Deron - 9. rész

Sziasztok! Igen, sajnálom, kicsit későn hozom, ezer bocsánat, de betegeskedek :/ A következő résszel próbálok sietni! :)

Igen, tudom. Nem volt éppen jó döntés a csapattársammal összejönni. De ha a szó szoros értelmében nézzük, nem is jártunk... csak... valami hasonló. Összeszorítottam a szememet és a telefonom után nyúltam.
Kicsörgött. Egyszer... kétszer... háromszor...
- Deron. - sóhajtott fel. Önkéntelenül is fülig szaladt a szám.
- Hello, Tom. - Eizára néztem, aki a szemeit forgatta. Figyelmen kívül hagytam és átsétáltam a nappaliba. - Eiza mondta, hogy hívtál.
- Hmm... persze. Eiza. Nos, igen - vett nagy levegőt és kicsit feszengett - Fura, hogy nem vagy itt már - dünnyögte. - Két hete azon kaptam magam Brazíliában, hogy a te nevedet keresem a boxok felett. - mondta. - Meg ilyesmi - fejezte be gyorsan. Nem volt jellemző rá ez az érzelem-kinyilvánítás. - De minden oké?
- Ó. Öhm... hogyne. Tom, hihetetlen ez az egész - dobtam le magam egy fotelbe.
- Tudom, Ronnie. - Ronnie...! Az egész Földön ő az egyetlen, aki így hívott valaha is. - Miattad lesz bekapcsolva a tévé. - nevetett.
- Reméltem is - mosolyodtam el én is és hirtelen esett le, hogy Tom igenis hiányzik.
Tom.
Tom Chilton.
Tom Maxchiltonbátjya Chilton...


- Meg tudjátok javítani a második futamra?! - Tom szinte idegbeteg módjára követelt választ az egyik szerelőtől. Az említett zavartan pillantott oldalra, mintha csupán egy tekintetből meg tudná állapítani.
- Öhm, nem... nem tudom - vallotta be hebegve, Tom pedig mérgesen hagyta ott. Alapvetően remekül megvolt ő a csapattal, de ha összetörte a kocsit, teljesen kifordult önmagából. Ezzel mindenki tisztában volt, ahogy azzal is, hogy a személyi edzőjét leszámítva én voltam az egyetlen ember, akit ilyen állapotában is megtűrt maga mellett. Többen is rám néztek: csak Tom volt benne abban a tömegbalesetben, ami a kiesését és a szinte totálkáros kocsit okozta: én előttük fordultam, így mindenből kimaradtam.
Felsóhajtottam és elindultam az öltözője felé. Óvatosan kopogtam kettőt.
- Inkább ne gyere, akárki is vagy - dohogta bentről.
- Akár egy kisgyerek. - húztam el a számat, miközben bementem és becsuktam magam mögött az ajtót. Mindig is jóban voltunk, tudtam, hogy velem nem fog flegmázni.
- Ha egy kicsit is elhúzom jobbra a kormányt... - kezdte a kesergést, de megállítottam:
- Tom... nem tetted. Szóval utólag el tudod húzni? - tettem fel a költői kérdést.
- Hát... nem, de... - vett nagy levegőt.
- Tudsz változtatni valamin is azzal, hogy idegbetegeset játszol? - kérdeztem higgadtan.
- Nem, de... - hajtotta le a fejét, akár egy szomorú bernáthegyi. - Francba, de elegem van mindenből - morogta mérgesen. Megsajnáltam és ahelyett, hogy folytattam volna kioktató, hűvös viselkedésemet, mellé léptem és sután átkaroltam összeroskadt vállát. Nem emelte fel a fejét, de jobb karját kinyújtotta és a combomat lágyan átölelte.
- Egy újabb hétvége, amit cseszhetek. - suttogta.
- Hé, hé, hé... így történt. Semmit nem tudsz csinálni. - szusszantottam szomorúan és önkéntelenül is simogatni kezdtem a hátát.
- Ja, csak... értem, oké, hogy mindenki életében vannak jobb és rosszabb időszakok, de... de... - felemelte a tekintetét. - De ennyire...?! - kérdezte kétségbeesetten. Pár hónapja szakított a barátnőjével, bár nem mondta, hogy miért, mert magánéletről akkor még nem igazán beszéltünk. De ezt a fájdalmat is láttam átsuhanni az arcán.
- Tom, légyszives, nyugodj le. - a kelleténél idegesebben nyugtattam, de hirtelen megijedtem, mert sosem láttam ennyire érzelmesnek még.
- Nyugodt vagyok - erőltetett hirtelen mosolyt az arcára, ami körülbelül annyira volt őszinte, mint a kivégzésre váró rabok mosolya.
- Tényleg? - néztem rá szigorúan és gyanakodva.
- Igen, na - nevetett fel és hirtelen az ölébe rántott. Meglepetten kiáltottam, majd megkapaszkodtam az alkarjában, nehogy hanyatt vágódjak. Ahogy visszanyertem az egyensúlyomat, leesett, mennyire dögös is. Gyorsan lehurrogtam magam, de nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy valamiért eddig nem is gondoltam arra, milyen vigyora van.
- Azt hiszem, lassan megyek - mondtam gyorsan. Nyilván tudta, hogy csak szabadulni akarok, még egy órahossza volt a következő futamig. Nem engedett el, csak nézte az ajtót némán. A stresszelős, ideges arca szinte megfeszült, már az előbbi tettetett mosolynak sem maradt rajta nyoma. - Tom...? - szólítottam meg félénken. Nem nézett rám, még mindig csak maga elé bambult. - Tom! - előrehajoltam, hogy felálljak az öléből, de hirtelen felém kapta az arcát. - Hallod... megijeszte... - kezdtem, de befejezni nem tudtam, mert bal kezét a tarkómra csúsztatta, közelebb húzott magához és lágyan csókolt. Döbbenten meredtem rá és kissé eltoltam magamtól.
- Bocs... bocs, Ronnie, én csak... - akkor néztem fel a kék szemeibe, az apró nevetőráncokra a szeme körül és most én nem hagytam, hogy végigmondja: mintegy bocsánatkérésként az előbbi elhúzódásommal kapcsolatban hajoltam előre, most már aktívan beszállva a projektbe, hogy folytassuk, amit az előbb abbahagytunk. Elég volt ennyi bátorítás neki, elvigyorodott, a csípőmet megemelve húzott magához a csók közben, mialatt szorosan öleltem.
Valahogy így kezdődött. Nem jártunk, de ha azt mondanám, "barátsággal extrákkal" kapcsolatunk volt, az sem lenne helytálló. Annyira nem volt komoly a kapcsolatunk, hogy ezt felvállaljuk a sajtó és mindenki előtt, de igazából kicsit nyílt titok feelingje volt az ügynek.


