Deron - 22. rész

 Sziasztok! Utoljára linkelem be, aki esetleg azóta kapcsolódott be, töltse ki légyszi EZT a kérdőívet, mindent köszönök :) Puszi <3



- Ez olyan, mintha most harcoltál volna ilyen izékkel. Ilyen... kutyák, tudod, amik... tudod... - gondolkodott Kimi, hogy is fikázza le az aktuális ruhát, amit felpróbáltam.
- Harci kutya? Pitbull...? - próbáltam segíteni, mire felragyogott az arca.
- Az! Pitbull, ezt akartam mondani. De tényleg olyan, nézd az alját. - A magas tükörben megfigyeltem magamat és igazat kellett adnom neki: a ruha tervezője valamiért jó ötletnek tartotta, ha az alját úgy alakítja ki, mintha huszonötezer WC-papír alkotná... vagy mintha egy pitbull tépte volna meg, Kimi szemlélete szerint ugyebár.
- Na, de most már igazán dönthetnél - mormolta türelmetlenül. Értetlenkedve meredtem rá.
- Ez az első ruha, amit felvettem - mutattam a pitbull-tépte rongyra zavartan. Bólintott.
- Azért mondom. - vont vállat magától értetődően. Hogy lehet ilyen türelmetlen...?
Különösebb gondolkodás nélkül dobott a kezembe egy középrózsaszín ruhát. Tényleg siettetni próbált. Dohogva mentem be a próbafülkébe. Oké, Kimi Räikkönenről van szó, de ha ennyire nem akar itt lenni, akkor egyszerűen menjen el vagy nem tudom... nyilván én se akarok sokáig itt időzni.
- Jaj, na nem - néztem a luxusszalon spotlámpákkal körberakott tükrébe. - Adj másikat! - kiáltottam ki. Válasz helyett egyszerűen elhúzta a függönyt, aztán...
- Kimi, az arcom húsz centivel feljebb van - sziszegtem és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt, amit alig fedett anyag: ilyen durván dekoltált ruha még sohasem volt rajtam.
- Igen, tudom. - nézett fel a melleimből és próbált úgy tenni, mintha nem értené, miért is mondom ezt, de közben a szája félmosolyra húzódott.
- Adj egy normálisat - sziszegtem. Engedelmesen lépett hátra és két találomra kiakasztott estélyit nyomott a kezembe, mintha nem méregdrága designerruhák lennének, hanem autómosórongyok.
- Na, hisztikirálynő, parancsolj. Addig szerzek öltönyt. - és az arca elárulta, mennyire van kedve ehhez. Épp egy halványzöld selyemruhát vettem fel, amelynek szörnyű csipkeberakásai voltak, mikor meghallottam Kimi hangját, amint épp a segítőkész eladóval ellenkezik. Gondoltam utánajárok, így kiléptem és megnéztem, mi a helyzet.
- Valamit, ami nem fényes - mormolta Kimi és látható undorral nézte az eladót, aki egy enyhén csillogó anyagú öltönyt tartott a kezében és egy kis kártya volt a mellkasára tűzve: "Segíthetek? Johnny".
- Uram, ha szabad megjegyeznem, mind a Hugo Boss, mind az Armani legutóbbi kollekcióit uralták az enyhén, nos... irizáló anyagok, igazán trendi és...
- Nem tetszik. - vágott a szavába Iceman, mire Segíthetek Johnny kicsit összeomlott ugyan lelkileg, de mosolyt erőltetett az arcára és a látványosan tenyérbemászós arckifejezésével együtt eltűnt, hogy hozzon egy újat. Kimi unottan vágta zsebre a kezeit. Megköszörültem a torkomat, mire meglepetten hátrafordult.
És rögtön felnevetett. Sértődötten néztem rá.
- Bocs, csak.. tudod, ez szörnyű. - vigyorgott még mindig. - Legalább öt évvel idősebbnek tűnsz. Vagy nem, legyen tíz. Legalább huszonötnek - bizonygatta.
- Huszonegy vagyok - vontam fel a szemöldökömet. Akkor először tűnt meglepettnek.
- Ó - mondta végül nem túl bőbeszédűen. - Hát... nem hittem volna. Azt hittem, tizennyolc körül vagy. De a huszonegy is gyerek még. - tette hozzá viccelődve.
