Deron - 21. rész

 Sziasztok! Sokára, tudom, de közeleg a nyár, így a két-háromnaponta feltöltött részek is :))) Puszi <3


- A lánya... - motyogtam, de inkább kérdésnek hangzott. Apa szintén döbbenten meredt rá. Idegesen kerülte a pillantásunkat, szőke haját hátravetette.
- Igen. - mondta gyorsan - Be lehet hozzá menni?! - pattogó hangon beszélt, mint aki hozzá van szokva, hogy a dolgok pörögnek és semmi lazsálás nincs.
- Még minket sem engedtek be, itt várunk olyan egy óra óta és... - kezdte némi torokköszörülés után apa, de egy nővér hangja félbeszakította:
- Marcia Bennington, igaz? - nézett a papírokra, miután fontoskodó hangnemben megszorította a szőke nő karját.
- Igen, már telefonáltam! - kapott az alkalmon Marcia és rögtön nagy levegőt vett, hogy el tudja mondani a magáét.
- Tudom, hölgyem, a kolléganőmmel egyeztetett. Bemehet hozzá - intett szívélyes mozdulattal a nővér, mintha a legtermészetesebb volna.
- Micsoda?! Már elnézést, de Bahreinben is majdnem hét órát virrasztottam a kórterme előtt és most is régóta itt vagyunk... eddig egy másodpercet sem engedélyeztek! - fakadtam ki. A középkorú ápoló felrántotta vékonyra tetovált szemöldökét, ezzel is kifejezve rosszallását, hogy a tizenévesnek kinéző kis bőrkabátos lányka kérdőre meri vonni.
- Ez meglehet - kezdte epésen - Ha maga is mutat közeli rokonságot bizonyító dokumentumot, valószínűleg önt is beengedi a főnővér. - recsegte és hátat fordítva sietett el. Mérgesen néztem Marciára, aki akkorra már be is csukta maga mögött az ajtót.
- Mi az, hogy a lánya?! - ültem le még mindig dühösen. - Miért nem hallottunk eddig róla?! Miért nem bukkant fel eddig egyszer sem? Most meg idejön és nyenyenye és rögtön beengedik, a francba, én beszélni akarok Waltyhoz! - idegbetegen szorítottam az öklömet. Apa nyugtatólag tette a vállamra a kezét.
- Gondolom volt rá oka Walternek, hogy ne mondja el nekünk... de... atyaég. Hát ezt én sem értem. - nézett maga elé látványosan tanácstalanul. Annyira felidegesítettem magam, hogy pár perc múlva felpattantam és inkább hazavettem, csak hogy lerúgva lábamról a bakancsomat eldobhassam magam Anthony mellé, aki változatlanul lelógó vádlival szuszogott a kislánykori ágyamon. Még mérgesen pislogtam párat... aztán elnyomott az álom.


- Deron. Kérsz vacsorát? - anya hangja. Meglepetten tápászkodtam fel kissé és álmosan pislogva próbáltam rájönni, hol vagyok és álmodok-e egyáltalán.
- Mmmm... - köszörültem meg az alvástól még kissé rekedt torkomat. - Aha. Úristen, Walty! - kaptam észhez, mihelyst minden emlék a helyére került, ami elalvás előtt történt. Olyan hirtelen ugrottam fel, hogy teljesen elfelejtve, hogy a kicsikori szobámban vagyunk sikerült lefejelni a plafont. - Azt a kurva... - rogytam le az ágyra, kezemet a fejemre szorítva.
- Jaj, drágám - ült mellém anya és elvette a kezemet, megvizsgálni a károkat a koponyámon. - Walterrel semmi sem történt az alatt a kétóra alatt, míg te méltóztattál végre aludni. Ellenben... - lopva az ajtó felé pillantott, majd megnyalta a szája szélét és megigazította mogyoróbarna haját - A főmérnököd... nos... igazán jóravaló srác.
- Anya! - szörnyülködtem - A munkatársam... és a haverom. Egy is elég lenne ahhoz, hogy ne úgy nézzek rá, mint potenciális pasira.
- Ez Chiltonnál nem zavart - húzta fel az orrát rögtön.
- Jaj. Tom... Tom... teljesen más - zártam le végül hebegve. Megvonta a vállát.
- Oké. Én csak mondom, hogy a tetovált, széles vállú, kidolgozott felsőtestű, szuperintelligens, szőke Anthony épp az imént ajánlotta fel, hogy megterít. Atyavilág - anyán látszott, hogy a tányérok és evőeszközök kipakolása nála egyet jelentett azzal, hogy Anthony a pasik lottó-ötöse és keresve sem lehetne nála jobb partnert találni a lányának.
- Anya. Minden ujjára tíz csajt kap. Hagyjál már. - forgattam a szemeimet.
- Jó, felfogtam. De mikor egy pillanatra bejöttem és ti meg aludtatok a rózsaszín ágyneműn egymás mellett... édes volt - pislogott sűrűn.
- Walter épp szívrohamot próbál túlélni, te meg egy selyemlepedőért vagy oda - emlékeztettem lemondóan.
- Szeretném, hogy jobban legyen, de attól még a világ nem áll meg. Ez kegyetlenül hangzik, de így igaz. - mondta komolyan. Nyitottam a számat, hogy közbeszóljak, de egy intéssel elnémított és folytatta: - Deron, látjuk, hogy nagyon... nos, érzékenyen érint ami történt. De azzal, hogy a kórházi folyosón kódorogsz két liter kávéval ébren tartva magadat... nem segítesz semmit. Tudod, hogy Walter is azt akarná, hogy holnap ugyanúgy repülj Spanyolországba és úgy küzdj, ahogy kell. Érte. - komoly csend telepedett ránk. Anya érzékelte ezt és gyorsan próbálta oldani a hangulatot: - Tudod, felírná a kis bőrnoteszébe, hogy "Deron ma olyan volt, mint egy kisangyal. Küzdött, mint egy oroszlán". Vagy ilyesmit. Tudod, hogy szereti a nagy szavakat. - nézett rám a végén. Elmosolyodtam. Igen, Walty tuti ilyen lenne. Éppen elhatároztam magamban, hogy a történtek csak megerősítenek és Walter miatt fogok küzdeni, mikor az ajtó kinyílt. Anthony dugta be rajta a fejét.
- Mrs Stenson, főztem egy teát, remélem nem probléma. Kitöltöttem, ki fog hűlni, ha... - mutatott le, de anya már fel is pattant.
- Megyünk már! - felelt az elvártnál azért jóval lelkesebben, mintha Ant nem teára, hanem a közös esküvőnkre invitálta volna. - Gyere, Deron - pillantott hátra anya és jelentőségteljes "ez-a-pasi-legyen-a-férjed" tekintettel utalt Anthonyra. Mélyet sóhajtva követtem...



- Fura Walter nélkül - sóhajtottam fel. Barcelona egyik legpatinásabb cukrászdájában nyaltuk az arcátlanul drága fagyijainkat másnap, a pályától alig párszáz méterre.
- Nyilván. De hallottad apukádat: már jobban van. Most pihen pár hetet... aztán jön megint a kis öltönyével meg noteszével. - vigyorodott el Anthony. Önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Nahát, a helyi macsó! - kiáltott fel Anthony váratlanul és vigyorogva integetni kezdett. Követtem a pillantását: Kimi sétált előttünk, mellette egy magassarkú cipős, hosszú, fekete hajú és nagyon barna lány, aki a telefonját nyomogatta.
- Struvio, mindig vicces vagy. - nézett fel Iceman a napszemüvegét felénk fordítva, de azért a szája félmosolyra görbült.
- Naa, megyünk? - kérdezte a lány a napszemüvege alatt mormolva, de tekintetét nem vette le a képernyőről. Mindenesetre a megtorpanás nem volt ínyére.
- Mindjárt. - vetette oda Kimi - Hé, Csipkerózsika! - szólt nekem, de nem csipkelődő volt a hangja, hanem gyengéd. Meglepően gyengéd. Főleg Kimi Räikkönenhez képest. Közelebb lépett és a cukrászdát az utcától elválasztó kovácsoltvas kerítésre könyökölt. - Hogy van Walter? - kérdezte halkan. Csak néztem rá, döbbenten. Hogy Kimit érdekli, hogy képes ezért otthagyni azt a valószínűleg kis ribancot, hogy ilyen tapintatosan nézzen rám... és megkérdezze, hogy van a második apám. Pislogtam párat... aztán reccs. Mindegyikünk a hang irányába fordult: a kezemmel akaratlanul feszülten összeszorítottam a tölcsért, amely morzsává és nagyobb tölcsér-darabokká illetve olvadt fagylalttá vált maszlagként folyt szét a kezemen. Anthony normál esetben kiröhögött volna és még képeket is csinál instagramra, hogy az egész világgal megossza, mennyire szerencsétlen vagyok... de most tudta, hogy nem vagyok hangulatban. Egy rakat szalvétát tolt felém és aggodalmaskodva nézett rám.
- Nincs jól - mondtam végül, egészen hosszúra nyúlt csend után.
- Tudok... segíteni? - egy totálisan meglepő kérdés Kimi Räikkönentől. A reakcióm azonban még meglepőbb volt:
- Ja, ha tudsz szívműtéteket eszközölni meg van pár szíved a raktárban. - és még mérgesen is néztem mellé. Egy másodperc múlva leesett, hogy idióta vagyok.
- Jaj, bocsi, nem úgy értettem, csak... - kezdtem mentegetőzni.
- Nem, tényleg hülye kérdés volt. - legyintett, majd felsóhajtott. - Bírom Waltert. - mondta végül, kis csend után. - Megdöbbentett, mikor hallottam, mi történt vele.
- Kimi... hé, megyünk? - kérdezte a lány, mikor nagy nehezen felnézett a telefonjából.
- Beszélgetek. - fordult hátra Iceman egy pillanatra kioktató hangnemben. Elakadt a szavam és azt hittem mindjárt meghallom a csajt, ahogy sipítva közli Kimivel, hogy egy bunkó, majd harcias 'hacsime' felkiáltással sípcsonton rúgja. Hát nem. Csak unottan visszafordult a mobiljához és tovább kopogtatta a képernyőt a műkörmével. Mintha semmi sem történt volna.
- Már egy kicsit jobban van - próbáltam összeszedni magam és közben Anthony kitartóan törölgette az ujjaim közül az olvadt fagyit.- Apa felhívott az előbb, tőle tudom. Az orvosok... - elhalt a hangom, ezért újra kellett kezdenem a mondatot: - Az orvosok szerint túl van az életveszélyen.
- Minden rendben lesz vele - szólt közbe Anthony és az immár megtisztított kézfejemre tette a kezét. Kimi halványan elmosolyodott, aztán levette a sapkáját, de csak hogy egy kis hajborzolás után visszarakhassa. A hosszúhajú lány látványosan topogni kezdett a fekete magassarkújában, jelezve, hogy "a francba is, menjünk már" Kimi hátrapillantott, aztán ellökte magát a korláttól.
- Na, akkor további jó nyalakodást. - elég kétértelmű volt, ahogy kacsintott. - Itt vagyok - mondta a csajnak.
- Ahhha. - válaszolta ő, miközben Kimi lazán átkarolta a vállát
- Üljünk be valahová kajálni.
- Oké. Megkívántam a tintahalat... tésztával. Olajmentessel... - hallottuk a hangját, miközben távolodtak.
- Olajmentes tészta... - csapott a homlokára Anthony. - És tintahal. Ha megkérdeznék, mit eszik szerintem egy ribanc, tuti pont ezeket mondanám.
- Hát... Kiminek minden bizonnyal tetszik - jegyeztem meg feszengve.
- Ja, mindig is az ilyenekre volt kattanva. - vont vállat. - Nem azt mondom, egy éjszakára megteszi, de...
- Ant...! - szörnyülködtem. Igen, tudtam, hogy ő is nagy játékos és szinte minden csinos lány név szerint ismerte, de akkor sem akartam arra gondolni, hogy ő is csak ennyit lát a nőkbe.
- Most mi? Tényleg. De gyereket nyilván nem egy ilyentől várok. Kimi meg igen. Ez az ő problémája. - magyarázta, miközben felállt, befejezettek nyilvánítva a fagyizást. Követtem a példáját, közben valami elkezdte piszkálni a fantáziámat.
- Anthony, hány ilyen "egy éjszakára jó" nő volt az életedben? - érdeklődtem. Megtorpant aztán zavartan elvigyorodott.
- Most komolyan, ez miért lényeges? - láttam, hogy nagyot nyel. Nem válaszoltam, csak kérdőn néztem rá. - Hagyjál már - indult el megint - Nem... számolom, vagy ilyesmi. Mire számítottál? Strigulákat húzok az ágytámlába?
- Azt nehezen, mert nagyjából kéthetente más ágyban alszol. - emeltem égnek a tekintetemet.
- Jaj. - nevetett fel.
- Nem válaszoltál. -emlékeztettem.
- Nem is fogok. De plusz egy már nem oszt- nem szoroz, úgyhogy nem muszáj csak aludnunk egymás mellett - és sugárzó mosolyt villantott. Walter szívrohama óta először nevettem fel őszintén. Előhalásztam a zsebemből a telefonomat, mert eszeveszetten csörgött.
- Ig...? - kezdtem volna, de máris el kellett tartanom a fülemtől a rikkantás miatt:
- Vonszold fel a csontos fehér seggedet, kisanyám, mert majdnem öt perce itt várok rád! - és le is tette.
- Nahát - sóhajtottam fel, majd Anthonyra pillantottam: - Megjött Andy...


