A meglehetősen gázra sikerült beszélgetés után persze ott kerültem Kimit, ahol csak tudtam. Anthonyval bújtuk a pálya alaprajzát és igyekeztem magam mögött hagyni minden mást.
Walty állapota
először stabilizálódott, aztán rohamosan javult, ahogy ő fogalmazott „azért,
mert még egy futamot bizisten nem hagyok ki”. Andy pár nap alatt kikészítette
idegileg a hotel dolgozóinak nagy részét, Eiza tovább szenvedett azzal, hogy
próbálta elhitetni magának, hogy Zack nem az ő esete. Kaasia talált egy helyes
Ferraris mérnököt és hirtelen gyanúsan megnőtt az érdeklődése a csapat iránt. Az életem ment tovább a normális kerékvágásban...
Eiza:
- Zack az. – tátogta Kaasia, mielőtt átadta a telefont a
kezembe. Nagy levegőt vettem, aztán megszólaltam:
- Nahát. Szia. – próbáltam úgy mondani, hogy tudja, hogy
engem fikarcnyit sem hat meg, hogy felhívott.
- Eiza. – kedélyes volt a hangja és lelki szemeim előtt
láttam, ahogy vidáman bólint. – Mit csinálsz ma este? – Rögtön a lényegre tér.
Ezt egy kicsit… talán csak nagyon kicsit… de szeretem benne.
- Ma este… hát, nem hiszem, hogy ráérek. – húztam el a
szavakat és közben játszottam a határozott és független nőt, akit annyian
akarnak megszerezni, hogy teljesen tele randikkal a naptárja.
- Áh. – éreztem a csalódott lemondást a hangjában.
Összeszorítottam a számat és lehunytam a szememet. Kaasia kutató tekintetét
éreztem közben magamon. Megfordultam és biztatónak szánt mosolyt küldtem felé,
de felvonta a szemöldökét, jelezve, hogy ezzel nem sikerült
megtévesztenem. – És… holnap? – megint a
lényeg. Ez egyre kínosabb lesz.
- Nos, Zack… nem tudom. – köszörültem meg a torkomat
zavartan. - Nem tudom - ismételtem, de éreztem, hogy közben a határozott nő imázs cukorként pereg le rólam. Zack mélyet sóhajtott. A szám hamarabb kimondta a szavakat, mint ahogy én azt szerettem volna: - Bár lehet mégis. Majd hívlak. - Rosszabb vagyok, mint egy tinilány. Elég a kisportolt teste és máris képtelen vagyok józanul gondolkodni...
persze hozzátartozik az igazsághoz, hogy nemcsak a sportos testalkata, de úriember-mivolta is eléggé... khm... imponáló volt. Mint Hercule az elején...
- Te jó ég, megvetted az egész virágboltot! - nevettem fel, mikor megpillantottam a kétszáz szál rózsát, amik hatalmas, rendezett tömbbe voltak rendezve a nappali közepén. Akkor értem haza a futásból és nem számítottam rá, hogy már itthon lesz.
- Megérdemled - dőlt mosolyogva hibátlan öltönyével az ajtófélfának. Sötétbarna haja tökéletesen állt, fekete szemei vidáman csillogtak.
- Ugyan már. Csak azért, mert huszonhárom lettem, még nem... - szabadkoztam, de akkor hirtelen térdre ereszkedett. Mintha zuhantam volna két emeltet. Úristen, most...? Most ő...?
- Nem, tényleg nem csak azért. - vigyorgott. - Eiza Houston, megtennéd, hogy hozzám jössz feleségül? - olyan szelíden kérdezte, mintha nem lenne biztos benne, hogy igent mondok. Akkor jutott eszembe, hogy nem egy csinos koktélruha van rajtam, hanem egy világoskék sportmelltartó rózsaszín tréningnadrággal, én pedig ki vagyok pirulva és le vagyok izzadva... de hirtelen mindez nem számított. Olyan nagyon boldog voltam...!
Aztán mikor elmondta, hogy szerelmes a menedzserébe... azt hittem, megölöm. Nem voltam a tipikus megcsalt nő: nem rendeztem jelentet, nem kurváztam le az új nőjét, nem dobáltam ki a cuccait. Csak depressziós lettem és soha többet nem akartam látni... de nem voltam képes nem szeretni.
Szóval eszem ágában sem volt megint ebbe a hibába esni.
- Ja. Majd hívlak - ismételtem az emlékek hatására kissé hűvösebben és szívtelenül rányomtam a telefont. Kaasia csípőre tette a kezét.
- Ez meg mi volt?- vonta fel a szemöldökét.
- Hát... semmi extra, normális srác, de... ennyi.