- Deron! - kiabált be Eiza. Meglepetésemben majdnem elejtettem a telefonomat. - Keresnek a portáról!
- Ó. Tom... majd beszélünk, jó? Mennem kell - suttogtam.
- Remek. Majd kereslek. - lelki szemeim előtt láttam, ahogy kacsint.
- Oké. Szia - leheltem és bontottam a vonalat.
- Deron! - üvöltött Eiza újra - Mondom keresnek! - ismételte.
- Jövök már - iramodtam ki, majdnem elcsúsztam az angóraszőnyegen. Elvettem a kezében tartott telefont.
- Miss Pilewicz? - kérdezte feszülten a Fickó A Portáról.
- Igen...? - vontam össze a szemöldökömet.
- Itt van egy nő, aki állítólag az ön ismerőse és...
- Naná, hogy az ismerőse vagyok, kiskrapek! - hallottam egy harsány rikkantást a háttérből - Siessél má'.
- Khm, nos, igen - próbálkozott újra a férfi - Viszont nem volt jelezve, hogy látogatója jön. Bizonyos Andrea Moja. Engedjem fel?
- Hogyne, engedje kérem, köszönöm a türelmét - válaszoltam vigyorogva, ahogy elképzeltem, hogy mekkora gyomorgörccsel ülhet most Andyvel szemben. Eizára néztem. - Nos, végre bemutatom neked Andyt.
- Kíváncsi vagyok - simítgatta le tökéletes lófarkát minden oldalról. - Mit akart Chilton? - érdeklődött.
- Csak... beszélgettünk. - tértem ki a válaszadás alól.
- Ja. Értem. Ez eléggé hátba vágott, meg sem gondoltam volna, hogy telefonálás közben beszélgetnek valakik is - szólalt meg gúnyosan. Felnevettem és inkább elmeséltem neki azt a pár mondatot, ami elhangzott köztünk. Pont a végére értem, mikor Andy kivágta az ajtót.
- Halihó, Meszeltarcúkám! - csapta csípőre a kezét.
- Andy - intettem bágyadtan.
- Hát ez a másik sápadt bige meg ki? - mutatott Eizára, aki már így is szinte szakadt a röhögéstől.
- Eiza vagyok - nyögte két röhögőgörcs között.
- Én meg Andy, a helyi jócsaj. - mutatkozott be - Mi újság azóta a szőke jó sráccal? - ült le kérdés nélkül a fehér bőrfotelbe és sokat sejtető arccal nézett rám.
- Kimivel...? - tettem fel a kérdést teljesen feleslegesen.
- Naná, hogy vele, nem is a nyugdíjas klub elnökével! - hördült fel.
- Pár szót váltottunk, semmi nagy cucc - vontam vállat.
- Remélem vasárnap este nagy buli lesz - húzta el tűzpirosra rúzsozott száját Andy, majd megigazította fején a sapkát.
- Ha jó futamot zárok, mindenképpen. - bólintottam és halál lazának próbáltam tűnni, de közben nagyot nyeltem. Istenem, csak add, hogy ne rontsam el nagyon...! - De ezúttal nem tervezek asztalon énekelni vagy... Kimit ajnározni - Vagy Anthony ágyában kelni, de ez még mindig nem olyan információ, amit ki kellene kukorékolnom a vakvilágba.
- Nem volt az annyira negatív - nevetgélt Eiza - Azóta tudja a neved és megjegyzi folyamatosan, hogy jó a segged, mi kell még? - viccelődött. Fapofával néztem rá.
- Eiza, ne próbálj meg ezzel poénkodni - mormoltam, mire megint kuncogott.
- Jó, inkább gyere, ússz egy órát. - emelte fel a karjait megadóan. 
- Helyes, menjünk! - pattant fel Andy is és a tény, hogy őt voltaképpen nem hívtuk, nem igazán zavarta. Rögtön kihalászott egy Miu Miu bikinit a bőröndjéből.
- Azta. - képedt el Eiza.
- Ja, modellkedek néha, ha már a fehér luvnyák haját unom. Az egyik fotózáson adta nekem a stylist. - magyarázta Andy magától értetődően. Nehéz volt őt elképzelni a kamera előtt fegyelmezetten pózolgatva, de szép metszésű arcából ítélve adta magát, hogy ezzel is megpróbálkozzon.
- Deron, fürdőruhásodj, addig elintézem az uszodát. - kacsintott Eiza. Francba. Folyton az úszás. Elővettem a sportbikinimet, aztán nekiláttam, hogy minél szorosabb kontyba rendezzem sötétbarna hajamat. Felkaptam a törölközőmet és Andyvel nevetgélve indultunk el lefelé.
A mérgesen fújtató Eiza a portán várt minket.
- Ezeknek a nyomiknak pillanatnyilag egy, azaz egy medencéjük üzemel egy rohadt átalakítás miatt - dohogta.
- Egyszerre úgyis egy medencében úszok, nem? - vigyorodtam el - Eiza, ne sznoboskodj már, jó ez. - forgattam a szemeimet, majd előreindultam a sötétkék "uszoda" felirat felé, míg Andy és ő követtek.
Magabiztosan rántottam ki a nehéz ajtót.
Aztán bumm.
Kimi Räikkönen csuromvizesen pont előttem.
Egy szál fürdőnadrágban.

- Ó. Ó. Ó. Vagyis he... he... he... heló. - hebegtem összevissza. Felpillantott és elvigyorodott.
- Szi-szi-szi-szia - utánozta a dadogásomat fájdalmasan élethűen.
- Mi csak... ööhm... úszni jöttünk - fulladt el a hangom. A válla fölött hátranézett a hatalmas és hihetetlenül felszerelt medencére.
- Igen, az úszómedencék esetében ez nem túl kirívó eset. - próbált elfojtani egy újabb vigyort, kevés sikerrel. Körülnéztem, hátha akad valahol egy felhúzott vadászpuska, amivel fejbelőhetem magamat. Tényleg közöltem vele, hogy úszni jöttünk...?! Úgy láttam, megsajnált:
- Mi is ezért vagyunk itt. - mondta engedékenyen és átintegetett a medence másik oldalán álldogáló Marknak, akit eddig észre sem vettem.
- Zavarunk, ha csatlakozunk? - és vajon most hülyeséget kérdeztem. Gyorsan átgondoltam, de ez még annyira nem is tűnt marhaságnak. Viszont mikor felnéztem rá, már megint nevetgélt.
- Nem tűnsz elég kövérnek ahhoz, hogy olyan mennyiségű vizet szoríts ki, amelynek a hiánya már zavarna. - mondta újabb félmosollyal, majd további csevegés helyett odakiáltott Marknak és a vízbe ereszkedett.
- Hányat? - kérdezte tőle.
- Tizenöt hossz elsőre! - rikkantotta neki Mark, majd kedves mosollyal felém biccentett.
- Deron, neked elég lesz tíz. - hallottam magam mögött Eiza hangját, majd egy határozott lökéssel a medence partjáról a klóros vízbe taszított...