Andy éppen magát nem zavartatva pakolt ki a szekrényembe a világ legtermészetesebb dolgaként. Kaasia a kórházba telefonálgatott, Eiza pedig Zackkel röhögcsélt a kanapén. Kezdtem úgy érezni, mindig az én lakosztályomat nézik a közösségi történések legfőbb helyszínének.
- Figyelem! - kiáltott fel Kaasia izgatottan. Mindenki abbahagyta, amit épp csinált éás a vöröshajú sajtósom felé fordult. Anthony is felnézett az újságból. - Walty már beszél is! Csak nagyon gyenge, de már sokkal jobban van! - örömködött. Hirtelen úgy megkönnyebbültem, mintha mázsás kő esett volna le a szívemről. Nem is tudtam, mit mondjak, de egy másodperc alatt elöntött a boldogság. Tudtam, hogy tartozik majd egy magyarázattal, hogy ki az a Marcia és miért nem tudok róla semmit... tudtam, hogy sokáig még csak pihen majd és közben szitkozódik majd, vágyakozva pillantva az öltönyére és a kis noteszre... de a lényeg az volt, hogy jobban van... és még jobban lesz. És máris egy életvidámabb Deron tudott így elsietni a pilóta-eligazításra.
  Majdnem elkéstem, de az utolsó pillanatban még beestem. És már csak Mattheo mellett láttam helyet. Próbáltam nem látványosan sóhajtani, miközben leereszkedek mellé.
- Hé, fagyiskislány. - Kimi hangja. Felkaptam a fejemet. Intett, majd levette a hátizsákját a mellette lévő székről. Nem mondhatni, hogy túlzottan sajnáltam, hogy Mattheot ott kell hagynom. Kimihez érve megeredt a nyelvem és hirtelen egy percben elmondtam neki mindent: hogy Walty jobban vagy és úristen-de-jó, hogy jobban van mert én már olyan-nagyon-izgultam, hogy mi lesz vele... és csak beszéltem, mint egy tizenegy éves... hirtelen hallgattam el. Kimi azonban meglepetésre csak nézett és nem mondta, hogy legyek szives szerezni egy töltött revolvert és fejbelőni magamat.
- Örülök, hogy jól van. Meg annak is, hogy te is. - mondta végül. Nem volt ugyan túl bő szavú, de ez a lényegen nem változtatott: egy kicsit érdekelte, hogy vagyok.
- Köszönöm - suttogtam, pont mikor Charlie beszélni kezdett. Közben Kimi fekete hajú csaján (?) járt az eszem. Charlie aranyosan beszél, de annyira monoton hangon, hogy a gimis földrajzórákat juttatja eszembe... márpedig azon figyeltem legkevésbé. Inkább a tintahal körül forogtam a gondolataim. Ant szerint Kimi ilyen egyéjszakásokra mozdul. Sőt, egyszer a mérnököm kifejtette, hogy valószínűleg pont ez az, amiért nem túl sikeres a párkapcsolatokban. Lopva oldalra néztem: épp szelíden vette szemügyre a terem rejtett sarkait, aztán békés póló-szél piszkálgatás következett. Nem olyannak tűnik, aki vadul csajozik minden éjjel.
- ...valamint mindenkivel találkozunk reményeink szerint a holnapi gálaesten - fejezte be megnyerő mosollyal Charlie. Jaj, ne. Tényleg. Kaasia említett valamit... gonosz dolog tőlem, hogy a jótékonysági esteket is utálom... de nem erről van szó,  szívesen adakozok, tényleg. Csak ne kellene estélyiben rohangálni fel-alá. Már tárcsáztam is állandó stylistomat...
- Mondhatod, de néha dolgozni is hagyhatnál - nyávogott a telefonba Anthony.
- Ant, gyere el velem ruhát venni - kértem. Szinte beleremegett a mobilom hangszórója teátrális sóhajába.
- Hallod, most kezdtük el beszerelni az új légterelőket. - ellenkezett.
- Biztos, hogy nem tudsz eljönni...? - kérdeztem szomorúan.
- Hidd el, bébi, szívesebben nézném, ahogy átöltözgetsz valami puccos próbafülkében... de ilyen az élet, nekem csak ez a motorolajas kamra jutott. - mondta színpadiasan, majd vonalat bontott. Kissé lehangoltan vettem tudomásul, hogy most vár rám egy ruhanéző-túra Anthony nélkül, aki talán az egyetlen olyan személy volt, aki ezt élvezetessé tudta tenni a látványosan vicces eladónőkkel való flörtölésével, a ruhákkal való ökörködésével és a meleg-stylist hangjával, amin mindig majd' bepisiltem a röhögéstől. Megfordultam. Kimi még mindig előttem állt. Meglengette a kezében tartott slusszkulcsot:
- Mehetünk? - kérdezte és feltolta orrára a jellegzetes napszemüvegét. Körülnéztem, hogy biztos hozzám beszél-e. Rajtam kívül már csak Pastor és Romain beszélgettek hátul, de láthatóan őket észre sem vette Iceman.
- Öhm... menni? - biztos én vagyok a hülye, de haljak meg, ha értem, mire gondol most...
A mobilomra mutatott.
- Ruhát akarsz venni, nem? Nekem meg kell egy öltöny. Szóval, mehetünk, vagy még álldogáljunk itt pár percet?

Deron - Hírek

Hellóka :) Nemsokára jön a teljes rész, kedvcsinálónak hoztam pár cikket (van benne lényeges utalás, kíváncsi vagyok, meglátja e valaki ;D) Puszi <3





BRÉKING: A legendás menedzser életveszélyben!

A sportág egyik legmeghatározóbb üzletembere, Walter Bennington a tegnapi nap folyamán szívrohammal került kórházba, ahol azonnal életmentő műtétet hajtottak rajta végre. A kórház több információval nem szolgált, de meg nem erősített hírek szerint délután átszállították Londonba, ahol a kórházi ellátás is megfelelőbb.

    Walter Bennington Deron Pilewicz menedzsere, aki már kora reggeltől (egyes források szerint már hajnali négy órától) a kórházban virrasztott főmérnökével együtt. Lapunknak nem kívántak nyilatkozni, de azt megerősítették, hogy a menedzser miatt vannak a helyszínen.

  Természetesen minden változást tudatunk majd Önökkel, addig is lapunk a legjobbakat kívánja Walter Benningtonnak!

                                                                 /Daily Letter, Angol napilap - Sport rovat/

Kimi Räikkönent egy titokzatos nővel látták tegnap éjszaka!

   A Ferrari finn világbajnoka bizony nem unatkozik! Egy hete még arról szóltak a hírek, hogy esetleg túlságosan is közel került versenytársához, Deron Pilewcizhez, mostanra azonban ezek a pletykák megdőlni látszanak, tegnap éjszaka ugyanis egy magas, fekete hajú nővel fotózták, amint láthatóan élvezik egymás társaságát, majd együtt távoznak.
   A hölgy kilétét illetően már több variáció szárnyra kapott: egyesek szerint egy amerikai playmate, Jennifer Waherbite, mások ezt cáfolva azt tartják valószínűnek, hogy egy finn újságírónő, Natta Miltuonen. Azt is rebesgetik, hogy esetleg egy harmadik nő, néhányan ugyanis egy osztrák teniszezőnő profilját vélték felfedezni a nem túl jó minőségű képeken. A fotókat a galériánkban tekintheti meg, ha bármilyen információja van a hölggyel kapcsolatban, kérjük tudassa!
       Nem véletlen egyébként, hogy Pilewicz most semmiképpen sem Räikkönennel van elfoglalva, hiszen a gyerekkora óta karrierjét egyengető Walter Bennington életveszélyes állapotban van éppen Londonban, valószínűleg vele foglalkozik a Lotus üdvöskéje, ahelyett, hogy a köztudottan szoknyapecér világbajnok után futkosson. Kérdés, hogy ehhez az új barátnőhöz (?) mit szól majd. Vagy túlragozták kettőjük kapcsolatát és igazából semmi sincsen köztük...? Ez még a jövő zenéje...
                                                                           /bulvaron.dk/sport/raikkonen-es-a-t-n /





Ki kicsoda a boxutcában?
   A rovatban minden nap egy-egy boxutcai dolgozót mutatunk be három héten keresztül. Lassan a végéhez közeledik a sorozat, de még előtte bemutatjuk nektek a Lotus egyik zsenijét, Deron Pilewicz főmérnökét, Anthony Struviot!

              Anthony Benjamin Struvio 1988. május 4-én született Walesben. Édesapja Marz Struvio, dán építészmérnök, édesanyja Henriett Gloswald, jogász. Anthony hamar kitűnt a gyerekek közül hihetetlen észjárásával és matematikai tudásával, úgyhogy a Netrick EC. gimnázium matematika-fizika tagozatát elvégezve rögtön az ország legjobb műszaki egyetemére vették fel, ahol már az első évben készített munkái iránt érdeklődést mutatott jónéhány cég. Szinte ki sem tette a lábát az egyetem kapuján, a Lotus máris megszerezte magának és két évig dolgozott Kimi Räikkönen mérnöki csapatában. A finn távozásával együtt ő is maga mögött hagyta régi állását és az újoncot már főmérnökként várta - ő volt Deron Pilewicz.