- Ennyi - ismételte olyan cinikusan, hogy szinte fizikai fájdalmat éreztem. - Azért nyaljátok-faljátok egymást hetek óta minden egyes hétvégén...? Azért hívogat állandóan? Eiza, ez nevetséges.Volt egy köcsög expasid. Na és? Rengeteg ilyen eset van. Hány olyan nő van szerte a világon, akinek kiderült, hogy a férje hírhedt sorozatgyilkos...? Vagy akik megtudták, hogy vagy tíz éve csalja őket hatvanöt lánnyal vagy mittudomén. Nem akarok érzéketlennek tűnni, de egész olcsón megúsztad. Legalábbis nem éri meg még mindig magadat büntetni... sőt, mostmár ezt a szegény Zacket is azzal, hogy megtiltod magadnak, hogy boldog legyél más mellett. Ez egész egyszerűen nem logikus. - Mélyet sóhajtottam. Elegem volt a témából.
- Tudod mit, Kaasia? Igazad van - választottam a könnyebb utat és enyhe mosollyal jeleztem, hogy lapozhatunk. A szemeit forgatta.
- Tehát "menjünk csak tovább, nem érdekel mit mondasz" - fordította le hangosan. Nagy levegőt vett, valószínűleg azért, hogy tovább ragozza a mondandóját, de hálistennek szinte betört az ajtó: Andy megjött.
- Az a Hamilton-gyerek nem rossz! Esküszöm, nem rossz! - ismételgette köszönés helyett - Lent úszik a lelkem, de hát van egy felsőteste, meg kell hagyni...
- Van egy menyasszonya. Vagy már feleségül is vette...? - gondolkodott Kaasia hangosan.
- Kit érdekel? - horkant fel Andy - Gondolom jobb vagyok valami flancos fehér spinénél. - hátradobta hosszú, fekete haját és körülnézett: - Hol van a kedvenc hófehérkém? Meg akarom kérdezni, tudja e a csokifiú telefonszámát.
- Szabadedzés van, Andy. - feleltem én.
- Ó, állandóan ezek a kis köcsög versenyek - fújtatott mérgesen. Nem kezdtem el magyarázni neki, hogy a szabadedzést barokkos túlzással sem lehetne versenynek nevezni, csak elvigyorodtam.
- Na jó, ti beszélgessetek arról, hogy szerezze meg Andy Hamiltont Nicole-tól... én addig megyek, lassan vége az edzésnek és csak pár papírért jöttem vissza. - magyaráztam, felkaptam a halványsárga pulcsimat és választ sem várva hagytam ott őket.
Épp láttam, ahogy Anthony leveszi a fejéről a fejhallgatót, gondolom pont az edzés végére érkeztem. Széles, szívtiprós vigyort villantott egy vihogó kis büféslányra, majd beletúrt a hajába. A szemeimet forgattam. Azért attól még, hogy jól néz ki, nem jön be mindenkinek.
- Heloka. Tannie vagyok. - pördült hozzá a lány csicseregve. Na jó. A tizennyolc éves korosztály környékén talán mégis mindenkinek bejön. Ahogy elhaladtam mellettük, még hallottam, amint Anthony belekezd a körülbelül ötfajta csajozós szövegének egyikébe, a lány meg indokolatlanul sokáig és hangosan nevet a poénjain. Gondoltam, viszek egy behűtött ásványvizet és azzal várom majd Deront az öltözőjében, de mikor beléptem...
- Zavarok? - kérdeztem döbbenten. A szőke lány hirtelen pattant fel, eddig az íróasztal fiókjait huzigálta ki. Kifújta a szemébe lógó hajtincset. Sötétszürke rövidnadrágjába törölte a kezét és nagyon ideges volt.
- Hogy...? - látszott rajta, hogy azért kérdez vissza, hogy időt nyerjen.
- Öhm... kihez van szerencsém? - próbáltam új megközelítésből rájönni, mi is folyik itt.
- Marcia. Marcia vagyok. - mondta gyorsan - De már... mindegy. - igazította a füle mögé a haját.
- És segíthetek...? - enyhe célzás volt arra vonatkozóan, hogy nem értem, mi keresnivalója a pilótám magánöltözőjében és hogy hogyan is jutott be.
- Jaj. Nem. Nem, köszönöm. Majd beszélek Doraval. - terelt zavartan és kisietett. Elgondolkodva fordultam utána.
- Deronnak hívják - dünnyögtem magamnak.
Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Általában a rajongók és a túlbuzgó programszervezők szívesen mászkálnak olyan helyekre, amik nem éppen neki vannak kitalálva. Túl sokat amúgy sem agyalhattam rajta, mert Deron energiabombaként jött vissza a pályáról. Anthony levette a sisakot róla, de a maszkot már ő tépte le a saját fejéről és azon nyomban elkezdte levenni magáról az overallt.