- Szóval gyereknek nézel. - néztem rá rosszallóan.
- Csak hozzám képest - egészítette ki engedékenyen. Ja, persze, mert a mostani nő, akivel járkál, olyan sokkal lehet idősebb tőlem...! Visszatért Segíthetek Johnny, kezében egy újabb öltönnyel, ami végre mattfekete volt. - Na, vedd fel a másikat - pillantott rám Kimi, én meg engedékenyen tettem eleget a kérésnek, úgyhogy visszalépkedtem a próbafülkébe és közben azon gondolkodtam, milyen abszurd, hogy éppen Kimi Räikkönennel vásárolgatok. Az utolsó ruha pántnélküli volt, fekete és teljesen egyszerű, mindenféle fodortól és csipkétől mentes. Már akkor eldöntöttem, hogy nem keresgélek tovább.
- Ezt veszem - mentem ki egy másodpercre. Kimi a laza halásznadrágjához próbálta éppen az inget és az öltönyt. Egyszerre volt vicces és bizarr módon szexi. Megfordult és szemügyre vett.
- Biztos, hogy nem azt a rózsaszínt...? - kérdezte. A tekintetem elsötétült és határozottan ráztam meg a fejem. - Nos, rendben. Ez sem rossz. - törődött bele a választásba. Segíthetek Johnny Kimin igazgatta az ing nyakát.
- Hozok még egy ehhez passzoló nyakkendőt, aztán megnézheti, hogy esetleg... - kezdte, de Iceman egy legyintéssel belefojtotta a szót.
- Nyakkendő nem kell.
- De, Mr, azt hiszem... anélkül igazán nincs elegáns megjelenés... - és itt következett egy öt-hat perces egybefüggő védőbeszéd a nyakkendő mellett. Meglepetten láttam, hogy Kimi csak kifejezéstelen érdeklődést mutat és nem szól közbe vagy ilyesmi. Unatkozva szemügyre vette a szalon minden pontját, majd mikor Segíthetek Johnny egy megdicsőült szusszanással befejezte a beszédét, csak üresen elmosolyodott:
- Nem kell. - mondta. Láttam szegény Segíthetek Johnnyn, hogy tényleg feladta az életet, ha egyszer az is lehetséges, hogy valaki nem vesz fel nyakkendőt egy elegáns estélyre... - Elég csinos vagyok? - kérdezte Kimi, miközben egy utolsó pillantást vetett magára a tükörbe. A szememet forgattam, miközben az őszinte válasz egy egyszerű igen lett volna. A fülkéből felharsant a csengőhangom. Annyira siettem, amennyire a fekete estélyi engedte:
- Igen? - kaptam fel az ismeretlen számot.
- Deron... - recsegett a hangja és nagyon gyenge volt, de mégis...
- Walter! - a meglepetéstől szinte kiáltottam. Segíthetek Johnny rosszallóan nézett rám. - Ó, istenem, Walty. Hogy vagy? Hogy vagy...? Ó, Walt... - örömködtem. Elmondta, hogy igazán nem érti ezt a hisztit és hogy jobban van... legalább hatszor elkezdett szitkozódni, hogy most hétvégén nem lehet Barcelonában. Sokáig nyugtattam, hogy még a következő futamot is nyugodtan kihagyhatja, csak pihenjen... de maradtak kétségeim afelől, hogy ezt be is tartja majd.
- Walter... ki az a Marcia? - kérdeztem, megszakítva az addigi nyugodtan viccelődős hangulatot.
- Mara? Honnan tudjam? - a hangja lemondó volt, de nem tévesztett meg.
- Marcia - ismételtem nyomatékosan. - Szőke, alacsony... és a lányod.
- Na, Deron, most ne idegesíts mindenféle bulvárlapok által összehordott hülyeséggel. - felsóhajtottam és megbeszéltem saját magammal, hogy erre majd élőben térek vissza és akkor, mikor már kicsit jobb állapotban lesz.
       Akkor esett le, hogy lassan kezdek Kimi Räikkönen crew-jába tartozni, mikor a lakosztályom előtt egy pacsival és egy halvány mosollyal köszönt. Ha belegondolok, Fernandoval, a saját csapattársával se nagyon csinál ilyesmiket.