             BS: Meglepődtél, mikor megtudtad, hogy egy nő is tesztel majd?
  Anthony: Először végiggondoltam, hogy ha egyszer pilóta, akkor szigorú diétán van és az edzések miatt biztos fitt is, szóval csak reméltem, hogy jó csaj lesz (nevet) Viccet félretéve: én már előtte is hallottam itt-ott Deronról, kíváncsi voltam, tényleg olyan ügyes-e ahogy mondják. Nos, tényleg...

              BS: Milyen vele dolgozni?
 Anthony: Deron különleges lány, ilyen nők nem mászkálnak tucatszámra. Elhivatott, céltudatos és telhetetlen. Tipikus versenyzői mentalitással rendelkezik, de nincs is ezzel semmi gond. Már az elejétől kezdve jól kijövünk egymással, mivel nagyon sok időt kell együtt töltenünk, ez azért elég pozitív dolog. Szinte mintha a kishúgom lenne. Örülök, hogy ő a pilótám és senkire nem cserélnem. Kell ennél több?

              BS: A rajongói oldalunkon egy hónapja téged szavaztak meg a legdögösebb dolgozónak. Hogy érint ez téged?
 Anthony: Őszintén szólva sért, mert a telefonszámomat bezzeg nem osztották meg nyilvánosan, hiába szavazott rám egy rakat lány, akik szívesen felhívnának.(megint nevet) Egyébként meg nagyon örülök neki, tényleg. Hé, ha ezt olvassa egy csaj, aki rám szavazott: gratulálok, édesem, hibátlan az ízlésed! Valamiért a lányoknak tetszik a tetkó, ez lehet az oka.

              BS: Deron a magánéletébe is beavat téged? Páran elkezdték találgatni, kivel is alakul a kapcsolata... olyan nevek is felmerültek, mint Kimi Räikkönen vagy Tom Chilton. Talán te vagy az egyetlen, aki tudja az igazságot...
 Anthony: Igaz, hogy nem egyszerű munkakapcsolat a miénk, de ezzel semmiképpen sem szeretnék visszaélni. Deron Pilewicz az első olyan pilóta, akinek a főmérnöke lehetek, de nem csak ez köt hozzá: mint mondtam, sokat vagyunk együtt, mindketten elég messze a családunktól... így nyilván nagyon sok olyan dolog van, amit megosztunk egymással. Ezeket ő biztosan nem adná tovább senkinek, tehát én sem szeretnék még csak utalni sem semmire, pláne nem a sajtó által generált kamu-szerelmi szálakra. (mosolyog)

                                                                                /BenaSports.com/ki-kicsoda-a-boxutcaban/

Deron - 20. rész

- Kaasia, valamit félreértettél - mondtam. De inkább csak hallottam a hangomat, mintha nem is én beszéltem volna. Furcsán csengett, rekedt volt. Hiába volt fülledt a levegő, a hideg végigtáncolt a gerincemen és összerándultam. - Nem. - mondtam megint, mintha azzal, hogy a tagadószót kihangsúlyozom, meg-nem-történtté tudtam volna tenni azt, amit a sajtósom mondott. A kezem remegett és mikor hátraléptem, meg is botlottam.
- Deron! - kiáltott fel Anthony és abban a percben teljesen mindegy volt, hogy egy perce még üvöltve küldtük egymást a picsába. Elém lépett, kezembe adta a pulóveremet, majd a farmeremet is: - Gyorsan öltözz fel. Hozom a kocsit - mondta halkan és már fel is kapta a slusszkulcsát, majd egy másodperc alatt kint termett. Remegő kezekkel próbáltam átöltözni, miközben Kaasiára pillantottam:
- Mi történt...? - kérdeztem kiszáradt torokkal és ebben a kérdésben valahogy benne volt minden: mégis hogy történhetett, hogy az ötvennégy éves, rendszeresen úszó és tökéletes formában lévő menedzserem szíve egyik pillanatról a másikra... úgy dönt, hogy... nos, szívrohamot kap...? Mikor történt és mit mondtak eddig? Miért pont vele történik ez...?
- Még ott voltunk bent a csapattal, segítettem pakolni Siegennek, Walty pedig ott téblábolt és örült nagyon neked. Mondta, hogy szédül és hányingere van, de közben mosolygott meg... - elcsuklott a hangja - meg minden. Nem gondoltuk, hogy nagy a baj. Adtam neki hányinger-csillapítót és jobban érezte magát. Aztán sokszor a mellkasára tette a kezét, de azt mondta... minden oké. De akkor már Siegen meg a többiek is aggódtak és Natja kihívta végül az orvosi csapatot. Öt perc múlva ott voltak, de... addig... úristen, Walty fuldoklott, a földön feküdt és... szörnyű volt. Hívtak mentőt meg minden, de egy órahosszáig csak sírtam még. Annyira ijesztő volt. - Addigra már az én szememet is szúrták a könnyek. Walter Bennington...


...a nappalinkban ültünk. A házunk mindig is szép nagy és ügyesen berendezett volt, de - annak ellenére, hogy anyagi fedezet lett volna rá bőven - mindenféle felesleges luxust nélkülözött. Nem volt olyan, mintha most fényképzeték volna nálunk a "Szép otthonok" magazin legutóbbi címlapját, nem volt uszodaméretű medencénk a kertben és a legnagyobb extrát is a szobámban lévő csigalépcső jelentette, amit a hétéves énem imádott (de sajnos szó szerint... emlékszem, rengeteget ölelgettem a korlátját, sőt párszor meg is nyaltam - utólag nem igazán találok erre magyarázatot) és az volt az első alkalom, hogy találkoztam Walterrel. Apa ölében ültem és éppen zsirkrétával rajzoltam, ők pedig beszélgettek. Először figyelemre sem méltattam (bár hozzátartozik, hogy Walty tipikusan olyan férfi, aki nem igazán tud mit kezdeni a gyerekekkel - a gügyögés elképzelhetetlen számára) csak mikor már hallottam, hogy rólam van szó.
- Peter, tudom. Kicsi még. És tudod, hogy el sem hittem volna, ha pár éve valaki azt mondja nekem, hogy én leszek az, aki könyörög majd azért, hogy egy nőt menedzseljen... öhm... kislányt - és zavartan nézett előbb rám, majd a félkész rajzomra, ami egy elég gyérül sikerült napocska volt akkor még.
- Walty, öreg fiú - húzott kissé feljebb az ölében apa és kissé visszább fogta a hangját: - Semmit sem szeretnék jobban, minthogy Deron is odalegyen az autókért... most oda is van... de ki tudja, meddig lesz ez így? Lehet, hogy később ő is elkezd babázni... ruhák, fiúk... tudod, hogy megy ez - vont vállat, annak ellenére, hogy Walter felhúzott szemöldökkel tudatta vele, hogy nem, fogalma sincs, hogy megy ez. - Meg aztán... az asszony soha nem menne bele. Tudod, milyen - szűrte a fogai közt.
- Mibe nem mennék bele? - csicseregte anya, aki a legjobb pillanatban lépett be egy tálca csokis sütivel. Mohón kaptam utána, anya hiába kiáltott rám... és persze megsütöttem az ujjam. Azonmód bömbölni kezdtem, anya pedig átvett a saját ölébe. - Ajj, kis butuskám, had nézzem... hmm, nem vészes... naaa - simogatta a fejemet töretlenül.
- Na, még mindig biztos vagy benne, hogy ezt akarod? - kérdezte apa Waltytól, aki szinte fintorogva figyelte a könnytől csatakos arcomat és a hajamban lévő rengeteg csatot. Erőt vett magán és megköszörülte a torkát.
- Nos, igen. Katarzyna... a lányod nagyon tehetséges. - nézett anyára. Anyát mindig gyönyörűnek tartottam, de akkor különösen szép volt, ahogy szemei megvillantak, közelebb húzott magához és hosszú, barna haját dühös mozdulattal igazította a füle mögé:
- Ezzel meg mit akarsz?! - kérdezte indulatosan.
- Naa, drágám. - tette a kezére a sajátját apa megnyugtatóan - Menedzselné Deront. Már most... figyelj... Walty a legjobb és...
- Szó sem lehet róla! - kiáltott fel anya és úgy pattant fel velem, mintha attól félne, hogy Walty egyszerűen kivesz a kezéből és a hóna alá csap, majd elmegy. - Peter, megengedtem, hogy gokartba üljön! Végignézem, ahogy össze-vissza töri magát! Ennyi épp elég! Peter, nem hiszem el! - és már ő is sírt, nem csak én.
            De Walty továbbra is megnézett minden egyes versenyt, amin részt vettem, elővette a bőrrel bevont noteszét és mindig írogatott bele. Akkor is öltöny volt rajta, mikor a verseny egy eldugott liverpooli poros pályán volt megtartva és a legjobban öltözött embereken is kinyúlt reklámpólók voltak... a pókerarc, a notesz, az öltöny... és maga Walty mindig ott voltak.
Újabb két év eltelt, mire megint előhozakodott az üggyel. Anya pár napig tartotta magát, aztán megtörve engedte meg, de akkor gyúlt aggódó fény a szemében... akkor fogta fel, mit is jelent ez... és azóta is látom ezt az arckifejezésében, ha a versenyzés szóba kerül. 
  És Walty betartotta az ígéretét: minden más versenyzőt visszamondott és minden pénzét, erejét és idejét az én karrierembe fektette. Lassan olyan lett nekem, mint egy második apa.


A kórház folyosóján hangosan csattogott Kaasia római saruja, ahogy futott mellettem. Egy orvos éppen útbaigazított minket és kerestük a megadott kórtermet. Anthony látta meg először, de megragadta a vállaimat.
- Valószínűleg nem lehet látogatni - mondta rendreutasítóan.
- Engedj! - fakadtam ki és próbáltam menekülni a szorításából. Erre sietett hozzánk egy nővér.
- Segíthetek? - kérdezte némiképp félve. De kapva kaptam az alkalmon.
- Bent van. Walter Bennington. Látnom kell.
- Ó, sajnálom - mondta rögtön aggodalmasan és még a papírjait is hajtogatni kezdte - De ez nem lehetséges. Én vagyok beosztva Mr. Benningtonhoz és az állapota még válságos. Pillanatnyilag nem tudunk többet tenni érte... de látogatókat semmiképpen sem fogadhat.
- Ne! Kérem, ne csinálja! Csak egy percre... egy percet adjon vele! - könyörögtem.
- Sajnálom - ismételte nyomatékosan - de erre nincs lehetőség. - Ha az állapota nem romlik délutánig, arról lehet szó esetleg, hogy átszállítjuk Londonba. Maximum az átszállítás közben láthatja. - próbált mégis segíteni valahogy. Látva kétségbeesett arcomat, letette a mappát a kezéből és gyengédebb hangsúlyra váltott: - Drága kislány, alig pár órája tolták ki a műtőből. Higgyen nekem, semmit sem érzékelne a jelenlétéből, de a fertőzésveszélyből már elég komolyan, az immunrendszere ugyanis most harmatgyenge. Jöjjenek vissza később. Menjenek a recepcióra és kérjenek valami enyhe nyugtatót a kislánynak. - nézett Kaasiara. - Figyeljen a barátnőjére. - biccentett Anthony felé, majd elsietett. Akkor észleltem, hogy a főmérnököm egész végig megnyugtatólag tartotta kezeit a vállamon.
- Majd én hozok - indult el rögtön Kaasia.
- Na. Leülünk, gyere - fogott kézen Ant és a tipikusan csúnya kórházi műanyagszékekhez irányított. A koszos falnak támasztottam a fejemet és éreztem, hogy könnyek csorognak az arcomon. Anthony többször is próbált mondani valamit, de végül csak erősebben szorította a kezemet. És vártunk.
  Vártunk két órát... aztán négyet... aztán hatot...
Már majdnem hét órahosszája ültünk ott összetörve, alig pár szót szólva, mikor megtudtunk valami új hírt Waltyról. Egy kistermetű arab orvos tört angollal magyarázta, hogy ugyan kicsit rosszabb talán az állapota, de Londonban jobban el tudják látni, ezért egy óra múlva mentőhelikopterrel átszállítják. Úgyhogy további háromnegyed órát ültem ott, immár Anthony pulcsijában (vacogtam a kórház légkondija miatt), mikor végre nyílt az ajtó és kitolták Waltyt.