- Eiza! - kiáltott oda - Mondd, hogy az a víz a kezedben az enyém! A kocsiban már teljesen felmelegedett, undorító volt. - Mosolyogva bólintottam és odadobtam neki az Eviant, amit hálásan kortyolgatott már két másodperc múlva. Vettem a levegőt, hogy megkérdezzem, ismer e valamilyen Marciát, de hirtelen megjelent valaki mögötte. Hunyorogtam, pont a nap volt a háta mögött, nem láttam, ki is az.
- Hé, Pilewicz, feltartottál! - mordult rá. Köpni-nyelni nem tudtam, de álmosan lusta hangjáról már megismertem, ki beszél.
- Kimi... én... - dadogott meglepetten Deron és olyan esdeklően nézett Icemanre, hogy nekem máris megszakadt érte a szívem.
- Jaj, be ne pisilj már, csak hülyéskedtem . - vágta hátba Kimi és gonoszkásan nevetett. Anthonyhoz fordult:
- Haver, miattad jöttem.Gyere már át este vagy amikor tudsz, a sajtótájékoztató után. - enyhült meg a hangja. Deron persze végig figyelte, mázli, hogy legalább a száját becsukta, különben a nyál is kifolyt volna rajta. Már nem tudom eldönteni, hogy csak az istenített pilótát látja benne, vagy képes volt beleesni az alatt a pár átbulizott éjszaka alatt ténylegesen. - Tényleg azt hitted, hogy ilyen gyökér vagyok? - kérdezte Derontól. Kimi is fura. Senkivel sem szokott így random viccelődni, vigyorogni sem nagyon.
- Tényleg gyökér vagy - vágta csípőre a kezét - Képes voltál elnézni, hogy szívrohamot kapjak, hogy a finnek büszkesége ki van rám akadva. - sóhajtott és elég lazának tűnt, de elég régóta ismertem ahhoz, hogy észrevegyem, hogy megremeg a hangja... jaj, Deron... Kimi szája alig látható mosolyra húzódott. - Ja és, Ant, hozd magaddal a félős pilótacsajodat is, nem ártana innia velünk egy felest, hogy végre ellazuljon. - cukkolta.
- Nem örülök neki, ha a pilótámat valaki le akarja itatni egy nappal az időmérő előtt - szóltam közbe mosolyogva. Persze Anthony megint nem tudta befogni a nagy pofáját: lemondóan fordult Kimi felé:
- Látod már...? Mondtam, hogy olyan, mint aki karót nyelt. - sajnálkozott látványosan. Mérgesen fújtattam.
- És tényleg - értett egyet elgondolkodva Iceman, de a szemei vidámak voltak. - Jöhetsz te is, Zack valószínűleg fent lesz úgyis...
- Ez túl sok mindenben nem befolyásol. - feleltem és próbáltam közönyösnek maradni, de mintha kissé megfagyott volna a levegő: mindenki fürkészően rám nézett. Nagyot sóhajtottam és Zack mindig fülig érő mosolya jutott eszembe... aztán Hercule. Minden olyan este, mikor hamar végzett, csinált nekem vacsorát. Több évig focizott Olaszországban és ez idő alatt beleszeretett az olasz konyhába... a szenvedély a gasztronómia iránt akkor is tartott, mikor visszaköltözött Londonba. Mindig...
- Eiza! - szólt erélyesen Deron. Francba. Megráztam a fejemet.
- Mondd, figyelek - vontam vállat. Gyanakodva nézett rám. Lassan kisimította a szemébe lógó hajtincset. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a mozdulatot Kimi és Anthony is végigkövette a tekintetével.
- Semmi, már lényegtelen - sóhajtott inkább és a bálványa felé fordult: - Te meg gyere le hozzám, ha akarsz valamit, ne én mászkáljak fel hozzád, Humor Herold. - szegte fel az állát, mire Kimi "ez igen" fejet vágott és biztosította Deront, hogy ennyire kemény lányt még sohasem látott, aztán váltott még pár szót Anthonyval, Deron pedig megveregette a vállamat és mutatóujjával előremutatva jelezte, hogy ideje lelépnünk.
- Na milyen az autó, csodalány? - érdeklődtem. Rögtön fény gyúlt a szemében, mint mindig, ha autókról volt szó vagy versenyzésről.