Bárgyú vigyorral az arcomon nyitottam be a szobámba, hogy lepihenhessek a holnapi estély és munka előtt...
  Persze nem jött össze. Mihelyst benyomtam az ajtót, már hallottam is a kiabálást a konyha felől. Mélyet sóhajtottam és elindultam felé.
- Észnél vagy? Tudtam, hogy hülye vagy, de ez... ez hihetetlen. - Anthony hangja. Valami tört.
- Mi van már? - mentem be és kérdőn fordultam a vitatkozók irányába.
A dühös Eiza és a még dühösebb Ant néztek rám.

- Ant azt hiszi, hogy rá tartozik a magánéletem. - sziszegte Eiza. Épp nyitottam a számat, hogy helyeseljek, hiszen velem kapcsolatban is volt már pár dolog, amibe beleártotta magát a mérnököm. Akkor azonban Anthony dühösen replikázott:
- Zack meg felköti magát miattad. Az már rám is tartozik, mert bírom a srácot.
- Istenem, felnőtt ember, majd túléli! - Eiza hangja szokatlanul bizonytalan volt, de még mindig nem értettem, mi is történt vagy miről van szó.
- Hé, hé, hé... - szóltam közbe, de ügyet sem vetettek rám és a konyhapult két oldaláról üvöltöztek egymásra. Nagy levegőt vettem és inkább a hálómba mentem, leterítettem a ruhát és úgy döntöttem, elmegyek zuhanyozni amíg a két méregzsák lenyugszik.
   Jó taktikának bizonyult, mert mire a sötétkék pizsamámban kimásztam az étkezőbe, már mindenhol csend honolt. Eiza eltökélten és szenvtelenül meredt maga elé, amíg meg nem hallotta ahogy megköszörülöm a torkomat:
- Á. Szia. - mondta akkor. Bágyadtan intésre emeltem a kezemet, aztán kihúztam egy széket és leültem vele szemben. Felkönyököltem. - Azt várod, hogy megmagyarázzam... - nyugtázta Eiza és kibontotta lófarkát, így szabadon omlott vállára aranyszőke haja. Nem is volt rá szükség, hogy bólintsak...
- Na. Hát annyi a lényeg, hogy Zack már abban a tudatban élt, hogy együtt vagyunk vagy mi... - nagyot nyelt. Felvontam a szemöldökömet. Én is abban a tudatban éltem, hogy együtt vannak. - de elmondtam neki, hogy erre esély sincs. - kerülte a pillantásomat.
- Eiza, dehát ezzel a sráccal semmi baj nem volt... vagy de? - álltam fel egy pohár narancslevet önteni magamnak.
- Öhm... nem. Nem. De... tudod. Nem volt... komoly dolog. - zavartan csavargatta a haját.
- Hercule óta senki se az. - feleltem és fürkészően vártam a reakcióját.
- Jaj, ennek semmi köze hozzá. - kényszeredetten elmosolyodott, aztán kinyitotta a száját, de meggondolta magát és inkább mégse mondta.
- Mit titkolsz? - kérdeztem rá összehúzott szemekkel. Sokáig csak nézett, aztán nagy levegőt vett:
- Beszéltem tegnap este Hercule-lel. - még mindig nehezen mondta ki a nevét.
- Jaj, ne. Akkor pláne ne mondd, hogy nincs köze ahhoz, hogy Zacket lekoptattad.
- Zack nem... Zack semmi komoly. - szajkózta újra, mintha magát is erről próbálta volna meggyőzni.
- Képtelen vagy újra megbízni a férfiakban, ez a nagy helyzet. Ismerd el, hogy Zackkel igen is jól érezted magad. Nem beszéltem még a sráccal, de tök jófejnek tűnik - tártam szét a karjaimat, mire Eiza felpattant.
- Hercule is annak tűnt! - kiáltotta. A tenyerébe temette az arcát. - Sajnálom, Deron. Tényleg. Bocsáss meg, én csak... nemtudom, legjobb lesz, ha lefekszem.
   Vártam egy kicsit... de később átmentem a szipogó Eizához egy szörnyű romantikus vígjátékkal és egy tábla csokival....