  Ijesztő. Ez a szó jutott először eszembe. Iszonyatosan sápadt volt, mindenhonnan csövek lógtak ki belőle és egy lélegeztetőmaszk is volt rajta. Walter... akit, ha jobban belegondolok, nem is láttam még öltöny nélkül vagy nem tökéletes frizurával... most öregnek és gyengének tűnt. Annyira sok mindent akartam mondani... de abban a pár másodpercben, míg eltolták előttünk, teljesen megnémultam. Még legalább öt percig ültem ott, csak utána esett le, hogy miért néz rám várakozva Anthony: mert már nincs mire várni.
- Talán mégis hazamegyek veled - mondta csendesen. Kábán bólintottam és hagytam, hogy magához öleljen.
                  London külvárosában laknak anyáék. Egy igazi, nyugodt kertváros, közepesen híres emberekkel. Tipikusak a magassarkúban gyerekeik mellett szaladgáló anyukák, a mindig grillpartikat szorgalmazó ex-sportoló apukák, az iPhone-nal rohangáló tízéves gyerekek és a mindig rendszeresen kutyakozmetikába járó négylábúak. Alapvetően vidám hangulatú minden... csak nem pont ma.
- És melyik kórházba vitték pontosan? - köszörülte meg a torkát apa. Némán egymásra néztünk Anthonyval.
- St. Guinewra. - válaszolt ő.
- Egyetek, pihenjetek egy kicsit, aztán elmehetünk. Megnézzük, hátha van valami jó hír már róla - apa hangja bizakodó volt, de a bizakodás nem ragadt át ránk. Már egy jó órája ültünk az asztalnál.
- Tessék - tett le elénk anya egy-egy tányérnyi tejszínes csirkét - Remélem szereted. - érintette meg Anthony vállát.
- Ó, persze. Köszönöm, Mrs Stenson. - dőlt előre Ant fáradtan. Anyán láttam, hogy máris megvette magának a főmérnököm kilóra. Anthony igazából akármilyen nőt el tud bűvölni, úgyhogy ez várható volt.
- Én nem kérek. - toltam el magamtól - Inkább megyek most, majd ti...
- Deron, ne csináld már. - ellenkezett apa - Egyél. Tudod, mit? Elmegyek Waltyhoz most én. Telefonálok, ha van valami... ti majd jösztök később, csak könyörgöm, egyél már. Így is csontsovány vagy - rázta meg a fejét lemondóan. - Majd jövök, drágám - puszilta meg anya feje búbját, elvette a kabátját és már nyitotta is a bejárati ajtót. Lemondóan ültem vissza és mérgesen döftem a villámat az áruló csirkemellekbe...
        Anthony nagyjából fél perc alatt aludt el az egykori gyerekszobámban (vicces volt, ahogy a rózsaszín selyemtakaróba fújta a fejét és a lábai nagyjából már térdtől lelógtak az ágyamról) ezért inkább nem ébresztettem fel, hanem csak kocsiba ültem és a St. Guinewrahoz hajtottam.
   Apa kint ült a folyosón, elcsigázottan nézegetett valami sportlapot.
- Na...? Valami? - ültem le mellé, de megrázta a fejét - Tessék, gondoltam kellhet - nyomtam a kezébe egy nagy kiszerelésű kávét. Köszönömöt biccentett, aztán elmesélte, mennyire örültek a tegnapi második helyemnek. Épp ott tartott, hogy anya hogy ugrott a nyakába a célvonalhoz érkezésem pillanatában, mikor hirtelen elhallgatott és kérdőn nézett valakire a hátam mögött. Megfordultam. Alacsony, bronzbarna bőrű, hosszú szőke hajú nő állt előttem.
- Elnézést, Walter Bennington itt van? - mutatott az ajtóra napsütötte kezével. Csak tétován bólintottam.
- Öhm... ismeri esetleg? - köhintett apa társalkodó-stílusban. A nő érdeklődve húzta fel a szemöldökét és csak utána válaszolt:

- Áh. Marcia Bennington vagyok. A lánya.

Deron - 19. rész

 Sziasztok! Az eddigi kitöltéseket nagyon köszönöm, még pár napig ki lehet tölteni, aki nem tette meg, légyszi kattintson IDE és tegye meg :3 nagyon köszönöm <3


- Ó. Ronnie, hát te...? - nyitott ajtót félmeztelenül. Láthatóan örült nekem, de azért idegesen pillantott a hátam mögé, mintha félne, hogy valaki... ó, persze.
- Max már elment? - nyilvánvaló, hogy nem akar vele több összetűzést miattam és őt keresi a tekintetével.
- Hát... igen, pár perce. - állt egyik lábáról a másikra, aztán végül elvigyorodott. - Gyere már be - rántott be a karomnál fogva és már el sem engedett, csak a másik karját is körém fonta és szorosan ölelt. - Az én kis dobogósom - mormolta és szeretetteljesen puszilta meg a hajamat. Lehunytam a szememet és csak az érintésére koncentráltam. Miért van az, hogy Kimi csak a kis bénácska rajongólányt látja bennem, Tom meg ennyire a nőt...? - Hé. Minden oké? - kérdezte már kissé aggodalmaskodva és szórakozott, zavart arcomat pásztázta. Fáradtan bólintottam.
- Persze. Minden - megköszörültem a torkom.
- Nagyon el vagy fáradva? Kérsz valamit enni...? - fordult meg, hogy szemügyre vegye, tud e kínálni valami harapnivalóval - vagy esetleg...? - motyogta tovább, de kérdés nélkül előrenyújtottam a karjaim, közel húztam magamhoz és csak csókoltam. Belemosolyodott a csókba, végigsimította az oldalamat, majd a kezei megállapodtak a derekamon. Gyorsabban vette a levegőt, én pedig a hajába túrtam. Isteni illata volt és kezdtem megnyugodni, mikor a csók egyre mélyült...
  Akkor rebbentünk szét, mikor meghallottuk az ajtó csattanását. Egy tipikus, szappanoperaszerű robaj volt és a vészterhes csend utána, mikor még nem tudni, ki is lépett be.
Max. Már megint Max. Értetlenkedve meredtünk egymásra. Egyikünknek se volt tiszta, mit keres ott a másik. Végül ő szólalt meg:
- Itthagytam az útlevelem - közölte szárazan, szenvtelenül, majd bizonyításképpen az asztalhoz lépett és felkapta az okmányt. - Látom jól szórakozol - vetette oda Tomnak. - Ha lesz egy kis időd... akár felhívhatnád a gyerekedet is. Gondolom hiányol. - olyan szintű vádló él keveredett a hangjába, hogy már akkor éreztem, hogy ettől nem lehet szörnyűbb a napom, hiába szereztem egy második helyet. Tom végül tétován elhúzta a kezét a derekamról és az öccsére nézett.
- Max, ezt már... megbeszéltük párszor. Nekem és Elle-nek ez nem megy...
- Könyörgök, csak a héten már vagy négyszer eldöntötted, hogy visszamész hozzájuk és boldogan éltek, míg meg nem haltok. Aztán valahogy akármikor látlak, ott van Deron is. Ne vedd magadra - vetett felém is egy mondatot végül.
- Ezt majd máskor megtárgyaljuk még. - szűrte a fogai között Tom.
- Azt hiszem, igaza van. - sóhajtottam fel. Szinte éreztem Tom döbbenetét. Max ellenben mintha megkönnyebbült volna. - Tom, Elle számít rád. És... Freddie is. Tudom, az én hibám volt az egész mostani... de... de... sajnálom. - indultam el kifelé. Max ujjai váratlanul fonódtak a csuklómra. Kérdőn torpantam meg és arra számítottam, próbál majd kioktatni. Nem éppen ilyen témában kellene egy versenytárssal beszélni, ha jól sejtem.
- Én... sajnálom. Ha... ha... megbántottalak vagy... - megköszörülte a torkát és nem igazán akaródzott neki folytatni - szóval bocsáss meg... - el akartam neki mondani, hogy ez az egész az én hülyeségem. Hogy az amúgy is tanácstalan és őrlődő Tomhoz rohanok, mikor tudom, hogy úgyis csak bűntudata lenne... hogy sajnálom, hogy egy önző picsa vagyok...
De csak megráztam a fejemet, hogy semmi baj... és kijöttem. Mint általában, menekültem a felelősség, a problémák elől. Hihetetlen vagyok..
A hotel folyosójára kitett bársonnyal bevont pad szélére ültem és a kezembe temettem az arcomat. Mi is történt...? Ittam egy rakat vodkát, mire Kimi közölte, hogy cuki rajongólány vagyok, mire érzékeny kis lelkem felháborodott és Tomhoz siettem, hogy vigasztaljon... aztán elcsesztem és... ó, elcsesztem.
Csak ültem ott a padon és vártam, hogy történjen valami. Akármi. A vodka miatt szédültem és előre éreztem, hogy sok mindent nagyon bánni fogok reggel...

Az ágyamban ébredtem. Rózsaszirmokkal volt teleszórva és india füstölő-illat lengte be a hálót. Hogy mi...? Meglepetten ültem fel és ujjaimat végigfuttattam a szirmok hűvös felületén. Ez meg mi a jó... ?
- Hát felébredtél. - kedves, várakozó és... mormogó hang. Úristen.
Meglepetésemben az államig rántottam a selyemtakarót és onnan pislogtam megszeppenve az ágy mellett üldögélő Kimire. Komoly arcot vágott és hófehér szmokingban volt. Fehér szmoking és Kimi Räikkönen... máris szürreális - Itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba - közölte saját magához képest hihetetlenül terjengősen. Még mindig csak pislogtam rá, így tehát megköszörülte a torkát és folytatta:
- Azt ne mondd, hogy te nem érzed... - jött közelebb és már feltérdelt az ágyra mellém. Szőke haja tisztelettudóan simult hátra, mellőzte az addig megszokott rakoncátlan kószálást.
- Mit? - cincogtam visszafolytott hangon, aztán gyors torokköszörülés után normálisan is elismételtem a kérdést, felnőtt nő módjára: - Mit?
- Ezt a szikrát... egy szenvedély csiholta lángot közöttük! - húzódott még előrébb és már majdnem összeért az arcunk. - Ez egy mély és őszinte vonzódás - fogta meg a kezemet komolyan - Nézd, írtam neked erről egy dalt is! - húzott elő hirtelen a háta mögül egy hárfát, majd megköszörülte a torkát és...
- Ó, Kimi - sóhajtottam fel.