- Úristen, Eiza, szinte száll! Ez most remek. A leszorítóerő, minden egyes alkatrész meg én... mintha én is hozzátartoznék, basszus - lelkesedett nevetve. Imádtam, ahogy ilyen helyzetekben elkapta a szenvedély és ilyen gondtalanul beszélt valamiről. Jobban hasonlított huszonéves lányra, mint mikor Anthonyval telemetriai adatokat elemeztek gondterhelt tekintettel és csak számoltak órákon keresztül, hogy hol lehetne csípni még pár ezredet. - Azt akarom, hogy jól sikerüljön a holnap. Nagyon akarom - harapott az alsó ajkába elszántan.
- Szerintem tényleg jó lesz. Ezt érzem. - biztosítottam és kedvesen oldalba könyököltem. Elgondolkodtam, mikor eszembe jutott a szőke hajú lány, amint az öltözőjében keres valamit. Éppen kinyitottam a számat, hogy ismer-e bizonyos Marciát, de akkor hozzám fordult.
- Inkább meséld el, miért is beszéltél Hercule-el. Ja és még főképpen: mit. - helyezte magát kényelembe az öltözőjében található kis fotelben.
- Deron, inkább a holnapi versenyedre kellene, hogy koncentrálj - dorgáltam.
- És koncentrálok is. De tíz percnyi pletyka meg ilyesmi kijár, nem? Most kint ültem az autóban két órahosszáig, Anthony meg nemsokára jön, hogy megbeszéljük, hogy is megyünk holnap. Ne vond meg tőlem ezt a pár perces kötetlen beszélgetést, kérlek - nyögött fel és színpadiasan szenvedett. Hullámos haját a jobb csuklójára tekerte, majd gyors kontyba fogta a feje tetején.
- Csak felhívott. - mormoltam és kibámultam a csöppnyi ablakon...
Pont abban a pillanatban csörrent meg a telefonom, mikor beléptem a kádba.
- A büdös kur... - kezdtem el káromkodni és elhatároztam, hogy meg se nézem, ki hív ilyenkor. Véletlenül pillantottam az iPhone-om kijelzőjére. "Hercule" Ijedten nyikkantam meg, majd azon mód beledőltem a kádba, hatalmas adag vizet kifröcskölve. Mihelyst felmerültem és kiköptem vagy fél liter habot, két kézzel kapkodtam kifelé, nehogy letegye a telefont, mire kiérek. Megint elcsúsztam, de a bal kezemmel pont kihúztam a felsőtestem, így végül egy apró csattanással a fürdőszoba fehér csempéjén landoltam. Rögtön a telefonom után nyúltam, nem törődve a sajgó térdemmel és lüktető bokámmal.
- Nahát, Hercule - vettem fel a telefont végre és igyekeztem minimalizálni a lihegésem.
- Eiza. Nem zavarlak? - Amint meghallottam a hangját, szinte fülig ért a szám.
- Zavarni? - nevettem fel - Dehogy. Én csak... én csak... fekszem. - és végülis tényleg. Meztelenül, kifacsarodott végtagokkal, csuromvizesen. De... fekszem.
- Akkor oké - és a kis kuncogás. A mosoly rögtön eltűnt az arcomról és könnybe lábadt a szemem, de mondjuk, hogy csak a fájdalomtól. Te jó ég és holnap futnom kéne Deronnal... mi sem lesz egyszerűbb ilyen térddel. - Eiza. Rég beszéltünk... rád gondoltam... aztán eszembe jutott, hogy... - nagy levegőt vett - érted. Miért ne hívhatnálak fel?
- Ja. Miért ne. - ismételtem, akár egy robot és már szinte az agyamba nyomtam a telefont, hogy jobban halljam. Remegtem már azért is, hogy azt halljam, ahogy levegőt vesz.
- Úristen, marharég hallottam a hangodat! Mesélj már, hogy vagy... minden rendben?
- Ja. - Már megint ja. Nem kellene többször mondanom. - Én csak... biztos hallottad, hogy Deron bekerült az F1-be...
- Ki nem? Egész London erről beszél. - megint egy kuncogás. Meg fogok halni.
- Na igen. Vele utazgatok. - fejeztem be szűkszavúan és tudtam, hogyha Deron tudná, hogy mennyire örülök neki, hogy Hercule felhívott vagy hallaná, milyen vágyakozó hangon beszélgetek vele, bizony fejbevágna. Erősen. - És veled? - nehezen jött a kérdés. Ugye nem akar semmit mesélni róla meg a kis...
- Ó, velünk minden rendben. - vágta rá. Ha hasba rúgott volna, az sokkal kevésbé lett volna fájdalmas. Pár másodpercig kapkodtam a levegőt, aztán csak görcsösen szorítottam a telefont.
- Ó. Remek - annyira nevetgélhettem őszintén, mint akinek körülbelül pisztolycsövet nyomtak a halántékához. Minden rendben volt, amíg meg nem ismerte azt a nőt. Az új menedzserét. Akkor aztán nagy szerelem és én mehettem... nos, mehettem amerre csak akartam. Hercule-t nem érdekeltem tovább.
