Lenéztem és próbáltam megigazítani a Miu Miu tengericsillag-mintájú szandálom pántját, de majdnem előreestem. A francba.

- Szia, Jenson. - nyomta meg a nevet erősen a nővérem, hogy felfigyeljek és próbáljak kicsit kevésbé egy rakás szerencsétlenségre hasonlítani. Jens itt van?! Hirtelen egyenesedtem fel, egy fura oldalra lépéssel megtűzve, ami azt a célt szolgálta, hogy ne essek el.
- Óh. Hali. - nem vagy ittas állapotban, Lisette, nem vagy ittas állapotban, nem vagy ittas állapotban...
- Sziasztok - biccentett aprót aztán már ment is elfelé. Nem engedhetem el így...!
- Jenson... mondanom kell valamit! - kiabáltam sokkal hangosabban, mint kellett volna. Megállt, felsóhajtott és megfordult. Addig komoly arca most felvett egy vidám mosolyt:
- Lisy, te ittál? - kérdezte hitetlenkedve. Figyelmen kívül hagytam a megjegyzést, Beijing karjait leráztam magamról és megragadtam a volt barátom vállait.
- Jens... én tudom, hogy te nem szereted a trüffelt. Én pontosan tudom. - suttogtam komolyan. Döbbenten rám nézett.
- Hát... igen. Én is tudom, hogy nem szeretem. - nevetett fel. - De köszönöm az értesítést. - veregette meg a hátamat. Mihelyst hozzám ért, nem tudtam uralkodni magamon és szorosan megöleltem. Beijing tanácstalanul téblábolt.
- Igen, ivott - mormolta most. Jenson meglepetten állt jó pár (hosszú) másodpercig aztán megköszörülte a torkát és óvatosan átkarolt ő is.
- Nem is... nem is szereted a trüffelt. - hunytam le a szememet, miközben a mellkasára hajtottam a fejemet. Jens halovány kis nevetést hallatott és most már mindkét kezével engem ölelt.
- Tényleg nem. - hirtelen elengedett és mintha fejbe vágott volna, olyan rossz volt. - Nos, örülök, hogy ezt megbeszéltük. További jó napot - hagyott ott minket közönyösen. A folyosó közepén leroskadtam és bernáthegyi szemekkel bámultam utána.
- Sosem kapom vissza.... ugye? - magamtól kérdeztem és költői kérdés volt. A nővérem mellém lépett és felhúzott. Gondterhelt arcába néztem.
- Sajnos... úgy látom - vallotta be tapintatosan csendben.
- Menjünk. - nyeltem nagyot és előre indultam Beijing lakosztálya felé.



Reggelre semmi bajom nem volt, azt leszámítva, hogy ha eszembe jutott az egy nappal ezelőtti ölelős-projektem Jenssel vagy az 'iszonyatosan-vonzó-vagy' című vallomásom Kimivel, arcon tudtam volna magamat csapni valami nagy és súlyos dologgal.
- Azért annyira nem volt gáz... - próbálkozott Beijing jobb kedvre deríteni.
- Legalább tízszer elmondtam, hogy tudom, hogy utálja a trüffelt aztán kiszorítottam az oxigént a tüdejéből. Azt hiszem, ez pont olyan szitu, amire azt a szót használjuk, hogy 'gáz' - mondtam lemondóan, miközben gyorsan belebújtam Debenhams ruhámba.
- Egy kicsit... - értett egyet Beijing kínlódva. - De tényleg csak egy nagyon ici-picit.
- Ne szépítsd már! - fakadtam ki és dühösen csatoltam be a sarumat. - Megnézem ezt a futamot és annyi. Visszamegyek Londonba és nem jövök ki többre ebben az évben. - dühöngtem.
- Ezzel nem érsz el túl sokat - szólt közbe Nico, aki időközben egyfajta Beijing2-vé lépett elő, már ami tanácsok osztogatását illeti. - Inkább mondd el neki, hogy még szereted. - javasolta, bezárta mögöttünk az ajtót és egymás mellett kezdtünk el lesétálni Mr. Pszichológus kocsijához.
- De még nem is tudom, hogy én egyáltalán szeretem e... - akadékoskodtam. Nico és Beijing amolyan 'úristen, hová kerültünk?' fejjel néztek össze és egész kocsi úton azokat a tényeket sorolták, amelyek szerintük pontosan arra mutatnak, hogy még mindig Jenson Buttonbe vagyok szerelmes.
Szinte megkönnyebbülve szálltam ki a Nico által vezetett Mercedesből, de aztán felpillantottam és mégis inkább visszaszálltam volna... előttem ugyanis, aranyszínű csillogós miniruhában és embertelenül magas fekete tűsarkújában ott állt Rosa Toulmanov.