- Nos, Kimivel nem szolgálhatok.
   Arra eszméltem, hogy a talaj inog alattam.
- Mi a...? - próbáltam felülni, de nem sikerült.
- Nyugi. - ismerős hang. Ismerős hang... de kié...? Nagyobbra nyitottam a szememet.
- Anthony... tényleg elaludtam a padon...? - csodálkoztam a világra és hiába tudtam volna sétálni, már inkább maradtam a karjaiban.
- Olyannyira tényleg, hogy egy McLarenes szerelő hívott fel. Azt mondta, hogy van egy alvó csaj a hotelben egy padon, aki feltűnően hasonlít a pilótánkra. Rögtön gondoltam, hogy tényleg te leszel az... pedig nem is ittál sokat, mi a baj? - tett le a lakosztályom előtt, majd kérdés nélkül nyúlt a farzsebembe, hogy kihúzza a kulcsot.
- Jaaa... csak Kimi meg Tom. - igazítottam a fülem mögé a hajamat, majd beléptem, mikor kinyitotta nekem az ajtót. Bejött, de csak megállt az ajtóban, karjait összefonta maga előtt.
- Mert mi történt? - kérdezte végül.
- Elmesélem, csak... - pakolgattam közben az éjjeliszekrényemen, de aztán felé fordultam: - nem ülsz le? - Ant tanácstalanul vont vállat.
- Igazából csak meg akartam nézni, hogy minden rendben van e veled és... - nem folytatta a mondatot.
- Aha. Mész még valahová? - könnyedén kérdeztem, de igazából el akartam neki mondani mindent és utáltam volna, ha otthagy. Elgondolkodva nézett rám, aztán lassan megrázta a fejét, sóhajtott egy aprót, majd leült az ágyam szélére. Miközben lemostam azt a kevéske sminket az arcomról, elmondtam neki, mi történt és hogyan. Aztán már pizsamában voltam és vártam, hogy reagáljon.
- Mi van? - nézett rám tanácstalanul. - Ja. Hát nem tudom. Erre nem tudok mit mondani. - tárta szét a karjait. - Tom gyökér, te meg hülye vagy, hogy hagyod, hogy az legyen. Kimi meg... hát kevés nő van, akit úgy látna, mint egy lehetséges társ, nem úgy, mint egy lány, akivel lehet pár jó éjszakája. De ő nem az a kihasználós-fajta, mint mondjuk én, csak egyszerűen ilyen.
- Persze, de most már tiszta gáz lesz az egész... hogy nézhetnék valaki szemébe, aki tudja, hogy odáig meg vissza vagyok tőle...? - mormoltam és közben a pizsamám szélét piszkálgattam. Anthony nem válaszolt és magához képest elég hallgatag volt.
- Lassan megyek, álmos vagyok. - ásított, demonstrálva, hogy tényleg álmos.
- Aludj itt. - vágtam rá. Végül is... már a harmadik alkalom lenne, nincs már ebben semmi fura. Ant felnevetett.
- Már megint...?
- Most tiszta szeretethiányos vagyok - bólogattam. A szemeit forgatta aztán lerúgta a cipőjét, hanyattvágta magát az ágyamon, majd kitárta a karjait:
- Akkor gyere. - nevetve feküdtem mellé és csak akkor éreztem, milyen súlyos is a szemhéjam... azt hittem még beszélgetni fogunk, de pillanatok alatt elaludtunk mindketten.


Felébredni trükkösebb volt. Anthonyn feküdtem, mellkasán a fejem, átölelték a karjaim és a lábaim furán felhúzva hevertek rajta.
- Ezt hogy sikerült? - emelkedtem fel ásítva, mert láttam, hogy már ő is ébredezik.
- Ja. Éjszaka ideraktad a fejed - mutatott a mellkasára - Én meg magamra húztam a lábaid. Sajnálom, de imádok úgy aludni, hogy egy lány lábai itt vannak rajtam. - szabadkozott vigyorogva. Felnevettem.
- Ez tiszta perverz. - kuncogtam.
- Ja, de az, hogy te az atyaúristennel is együtt akarsz aludni, az nem. - nézett rám sötéten.
- Jó, eddig nem voltak ilyen gondjaim, csak...
- Valld be, hogy túl szexi vagyok és kész. Nem lesz ebből semmi probléma - ajánlotta fel nagyvonalúan, de megráztam a fejemet.
- Nem ezt akartam mondani - kacsintottam - Hanem, hogy régen voltam otthon, anya pedig állandóan ölelget. És lehet ezért.
- De ma hazamész, nem? - vont vállat.
- Jaa... arra a hihetetlen hosszú egy napra - sóhajtottam fel. - És te...?
- Én nem, de addig már el is repülök Malajziába. Addig... nézegetem a várost vagy ilyesmi.
- Mineeek? - ültem fel döbbenten. - Gyere el hozzánk. - néztem rá magától értetődően. - Anya meg apa tuti még örülnének is. Úgyis Eizával mentem volna. - könyököltem fel. Láthatóan elgondolkodott az ajánlaton, de mielőtt válaszolt volna, új kérdést vetett fel:
- Hát Eizával meg Zackkel meg mi a helyzet?
- Ötletem sincs - válaszoltam, miközben kikászálódtam az ágyból és nekiálltam embert faragni magamból. - Eiza még mindig nyomja a 'semmit se jelent nekem' szöveget, de már egy hete lassan, hogy állandóan beszélnek. Ez nem tűnik túl durvának - ismertem el - de ha tudnád, hogy viselkedik Eiza Hercule óta a pasikkal, te is látnád, hogy ez meglepő. - fejtettem ki. Anthony nem tűnt annyira érdeklődőnek, hasra fordult, onnan követett a tekintetével, miközben a hajamat fésültem.
- Zack teljesen megőrül érte - közölte aztán félig a párnába morogva.
- Tényleg? - fordultam felé. Bólintott.
- Ne nézz így, én se értem, miért. - ejtett el természetesen egy rosszindulatú megjegyzést. - De beszéljünk Tomról! - ült fel már ő is.
- Mindent elmeséltem este. - mentegetőztem és gyorsan más téma után próbáltam nézni, de semmi értelmes nem jutott eszembe.
- Nem - ellenkezett és lehajolt a pólójáért. - Azt mesélted el, hogy mi történt. - javított ki - De az érdekelne, hogy most mi lesz? Ugyanúgy hagyod, hogy ugráltasson, ahogy ő akar?
- Ant, hagyd abba. Tudod, hogy máshogy látod a dolgokat... - ráztam meg a fejemet. - Tom nem rossz ember.
- Nem hát. Miért lenne rossz ember, aki a kisgyerekét és a feleségét hátrahagyja és egy ismerősével kavargat állandóan, aztán már mindkét nőnek ígérget mindenfélét...? Ó, bár ilyen jó ember lennék egyszer - tette a kezét a szívére színpadiasan - Tom Chilton: köszönjük! A társadalom erkölcsi romlása ellen csak te tudod felvenni a harcot - hülyült tovább, de mérgesen megdobtam az egyik cipőmmel.
- Komolyan, Ant, hagyd már abba! - csattantam fel.
- De Deron, hagyjátok már békén egymást! - fakadt ki magához képest abszolút meglepő agresszivitással.
- Ő menjen haza a családjához, te meg maradj a Kimi iránti rajongásnál inkább, az is sokkal jobb! - fejtette ki dühösen. Elállt a szavam.
- Akkor bazdmeg, Anthony! - vágtam vissza nem túl kreatívan - Ne cseszegess már az egész Kimi-dologgal, közölte, hogy csak a kis rajongója vagyok és értettem, oké?!
- Szóval továbbra is az a terv, hogy Tom Tisztalelkű Chiltonnal talizgatsz? - kérdezte keményen összehúzott szemekkel. Dacosan szegtem fel az állam:
- Nem lesz köztünk több, de továbbra is a haverom marad és ehhez hozzá tartozik, hogy összefutok vele párszor, igen. - csípőre tettem a kezemet és mérgesen meredtünk egymásra. Miért kér számon...? Nem vagyok büszke a tegnap estémre, de ez már így sikerült... minek ezen ennyit rugózni?
- Hát rendben. Nekem így is jó. A helyedben őt vinném a szüleimhez - mondta nyugodtabb hangon, de ez még rosszabb volt, mint a kiabálása. - "Hello, apa, hello, anya. Ő itt Tom, a srác, aki átbasz a palánkon. Tom, ők itt a rendes szüleim, akik rendes férfit képzeltek el mellém" - játszotta megint az agyát. - Tényleg, így csináld. Majd szólj a reakciókról - indult el az ajtó felé.
- Anthony!  - szóltam utána. Dühösen fordult vissza. - Ehhez semmi közöd és... és... - próbáltam hangzatosan kifejezni, mennnnnyire nincs hozzá köze, de semmi sem jutott az eszembe - és na! - kiáltottam a végére nem túl kreatívan.
- Deron, te egy naiv, önt... - kezdte megint felemelt hanggal, de akkor kivágódott az ajtó. Kaasia kitágult szemekkel jött hozzám.
- Miért nem veszed fel a telefonod?! - kiabálta. Én és Anthony egy pillanatra elástuk a csatabárdot és értetlenkedve néztünk rá.
- Miért kiabál ma velem mindenki? - tettem fel ehelyett egy költői kérdést.
- Én meg kérdezhetném azt, hogy miért kapott Walty szívrohamot?! Miért vitték kórházba?! Miért nem tudunk róla semmit?! - temette arcát a kezébe Kaasia és egy pillanat alatt elfelejtettem minden addigi problémámat...
Walter Bennington.
Szívroham.

FONTOS!!!

Sziasztok! Igen, hihetetlen, hogy ilyen lassan írok és mellé még csomó dolgom is van, sajnálom :/ Viszont a rész legkésőbb hét közepe felé fent lesz, ezt próbálom megígérni:) De addig is: örülnék, ha segítenétek egy kicsit és kitöltenétek egy kérdőívet a blogról:

www.kerdoivem.hu/kerdoiv/731612992/

Afféle közvélemény-kutatás, mert ha kapok visszajelzéseket, mindig gyorsabban és könnyebben megy az írás és nagyon érdekelne minden egyes ember válasza. (szó szerint mindenkié, név úgysem kell és öt perc az egész - légyszi :3)
Szóval nagyon-nagyon-nagyon jólesne ha ezt legalább egy páran kitöltenétek nekem gyorsba és kaphatnék egy egységet képet arról, hogy mit hogy érdemes alakítani:) Köszönöm szépen <3

Deron - 18. rész

Sziasztok! Itt is a következő :))) <3


Kilépni a dobogóra csodálatos érzés volt... a finn és olasz himnusz után Nico odahajolt Kimihez, súgott valamit neki, mire ő lustán bólogatott és közös megegyezés alapján hirtelen kaptak fel a vállukra. Akkor tényleg úgy éreztem, enyém a világ: itt vagyok az autósport királykategóriájában a dobogón és Kimi Räikkönen izmos, tetovált karjai kulcsolják át a jobb combomat (persze Niconak is örültem, de...)
Óvatosan tettek le és rögtön a pezsgősüvegek felé nyúltak. Kimi nagy hévvel kortyolt bele, de rögtön elfintorodott:
- Mindig elfelejtem, hogy itt nem pezsgő van - kommentálta inkább magának, de azért én is elvigyorodtam. Nekem az az édesített pezsgő-utánzat jobban esett, mint akármilyen luxuspezsgő. David Coulthard kérdezett, Kimi szokásához híven elmormogott pár sztenderd mondatot, hogy jó volt az autó stb, aztán David fülig érő szájjal gratulált nekem és életemben először nyilatkozhattam F1-es dobogón...
  A legvégén már elkezdtünk pakolni (értem ezalatt, hogy éljenzések közepette felkaptuk a trófeánkat) mikor David még visszatért Kimihez:
- Jó bulizást ma estére - viccelődött. Kimi bólintott.
- Abban jók vagyunk - vonta meg a vállát és felém fordult. Többen felnevettek, köztük én is. Megdicsőült tekintettel vonultam le a pódiumról...