- Tudod, Patrisha szinte a lelki társam vagy ilyesmi. - álmodozó hangja volt. Akkor hallottam utoljára ezt a hangot, mikor megkérte a kezem és utána egész éjszaka arról beszéltünk, milyen mosolygós gyerekeink lesznek... de a mosolygós gyerekek buborék módjára pukkantak ki... jobban mondva átlebegtek Patrisha fölé, nekem meg maradt a valóság: sajgó végtagok a hideg csempén.
- Ja. Az... jó. - kényszerítettem ki magamból és önkéntelenül is eszembe jutott az a Sportrait címlap, amit kettőnkkel fotóztak és amin úgy néztük ki, mint minden irigyelt pár, akiknek meseszerűen tökéletes az élete.
- Na és te...? Fogadok, rengeteg pasi fekszik a lábaid előtt. - derűs volt a hangja. Neki nem kellett a fogát szívni ahhoz, hogy ezt megkérdezze.
- Hm...? Ja, hogyne - kezdtem el feltápászkodni. - Van egy... nos, komoly kapcsolatom épp.
- Ó, sejtettem én, hogy nem maradsz sokáig egyedül. - mondta vidáman - Ki az? Rendes srác?
- A legjobb. - legyintettem rögtön. Ki az? Jó kérdés. Ööö... - Zack. Zacknek hívják.
- Bekamuztad neki, hogy együtt vagytok Zackkel?! - ütközött meg Deron, így megakasztva a történetmesélésben.
- Hát... végülis... azért... nagyjából igen.
- Á, á, á. - állított meg Deron felemelt kézzel - Zack mindent megadna, hogy végre járjatok... azt mondod neki, hogy nem jártok. Hercule kidobott, neki meg már azt mondod, hogy jártok Zackkel? Remélem te is érzed, hogy ez nagyon durván nincs jól - biccentette oldalra a fejét nagyokat pislogva.
- Öhm... talán tényleg nem.- nyitottam a számat, hogy valamiképp védjem magam, de akkor Anthony dugta be a fejét az ajtón:
- Deron! - rikkantotta el magát - Gyere fel velem. Megyünk az istenített Kimi Räikkönenhez!
- Hát... semmi extra, normális srác, de... ennyi.
- Ennyi - ismételte olyan cinikusan, hogy szinte fizikai fájdalmat éreztem. - Azért nyaljátok-faljátok egymást hetek óta minden egyes hétvégén...? Azért hívogat állandóan? Eiza, ez nevetséges.Volt egy köcsög expasid. Na és? Rengeteg ilyen eset van. Hány olyan nő van szerte a világon, akinek kiderült, hogy a férje hírhedt sorozatgyilkos...? Vagy akik megtudták, hogy vagy tíz éve csalja őket hatvanöt lánnyal vagy mittudomén. Nem akarok érzéketlennek tűnni, de egész olcsón megúsztad. Legalábbis nem éri meg még mindig magadat büntetni... sőt, mostmár ezt a szegény Zacket is azzal, hogy megtiltod magadnak, hogy boldog legyél más mellett. Ez egész egyszerűen nem logikus. - Mélyet sóhajtottam. Elegem volt a témából.
- Tudod mit, Kaasia? Igazad van - választottam a könnyebb utat és enyhe mosollyal jeleztem, hogy lapozhatunk. A szemeit forgatta.
- Tehát "menjünk csak tovább, nem érdekel mit mondasz" - fordította le hangosan. Nagy levegőt vett, valószínűleg azért, hogy tovább ragozza a mondandóját, de hálistennek szinte betört az ajtó: Andy megjött.
- Az a Hamilton-gyerek nem rossz! Esküszöm, nem rossz! - ismételgette köszönés helyett - Lent úszik a lelkem, de hát van egy felsőteste, meg kell hagyni...
- Van egy menyasszonya. Vagy már feleségül is vette...? - gondolkodott Kaasia hangosan.
- Kit érdekel? - horkant fel Andy - Gondolom jobb vagyok valami flancos fehér spinénél. - hátradobta hosszú, fekete haját és körülnézett: - Hol van a kedvenc hófehérkém? Meg akarom kérdezni, tudja e a csokifiú telefonszámát.
- Szabadedzés van, Andy. - feleltem én.
- Ó, állandóan ezek a kis köcsög versenyek - fújtatott mérgesen. Nem kezdtem el magyarázni neki, hogy a szabadedzést barokkos túlzással sem lehetne versenynek nevezni, csak elvigyorodtam.