Andynek másnap is jó hasznát vettem, mert így legalább nem kellett ismeretlen fodrász kezei alatt szenvedni, hanem vele hülyültem. (Igazság szerint próbáltuk Eizát felvidítani, de ő többnyire csak mogorván ült a sarokban, néha egy-egy halvány műmosolyt eleresztve felénk)
- Én mondom, az a gönc bizony dög. Még éppenhogy felveheti egy magadfajta fehér luvnya. Ha kicsit jobb lenne, már csak fekákra lenne jó, vágod? - mutogatott a fekete ruhámra Andy. Felnevettem. - Mellesleg hol az az Armani modell, aki azt állítja magáról, hogy a mérnököd? - érdeklődött.
- Anthony? - találgattam. Eiza a neve említésére persze dühösen fújtatott. - Most biztos dolgozik, de este ő is jön erre a jótékonysági estre.
- Sosem értettem, miért hívják azt jótékonyságnak, hogy egy rakás gazdag embert szép és drága ruhákba öltöztetnek, aztán bezárnak egy luxushotel nagytermében. - dohogott Eiza, miközben ujjával kissé megigazgatta az Andy által hajába varázsolt hullámokat.
- Jótékonysági árverés is lesz meg minden. Gondolom azért. - válaszoltam, de csak egy felháborodott horkanással válaszolt, tehát nem hiszem, hogy túlságosan meghatotta a válaszom. Szemet kápráztatóan nézett ki a halványlila estélyiben és súlyos kristályfülbevalóival.
- Nem érdekel, csak végezzünk minél hamarabb. - simította le a térdén is a ruhája anyagát.
- Ja és amíg ti isszátok a drága piátokat eltartott kisujjal, én valami helyi eldugott kocsmában vedelem a sört. Elkényeztetett hipó-lányok. - rázta meg a fejét viccelődve rosszallóan Andy, miközben kihúzta a konnektorból a hajsütőjét. - Na, gyerünk, bajnoklány, vedd fel a rucid, aztán rohanjatok, így is késésben vagytok. - Igaza volt. Tizenöt perce lent kellett volna lennünk. Sietve cibáltam fel magamra a fényes anyagot, aztán karon ragadtam Eizát és mezítláb futottam vele a liftig, ahol gyorsan a magassarkúmba bújtam. Viszlát, kényelem!


Az eddigi legpuccosabb helyszín volt, kesztyűs pincérekkel, komolyzenével, kristálycsillárokkal és felhúzott orrú, sznob emberekkel. Az első félórában körülbelül semmi érdekes nem történt, azt leszámítva, hogy jó pár alapítvány vezetője odajött megköszönni azt, hogy eljöttünk. Eiza, én és Kaasia egy asztalnál próbáltunk nem látványosan unatkozni.
- Észreveszik, ha a hátsó kijáraton...? - kezdtem, de a sajtósom rögtön legyintett:
- Ne próbálkozz, Houdini. Ha hamarabb el mersz menni, szétrúgom a seggedet.
- Az bizony nagy veszteség volna. Hölgyeim. - bólintott az öltönyös Anthony, aki a semmiből tűnt elő, a tipikus baráti társaságával a nyomában: Zack, aki láttán Eiza szemei kidülledtek, a magas srác, akinek nem tudom a nevét, Mark Arnall és... Kimi Räikkönen a fekete hajú luvnyával.
A csajon egy mélyen dekoltált narancsszínű selyemruha volt, amiből éppenhogy nem buggyantak elő a szilikonmellei. A fogamat csikorgattam. Nincs okom féltékenykedni, de azért irigykedhetek valakire, akinek ilyen pasi jutott, miközben buta mint a föld, vagy nem...?
  Egy asztalnál ültük végig az aukciót, a műsorokat, a beszédeket... és műsorvezetők kínos próbálkozásait arra vonatkozóan, hogy viccesek legyenek. Akkorra már mindenki egyre többet nyúlt a pezsgők felé, miközben egyre jobban elszórakoztattuk egymást. Bernie bá is megjelent egy röpke pillanatra, hátat veregetni és megbizonyosodni arról, hogy 'istenien szórakozunk' (árnyalnám). Persze már két pezsgő elég volt ahhoz, hogy Zack kiheverje a tényt, hogy Eiza lekoptatta és rámásszon... nos, Eizára. Anthony tüntetőleg elfordult, míg a barátja csillogó szemekkel beszélt a lila ruhás személyi edzőmhöz. Épp meg akartam szólalni, hogy ugyanmár, Anthony ne vágjon ilyen szörnyen mérges képet, de akkor egy alacsony pincérlány állt meg előttünk:
- Miss Pilewicz és Mr. Räikkönen. - fontoskodva tűrte a füle mögé a haját - Várják önöket a színpad mögött. - Meglepetten egymásra néztünk. Ez a 'színpad mögött' helyhatározó elég fenyegetően hatott... mintha... beszélnünk kellene vagy ilyesmi... de ugye... ugye nem...?
- Ugye nem kell csinálnunk semmit? - kérdeztem Icemantől fojtott hangon, miután felálltunk és követtük a szőke pincércsajt.
- Nemtudom, de már mindegy, csak legyünk túl ezen az egészen. - morogta, de tudtam, hogy nem nekem szól a morgás, hanem a sznobságnak, ami jelen volt. - Nahát, ide ilyeneket is beengednek? - játszotta a döbbentet, mikor meglátta Sebastiant a többi pilóta gyűrűjében. Hosszúra nyúló haveri szívózás követezett..
Mint utólag kiderült, hála istennek nem kellett beszélnünk, ellenben az aukció folytatásának elárverezésre váró tárgyai lettünk. (Igen, a szervezők még mindig azt hitték, hogy van humorérzékük) Ezért aztán mindenki egy-egy táncra licitálhatott, a befolyt összeget természetesen az éhező gyerekeknek felajánlva. Értem a legmagasabb összeget egy japán üzletember ajánlotta és utána életem leghosszabb három és fél percét táncoltam le vele, az izzadt tenyerét fogva és állandóan feljajdulva, ugyanis folyamatosan rálépett a lábamra. Mikor vége lett a zenének, spuriztam is elfelé, de valaki elkapta a karomat.
- Szép pár lennétek - bólintott komolyan Kimi, aztán felnevetett. A szemeimet forgattam.
- Gondolom téged valami lotyó vett meg magának, így könnyű. - feleltem egy vállrándítással megtűzve. Válasz helyett előre mutatott:
- Nézd azt a nőt - intett a parkett másik oldala felé. Egy magas, vörös hajú, csodás alakú nő állt ott. Elnyomtam egy sóhajt - Na, az ő nagyanyjával táncoltam. Úgyhogy... - kacsintott, mire elvigyorodtam és elvettem a kezéből a poharat, amivel megkínált.
- Hiányolni fog a barátnőd. - vontam fel a szemöldökömet. Kifejezéstelen arccal meredt rám. - Modell, igaz? - tettem hozzá gyorsan, hogy érdeklődőnek tűnjek, ne féltékeny fan-picsának. - Merthogy meg van csináltatva a szája, a melle... meg minden. Gondolom kell a munkájához. Ezért gondolom, hogy modell - magyaráztam szerencsétlenül. - Meg... öhm... látszik is rajta. Ahogy viseli azt a ruhát... hát, neki aztán vigyázni kell, így, hogy a köldökéig ki van vágva. - úristen, be kell fogni a számat, tényleg túl sok volt a pezsgő. Lődd le magad, Deron, gyorsan! Kimi még mindig csak pislogott - Nem is tudtam, hogy az ilyenek tetszenek. Az ilyen... tudod, néhányan magamutogatónak hinnék... de... nekem szimpi. Ja. Tök... aranyos lány. Csak nem hittem, hogy az ilyenek tetszenek, de ennyi az egész - hazafelé pedig ha találok egy ásót, elásom magam, amilyen mélyre csak tudom. Egy utolsó mondattal azért próbáltam szépíteni: - De... szuperaranyosak vagytok együtt. - olyan őszinte volt a mosolyom, mint a sínre kötözött emberé. Kimi végre lehajtotta a fejét, elmosolyodott, aztán vidáman pillantott fel:
- Köszi. Kösz, Deron. De gondolom Sharira célzol. A csapatnak ír könyvet, azért beszélgetünk pár napig a hétvégén. Nem a barátnőm. - oldalra billentette a fejét, én pedig mindennél jobban vágytam arra az ásóra...