...nem kellett sokat várnom az igazi pezsgőre: a hotelszobámba lépve Anthony, Walty, Kaasia és Eiza fogadott, hangosan kiabálva, tapsolva és énekelve. Nevetve léptem be, Eiza egy maroknyi konfettit dobott rám (valószínűsíthető, hogy ennek én jobban örültem, mint amennyire majd a takarító fog, akire a lakosztályomat bízzák) Walty pedig széles mozdulattal ölelt át.
- Jól van. Így kell ezt csinálni, Deron! - nagyon elérzékenyült, egyáltalán nem tűnt kiskapukat keresgélő, rámenős menedzsernek, csak jóságos nagybácsinak vagy ilyesmi. Kaasia hátradobta vörös haját és vigyorogva nézett rám. Eiza és Anthony csipkelődtek egy sort, de aztán barátnőm teátrálisan felsóhajtott és inkább felém fordult elmondani, mennyire örül a második helyemnek.
   A többiek már elmentek dolgukra, de Anthony még mindig a lakosztályomban lebzselt. Bent zuhanyoztam, míg ő kint ült a nappaliban és onnan kiabálta az okosságait:
- Pláne így milyen boldog lehetsz! - A hajamat samponoztam épp, de megálltam a mozdulat közepén és értetlenkedve ráncoltam a homlokomat. Így...? Hogyhogy így? - Tuuudod - nyújtotta el a szót, mintha kitalálta volna, mennyire összezavart - Így, hogy Kimi Räikkönen nyert. - a végén már nevetett, én pedig a zuhany alatt lemondó fejet vágtam és folytattam a hajmosást.
- Idióta vagy, Anthony. - szóltam ki.
- De most komolyan: örülsz annak, hogy nyert? - Nem akartam hazudni neki, ezért diplomatikus választ fogalmaztam meg:
- Ha én nyertem volna, annak jobban örülnék. - megköszörültem a torkom és elkezdtem lemosni a rózsaszín habot.
- Nem ezt kérdeztem - kiabált be és közben hallottam a hangján, hogy élvezi, ahogy cukkol.
- Én meg ezt válaszoltam. Ant, most komolyan, nem értem a kérdést. - bújtam ki.
- Nem csodálom. Nehéz lehet felfogni a kérdést, hogy örülsz e annak a ténynek, hogy Ki-mi Rä-i-kön-nen nyert. - direkt szótagolva és jó hangosan mondta a nevet. A fogamat csikorgattam, miközben kicsavartam a hajamból a vizet és a törölközőért nyúltam.
- Hát. Jobban, mintha mondjuk Mattheo vagy ezek nyertek volna. - feleltem és módfelett elégedett voltam magammal.
- Jaj, Deron, valld már be, hogy fan vagy. - sóhajtott színpadiasan.
- Micsoda? - nevettem fel, mikor már a hajam köré tekertem a törölközőt és a fürdőköntöst is megkötöttem a derekam körül.
- Fan. Fan. Fan. Egy igazi, vérbeli Kimi Räikkönen fan vagy. - énekelgette. A nappaliba lépve láttam meg, nekem háttal feküdt a kanapén és láthatóan iszonyatosan elégedett volt magával.
- Te hülye vagy. Nem vagyok fan. - szólaltam meg meglepetten mögötte. Megfordult és elvigyorodott.
- Dehogynem. Fan. Igazi, igazi, igazi fan. - ismételte.
- Na jó, teljesen elmentek nálad otthonról - legyintettem és inkább a bőröndöm elé térdeltem kivenni pár ruhadarabot.
- Abbahagytam.
- Nagyon helyes. - nevettem - inkább adj valami innivalót, szomjan halok - mutattam a minibár felé. Készségesen ült elé.
- És mit kérsz? - már épp nyitottam volna a számat, de megelőzött - Csak nem Fan-tát?
- Ez borzasztó szóvicc volt. Komolyan. Ezért le kellene, hogy csukjanak. - temettem a kezembe az arcomat, miután feljajdultam.
- Lecsukni? Még fan-tomképet is csinálnának rólam. - folytatta. Amúgy is. Szerintem fan-tasztikus volt.
- Anthony, elég. - figyelmeztettem.
- ...vagy ez csak fan-tazmagória? - gondolkodott el látványosan.
- Ant, állj le. De komolyan. - vágtam csípőre a kezemet, de nem is figyelt rám.
- Tudom, ki a kedvenced a régiek közül. Fan-gio. - adta meg a végső lökést és már elszakadt a húr.
- Igen, imádom Kimi Räikkönent, igen, neki szurkolok és igen, kibaszottul örülök, hogy ő nyert, de téged viszont utállak! - fakadtam ki egy szuszra hisztisen. Anthony kissé visszaereszkedett a kanapén, de a mosoly megmaradt az arcán. Aztán csak legyintett.
- Tudom. Csak azt akartam, hogy ismerd is el.
- Szörnyű vagy! - dohogtam - Miért akarsz kiborítani? Így is idegennek érzem még magam a környezetben, nemhogy azzal együtt, hogy az ellen versenyzek, akinek voltaképpen szurkolok. Te meg basztatsz is vele.
- Jólvan már... - lökött oldalba békülékenyen - Amúgy is, szerintem ez tök cuki. - jót akart, de csak rosszabbul éreztem magam.
- Oké. Anthony, vágom, hogy jóba vagytok, satöbbi, de ha lehet, ezt ne említsd Kiminek. Mármint, hogy ilyen elborult kislány értelmi szintjén vagyok rajongás-témában. - Anthony most először jött zavarba.
- Deron... - kezdte, aztán vagy hatszor kinyitotta-becsukta a száját - Tényleg... te... szóval azt hiszed, hogy Kimi...?
- Mi van? Beszélj már értelmesen. - rántottam ki egy fekete magasított derekú rövidnadrágot és egy bordó topot.
- Semmi. Úgysem mondanék neki semmit - rázta meg a fejét.
- Helyes. Akkor öltözz át, míg hajat szárítok, aztán mehetünk ünnepelni.