- Na jó, ti beszélgessetek arról, hogy szerezze meg Andy Hamiltont Nicole-tól... én addig megyek, lassan vége az edzésnek és csak pár papírért jöttem vissza. - magyaráztam, felkaptam a halványsárga pulcsimat és választ sem várva hagytam ott őket.
Épp láttam, ahogy Anthony leveszi a fejéről a fejhallgatót, gondolom pont az edzés végére érkeztem. Széles, szívtiprós vigyort villantott egy vihogó kis büféslányra, majd beletúrt a hajába. A szemeimet forgattam. Azért attól még, hogy jól néz ki, nem jön be mindenkinek.
- Heloka. Tannie vagyok. - pördült hozzá a lány csicseregve. Na jó. A tizennyolc éves korosztály környékén talán mégis mindenkinek bejön. Ahogy elhaladtam mellettük, még hallottam, amint Anthony belekezd a körülbelül ötfajta csajozós szövegének egyikébe, a lány meg indokolatlanul sokáig és hangosan nevet a poénjain. Gondoltam, viszek egy behűtött ásványvizet és azzal várom majd Deront az öltözőjében, de mikor beléptem...
- Zavarok? - kérdeztem döbbenten. A szőke lány hirtelen pattant fel, eddig az íróasztal fiókjait huzigálta ki. Kifújta a szemébe lógó hajtincset. Sötétszürke rövidnadrágjába törölte a kezét és nagyon ideges volt.
- Hogy...? - látszott rajta, hogy azért kérdez vissza, hogy időt nyerjen.
- Öhm... kihez van szerencsém? - próbáltam új megközelítésből rájönni, mi is folyik itt.
- Marcia. Marcia vagyok. - mondta gyorsan - De már... mindegy. - igazította a füle mögé a haját.
- És segíthetek...? - enyhe célzás volt arra vonatkozóan, hogy nem értem, mi keresnivalója a pilótám magánöltözőjében és hogy hogyan is jutott be.
- Jaj. Nem. Nem, köszönöm. Majd beszélek Doraval. - terelt zavartan és kisietett. Elgondolkodva fordultam utána.
- Deronnak hívják - dünnyögtem magamnak.
Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Általában a rajongók és a túlbuzgó programszervezők szívesen mászkálnak olyan helyekre, amik nem éppen neki vannak kitalálva. Túl sokat amúgy sem agyalhattam rajta, mert Deron energiabombaként jött vissza a pályáról. Anthony levette a sisakot róla, de a maszkot már ő tépte le a saját fejéről és azon nyomban elkezdte levenni magáról az overallt.
- Eiza! - kiáltott oda - Mondd, hogy az a víz a kezedben az enyém! A kocsiban már teljesen felmelegedett, undorító volt. - Mosolyogva bólintottam és odadobtam neki az Eviant, amit hálásan kortyolgatott már két másodperc múlva. Vettem a levegőt, hogy megkérdezzem, ismer e valamilyen Marciát, de hirtelen megjelent valaki mögötte. Hunyorogtam, pont a nap volt a háta mögött, nem láttam, ki is az.
- Hé, Pilewicz, feltartottál! - mordult rá. Köpni-nyelni nem tudtam, de álmosan lusta hangjáról már megismertem, ki beszél.
- Kimi... én... - dadogott meglepetten Deron és olyan esdeklően nézett Icemanre, hogy nekem máris megszakadt érte a szívem.
- Jaj, be ne pisilj már, csak hülyéskedtem . - vágta hátba Kimi és gonoszkásan nevetett. Anthonyhoz fordult:- Haver, miattad jöttem.Gyere már át este vagy amikor tudsz, a sajtótájékoztató után. - enyhült meg a hangja. Deron persze végig figyelte, mázli, hogy legalább a száját becsukta, különben a nyál is kifolyt volna rajta. Már nem tudom eldönteni, hogy csak az istenített pilótát látja benne, vagy képes volt beleesni az alatt a pár átbulizott éjszaka alatt ténylegesen. - Tényleg azt hitted, hogy ilyen gyökér vagyok? - kérdezte Derontól. Kimi is fura. Senkivel sem szokott így random viccelődni, vigyorogni sem nagyon.
- Tényleg gyökér vagy - vágta csípőre a kezét - Képes voltál elnézni, hogy szívrohamot kapjak, hogy a finnek büszkesége ki van rám akadva. - sóhajtott és elég lazának tűnt, de elég régóta ismertem ahhoz, hogy észrevegyem, hogy megremeg a hangja... jaj, Deron... Kimi szája alig látható mosolyra húzódott. - Ja és, Ant, hozd magaddal a félős pilótacsajodat is, nem ártana innia velünk egy felest, hogy végre ellazuljon. - cukkolta.
- Nem örülök neki, ha a pilótámat valaki le akarja itatni egy nappal az időmérő előtt - szóltam közbe mosolyogva. Persze Anthony megint nem tudta befogni a nagy pofáját: lemondóan fordult Kimi felé:
- Látod már...? Mondtam, hogy olyan, mint aki karót nyelt. - sajnálkozott látványosan. Mérgesen fújtattam.
- És tényleg - értett egyet elgondolkodva Iceman, de a szemei vidámak voltak. - Jöhetsz te is, Zack valószínűleg fent lesz úgyis...
- Ez túl sok mindenben nem befolyásol. - feleltem és próbáltam közönyösnek maradni, de mintha kissé megfagyott volna a levegő: mindenki fürkészően rám nézett. Nagyot sóhajtottam és Zack mindig fülig érő mosolya jutott eszembe... aztán Hercule. Minden olyan este, mikor hamar végzett, csinált nekem vacsorát. Több évig focizott Olaszországban és ez idő alatt beleszeretett az olasz konyhába... a szenvedély a gasztronómia iránt akkor is tartott, mikor visszaköltözött Londonba. Mindig...
- Eiza! - szólt erélyesen Deron. Francba. Megráztam a fejemet.
- Mondd, figyelek - vontam vállat. Gyanakodva nézett rám. Lassan kisimította a szemébe lógó hajtincset. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a mozdulatot Kimi és Anthony is végigkövette a tekintetével.
- Semmi, már lényegtelen - sóhajtott inkább és a bálványa felé fordult: - Te meg gyere le hozzám, ha akarsz valamit, ne én mászkáljak fel hozzád, Humor Herold. - szegte fel az állát, mire Kimi "ez igen" fejet vágott és biztosította Deront, hogy ennyire kemény lányt még sohasem látott, aztán váltott még pár szót Anthonyval, Deron pedig megveregette a vállamat és mutatóujjával előremutatva jelezte, hogy ideje lelépnünk.
- Na milyen az autó, csodalány? - érdeklődtem. Rögtön fény gyúlt a szemében, mint mindig, ha autókról volt szó vagy versenyzésről.
- Úristen, Eiza, szinte száll! Ez most remek. A leszorítóerő, minden egyes alkatrész meg én... mintha én is hozzátartoznék, basszus - lelkesedett nevetve. Imádtam, ahogy ilyen helyzetekben elkapta a szenvedély és ilyen gondtalanul beszélt valamiről. Jobban hasonlított huszonéves lányra, mint mikor Anthonyval telemetriai adatokat elemeztek gondterhelt tekintettel és csak számoltak órákon keresztül, hogy hol lehetne csípni még pár ezredet. - Azt akarom, hogy jól sikerüljön a holnap. Nagyon akarom - harapott az alsó ajkába elszántan.
- Szerintem tényleg jó lesz. Ezt érzem. - biztosítottam és kedvesen oldalba könyököltem. Elgondolkodtam, mikor eszembe jutott a szőke hajú lány, amint az öltözőjében keres valamit. Éppen kinyitottam a számat, hogy ismer-e bizonyos Marciát, de akkor hozzám fordult.
- Inkább meséld el, miért is beszéltél Hercule-el. Ja és még főképpen: mit. - helyezte magát kényelembe az öltözőjében található kis fotelben. - Deron, inkább a holnapi versenyedre kellene, hogy koncentrálj - dorgáltam.
- És koncentrálok is. De tíz percnyi pletyka meg ilyesmi kijár, nem? Most kint ültem az autóban két órahosszáig, Anthony meg nemsokára jön, hogy megbeszéljük, hogy is megyünk holnap. Ne vond meg tőlem ezt a pár perces kötetlen beszélgetést, kérlek - nyögött fel és színpadiasan szenvedett. Hullámos haját a jobb csuklójára tekerte, majd gyors kontyba fogta a feje tetején.
- Csak felhívott. - mormoltam és kibámultam a csöppnyi ablakon...
Pont abban a pillanatban csörrent meg a telefonom, mikor beléptem a kádba.
- A büdös kur... - kezdtem el káromkodni és elhatároztam, hogy meg se nézem, ki hív ilyenkor. Véletlenül pillantottam az iPhone-om kijelzőjére. "Hercule" Ijedten nyikkantam meg, majd azon mód beledőltem a kádba, hatalmas adag vizet kifröcskölve. Mihelyst felmerültem és kiköptem vagy fél liter habot, két kézzel kapkodtam kifelé, nehogy letegye a telefont, mire kiérek. Megint elcsúsztam, de a bal kezemmel pont kihúztam a felsőtestem, így végül egy apró csattanással a fürdőszoba fehér csempéjén landoltam. Rögtön a telefonom után nyúltam, nem törődve a sajgó térdemmel és lüktető bokámmal.