Vagy egy jó szórakozóhely van Bahreinben, vagy teljesen véletlen, de mindegyik csapat, aki kicsit is ünnepeli akart, ugyanoda ment: akik betévedtek, azt hihették, privát F1-es buli van.
- Ott a rajongód - mutattam Eizának Zacket, mikor feltűnt a srác, láthatóan keresve valakit. Eiza felsóhajtott, mintha nagyon idegesítené, de volt egy olyan sejtésem, hogy igazából örült neki, hogy felbukkant az ügyvéd-fejű, mindig makulátlan ingben mutatkozó Zack a színen. Lemondóan mentem arrébb, mikor láttam, hogy rögtön kiadós csókkal köszönnek egymásnak.
  Lewis majdnem mellettünk csinálta a bulit: épp egy mellette álló haverjának magyarázott, aki szinte szakadt már a röhögéstől a sztoriján. Én még nem nagyon csináltam semmit azon kívül, hogy két vodkát megittam és néha feltűnésmentesen a sarokba pislogtam, ahol Kimi, a futamgyőztes ült: szürke fullcapben, pólóban és olyan farmerben, ami alól kilógott a Calvin Klein alsója...
Hirtelen megráztam a fejem.
Atyaúristen, de szánalmas, hogy a boxerét stírölöm. A biztonság kedvéért újabb vodkát ittam, pont akkor tettem le a poharam, mikor Sebastian leült mellém. Kissé kóvályogva köszöntem meg neki, mikor gratulált és elmondta, mennyire ügyes voltam. Laposan pislogtam rá.
- Jól vagy? - kérdezte kedvesen. Bólintottam, aztán nosztalgikus hangnemre váltott és mesélt az eddigi bahreini versenyeiről, ahogy én is az én régi futamaimról. Sokat nevettünk, mikor apa viselkedését ecseteltem, ahogy tízéves korom körül versenyeztetett és arra biztatott, hogy verjem meg a fiúkat és ahogy behazudta, hogy a fogtündér létezik ugyan, de nem nő, hanem férfi (ezután volt egy kisebb veszekedésük anyával) már épp Seb mesélt egy tesójával való nézeteltérést, mikor valaki oldalba bökött.
- Arrébb vihetnéd a csinos kis fenekedet, hogy leüljek. - És bumm, Kimi Räikkönen. A fan-tasztikus, fan-ta, fan-tomkép, fan-tazmagória, fan, fan, fanságom tárgya. Seb mosolygott és valami belső sztorin kezdtek vitázni, hogy hogy is volt. Nem tudtam figyelni, mert Kiminek szinte át kellett rajtam hajolni, hogy tudjon kommunikálni a barátjával. Addig a szőke tincseket néztem, amik kibújtak a sapka alól... a szempilláit, a tetoválásokat a karján... beszívtam az illatát. Nagyot nyeltem.
- ...és Deron apukájánál tartunk épp - mutatott rám Seb.
- Peter Stenson - mormolta Kimi - nagyon bírtam, mikor még versenyzett. - Hu. Kimi Räikkönen bírta apát.
- Ő is bír téged - vágtam rá. Megint gondolkodni kellett volna, mielőtt beszélek. A vodka megoldotta a nyelvemet. Halványan elmosolyodott, Sebastian pedig motyogott valamit, majd elment.
- Akkor tényleg elég jó lehetek - vont vállat majd húzóra kiitta a pohara tartalmát. - Ez tökjó, majd kóstold meg - kocogtatta meg az üres pohara oldalát.
- Persze, hogy a másik karomat is össze tudd préselni a végén - vigyorodtam el. Vérszegény poén volt, de legalább nem csak oltári hülyeség végre.
- Legközelebb ígérem, hogy eljutok az ágyig és nem kell reggel bennem elbuknod. - pillantott rám a zöldes szemeivel. Kimi most ígérte meg, hogy legközelebb már mellettem fekszik majd.
- Vajon mikor lesz az a legközelebb? - Ne. Ne. Ne. Hangosan gondolkodtam. Kimi felnevetett.
- Ha sokat kóstolgatjuk ezt az izét - bökött a poharára - Akkor gyanús, hogy ma. - és a rekedtes nevetésétől nagyokat kellett nyelnem.
- Hello, bajnok - pattant elé egy hosszú, barna hajú lány. Napbarnított bőr, mindent megmutató felső, sok smink és mégis... basszus, tényleg jól nézett ki.
- Hali - kissé érdeklődve dőlt hátra a székben.
- Meg kell hagyni, szép verseny volt - jött közelebb és úgy éreztem, szívesen kipróbálnám, illik e az öklöm az arcába.
- Kedves tőled - hajtotta félre a fejét Kimi és érdeklődve várta a folytatást. 
- Kedves lány vagyok - vont vállat a csaj és igazi picsás "cuki vagyok" vállrándítással toldotta meg a mondatot. Megdöbbenve néztem rá. Hogy tudnak ilyen mélyre süllyedni a nők?
Kimi felhorkant, de elvigyorodott.
- Mennyire kedves? - könyökölt fel.
- Nagyon. Be is tudom bizonyítani - jött még közelebb és olyan hangon suttogta, hogy akármilyen Playboy-nyuszi megirigyelte volna.
- Remek! - szólaltam meg - Akkor hozz nekem egy sört, légyszi. - nem akartam beleszólni, de már nem állhattam tovább. Mindketten engem néztek: Kiminek mintha tetszett volna a helyzet, a lány pedig próbálta viccnek felfogni és pár másodperces műnevetés után felelt:
- Ne haragudj, de nem tudom ki vagy.
- Ne haragudj, de az előbb azt mondtad, láttad a futamot. Én voltam a dobogón, tudod... nehéz összekeverni mással a mezőnyből, mert csak én vagyok nő - meggyőzően bólogattam közben.
- Jaa... tényleg. Lehet mégis összekevertelek a pasikkal, tudod, néhány szögből elég férfias az arcod. És az alakod sem éppen nőies - jelentette ki sajnálkozva.
- Ó. Nos, jó ezt tudni. Nem tudom, kinek a véleményére adjak inkább. A tiedre, vagy Kimiére, aki ezt nem éppen így gondolja. - vágtam vissza már-már Andy-stílusban. A reakciómba már beleszólt az a vodka, amit elfogyasztottam. Kimi aprót sóhajtott és láthatóan gondolkodott, hogy is jöhetne ki jól a szituból.
- Ha megnéznéd közelebbről, hogy én mennyire vagyok csinos... megtalálsz. - simította végig hirtelen Kimi mellkasát, majd hátat fordított és elment. Hopp, még visszafordult egy csábos kacsintásra. Szuper. Akkor láttam, hogy mialatt végigtaperolta a mellkasát, az ingének a zsebébe csúsztatott egy hotelszoba-kulcsot. Kimi kihalászta és az asztalra tette.
- Ezzel meg mit fogsz csinálni? - Na igen. Megint hangosan gondolkodtam.
- Itthagyom. - válaszolta, mintha magától értetődő lenne, majd fáradtan dörzsölte meg az arcát. - Miért, mit kellene csinálnom vele? - kérdezte és a szemében némi pajkos fény csillant.
- Ja. Hát... semmit. Itthagyni. Nyilván. Hogyne - bizonygattam rögtön.
- Nem jönnek be az ilyen kikent picsák - magyarázta. Na persze és akkor Jenni? Meg az utána következő kirakat-ribi? Hálát adtam mindennek, hogy most kivételesen nem hangosan osztottam meg a véleményemet vele.
- Te bejössz nekik - válaszoltam, ugyanis vagy hat barnahajúhoz hasonló kis ribi méregette még réveteg tekintettel, álmodozva kavarva a koktéljukat.
- Majd megnézem a felhozatalt. - mondta olyan unottan és nemtörődöm-módon, hogy nyilvánvaló volt, hogy két másodperc alatt fel tudja szedni akármelyik nőt. - Aztán meglátom, eltöröm e a kezüket, vagy nem - nézett fel vigyorogva.
- Én szívesen eltöröm a kezüket, ha ezen múlik - harmadjára is beszélt belőlem a vodka. Nevetett. Kimi Räikkönen nevetett.
- Aranyos tőled, hogy így... odavagy értem. - veregette meg a vállamat váratlanul. Összerándultam. Hát persze... ezt próbálta mondani délután Anthony. Hogy azt hiszem-e, hogy Kimi nem veszi észre, hogy folyamatosan bámulom és követem, akár egy kölyökkutya (a nyálamat is pont úgy csorgatom) Nem azért volt rossz, mert annyira naiv lettem volna, hogy azt hiszem, van nála esélye egy magamfajta lánynak... egyszerűen kis tininek éreztem magam, mert Kimi úgy viszonyult hozzám. A tipikus "jaj szegény lány megőrül értem" fejjel nézett rám. Felálltam és elhadartam, hogy mennem kell és még utoljára a vodka szólalt meg helyettem, mikor Tom ajtaját szinte betörtem:
- Tom, szükségem van rád!


                 

Deron - 17. rész

Sziasztok :) Kicsit hosszabb rész, végre :) Olvassátok, véleményezzétek :) JÖVŐ HÉTEN FUTAM :))) <3


Jaj, ne. Tom... a lehető legjobbkor. Már elindultam az ajtó felé, de elkövettem azt a hatalmas baklövést, hogy reflexből még visszafordultam: mindhárman dü
hösen bámultak rám, összefont karokkal, mintha összebeszéltek volna. Kaasia adta a szokásos "szigorú sajtós" effektet, Anthony olyan durcásan meredt előre, akár egy kisgyerek és Walty... nos, ő kitekerte a nyakamat gondolatban... (erre a majd kitekerendő nyakamat merném tenni)
- Öhm, én csak... kimegyek és megmondom neki, hogy most nem alkalmas... - hebegtem zavartan. Anthony és Kaasia ugyanúgy bámultak, mint eddig, Walty halántékán azonban vészjóslóan kidagadt egy ér és fél tized másodperces "úgy-nézek-rád-mintha-most-öltél-volna-meg-egy-embert" cselekvés után rám förmedt:
- Ha most kimész hozzá, én...! - lázasan pörgött az agya, de vélhetően semmi jó nem jutott eszébe... - én nem neked fogok szurkolni holnap! - vágta ki aztán magát, mire Anthony és Kaasia végre elfordították rólam a tekintetüket és kérdőn néztek Walterre, akárcsak én. Ez lenne a legnagyobb fenyegetés...?
- Hűha. - próbáltam megijedni - Walter Bennington nem nekem fog szurkolni. Akármit, Walty, csak ezt ne, kérlek! - emeltem az arcom elé a kezemet színpadiasan.
- Jó... majd, kitalálok egy jobbat, ne nézzetek így - szabadkozott és kifinomult úriember módjára igazította meg a nyakkendőjét, majd rám nézett és újra pitbull-arcot vett fel.
- Szerintem Sebastiannak szurkolj - vontam vállat és kiléptem az ajtón. Tom elgondolkodva állt ott, szórakozottan hajlítgatva napszemüvegének a szárát. Az ajtó hangjára kapta fel a fejét:
- Ronnie! - kiáltott fel vidáman, majd se szó-se beszéd felkapott a karjaiba és megpörgetett. - Ez igen, nagyon ügyes volt. Tényleg, büszke vagyok rád. - vigyorgott. Nem csak az lehet büszke rám, aki a pasim? Bár nem, mert apa is lehet rám büszke. Sőt, egy barátnő is. De egy barát-barát is...? Vagy csak túlgondolom? Lemondóan ráztam meg a fejemet és elmosolyodtam.
- Köszönöm, Tom - tűrtem a hajamat a fülem mögé.
- Holnap pedig elkápráztatsz mindenkit, mikor magad mögött tartod a nagyokat, mi? - lökött oldalba finoman a könyökével. Felnevettem, miközben elindultunk egymás mellett, kifelé a Home-ból.
  Max a boxutca vége felé nyilatkozgatott éppen és bár láthatóan megnézett minket magának, mikor elsétáltunk előtte, egy arcizmával sem jelezte, hogy ezzel akármilyen problémája lenne.
Tom egészen a lakosztály ajtajáig jött velem, de ott szinte az orra előtt csaptam be az ajtót, mert éreztem a sértett büszkeséget, hogy hezitál, mégis megcsókol, aztán úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Persze nem igazán lehet bosszúnak nevezni, hogy nem hívtam be a szobámba, "csak" az odáig vezető úton civakodunk, beszélgetünk és röhögünk, de... jobb, mint a semmi.
   Felhívtam anyát, aki természetesen teljesen el volt ájulva és lelkendezve mesélte, milyen ünneplést csaptak apával, de lehűtöttem a lelkesedését, hogy amíg ezt a jó helyezést nem tudom pontra váltani, ne bontsanak pezsgőt.
  Eiza mihelyst megérkezett, szinte adta is rám a sportmelltartót, nadrágot és futócipőt és tuszkolt lefelé. Őszintén szólva meghalni is nagyobb kedvem volt, mint futni, de a közelgő futam teljesen felspannolt és kivételesen meg tudta hozni a kedvem még ehhez is.
- Oké, elég. Megállhatsz - torpant meg Eiza egy jó óra múlva, mikor már rövid sprinteken, némi erősítésen és egy hosszabb távú futáson is túl voltunk. Kifáradva támaszkodtam meg a térdeimen.
- Fuhh. Ez nem volt semmi - töröltem meg a homlokomat. Eiza elmosolyodott és közben jelezte az ujjaival, hogy nyújtsam meg a vádlim. Engedelmeskedtem, de közben elkezte fúrni az oldalamat a kíváncsiság:
- Eiza... mi van Zackkel? - tértem egyből a lényegre. Kiseperte a babahajat, ami kitikkadt arcába hullott és egész sokára választott:
- Ugyan, Deron, mi lenne? Egy a sok közül, semmi extra. - vont vállat kegyetlenül, mint egy igazi femme fatale.
- De még mindig Hercule miatt vagy így...? - említettem a volt vőlegényét. Eiza összeszorította a száját, de látszólag hidegen hagyta a kérdés... ennek ellenére elég régóta ismertem már ahhoz, hogy tudjam, még mindig rosszul érinti volt barátja említése.
- Hercule...? - kérdezte Eiza álmodozva és láttam rajta, hogy most eszébe jut...


Eiza sohasem sírt előttem addig... illetve volt egy időszak, mikor a keresztapukája meghalt, akkor néha sirdogált, mikor azt hitte nem figyelek vagy nem hallom. De aznap este már az ajtón is hangosan zokogva tört be. Ez még akkor volt, mielőtt összeköltöztünk volna, addig ugyanis egy aranyos kis kertesházat béreltek Hercule-lel. Én éppen Tommal chatelgettem egy nagy tálnyi fenyőmagos saláta és egy szörnyű TLC-s reality társaságában. Ijedten rándultam össze a bejárati ajtó csattanására, még az addig ölemben fetrengő Kettő (a cicám) is mérgesen fújtatott és zavartan ugrott le az ágyról. Olyan sietve pattantam fel, hogy a saláta kiborult, de szinte észre sem vettem, csak futottam a zaklatott sírás felé.
- Eiza! - kiáltottam döbbenten, mikor megpillantottam. Izmos lábait közszemlére tette a sötétlila ruhában, szőke haja gondos kontyba volt fűzve és remekül nézett ki... leszámítva az arcát, amely már teljesen csatakos volt a könnytől és a lefolyt sminktől. - Mi történt? Jól vagy?! - csak erre tudtam gondolni. Hogy ő vagy valaki megsérült... kirabolták vagy ilyesmi.
- Nemmm - sírta - Hercule! Hercule! - ismételgette egyfolytában.
- Úristen. Mi történt Hercule-lel? Történt vele valami? - Igen, be kell vallanom, én alapvetően bírtam Hercule-t és teljesen bepánikoltam, hogy vele történt valami tragédia, mert a barátnőmből akkor még nem igazán tudtam semmit kihúzni.
Percekkel később válaszolt:
- Szakított velem! - mondta akkora szívfájdalommal a hangjában, hogy még én is úgy éreztem, hogy megszakad a szívem. Egyúttal azt hittem, rosszul hallok.
- Mi? Eiza, nem... valamit félreértettél. Vagy egy kis vita, de biztos nem gondolta komolyan. - mert esélytelennek tűnt, hogy Hercule dobja Eizát. Olyan tökéletesnek tűnt a kapcsolatuk, hogy az irigylésre méltó volt. Az igazi kertvárosi álom: a személyi edző csinos lány és az Angliában játszó helyes francia focista kapcsolata... erre ez történik.
Eizát nagy nehezen bevittem a szobába és elértem, hogy vegye fel az egyik pizsamámat és mossa meg az arcát, hátha jobban lesz tőle. Nagy sokára kezdett bele abba, hogy mi is történt valójában: Hercule már pár napja furán viselkedett, végül kibökte, hogy menjenek el ma vacsorázni... aminek Eiza örült, egészen addig, amíg Hercule nem bökte ki a vacsora valódi okát: az eljegyzés ellenére teljesen belezúgott az új menedzserébe és sajnálja, de Eizával így nincs jövője a kapcsolatuknak. Eiza már akkor elkezdett sírni és ezt nem hagyta abba az idáig vezető harminc perces séta alatt sem, mert zaklatott lelkiállapotában valamiért eszébe sem jutott taxit hívni.
     Akkor kezdődött, hogy Eiza egy férfit sem vett komolyan és nagyon komolyan próbálta még előlem is titkolni, de minden új hírt megnézett Hercule-lel kapcsolatban, aki alig két hónap után már feleségül is vette új barátnőjét Vegasba és körülbelül kétnaponta új képet töltöttek fel Instagramra, amiket Eiza folyamatosan figyelemmel követett és szenvedett, de egyik férfi karjaiból a másikéba sodródott közben.

- ...nem, nem Hercule miatt, egyszerűen nem az esetem - hazudta Eiza, majd hirtelen sietősnek érezte a dolgát és ott hagyott... elgondolkodva néztem utána.
   Egy rövid és fájdalmasan egészséges vacsora után máris ágyba bújtam és próbáltam Eiza szívügyei helyett a másnapi futamra koncentrálni...


Reggel Anthony ébresztett minket: arra ébredtem, hogy kirántja a sötétítőket a szobámban.
- Mi a jó eget csinálsz? - kérdeztem felháborodottan és rekedten.
- Felébresztelek - fordult felém - Remélem nem vagy fáradt. Chilton mikor ment el? - kérdezte és nem zavartatva magát az ágyam szélére ült.
- Még kora délután. Mi bajod? - dörzsöltem a szememet nyűgösen.
- Semmi. Csak siess és mehetünk is a pályára. Utoljára átbeszéljük a taktikát: melegebb lesz, mint gondoltuk... úgy másfél fokkal. Na, siess már! - türelmetlenkedett.
- Remek, akkor kitakarodnál, hogy felöltözzek, ha már ilyen fontos hajnalban kint állni és várni a semmit? - ripakodtam rá. Felnevetett és védekezően felemelve a karjait, kiment.
  Félálomban mentem ki mosakodni és ugyanilyen aktivitással rángattam fel magamra a Lotusos atlétámat a rövidnadrággal.
Csak akkor tértem kissé magamhoz, mikor Anthony megitatott velem egy kávét és Eizával együtt elkezdtek teljesen belelkesíteni.
 Így aztán még az ebédemet is csak sietve fogyasztottam el és rohantam is vissza a srácokhoz minden részletet újra átbeszélni. Anthonyval gyakorlatilag beköltöztünk a csöppnyi öltözőmbe és szinte kanyarokra lebontva átbeszéltünk minden egyes dolgot. Mikor már ideje volt beöltözni, úgy éreztem, szétvet az adrenalin.Úgy éreztem, most tökéletesen kell mennem... és az autóban is jobban megbíztam, mint a legutóbbi hétvégén. Hatalmas reményekkel vettem kezembe a bukósisakomat és Anthony is izgatottan sietett a segítségemre: szokásához híven befűzte a szíjat és az állam alatt be is kapcsolta a bukót, majd a plexit felhajtotta a szemem felől.
- Minden rendben lesz. Megígérem. - suttogta a szemeimbe nézve. - Nagyon ügyesen, kislány - sóhajtott és hirtelen szorosan átölelt. Már némi félelmet is kezdtem érezni: nagy nyomást éreztem a vállamon és meg akartam mutatni mindenkinek, hogy mire is vagyok képes.
- Tudom. - mormoltam a bukósisak alól és lehunytam a szememet, miközben Anthony nőcsábász illatát szívtam magamba. Féloldalas vigyort villantott és a nyakában lévő fejhallgatót a fejére tette.
- Akkor nyomassuk, bébi! - kacsintott és besegített az autóba. Önkéntelenül is hátrafordultam: Kimi épp kezdte felvenni az overallját, aminek az ujjai eddig hanyagul meg voltak kötve a derekán. Az alsóruházata ingerlően feszült a felsőtestére és azon kaptam magam, hogy a szám szélébe harapok. Istennek hála, hogy rajtam van a bukósisak és ezt nem látta senki! Elvette a mérnökétől a bukósisakot és valamire bólogatva magára vette a maszkját. Reflexszerűen sóhajtottam, mikor Kimi hirtelen rám nézett: láthatóan észlelte, hogy bámulom már percek óta. Kissé felemelte a jobb kezét intésre, mire zavartan előre kaptam a fejemet. Nos, újra hülyét csináltam magamból. Legszívesebben lefejeltem volna a kormányt vagy kerestem volna egy vödröt amivel elhordhatom magam... éreztem, hogy elvörösödtem, de a bukósisak miatt ezt még mindig el tudtam titkolni (nem ártana a nap minden egyes percében hordani ezt a bukót mellesleg) Pár perc múlva mindenki otthagyott minket és elindult a felvezető kör. A visszapillantóban láttam Kimit, ahogy a gumijait melegíti. Követtem a példáját, aztán kényszerítettem az agyamat, hogy ahelyett, hogy Kimi Räikkönenért rajong, álljon át verseny üzemmódba: azaz, hogy mindenki ellenfél és minél többet magam mögé kell utasítani közülük. Mikor a piros lámpák egymás után gyulladtak fel, az ujjaim ráfeszültek a kormányra és a vér szinte dübörgött az ereimbe: pontosan időzíts, ne aludj be, de ki se ugorj, Deron... pont elkaptam a rajtot és rögtön rátapostam a gázra, ahogy csak tudtam...
Ennek ellenére Kimi mellém került, ami sajnos nem meglepő, mert sokkal jobb a Ferrari tempója, mint a miénk, de akkor is...! Nagyon igyekeztem fölé kerekedni, de könnyedén maga mögé tolt. Jó pár körön át csak üldözni próbáltam... akkor szólt Anthony, hogy már három másodpercre leszakadtunk a mögöttünk lévőktől. Azt a mindenit! Elől egy hármasfogat és Deron Pilewicz benne van...! Még inkább a gázra léptem és törtettem előre rázóköveken/mindenen keresztül, de Anthony 1-2 ilyen kör után szívrohamközeli állapotban szólt, hogy ezt a magatartást azonnal hagyjam otthon és inkább maradjak a biztonsági játéknál. Próbáltunk egyel kevesebb kerékcserét kihúzni, de a vártnál nagyobb hőség miatt ez hamar esélytelenné vált. Már kezdtem tizenöt körrel a vége előtt kicsit előre örülni életem első dobogós helyének, amikor...
- Deron, vigyázz! - kiáltotta hirtelen Anthony és a szívbaj jött rám. Első pillanatban satuféket akartam nyomni, de akkor láttam, mi is történt: Fernando megpördült a betonon és nekiment a szalagkorlátnak, aztán vissza a pályára. Éppenhogy el tudtam kerülni, hogy teljesen belemenjek. A szívem hangosan dobogott és sokáig meg sem bírtam szólalni. Persze, történtek már velem balesetek, de fél centire voltam attól, hogy megint szarrá menjen az egész...
- Hogy van Fernando? - kérdeztem kissé remegő hangon egy körrel később, már a Safety mögül.
- A saját lábán szállt ki a kocsiból, minden oké. A versenyeddel törődj - tette hozzá Ant kissé paprikás hangulatban, de teljesen megértettem: az idegeim pattanásig feszültek és visszaszámolták a köröket... már csak egy kör... atyaúristen, csak egy kör, ne történjen semmi... és megláttam a célegyenest. Kimi fellendítette az öklét és én is odaértem... kockás zászló... a tömegek állva ujjongása... lengyel zászlók lebbenése... az üvöltés a rádióban... a kezem remegése...
Minden emlékezetes maradt.
Már alig emlékszem, hogy kormányoztam be az autót a második helyre... az rémlik, hogy csak lehajtottam a fejem, a kormánynak támasztottam és könnybe lábadt a szemem. Ezt akartam egész életemben... Egyszer itt lenni a kocsimmal... a dobogón... ráadásul második helyen...! Eszméletlen.
Valaki mellém lépett és elismerően tette kezeit a vállamra. Megszorítottam a karját és biztos voltam benne, hogy Anthony az... ezért lepődtem meg nagyon, hogy a vigyorgó Lotusos csapatpólós srác helyett az overallos-bukósisasos, futamgyőztes Kimi Räikkönen arcába néztem. Gyorsan próbáltam elnyelni a könnyeimet és kikapcsoltam a bukósisakomat a HANSommal együtt, majd a csapat felé botorkáltam. Anthony tépte le a fejemről a maszkot és azonmód átpattant a kordonon, hogy a nyakába vegyen és úgy ünnepeltessen. Pár biztonságis fenyegetően elindult felénk, hogy visszatessékeljék, de mikor látták, hogy ezzel aztán az égadtavilágon semmi komoly szándékunk nincs, inkább annyiban hagyták a dolgot.
- Miss Pilewicz, a díjátadó lassan kezdetét veszi - érintette meg a lábamat finoman egy rendező. Engedelmesen lehuppantam Anthony nyakából és hatalmas puszit nyomtam az arcára búcsúzóul (szinte észre sem vette - továbbra is önkívületben kiabált a csapatnak, hogy "igen, megcsinálta")
   Bent Kimi éppen ásványvizet ivott és az arcát törölgette egy törölközővel, Nico pedig vigyorogva beszélt a sapkás-fickóval.
- Hopp, egy futamgyőztes. - böktem oldalba a finnt, mire halványan elmosolyodott és válaszképp a kezembe nyomott egy üveg jéghideg vizet.
- A rajtnál elég ügyes voltál, el kell ismerni - vont vállat - Jobb voltál, mint egy csomó férfi.
- Ó, Mr Räikkönen, ez eléggé diszkrimináló volt. - játszottam a sértődöttet.
- A világért sem. Jobban szeretem, mikor nők hajszolnak, mint mikor férfiak - sokat sejtető pimasz vigyorral fordult el, én meg csak bámultam utána... és próbáltam kitalálni, hogy mire is célzott az imént...