- Nahát, Hercule - vettem fel a telefont végre és igyekeztem minimalizálni a lihegésem.
- Eiza. Nem zavarlak? - Amint meghallottam a hangját, szinte fülig ért a szám.
- Zavarni? - nevettem fel - Dehogy. Én csak... én csak... fekszem. - és végülis tényleg. Meztelenül, kifacsarodott végtagokkal, csuromvizesen. De... fekszem.
- Akkor oké - és a kis kuncogás. A mosoly rögtön eltűnt az arcomról és könnybe lábadt a szemem, de mondjuk, hogy csak a fájdalomtól. Te jó ég és holnap futnom kéne Deronnal... mi sem lesz egyszerűbb ilyen térddel. - Eiza. Rég beszéltünk... rád gondoltam... aztán eszembe jutott, hogy... - nagy levegőt vett - érted. Miért ne hívhatnálak fel?
- Ja. Miért ne. - ismételtem, akár egy robot és már szinte az agyamba nyomtam a telefont, hogy jobban halljam. Remegtem már azért is, hogy azt halljam, ahogy levegőt vesz.
- Úristen, marharég hallottam a hangodat! Mesélj már, hogy vagy... minden rendben?
- Ja. - Már megint ja. Nem kellene többször mondanom. - Én csak... biztos hallottad, hogy Deron bekerült az F1-be...
- Ki nem? Egész London erről beszél. - megint egy kuncogás. Meg fogok halni.
- Na igen. Vele utazgatok. - fejeztem be szűkszavúan és tudtam, hogyha Deron tudná, hogy mennyire örülök neki, hogy Hercule felhívott vagy hallaná, milyen vágyakozó hangon beszélgetek vele, bizony fejbevágna. Erősen. - És veled? - nehezen jött a kérdés. Ugye nem akar semmit mesélni róla meg a kis...
- Ó, velünk minden rendben. - vágta rá. Ha hasba rúgott volna, az sokkal kevésbé lett volna fájdalmas. Pár másodpercig kapkodtam a levegőt, aztán csak görcsösen szorítottam a telefont.
- Ó. Remek - annyira nevetgélhettem őszintén, mint akinek körülbelül pisztolycsövet nyomtak a halántékához. Minden rendben volt, amíg meg nem ismerte azt a nőt. Az új menedzserét. Akkor aztán nagy szerelem és én mehettem... nos, mehettem amerre csak akartam. Hercule-t nem érdekeltem tovább.
- Tudod, Patrisha szinte a lelki társam vagy ilyesmi. - álmodozó hangja volt. Akkor hallottam utoljára ezt a hangot, mikor megkérte a kezem és utána egész éjszaka arról beszéltünk, milyen mosolygós gyerekeink lesznek... de a mosolygós gyerekek buborék módjára pukkantak ki... jobban mondva átlebegtek Patrisha fölé, nekem meg maradt a valóság: sajgó végtagok a hideg csempén. - Ja. Az... jó. - kényszerítettem ki magamból és önkéntelenül is eszembe jutott az a Sportrait címlap, amit kettőnkkel fotóztak és amin úgy néztük ki, mint minden irigyelt pár, akiknek meseszerűen tökéletes az élete.
- Na és te...? Fogadok, rengeteg pasi fekszik a lábaid előtt. - derűs volt a hangja. Neki nem kellett a fogát szívni ahhoz, hogy ezt megkérdezze.
- Hm...? Ja, hogyne - kezdtem el feltápászkodni. - Van egy... nos, komoly kapcsolatom épp.
- Ó, sejtettem én, hogy nem maradsz sokáig egyedül. - mondta vidáman - Ki az? Rendes srác?
- A legjobb. - legyintettem rögtön. Ki az? Jó kérdés. Ööö... - Zack. Zacknek hívják.
- Bekamuztad neki, hogy együtt vagytok Zackkel?! - ütközött meg Deron, így megakasztva a történetmesélésben.
- Hát... végülis... azért... nagyjából igen.
- Á, á, á. - állított meg Deron felemelt kézzel - Zack mindent megadna, hogy végre járjatok... azt mondod neki, hogy nem jártok. Hercule kidobott, neki meg már azt mondod, hogy jártok Zackkel? Remélem te is érzed, hogy ez nagyon durván nincs jól - biccentette oldalra a fejét nagyokat pislogva.
- Öhm... talán tényleg nem.- nyitottam a számat, hogy valamiképp védjem magam, de akkor Anthony dugta be a fejét az ajtón:
- Deron! - rikkantotta el magát - Gyere fel velem. Megyünk az istenített Kimi Räikkönenhez!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése