Közlemény + Díj :))

Sziasztok! Először is el szeretném mondani, hogy az utolsó rész kicsit rendhagyó lesz nem csak tartalmát, de terjedelmét tekintve is, viszont (komolyan nem direkt, hogy húzzalak titeket :/) de holnap elutazok két és fél hétre :/// Viszont lehet, hogy még próbálok időzítővel beállítani egy részt... méghozzá az első részt az új történetből... ez nem tuti, de hátha sikerülne ://

Másik, jobb hír pedig, hogy kaptam egy díjat ^^ Ezúton is köszönöm Emnek :)

Tudom, hogy szabály, de még nem pakoltam be a ruháimat és borzasztóan sietek, mert hajnalban indulok, úgyhogy kérlek tekintsetek most el attól, hogy tovább küldjem :(( Nagyon bocsi :// <3

Szabályok:

• Írj magadról 11 dolgot
• Válaszolj 11 kérdésre
• Tegyél fel 11 kérdést
• Küld el 11 embernek

11. dolog rólam:

1.: A Lisette sztori első része már két éve meg volt írva - azt vettem elő, átdolgoztam (körülbelül a felét teljesen átírtam a résznek) és abból lett meg végül a történet váza :)

2.: Szereztem egy életnagyságú Kimi papírfigurát. Tudjátok, volt a Rossmannokban még pár hónapja. Nos, én hisztiztem addig, hogy a Rossmann leküldött egyet a nevemre Pestről :)))

3. : Egyszer Kimivel álmodtam egy hihetetlen hülyeséget: a bahreini boxutcában kezdtünk sétálni és eltévedtünk... egy magyar kukoricaföldön kötöttünk ki... aztán ordibálva veszekedtünk egymással, hogy ez hogy történhetett és kinek a hibája is, hogy így elkeveredtünk... 

4. : Imádom Jessica Michibatát. Talán a történet alapján nem gondolnátok, de tényleg. (y)

5. : Egyszer Kimi Räikkönennel akarok bulizni. De komolyan. Szerintem jó kis hétvégét csapnánk, hatalmas partiarcnak tűnik ;)

6. : Mániákusan visszaolvasgatom a már megírt és kitett részeket és ha valahol hibát vagy logikai bukfencet látok, idegbeteg leszek. (Többnyire elütések fordulnak elő csak :DD )

7. : Valahol régen olvastam, hogy a hulahoppkarikázás formában/fitten tart és azóta egy nap minimum félórákat hulahoppozok csokievés/filmnézés közben :D

8. : Alig várom, hogy elmenjek fodrászhoz, mert vissza akarom festeni a hajamat sötétbarnára (most szőkésbarna...)

9. : Az Álomháború a kedvenc filmem, bár sokan érthetetlennek tartják, de én már iszonyatsokszor megnéztem és mindenkinek szívesen magyarázom, mert nagyon sok rejtett dologra rájöttem ám ;D

10. : Mániákus horrorfilmnéző vagyok :D Alig várom, hogy valamelyiktől téééényleg megijedjek... eddig még egyiktől se paráztam be:/

11. : Be kellene pakolnom, de még itt ülök a gép előtt :(((

Lisette - 28. rész

 Sziasztok! Itt az utolsó előtti rész! :))

Mondhatnánk azt is, hogy egyfajta bevezetője az utolsó résznek :) Szóval rövidebb is, kicsit magyarázgatós, de olvassátok azért, nemsokára hozom a legutolsó részt ! :)) Remélem ütni fog ;)) :DDDD
Imádat <3
(jobb oldalon végre kitettem a gombot, szóval mostmár tudtok követni, ha érdemesnek találtok rá ^^)







Villámhírek: #1: Jenson Button és Lisette Petrolen újra együtt!

Futótűzként terjedt a hír, miszerint a brit világbajnok és exkedvese kibékültek és szerelmesebbek, mint valaha!
    Pár napja lencsevégre kapták Buttont, amint távozik Petrolen lakásából, bár akkor még bölcsen egyikőjük sem nyilatkozott az ügyben. Ma reggel azonban hivatalos közleményt adtak ki, melyben elismerik, hogy újra egymásra találtak és nem kívánnak pillanatnyilag többet mondani.
Karol Schneider őrjöng és becsapva érzi magát, de a másik "ex", Kimi Räikkönen azt mondta "Nem mondhatni, hogy jártunk. Örülök neki, ha boldog (Lisette Petrolen - a szerk.)" Javes Petrolen egyenesen azt állítja, hogy Jenson Button az egyetlen férfi, akinek odaadja a lányát, sőt! Maga Bernie Ecclestone is gratulált a párnak.
Kívánjuk nekik, hogy ne hagyják, hogy még egyszer valami a boldogságuk útjába álljon!






Zelda Ann Roshington és Rosa Toulmanov mégsem kerül rács mögé!

Javes Petrolen visszavonta feljelentését, miután exfelesége és a celeb szövetkeztek ellene filmbe illő fordulatokkal fűszerezve.
Az drog birtoklása miatt azonban továbbra is folyik az eljárás, így azonban sokkal enyhébb körülmények között - szinte nincs is reális esély arra, hogy börtönbe kerüljenek, főleg, hogy Rosa Toulmanovot a sztárügyvéd, Szridjan Rogyovics védi majd, aki nem mellesleg a keresztapja.
A világsajtó, de leginkább az együttérző angolok felháborodtak Javes Petrolen döntésén, de ő nyugodtan csak annyit mondott, hogy "az élete visszatért a normális kerékvágásba és neki ez elég ahhoz, hogy jól érezze magát, nincs szükség arra, hogy másokat megleckéztessen". Hozzátette azt is, hogy mélyen elítéli mind egykori feleségét, mind Toulmanovot a módszereik kicsinyessége miatt, de nem érez gyűlöletet.
Beijing Petrolen is keményen bírálta a gyanúsítottakat, különös tekintettel anyjára, akivel kapcsolatban többször kifejtette, hogy ha tehetné, elfelejtené, hogy ő a szülőanyja.
Rosa Toulmanovval már a botrány kirobbanásakor felbontotta a szerződését mind az MTV, mind a VDAI, a Nexussal egyetemben, Zelda Ann világhírű galériája előtt pedig tüntetéseket szerveztek és nemtetszésüket nyilvánították ki egykori bálványuk felé, amíg Zelda Ann alá nem írta a megegyezést, miszerint a Roshington Art Galery hivatalosan is Beijing és Lisette Petrolen tulajdonát képezi minden tekintetben.
Ha bármilyen más információt kapnánk az ügyről, értesítjük  önöket!



   Életemben először vigyorogva olvastam a bulvárlapokat. Három hét telt el azóta, hogy apa és Parvati együttműködése miatt én és Jenson újra együtt voltunk. Apa nagy meglepésre egyszercsak fogta magát, felhívta Ashtont, az ügyvédünket és közölte vele, hogy a feljelentését törölni szeretné.
  Fura, de örültem a döntésének. Valószínűleg az is közrejátszott ebben, hogy mostanában mindennek örültem. Csak néztem tovább magam elé a csodás látképben gyönyörködve a hintaágyról, amiben ültem és közben Jens járt a fejemben. Talán hülyeség ezt mondani, de így utólag már nem is bánok semmit: tényleg kellett ez a balhé ahhoz, hogy értékelni tudjam őt. Az addigi másfél évben imádtam, jól elvoltunk, édes volt... most meg úgy érzem, hogy ő maga az életem.
- Ó, még mindig itt üldögélsz? Ne haragudj, csak elintéztem egy telefont. - sétált felém pont akkor a keskeny, hófehér kavicsokból kialakított járdán, ami a meseszép kertben felállított kovácsoltvas hintaágyhoz vezetett. Halványan elmosolyodott, mikor leült mellém. Sötétszürke pólója alatt néhol átsejlettek az izmai. Odabújtam hozzá.
- Semmi gond. Pont rád gondoltam - sóhajtottam.
- Tényleg? - kuncogott - Nos, én is pont rád, de én folyton rád gondolok, ha már itt tartunk. - nyomott puszit a homlokomra. - Látom, olvasgatsz - vette fel a szennylapokat az ölemből. - "Jenson Button és Lisette Petrolen újra együtt" - olvasta vidáman. - Bizony ám! - rikkantotta és hosszan megcsókolt.- Te vagy a kedvenc dolgom az életben, Lisy. - mormolta kedvesen. Még mindig beleborzongtam, ha ilyeneket mondott és szinte éreztem, hogy a szívem gyorsabban ver.
- Szeretlek - csuklott el a hangom amolyan Titanicba illő nyálas romantikával. Adott egy szájrapuszit, aztán felállt és nekem nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.
- Gyere, menjünk vacsizni. - karolta át a derekamat, miközben szinte tolt maga előtt.
Jenson házába cuccoltam már és eldöntöttük, hogy nem is költözünk máshová: otthonos, barátságos és kieső villája volt egy hatalmas étkezővel, amit nagyon sokszor használtunk arra, hogy itt fogyasszuk el a kedvenc kínai éttermünktől rendelt fogásainkat. Most például a tésztába göngyölt csirkemellet, édes-savanyú szószos tésztával.
Jenson Buttonnel egy gyönyörű villában a kedvenc kajámat enni... szinte vártam, hogy felébredek...
          Másnap korán repültünk Magyarországba. Nyilván az együtt töltött romantikus órák számával egyenes arányban nőtt újra az érdeklődésem a sport iránt. A rajongói megint megállítottak engem is, gratuláltak, hogy ismét járunk, együtt akartak minket fotózni, a vállamat veregették... imádnivaló volt. Jenson megfogta a kezemet és egészen a hotelig csak hülyéskedett, már fájt a gyomrom a nevetéstől.
Ott szinte rögtön összeakadtunk az előttünk bejelentkező Beijinggel és Nicoval, akik az elmúlt három hetet is nyáladzással töltötték nem túl nagy meglepetésre. Már azt tervezgették, hogy az idény végén Beijing Nicohoz költözik. Ez Nico előtt teljességgel elképzelhetetlen volt a nővéremről. Az ex-vőlegénye, Dale hiába vetette fel naponta többször is, a testvérem szinte kiröhögte a kérését. Erre most... teljesen természetes, magától értetődő, hogy együtt akarnak élni... felpillantottam Jensonre, aki engem figyelt a szeme sarkából. Beijingen azt látom, hogy ugyanannyira bele van esve Nicoba, mint én Jensonbe. Az, hogy mindketten egy-egy pilótába szerettünk, ténylegesen a véletlen műve, bár nagyon sok bulvárlap lovagolt szívesen a témán. (Sőt, pár befektető már pedzegette, hogy némi színezéssel megfilmesítenék a történetet, amelyben nagy szerepe van Zeldának és Rosának és az ő mesébe illő tervüknek) Rosát az apja kitagadta az örökségből és minden pénzforrást megtagadott tőle. Próbálkozott egy ideig kuncsorogni pár adónál egy valóságshow után, de mindenhonnan elküldték. Zelda a nevünkre írta a galériáját, ezen kívül a villáját is elveszítette: ezt apának ítélte a bíróság, aki rögtön túladott rajta és az árát egy összegben egy nehéz sorsú gyerekekkel foglalkozó alapítvány számlájára utalta név nélkül. Amikor csak Jenson a pályán volt vagy valami hivatalos programon vett részt, apával voltam: a kapcsolatom vele is sokkal jobb lett a Rosa-Zelda ügy óta. Akárhányszor csak időnk volt együtt ebédeltünk-vacsoráztunk, sétáltunk. Sokat beszélgettem vele Jensonről is... amit a bulvárlapok írtak, hogy apa csak hozzá adna feleségül, teljesen igaz. Ezt nekem is nagyon sokszor kifejtette.
- Nem azt mondom... - beszélt épp erről miután lenyelt egy falat grillcsirkét a magyarországi paddockban - Én Kimit is bírom. De Jenson annyira szeret téged, mint én! És én csak ilyen férfinak adlak, drágám. - kacsintott.
- Hahaha - kacagtam és egy adag krumplipürét lapátoltam a számba. - És mi a helyzet Nicoval? - tértem át új témára. - Hozzáadod Beijinget? - Apa elvigyorodott és megigazította a neki szabott Armani öltönyének ujját.
- Hogyne. Nico is imádja a nővéredet. - ismerte el egy hatalmas biccentés kíséretében. Egyet kellett vele értenem.
- Bocsánat... - bátortalan hang ütötte meg a fülünket. Érdeklődve fordultam hátra. Egy alacsony, tizenéves lány állt ott, láthatóan izgatottan.
- Öhm.... szia...? - próbálkoztam széles mosollyal indítani. Szinte elém borult.
- Lisette, ne haragudj, én csak bejutottam és megláttalak és úristen, el sem hiszem, hogy te vagy - hadarta erős akcentussal. - Kérlek szépen, kérlek, aláírnád? - nyújtott egy hirtelenjében előkapart bulvárlapot és egy golyóstollat. Apára néztem, aki kedvesen mosolygott a helyzeten.
- Hogyne - nevettem meglepetten. A pillantásom a cikkre esett: stílszerűen egy rólam és Jensről szóló résznél nyitotta ki, hogy ott írjam alá. Gyorsan aláfirkantottam. - Miről szól amúgy? - böktem a szövegre és belekortyoltam a naracslevembe. Élvezettel néztem, ahogy fontoskodva elkezdi nézegetni nekem, hogy minél pontosabban fordítsa.
- Arról, hogy Jenson két napja volt egy ékszerboltban és állítólag eljegyzési gyűrűt vett. - adta meg a választ pár másodperc múlva. Félrenyeltem és hangosan köhögni kezdtem. Apa szintén döbbenten fordult a lány felé. - Itt az egész... "A McLaren világbajnok pilótáját a város legrangosabb ékszerboltjába látták bemenni, majd távozni egy óra múlva. Az egyik eladó elmondta lapunknak, hogy az angol versenyző a gyűrűkre volt kíváncsi, sőt, vásárolt is két darabot. Talán máris eljegyzi régi-új szerelmét, a gyönyörű Lisette Petrolent? hamarosan megtudjuk" - olvasta folyamatosan.
- Azta. - nyögtem ki nagy sokára. Jens tényleg gyűrűket nézeget...? - Nos, köszi az infókat... - pislogtam még mindig meglepetten a lányra, aki lelkesen bólogatott és fürgén eltűzött. Visszafordultam apa felé.
- Szerinted...? - kezdtem el a kérdést.
- Igen, szerintem meg akarja kérni a kezedet. - folytatta az ebédjét vidáman.
- Úristen... - hüledeztem. Elképzeltem mindent: a ruhámat, amit felvennék az esküvőmre... (egy Vera Wang már évek óta a favoritom ilyen téren)... a pezsgőszínű asztali díszeket... a vendégeket... Jenson Buttont, mint a férjem. Nagyon nyeltem. Jenson Buttont, mint a férjem...

Lisette - 27. rész

 Sziasztok! Itt az új rész, nagyon a végén járunk, de előre is köszönöm, hogy eddig is figyelemmel követtétek Lisy és Jens kapcsolatát és remélem a hátralévő 1-2 részig is itt lesztek még velem. Ti vagytok a legjobbak <3
 Ne feledkezzetek meg arról, hogy Deron sztorija eközben bőven írás alatt áll ;))


Elszorult a torkom és több másodpercig csak némán bámultam rá. Ki akartam mondani a nevét, de egy hang sem jött ki a számon. Gyorsan szedtem a levegőt és azt sem tudtam, mit csináljak.
- Mondtam, hogy bűntudatom volt - magyarázta apa - Gondoltam, amit én cseszek el, azt nekem is kell helyrehozni... tehát mikor Parvati felhívott, hogy mennyit sírtál az irodámban... beszéltem Jensonnel. - biccentett és kacsintott. Újra a volt barátomra néztem, aki engem bámult, derűsen vidám arccal. Nem olyan lekezelően és mérgesen, mint legutóbb a bárban... hanem... úgy, mint régen. Lágyan, szeretetteljesen állta a pillantásomat, aztán közelebb lépett.
- Lisette... meg kellene beszélnünk pár dolgot. - mondta most. Apa elvigyorodott.
- Nahát, mintha... dolgom lenne... valahol teljesen máshol... - indult el az ajtó felé színpadiasan, de miközben elsétált Jenson mögött, megveregette a vállát, Jens pedig hálásan pillantott utána.
- Köszönöm, Javes - mormolta, de apa már valószínűleg nem hallotta, becsukta maga után a bársonnyal bevont tűzött ajtót. Jenson mélyet sóhajtott, kigombolta a legfelső gombot az ingén, aztán lassan megszólalt.
- Lisy... annyi sok szarság történt velünk. - fúlt el a hangja kétségbeesetten. Lehajtottam a fejemet.
- Igen... igen, tudom.
- El sem tudod hinni, mennyire... megkönnyebbültem, hogy hallottam azokat, amiket mondtál. - jött még közelebb és leguggolt elém, így a szemembe tudott nézni. A kezeit a térdemre tette - Egy utolsó gyökér voltam legutóbb... de azért volt, mert... én tényleg azt hittem, hogy Räikkönen meg te együtt vagytok. Pont mikor már kezdtem úgy érezni, hogy talán még szeretsz... megjelent, letette az italt és elborult az agyam. Karol meg... ugyan már, Lisy... - legyintett. - Annyira volt komoly, mint neked Kimi. Lisy, édes, figyelj rám - tette az arcomra a tenyereit két oldalról. - Szeretlek. Tényleg. Nagyon. - Ez volt az a pillanat, amikor már elszakadt a cérna.
- Jens... - nyögtem nehezen. Kérdőn nézett rám. - Én... én... sírni fogok. - közöltem és abban a másodpercben tényleg remegni kezdett a szám és éreztem, ahogy a könnyek elindulnak a szememből. Megrökönyödve pislogott párat aztán a karjaiba vett. Nem hisztiből sírtam... azt hiszem így jött ki belőlem az elmúlt héten történt dolgok miatt felgyűlt feszültség. Jenson nem is mondott semmit, csak némán simogatott, miközben a mellkasán remegtem, a könny folyt a szememből és pár másodpercenként nagyokat nyeltem. Görcsösen kapaszkodtam belé, valahogy még mindig attól féltem, hogy egyszerűen feláll és elmegy. Vagy felébredek. Vagy akármi rossz.
- Jó... jólvan, semmi baj. - suttogta.
- Annyira sajnálom... annyira sajnálom, hogy nem bíztam benned. - zokogtam fel. Próbáltam mélyeket lélegezni és abbahagyni a sírdogálást több-kevesebb sikerrel. Jens maga felé fordította az arcomat és letörölgette a könnyeimet.

- Már akkor megbocsájtottam... csak nem tudtam, hogy vajon én tudok e bízni benned ezek után.- nagyon fájt, amit mondott, főleg, mert éreztem, hogy jogos. A francba is, hogy ne lenne az, mikor tényleg úgy viselkedtem, mint valami kis csitri?
- És... tudsz? - kérdeztem végül nehezen. Felsóhajtott.
- Őszintén szólva nem tudom még. - mondta némi hezitálás után. Nagyot nyeltem. - Csak... furán hangzik, hogy szeretsz.
- Nem hiszed el...? - lepődtem meg és megint elszorult a torkom és könnyek csípték a szememet. Jaj, ne, Lisette, nyugi...
- ...bizonyítsd be! - mondta hirtelen. Ha lehet, most még értetlenebb arcot vágtam és zúgni kezdett a fülem. Teljesen kétségbeestem. Most akkor mi van?! Szeret vagy nem...? Vagy... hogy lehet... hogy lehet bebizonyítani neki, hogy szeretem?
- Hogy... hogy...? - hebegtem és a pánik elhatalmasodott rajtam. Maga felé fordított.
- Gyere hozzám. Legyél a feleségem. Mondjuk... szombaton. Csak elmegyünk a városházára, pillanatok alatt elintézik. - Húha.
- Ó. Én... mindig nagy esküvőt akartam... -  motyogtam teljes meglepettségben - De... rendben. Jenson, nyitva van szombaton? Menjünk inkább pénteken akkor. - pillantottam fel. 
- Jó, rendben. - egyezett bele egy pillanat alatt.
- Azért... apát meg még pár embert én csak el szeretnék hívni. - a hangon furán csengett, még mindig azt hittem félig, hogy álmodok. Jens akkor felnevetett.
- Lisy, édes, nem kell hozzám jönnöd most pénteken. Olyan esküvőnk lesz, amilyet csak akarsz. - seperte el a hajamat az arcom elől. - Nem kell elsietni, csak hülyéskedtem. Előttünk vannak... előttünk vannak még évek... - a nevetés helyén már csak egy boldog mosoly maradt az arcán. Remegve húztam magamhoz. Soha egyetlen csók sem esett ennyire jól. A kezeimmel tétován túrtam a hajába, de ő határozottan megszorította a combomat, jelezve, hogy minden rendben és annyiszor borzolom össze aranybarna tincseit, ahányszor csak akarom... mint régen. Kissé elhúzódtam tőle.
- Szeretlek! - mondtam önkéntelenül is élesen. Nevetve ölelt magához.
- Én is nagyon szeretlek, Lisy. - És egyetlen kattanással az egész életem a helyére került. Jenson Button volt az a fogaskerék, ami hiányzott ahhoz, hogy a gépezet menjen. Most ez is meglett és még attól is sokkal boldogabb voltam, mint mikor először összejöttünk.
- És most mi lesz? - kérdeztem. Már nyitotta volna a száját, hogy visszakérdezzen, de folytattam: - velünk... mi lesz velünk? - pontosítottam. Becsukta a száját és elgondolkodva hajtotta le a fejét.
- Elmegyünk a házatokhoz. Ha jól tudom, Emily Cancúnban van, Beijing pedig Nicoval nyaralgat éppen. Átbeszélünk mindent... és akár hozzám is cuccolhatnál, ha szeretnél. - úgy mondta, mintha nem ez lett volna a legnagyobb vágyam: együtt lakni a férfival, akit szeretek...
- Huh... istenem. Persze, hogy szeretném. Mi több: imádnám! Jaj, Jens, hiányoztál - öleltem tovább, miközben lassan felegyenesedett.
- Te is nekem... nagyon. - nyomatékosította. - Na gyere - fogta meg a kezemet és elindult lefelé.
   Apa a hatalmas nappaliban ült Parvatival. A közeledő lépések hangjára felkapták a fejüket. Mindketten szélesen elmosolyodtak. Parvati levette a szemüvegét és meglepetten csapta össze a tenyerét.
- Ha tudnátok, mennyire örülök! - érzékenyült el. Odaléptem hozzá és megöleltem.
- Hát még én! És ez a te érdemed. Eláruljátok végre, hogy történt? - néztem hátra Jensonre, aki ekkor apa felé biccentett.
- Javes felhívott, hogy beszélni akar velem. - adta meg a magyarázatot.
- Igen, beszélt velem Parvati, hogy csak szenvedsz Jenson miatt, pedig szerinte Jenson is szeret még téged és ez nem állapot így. Szóval kitaláltuk, hogy beszélek Jensonnel. Felhívtam, eljött és mikor megkérdeztem, hogy "Mondd, szereted te a lányomat?" azt mondta, hogy igen, mindennél jobban. És tudod, mit? Ez tényleg így van. Látom rajta. Akkor hívtalak fel Cancúnban és kértem meg, hogy egyeztessünk időpontot, mikor ide tudsz jönni.
- Hihetetlenek vagytok - nevettem fel.
- Csak nem lehetett tovább nézni ezt a kínlódást - vont vállat Parvati. - De menjetek csak. Mi nem tartunk fel titeket - kacsintott.
- Köszönök mindent - suttogtam, mikor Jenson elkapta a kezemet és maga után húzott. Újra beülni az ő autójába, egyik kezünk összefűzött ujjakkal feküdt a váltón... majd' kiugrottam a bőrömből.


Eredetileg azért mentünk a házba, hogy összeszedjük pár cuccomat, aztán átmentünk volna Jens villájába, de leült elém, miközben pakoltam és elkezdett mesélni...
Karollal egy bárban ismerkedett meg és neki egyáltalán nem tetszett a német médiasztár, aztán látott Kimivel és azt hitte megszakad a szíve. Mikor összejött Karol Schneiderrel, sértettség és a hiányom vezérelte. Elmondtam neki, hogy Kimivel rövid flörtölés után keveredtünk össze és tényleg szimpatikus, de senki mással nem tudom elképzelni az életemet, csak vele. Aztán elmondtam mindent Rosáról és Zeldáról. Jens csak komolyan bólogatott aztán századjára is elnézést kért, hogy nem magyarázta el rögtön, hogy mi történt, hanem meghagyott a tudatban, hogy megcsalt.
- Pedig soha az életben nem tudnék másik nőt szeretni, édesem...! - állt fel hirtelen. Pislogtam párat, hogy nehogy megint sírjak, annak ellenére, hogy a torkom újra összeszorult.
Tehát elbeszéltük az időt és mivel a ház üres volt, már nem mentünk sehová.
      Úgy felébredni, hogy Jenson fekszik mellettem és izmos felsőtestére szinte rásimul a vékony takaró... hogy a haja édes összevisszaságban omlik a párnára... a szemeivel pedig máris mosolyog... főnyeremény.
- Jó reggelt - nyomott puszit a homlokomra.
- Neked is - bújtam oda hozzá és lágyan megharaptam a nyakát.
- Kérsz kávét? - kérdezte egy nagy mosollyal Jens. Felültem és nyújtózkodtam.
- Hogyne kérnék? - nyújtottam ki a nyelvemet. Ő is felült, gyors csókot nyomott a számra, aztán kiszállt az ágyból.
- Akkor csinálok. Majd gyere lassan, bébi. - mintha visszakaptam volna az életemet. Ez jutott eszembe, miközben elnéztem a távolodó félmeztelen Jenson alakját. Még elmélkedtem egy ideig magamban (a lelkesedtem jobb szó lenne talán) aztán felkaptam a köntösömet és tényleg kimentem utána a konyhába. Jens hátranézett a válla felett és kedvesen elmosolyodott, miközben ásítva leültem a székre és az asztal lapjára könyököltem.
- El sem hiszem, hogy visszakaptalak... - kontyoltam fel a hajamat a fejem tetejére. Fülig ért a szája, miközben könyökeivel a pultnak támaszkodott hátulról.
- Mindketten elbeszéltünk egymás feje felett... ha egyszer végre meg tudtuk volna beszélni... - sajnálkozott.

- Már mindegy. - álltam elé. Egyetértően húzta magához a derekamat és ajkai az enyémekre tapadtak. Belefeledkeztünk a csókba, még a kávéfőző halkan pittyegő jelzése sem érdekelte egyikünket sem. Hirtelen megfordult, a derekamnál megemelt és a konyhapultra ültetett. Ujjai éppen megtalálták a köntösöm pántját és kezdték kioldani, mikor valaki megköszörülte mellettünk a torkát. Úgy néztünk a hang irányába, mint akik másik világból kerültek oda. Beijing mosolygott, kezében a táskája, mellette Nico Rosberg a bőröndjeikkel.
- Azt hiszem... van mit elmesélni. - szólaltam meg végül.
- Azt mondod...?

Lisette - 26. rész

 Sziasztok! Rég volt friss, de ez már majdnem a legutolsó rész ezért kicsit hosszabb is, mint megszokhattátok, hátha kárpótlás :)) Most tényleg kéne néhány visszajelzés, örülnék neki :))) Jóó nyarat mindenkinek még erre a pár hétre :)) Puszi <3






Cancúnra jellemző egyfajta jellegzetes napfény-illat, ami a tenger sós vizének, a naptejnek és kellemes virágillatnak a keveréke. Ezt éreztük, miközben a parton fekvő villánkhoz tartozó stégen napoztunk egymás mellett hárman úgy, hogy a lábaink beleértek a szikrázóan kék vízbe.
-Imádom ezt a helyet - mormolta Nicky, hófehér haja sikkesen egyszerű kontyba volt fésülve a feje tetején és a fehér alapon fekete mintás bikinije kiemelte frissen szerzett barnaságát.
- Ne is mondd. - sóhajtott Emily elégedetten és felkönyökölt, hunyorogva nézett ránk, mivel a napsugarak bántották a szemét: - Ma este már elmehetnénk egy igazi tengerparti buliba, nem? - panaszkodott. Már három napja nem volt egy buliban sem, érhetően kezdte magát rosszul érezni... Londonban nem volt ritka az sem, hogy két-három héten keresztül minden egyes nap elment valahová. Jobban mondva minden egyes éjszaka.
- Felőlem. - vont vállat Nicky. - Lisy, van kedved? - tolta lejjebb az orráról a napszemüveget, hogy ne csak az elsötétített lencséken át lásson. Van e kedvem? Nincs. Egyáltalán nincs. De már eddig is én voltam az egyetlen tényező, aki akadályozta őket abban, hogy jól mulassanak, hiszen nem szerettek volna egyedül hagyni, hiába akartak már nagyon menni valahová éjszaka.
- Hmmm... hogyne - nem sikerült túl meggyőzőre, ezért el is mosolyodtam minden rosszkedvem ellenére: - Van hát. Menjünk. - füllentettem.
- Naaa szuper! - lelkesedtek rögtön és hosszas csacsogás vette kezdetét, amely minden komolyságot mellőzött és csak azt fejtette ki, mikor, hová és miben is menjünk...


       A cancúni éjszaka színesebb és hatalmasabb a londoninál: sok ezer ember tombol egy helyen, a zene hangos, a nők ruhái rövidek a férfiak pedig gátlástalanok. Emily éppen nevetve magyarázott valamit egy pár perce megismert magas, félmeztelen, kanadai srácnak, mikor a pulthoz léptem.
- Mit adhatok? - kérdezte a pultban álló rengeteg kiszolgáló közül az egyik.
- Egy mojitót. - sóhajtottam.
- Én állom. - mondta mögöttem valaki, finom ausztrál akcentussal. Fáradtan fordultam meg: kinézetre is határozottan ausztrál: félmeztelen, bronzbarna a bőre és alapvetően úgy néz ki, mint aki most szállt le a szörfdeszkáról. Vakítóan kék szemek és sötét haj társult ehhez a szörfös-fiú kinézethez.
- Hunt vagyok. - mondta sugárzó vigyorral.
- Öhm... Lisette. - néztem rá kissé zavartan.
- Igen, tudom - felelte derűsen és könnyedén ledobta magát mellém. - Button volt csaja, nem? - érdeklődött. Remek. Azon kívül, hogy pont ezt próbálom felejteni, utálom is, ha valaki ez alapján azonosít be.
- Mmm... de. - húztam el a számat és belekortyoltam a mojitóba.
- Hogy tetszik Cancún? - dőlt előre és ő is mohón nyelte az italát. A tipikus beszélgetés-kezdeményező mondat.
- Jó. - válaszoltam végül kimérten. Megköszörülte a torkát és bólogatott.
- Ja... szerintem is. Kérsz még egyet? - bökött a mojitóra. A pohárra pillantottam.
- De hiszen még a nagy részét meg sem ittam - értetlenkedtem.
- Ez igaz... de... utána. - próbálkozott továbbra is. - Egyedül jöttél? - kérdezősködött tovább.
- Nem... itt van valahol két barátnőm. - válaszoltam és az azúrkék szemébe néztem. Gyönyörű szeme van... és egyáltalán nem tud érdekelni. Ahogy ránézek, Jenson jut eszembe. Igen, úgy néz ki ez a srác, mint egy barnára sült Armani modell, de mégis kit érdekel, mikor Jenson Button olyan tehetséges, hogy a világ egyik legjobbja? Ha a szemei mindig vidáman mosolyogtak, ha rám nézett...? Ha egy igazi angol úriember, mint a filmekben? - Figyelj, Hunt. Köszönöm az italt. Azt hiszem... azt hiszem, mennem kell. - álltam fel és amilyen gyorsan csak tudtam, kislisszoltam. Nem volt kedvem ott maradni a dübörgő zene közepén, főleg, hogy kifelé jövet láttam, hogy Nicky is talált elfoglaltságot magának egy szőke, fekete atlétás srác személyében. A kinti kissé hűvösebb levegő lehűtötte az arcomat és úgy éreztem, belülről is megnyugodtam kicsit.
Végre megtettem azt, amit igazából már napok óta meg kellett volna... ránézni a sajtóra és nem elzárkózni... valószínűleg már kipattant a Zelda-Rosa botrány... Nagy levegőt vettem és előszedtem a telefonomat. Önkéntelenül is a fogamat csikorgattam, miközben az első hírportál címét begépeltem., ami eszembe jutott. Összeszorítottam az állkapcsomat, miközben betöltött az oldal... és öles betűkkel fogadott, amitől féltem:
Zelda Ann Roshington és Rosa Toulmanov közönséges bűnözők!
Nagyot nyeltem, aztán leültem egy padra és olvasni kezdtem:


            Tegnap robbant a hír, miszerint Javes Petrolen volt Rosa Toulmanov rejtéyes vőlegénye. Azonban meglepődésre semmi ok, Javes Petrolen nem önszántából vette volna el a médiamágnás lányát, az ugyanis elkábította egy krysa nevű szerrel (erről bővebben itt olvashat) majd azt hazudta neki, hogy együtt töltötték az éjszakát és terhes. Lisette és Beijing Petrolen édesapja pedig rögtön vállalta volna a nem létező felelősséget és hajlandó lett volna feleségül is venni Toulmanovot.
Ekkor azonban egy videófelvétel segítségével bizonyítani lehetett, hogy nem történt semmi és Rosa Toulmanov nem terhes... de a legsúlyosabb titokra csak ezután derült fény: aki az egészet kitalálta és a krysát szerezte, nem más, mint Javes volt felesége, Zelda Ann Roshington!
Bár a videón szereplőadatokról nincsenek egyenlőre információink (a rendőrség bizonyítékként hivatkozott rá és nem hajlandó egyenlőre részleteket elárulni róla) annyi bizonyos, hogy mind Zelda Ann, mind Rosa előzetes letartóztatásban vannak. Hogy ez meddig marad így, azt nem lehet tudni, de Javes Petrolen előterjesztette kérését, miszerint gyorsított eljárásban szeretné végigvinni az ügyet (hivatkozva teendői sokaságára és tekintettel két lányára)
Minden új hírről tájékoztatjuk Önöket!


Kifújtam a levegőt. Nem volt annyira rossz, mint amilyenre számítottam. De eszembe jutott, hogy ez az egész kabaré az oka annak, hogy Jensont elvesztettem. Egyre rosszabbul éreztem magamat. Tanácstalanul álldogáltam a klub előtt, kezemben a telefonom, mögöttem kiabálta a nevemet a Hunt nevű srác... a fejem zúgott, az agyam és minden egyes sejtem Jens után sikoltozott... a lábaim remegtek...
És megcsörrent a telefonom. Annyira isteni jelnek tűnt, hogy biztosra vettem, hogy Jenson neve lesz a kijelzőn... de nem ő volt.
- Szia, apa. - köszörültem meg a torkomat, a hangon kissé rekedten csengett.
- Hello, kicsim. - fáradt volt, de megkönnyebbült, ez hallható volt. - Minden rendben? - kérdezte.
- Ezt inkább én kérdezem. Olvastam a Loshonew.com-on, hogy előzetesben vannak. - tájékoztattam és közben elindultam az utcán, lustán rugdosva magam előtt pár kavicsot.
- Igen. Minden rendben van. Már fellélegezhetünk... figyelj csak... - váltott hirtelen gondterheltté a hangszíne. A gyomrom görcsbe rándult. - ...beszéltem Parvatival. - Ó. Parvati nyilván elmesélte neki a sírógörcsös kiborulásomat Jenson győzelme után. Nem olyan élmény, amelyet szívesen felidéznék újra. - Átjönnél valamelyik nap? Csak beszélgetni egy kicsit. Próbállak felvidítani... vagy... ilyesmi. - elfúlt a hangja. Akkor döbbentem rá, hogy hülyeség volt azt hinni, hogy eljövök egy hétre a tengerpartra és mindent elfelejtek: Nem menekülhetek Zelda kegyetlenségétől, Rosa álszentségétől... és a Jensonnel töltött másfél év emlékétől sem. Szorosan lehunytam a szememet, miközben döntöttem:
- Átmegyek holnap. - mondtam keményen.
- Holnap? Azt hittem még legalább négy-öt napot lent lesztek Cancúnban... - értetlenkedett. Bólintottam, bár ezt nyilván ő nem látta.
- A többiek maradnak. Én most azonnal hazarepülök. Nem akarok felejteni. Rendbe akarok tenni mindent. - sóhajtottam.
- Akárcsak én... - mormolta apa - Rendben, drágám. Gyere át valamikor délután, jó? - Kifújtam a levegőt, miközben éreztem, hogy ez lesz a legjobb. Hazamenni most, szembenézni minden rosszal, hogy aztán meg tudjak nyugodni.
- Rendben. - tettem le a telefont. Visszabaktattam a nyaralónak használt villánkig, felkapcsoltam a lámpákat az üres és sötét házban. Pár perc alatt összedobáltam a cuccaimat, dobtam egy sms-t Nickynek (nála gyakrabban van telefon) és intéztem pár hívást a magángép miatt, ami rekordidőn belül a rendelkezésemre állt, tehát egy óra múlva már a másodpilóta segített a fedélzetre. A következő pár napom azzal fog eltelni, hogy a sajtó kérdéseire válaszolok majd... nem, nem balhéztam össze Jensonnel, nem, nem járok Kimivel, igen, utálom Zeldát, igen, Rosa egy kis dög... hmm... fáradtan dőltem hátra és szinte rögtön elaludtam.
              Arra ébredtem, hogy Parvati lágyan rázza a vállam.
- Lisette, édesem... leszállhatsz, ébredj.  - mosolygott. Álmosan pislogva vettem tudomásul, hogy már Londonban vagyunk és Parvati nemcsak, hogy kijött elém, de magára vállalta az ébresztésem feladatát is. - Figyelj rám: kint nagyon sok újságíró van, megneszelhették valahonnan, hogy most jössz... és Zelda miatt kiemelt figyelemmel követnek most téged... ne törődj velük, jó? - terített a vállamra egy vékony takarót. Kora hajnal volt, az ég sötétszürkén ébredezett, még a holdat is látni lehetett halványan. Botladozva álltam fel és nagyokat ásítottam. - Tessék, igyál egy kicsit. - nyomott a kezembe egy hosszúkávét a legnagyobb kiszerelésből. Hálásan elmosolyodtam, aztán kiléptem...
Egy pillanatra elveszítettem az egyensúlyomat és elszorult a torkom a rengeteg vaku villanásától.
- Lisette, mit szól ahhoz, amit az anyja tett?!
- Miss Petrolen, adjon egy exkluzív interjút!
- Lisette, igazat adsz az apádnak, Javesnek?!!
- Lisette, várjon, várjon, álljon meg! - Parvati oldalról átkarolt és próbálta tolni magunk előtt a tömeget, de még tőlem is alacsonyabb egy fél fejjel, úgyhogy ez nem volt túlságosan neki való feladat, de ennek ellenére hősiesen lökdösődött és kiabált a riporterekkel, amíg a kocsijához nem értünk.
- Ennyi ember még sohasem követett - kapcsoltam be a biztonsági övemet az anyósülésen döbbenten.
- Nagyon sokan ráharaptak a Zelda sztorira. - húzta el a száját és visszapillantó tükröt figyelte, miközben kiállt, hogy egyik utánunk rohanó médiasáskát se üsse el lehetőleg. - Hogy vagy? - nézett rám fürkészően, mikor már az autópályára kanyarodott.
- Öhm... igazából nem jól. Összezavarodva. - piszkáltam a biztonsági öv szíját szórakozottan. - Túl sok minden történt mostanában. Jensonnel az a vita még ezek mellé... túl sok. Tényleg.
- Jaj, kicsi szívem... - aggodalmaskodott, majd feljebb tolta orrán a szemüveget - Hazaviszlek, alszol egy kicsit, addig csinálok reggelit... utána meg elmegyünk együtt apukádhoz, hátha megnyugtat. Jó így? - nézett rám. Bólintottam. Ha Parvati nem lenne, megdöglöttem volna már rég.
         Minden szavát betartotta: majdnem dél volt, mikor felébredtem és egy gyors zuhany után máris frissen sült palacsinta illata fogadott. Hihetetlenül hangozhat, de sokkal jobban szeretem Parvati palacsintáját enni, mint akármilyen hozatott szuperreggelit, ami belekerül akár negyven fontba is esetenként.
- Atyavilág, ezt imádom - közöltem teli szájjal, miközben a harmadik nutellás édességet tömtem a számba nagy hévvel. Parvati elégedetten mosolyodott el és az asztalra könyökölt.
- Örülök, ha ízlik. Felhívom Javest, hogy megyünk nemsokára, jó? - állt fel és magára kanyarította a pulcsiját. Értetlenkedve meredtem rá. Miért kellene közölnünk apával, hogy megyünk...? Bár, ahogy gondolja... megvontam a vállamat és megettem még, ami maradt a palacsintámból. Amíg ő telefonált kint az előszobában, én megmostam a kezemet és felvettem a mentaszínű kasmírpulóveremet.
- Mehetünk! - kiáltottam és előrementem a kocsiig, ugyanis alig vártam már, hogy apánál legyek... ha valaki, akkor ő tényleg megvigasztal majd.
    Kipattantam az autóból és szegény Parvatit meg sem vártam, de alig vártam, hogy megtudjam, mennyire van kikészülve apa... és hisztizni szerettem volna neki... mindenről.
- A dolgozóban vagyok! - kiáltott ki apa, mikor meghallotta dobogó lépteimet.
- Apa! - estem be. Elmosolyodott. Szomorú, fáradt, sok mindent megélt mosoly volt... de legalább mosoly. Magához ölelt.
- Óh, Lisy... sajnálom. Annyira sajnálom ezt a sok mindent, amit elviseltél mostanában.
- Zelda mindig is ilyen volt... Rosa meg... hírnévre éhes kis élősködő - legyintettem.
- Nem csak ezekre értem. Jenson miatt... tudod, még bűntudatom van. - vallotta be és elfordította a fejét. Követtem a pillantását, de a nagy ablakon, bársonyfüggönyön és a másik oldalra néző nagy támlájú bőrfotelen kívül semmi sem volt ott.
- Már mindegy. - ültem le vele szemben. - Azt hiszem, nem ezen múlt. Az én hibám. Tényleg nem hallgattam meg Jensont, mikor arra szükség volt. Egyszer kellett volna végighallgatnom anélkül, hogy sértetten fogom magam és elrohanok... ennyi lett volna és most nem tartanánk itt.
- Szóval semmi esélyt nem látsz rá, hogy esetleg...? - vont vállat óvatosan és inkább nem is folytatta a kérdést. Szomorúan pillantottam fel.
- Egyáltalán nem. És meg is értem. Másfél évig tökéletes kapcsolatunk volt, találtam egy telefonszámot és felrúgtam mindent, hisztis picsaként elvonultam felhúzott orral és nem hagytam, hogy megmagyarázza. És mindezt miért...? Sértettségből. Miért volt fontosabb a saját büszkeségem, mint Jens? Pedig... ajj, apa, nagyon szeretem. - temettem a tenyerembe az arcomat és szinte ömlöttek a szavak a számból, nem is gondolkodtam rajta, az agyam csak dobta ki a mondatokat, amelyek régóta az elmémben lebegtek: - Annyira hiányzik, mint soha semmi. Hogy vele legyek minden egyes futamon, hogy ott legyek mellette sikerben... meg sikertelenségben is igazából, meg akarom vigasztalni! Vele akarok reggelizni, este mellette elaludni, reggel mellette kelni... mindent! - fakadtam ki.
- Miért nem mondod ezt el neki...? - dőlt a hatalmas tölgyfából készült íróasztalához apa.
- Mert azt hiszi, hogy Kimivel járok és ő már amúgy is tovább lépett. Látod... Karol... - csikorgattam a fogaimat dühösen a kis német picsa említésére.
- Nem hiszem, hogy Karol komoly lenne neki - vetette fel apa.
- Az mindegy, de én már nem kellek neki. Pedig én nem is tudom... meghalok nélküle, érted?! - nyöszörögtem fájdalmasan. - Nem hittem volna, hogy van olyan nagy szerelem, mint amit mondanak a filmekben... de az biztos, hogy most értékelem igazán, hogy Jenson volt nekem. Valószínűleg soha többet felém se néz majd, de én életem végéig szeretni fogom. Ez... így van. - köszörültem meg a torkomat és már szúrták a könnyek a szemeimet. -  Szeretem.
- Ezt szépen mondtad. - tette a vállamra a kezét és furamód mosolygott. Nem most kellene sajnálkoznia...?
- Ja. Kár, hogy Jens nem hallotta. - morogtam remegő hangon és lemondóan néztem a magassarkúmra.
- Ez azért annyira nem biztos. - Jenson hangja. A szemeim döbbentek kitágultak és összevissza kapkodtam a fejemet. Először nem is értettem, mi van, aztán apa még mindig mosolygó arcába néztem... majd a már említett magas támlájú bőrkanapéra, ahonnan felállt Jenson és lassan előrelépett elém. - Igenis hallottam.

Lisette - 25. rész

 Sziasztok! Nagyon sokára hozom, igen, tudom, de volt pár dolog, ami bezavart (igazából a Kimi Räikkönen-életmód volt az a dolog, de ezt most hagyjuk :D ) Olvassátok, véleményezzétek, várjátok a következőt :) (nemsokára jön az viszont komolyan :D)





- Mondd, hogy az tényleg egy rejtett kamera - könyörögtem. Beijing vidám feje mindent elárult:
- Igazából nem egy, hanem nyolc - ment körbe és a legkülönfélébb helyekről szedett le apró fekete pamacsokat, amik valószínűleg kamerák lehettek.
- Basszus, tiszta Charlie angyalai, most már tényleg - vigyorgott Emily - a kedvenc részem Lisy lesz, amikor idegbeteg módjára le akarta nyírni Rosa haját és vérbe forduló szemekkel követelte, hogy mondja el, mi van. - Ja... - mormoltam fáradtan és mikor Bei-ra néztem, láttam rajta, hogy ugyanúgy érzi magát, mint én: ó, hogyne, örülök neki, hogy kiderült Rosa csalása és Zelda bajkeverésére is fényt derítettünk, de mégis... a vér szerinti anyánk a pénzért képes lett volna tönkretenni apa életét és közvetve az enyémet, Beijingét és ugyebár Jensonét is, akivel voltaképpen emiatt szakítottunk.
- Zeldának ki fogom verni a fogait. - fonta össze a karjait indulatosan a nővérem és mélyen egyet kellet értenem vele. A pénzhiány megmagyarázza azt is, hogyhogy tavalyi kollekciós ruhákat vesz fel.
- És most mi lesz? - zuttyant le a bőrfotelbe Emily, hosszú, szőke haját gyors lófarokba kötötte.
- Azt hiszem, el kellene mennünk a rendőrségre... az esküvő három hét múlva lesz, nincs túl sok időnk. - magyarázta Beijing, mire egyetértően bólintottam.
- Zeldát elítélhetik. - mormoltam.
- És remélem el is fogják! - csattant fel Beijing.
- Igen... de... azért az anyánk, Bei. Ha akarjuk, ha nem. Tényleg börtönbe akarjuk juttatni? - néztem fel és álltam a nővérem kemény pillantását. Leült elém, megfogta a kezeimet.
- Hatalmas szíved van, hogy ezek után is képes vagy elgondolkodni egyáltalán ezen... de azt hiszem, megérdemli... bedrogoztatta apát, szakítottál miatta Jensonnel és egyáltalán... csak azért megérdemelné, hogy bezárják, amiért úgy viselkedett velünk születésünk óta, mint az állatokkal. Még úgy sem... emlékszel a sznob perzsamacskájára, Shellyre? Vele sokkal jobban bánt például. - Jaj, igen. Shelly, akinek külön szobája volt és külön embert vett fel hozzá, akinek annyi volt a feladata, hogy etesse-itassa és simogassa. És mikor Shellyt véletlenül párszor felébresztettük, Zelda órákig üvöltözött velünk. Régi szép emlékek... és mégis...
- Az anyánk. - ismételtem és még nekem is furcsa volt ezt kimondani, hiszen én direkt sohasem neveztem őt az anyámnak. Beijing tanácstalanul egyenesedett fel.
- Figyelj. Apának elmondjuk... és majd ő eldönti. Rendben? - ajánlotta fel. Mint régen...

- Apa... biztos, hogy nem kell járnom szinkronúszásra? Anya azt mondta, muszáj. - Én és Beijing apa ölében ültünk, én négy éves körüli lehettem, Bei pedig alig múlt hét.
- Szeretnél járni? - fordult felé apa. A nővérem morcosan összeszorította a száját és megrázta a fejét elég határozottan ahhoz, hogy két copfja vidáman táncolhasson. - Akkor természetesen nem kell. - mondta apa könnyedén és magához ölelt minket.
- De anya azt mondta, hogy muszáj vagy visszaviteti a koronámat. - aggodalmaskodott továbbra is. Apa felsóhajtott és utólag visszagondolva, akkor már rég válni akart, de miattunk nem tett még semmit.
- Csak viccelt, jó? - simogatta a hátunkat és mosolygott a nővéremre, aki erre megnyugodva bújt hozzá. 
- Lisy, édes, mi a baj? - fordította akkor az arcomat maga felé apa és érdeklődve szemlélt. Lenéztem és zavartan gyűrögettem a markomban a nyalókamintás fodros ruhámnak a szegélyét. 
- Én nem akarok anyával lakni - panaszoltam. Beijing egyetértően bólogatott. Apa meglepődve nézett ránk.
- Hé... hé, lányok, anya szeret titeket, ugye tudjátok? - összenéztünk a testvéremmel. Dehogy tudjuk! - Ő csak... most... szomorú és ezért van veletek keveset... - és valószínűleg ezért szereti jobban a macskáját is...

- Oké. Apa eldönti - egyeztem bele hatalmas sóhajjal. Apa, aki mindig tudott mérlegelni és sohasem hirtelen haragból döntött. Majd ő megnézi a felvételt és kimondja az ítéletet.


Feszülten figyeltem az arcát. Az elmúlt hetek mintha nyomot hagytak volna rajta: reményvesztett, idősödő ember benyomását keltette, aki boldogtalanul és rezzenéstelenül nézte végig a felvételt. A végén felállt és megköszörülte a torkát.
- Most... elmegyek a rendőrségre. - közölte velünk. Nagyot nyeltem. Szóval döntött... így... - Megoldom rendesen, rendben? - nézett sápadt arcomra. - Na, Lisy... - guggolt elém és magához ölelt, látta a zaklatott lelki állapotomat. - Nem csinálok semmi önkényes bosszúhadjáratot... csak annyit, amennyit megérdemel, se többet, se kevesebbet. Jól vagy? - nézett aggodalmasan rám.
- Igen, igen... azt hiszem. De én nem akarok részt venni ebben az egészben. Egyszer elmegyek a rendőrségre, hogy felvegyék a vallomásomat, de én ki akarok maradni ebből. Ez már túl sok. Egyszerűen... tényleg túl sok nekem. - harapdáltam a körmömet idegesen.
- Rendben. - egyenesedett fel - Azt mondom, menjetek el Nickyvel, Emilyvel vagy Beijinggel vagy így együtt pihenni egy kicsit valahová. - javasolta. - Jó messzire, ahová nem megy az angol sajtó és nem foglalkozik veletek senki. Valami szép és nyugodt helyre egy hétre-másfélre. Na...? - csapott a térdemre bátorítóan.
- Ez jó lenne - egyeztem bele hatalmas sóhajjal.
- Parvatival beszélek és intéz nektek járatot meg mindent... mit szólnál Cancúnhoz? Tudod, ott a nyaralónk, már évek óta nem voltunk lent. Na, a kocsiból felhívom Parvatit, ezt megoldja nektek sec-perc alatt. - annyira aranyos volt, hogy még ilyenkor is a lányának a kedvével törődik, pár másodperccel azután, hogy látta a felvételt, ami bizonyítja, hogy a volt neje egy pszichopata állat, aki majdnem tönkretette az életét, hogy teljesen elérzékenyültem.
- Oké. Köszönöm. - suttogtam.
- Remek. Beijing... gyere velem - intette maga után a nővéremet - Emily, neked pedig mindent köszönök.
- Szóra sem érdemes, Mr. Petrolen. - csicseregte kedvesen Em és végignézte, ahogy kimennek az ajtón.
- Liset, minden rendben lesz. Most már tényleg. Se Rosa, se Zelda... csak te és... csak... szóval... - hebegett.
- Azt akartad mondani, hogy "csak te és Jenson"? - húztam el a számat szomorúan - Nos... nem. Annak már tényleg vége.
- Biztos vagy benne...? - kérdezte és nagyot sóhajtott, miközben egymás mellett baktattunk lefelé a lépcsőkön.
- Teljesen. - mormoltam és rossz volt ezt kimondani. Nagy levegőt vettem és próbáltam eljátszani a minden rosszat elfelejtő és életvidám lány szerepét: - Na de Cancún jó hely... egész Mexikó jó hely. Lemegyünk... süttetjük egy hétig a hasunkat... minden jobb lesz utána, hidd el. - bátorítottam inkább magamat, mint őt.
- Oké - vont vállat - Nickyt felhívjuk és elrángatjuk magunkkal. Beijing szerintem itt fog maradni... itt van Javes és Nicoval is találkozni akar majd úgyis. - magyarázta. Ez teljesen igaz, Bei tutira egész szünet alatt annyit lesz Nico Rosberggel, amennyit csak tud.
A taxiba megkönnyebbülve szálltam be: megbízok apában. Tudom, hogy nem a személyes bosszú hajtja majd és teljesen korrekt lesz mind Rosával, mind Zeldával szemben. És végre vége: nincs gyerek, nincs házasság. Azt ne tegyük hozzá hogy gyerek és házasság nekem se lesz... az egyetlen ember ugyanis, akivel ezt el tudnám képzelni, látni sem akar. El sem tudom mondani, mennyire bántam, hogy visszautasítottam minden bocsánatkérését és nem hittem neki... basszus, végig sem hallgattam, mikor próbálta megmagyarázni a dolgot...! Egy önző picsa voltam!
Néztem a mellettem elsuhanó fák árnyékát, az ismerős londoni belvárost, a nyári záport, amely most kezdett rá igazán: a taxi ablaktörlői gyors integetésbe kezdtek, hogy a sofőr kilásson annyira, hogy haza tudjon minket vinni. A szürke Londont látva tényleg szükségét éreztem a levegőváltozásnak: minden egyes épületről, tábláról, utcáról, bokorról és fáról eszembe jutott valami közös élményem Jensonnel. Tényleg nagyon várom már Cancúnt.




Nicky rögtön igent mondott a meghívásra, Beijing viszont a várakozásoknak megfelelően apával akart maradni és minden egyes vallomást meghallgatni. Ebbe a rendőrök nem akartak ugyan belemenni, de Bei megrebegtette párszor a szempilláit és már nem is volt semmi akadálya. Nicky két nap múlva megjelent a házunkban, egy hatalmas NIPO papírtáskával.
- Elhoztam magunknak az összes nyári ruha-prototípusomat. Meg a bikiniket is. - magyarázta, mikor értetlenül meredtem rá. - Lisette - szaladt hozzám, megölelt és hadarni kezdett, ami nem volt egyébként szokása: - Annyira sajnálom... hogy Zelda... meg Rosa... na te jó ég, hogy utálom azt a ribancot! Megmondtam, nem? Egy kis senki... el se hiszem, hogy erre képesek voltak... hogy vagy? - nézett rám fürkészően és a vállamat veregette. Leültem a kanapéra elgondolkodva.
- Ezzel... már jól. De hogy vagyok...? Úgy vagyok, hogy hiányzik Jenson. - panaszoltam. - Már nem is csak ő maga... hanem az, hogy mellette aludjak el... hogy tudjam, hogy ő lesz az első, akit meglátok reggel... ahogy nevet, úristen, ahogy nevet - temettem a tenyerembe az arcomat. - A tapintása a hajának... az illata... mindegy. Hagyjuk. - javasoltam és inkább szemügyre vettem a NIPO darabokat.
- Mennyire komoly ez a dolga Jensonnek azzal a német luvnyával? - kérdezte Nicky.
- Őt kéne megkérdezni... - dünnyögtem, miközben kihúztam egy bikinit a táskából - Hű. Nicky, ez gyönyörű.
- Köszi, lehet a tiéd, szerintem az pont jó rád. De lennie kell még bordóban is, túrd fel a zsákot... - vigyorgott, aztán visszatért az eredeti témához: - Igen... de te hogy látod? Szerinted szereti?
- Szerintem nem, de ez nem változtat a tényen, hogy engem szintén nem szeret már. - mutattam rá, miközben a kezembe akadt egy púderkék miniszoknya - Em, ezt nézd meg, tetszeni fog! - kiabáltam a nappaliba, ahol éppen Emily próbálta becipzározni a bőröndjét sikertelenül. A szoknyát a székre dobtam és Nicky felé fordultam, aki elmélázva nézett vissza rám.
- Van ilyen? - vetette fel a kérdést - Hogy szereti két ember egymást... aztán egyszercsak nem...? Mert szerintem nincs. Vagyis... nyilván van valakikkel, de te meg Jens imádtátok egymást, szerintem ugyanannyira szeret, mint régen. Csak maximum mérges... - vonogatta a vállát tanácstalanul.
- Lehet. - próbáltam összehozni egy mosolyt, hogy Nicky azt higgye, még bizakodok, pedig valójában már rég letettem Jensről. Ezen keseregtem magamban a repülőn is még, miközben Nicky és Emily már el is kezdték a lazulást mellettem. Ironikus volt, hogy míg ők nevetve csacsogtak és próbáltak bevenni a társalgásba, én kétségbeesetten idéztem fel az emlékeinket. A szülinapja, amikor bemutatott az apukájának, mikor vettünk egy kutyát... 
Arra eszméltem fel, hogy a gép már nem süvít a levegőben, hanem a leszállópályán gurul egészen addig, míg lassan meg nem áll. Gondterhelten néztem ki az ablakon.
Elakadt a lélegzetem. Cancún egy mexikói turistaövezet központja és igen, emlékeztem rá, hogy szép. De arra nem, hogy ennyire...! Hatalmas, káprázatosan szép épületek, vakítóan kék part, rengeteg bikinis-fürdőnadrágos aranybarnára sült ember, friss levegő, médiamentesség, nyugalom... erre van most szükségem. Egy hét távol a problémáktól... távol Jenson Buttontől.

Lisette - 24. rész

 Sziasztok! Egész sokára hozom, tudom, nézzétek el nekem :))
Nagyon-nagyon sok minden kiderül ebben a részben, tényleg remélem, hogy nagy meglepetést okozok vele a legtöbbeteknek :)
 Hosszabb lett, mint az átlagos részek, de kevesebb helyszínen játszódik... most tényleg nagyon-nagyon-nagyon érdekel a véleményetek, úgyhogy légyszi írjátok meg még ha csak pár sorban is :))) <3
Más: valami tőlem gyakorlottabb bloggerina leírná, hogy is van ez a feliratkozós dolog? Mintha olvastam volna, hogy valami változott, de én nem tudom, hogy micsoda  :D Felvilágosítana valaki? :)



Zeldát nagy nehezen kituszkoltam az ajtón, nem törődve felháborodott kiáltásaival. Mihelyst sikerült bezárnom mögötte az ajtót, a falnak dőltem és lecsúsztam a padlóig.
- Ő volt anyukád? - jött ki Kimi, leguggolt elém és kérdőn nézett rám.
- Nem - ellenkeztem - Ő Zelda volt - magyaráztam meg, mire szomorúan elhúzta a száját, aztán felsegített és biztosított róla, hogy felhozat reggelit nekünk.
- Oké. Utána indulok.- válaszoltam
- Visszamész Angliába? - kérdezte, miközben a hotel étlapját böngészte és már emelte a telefonját.
- Igen. Már nagyon hiányzik. Apával is beszélnem kellene és lassan Rosa már tényleg nyilvánosságra akarja hozni a kapcsolatukat... még előtte véget kellene vetnünk az egésznek.
- Az elszánt Petrolen-lányok! - veregette meg a vállamat kacsintva.
- Olyasmi - nevettem fel és már hiányzott ez a cseppnyi jókedv, főleg Zelda látogatása után. - Csak abban reménykedem, hogy Beijingnek lesz valami ötlete ehhez kapcsolódva.
- Fura lenne, ha Beijingnek nem lenne valami kivitelezhetetlen, túl bonyolult és ördögi terve, nem gondolod? -  cukkolt, mire nevetve ráztam a fejemet.
- Végül is tényleg. - értettem egyet, aztán míg a reggelinket vártuk, elmentem zuhanyozni és elkészülni.
Miközben a víz csorgott a fejem búbjáról egészen a bokámig, végiggondoltam az előző estét: hogy csesződhetett el ennyire minden mindössze pár perc alatt azzal egy ártatlan momentummal, hogy ugyanmár Kimi Räikkönen egy rohadt kis mojitót hozott nekem...?! Lehet, hogy a sors akarja azt, hogy ne legyen köztem és Jenson között semmi többé... annyi élmény, annyi érzés, annyi boldog pillanat után...
 Miközben a víz csobogott, végiggondoltam minden régi dolgot, ami csak eszembe jutott...
Az idei idénynyitó futam, Ausztrália:
- Jens! - nevettem fel felháborodottan, mikor lefröcskölt a vízzel és próbáltam visszavágni, de gyorsabb volt, mint én és már messze járt, nem sikerült vissza-fröcskölni. Derékig álltam a tengerben és hiába forgolódtam, nem találtam. - Jens...! - ismételtem a nevét ijedtebben, mint az előbb. A karjai olyan hirtelen fonódtak vizes hasamra, hogy döbbenten kiáltottam fel, de aztán nevetve omlottam rá. A karjaiba kapott és szorosan magához ölelt. Egy kis vizet fröcsköltem az arcára.
- Lisy.... - szólalt meg némi prüszkölés után szemrehányóan, de azért vidáman. - Hogy te milyen gonosz vagy.
- Emlékeztetnélek, hogy te kezdted, édesem. - okoskodtam és felhúztam az orromat, mire hirtelen elengedett én meg elmerültem. Ijedtemben az orrom és a szám is telement a sós vízzel. Levegőt kapkodva jöttem fel.
- Kösz! - ripakodtam rá dühösen és inkább elindultam a homokos tengerpartra. A kezem után kapott és magához húzott.
- Sajnálom, azt hittem számítasz rá. - sajnálkozott.
- Hát nem számítottam. - vágtam be a durcát. Halványan elmosolyodott.
- Megbocsájtasz? - kérdezte félénken, pedig tudta, hogy nem haragszom komolyan.
- Hmmm... mondj egy okot, amiért meg kellene - incselkedtem vele megjátszott hűvösséggel.
- Öhm... legyen - tett úgy, mint aki nagyon-nagyon gondolkozik - Esetleg... az, hogy nagyon szeretlek...? - húzta el a száját bizonytalanul. Vállat vontam.
- Megjárja - sóhajtottam fel, aztán mindketten felnevettünk és előrehajoltunk, hogy a "kibékülésünket" egy csókkal pecsételjük meg.
  Aztán ott volt India...
- Ez az izé finom - bökött a villájával egy sötétbarna valamire a tányérján. Éppen a helyi ételkülönlegességeket próbáltuk ki egy nappal a szabadedzések előtt.
- Muti - buzdítottam, mire elvigyorodott, felszúrta a villájára és a számba adta. Szórakozottan nyammogtam el. - Ez marhahús? Csak mert tényleg jó. - értettem egyet.
- Hát reméljük se nem macska, se nem kutya. - feszengett, mire megállt a számban a falat és a szemeim kitágultak. Felnevetett.
- Nyugi... szerintem azt csak Kínában vagy ilyesmi helyen csinálják. - kacsintott. - Öhm, bocsánat - szólította meg a kis étterem pincérét, majd angolul próbálta kérdezgetni, hogy mit is eszünk, de a  másik férfi csak értetlenül meredt rá, látszott rajta, hogy fogalma sincs, milyen nyelv ez egyáltalán - Na, ezt sem tudjuk meg - fordult felém lemondóan Jens. -  De amekkora díszállat-védő vagy, tuti megismerted volna, ha az lenne - vélekedett.
- Mégis honnan...? - pislogtam sűrűn - Még sosem ettem se kutyát, se macskát.
-Ez végülis igaz - értett egyet, aztán félórás pánikolás és találgatás után a szomszéd asztaltól felállt egy amerikai nő, hozzánk lépett és elmondta, hogy légyszives hagyjuk ezt abba, mert tényleg egy kis darab fűszeres marhahúst ettem és ő ezt már nem bírja hallgatni. Megszeppenve néztünk egymásra, aztán kitört belőlünk a nevetés.
  Aztán a születésnapom... a nyaralásunk Ibizán... az ünneplés, miután megnyerte az Olasz nagydíjat...
Elzártam a csapot és törölköző után tapogatóztam. Miután felöltöztem és kifésültem a hajamat, kimentem Kimihez, akivel reggelizés közben sok mindenről szó esett ugyan, de a Jenson-témát kerültük.
- Kimi... köszönöm a... nos, mindent - álltam meg az ajtóban a bőröndömmel. A falnak támaszkodott és halvány, Kimisen visszafogott mosolyt villantott.
- Nincs mit. Ha gondolod... Budapesten ugyanígy. - ajánlotta fel, de megráztam a fejem.
- Köszönöm, de... nem hiszem, hogy megyek. - vallottam be és a cipőmet kezdtem el nézegetni, hogy ne kelljen a szemébe néznem.
- Jenson miatt? - kérdezte lassan. Kinyitottam a számat, aztán tanácstalanul becsuktam.
- Nincs értelme terelni - pillantottam fel végül - Igen, miatta.
- Nem muszáj találkozni vele... a Lotus például tutira szívesen lát egész hétvégére - vetette fel.
- Köszönöm... de tényleg nem akarom látni őt Karollal. - utasítottam vissza - Ha esetleg nem beszélnénk addig... sok szerencsét Magyarországon! - intettem és mielőtt bezártam az ajtót, láttam, hogy ő is intésre emeli Iceman-feliratos karját.


Az első meglepetés akkor ért, mikor belépve az Emilyvel és újabban Beijinggel közös házunkba... nem volt ott senki. Korábban indultak, mint én, azt hittem megint türelmetlenkednek majd egy sort, hogy hol voltam már...mint mindig. Ehelyett az egész villa kongott az ürességtől, bár a bőröndjeikből a cuccok már ki voltak pakolva. Tárcsáztam a nővéremet.
- Mégis hol vagytok...? - kérdeztem rögtön.
- Gyere ide. Apához. Most, Lisy. Csak vedd ki a cuccaid aztán gyere is... és nagyon siess. - felelte hadarva és fojtott hangon. Rögtön ezután kinyomta a telefont. Felsóhajtottam. Tényleg lesz valami bonyolult és kivitelezhetetlen terve...?
Kevés reménnyel tettem eleget a kérésének, mikor leintettem egy taxit és megmondtam a sofőrnek a címet, ahol apa lakik. Nincs túl messze, igazából gyalog talán még hamarabb odaérnék, mivel hatalmas a forgalom London közepén, de a repülés teljesen leszívta a tartalékaimat, így még jól is esett az a húsz perc, amelyet a taxiban töltöttem. Mikor felkanyarodott az ismerős kocsifeljáróra (apa villája egy domb tetején van), már készültem is a kiszállásra, hogy minél hamarabb Beijingékkel legyek, mert nagyon sietősnek tűnt a dolog a telefonba.
- Köszönöm! - kiáltottam és a lehúzott ablakon benyújtva a kezemet gyorsan pénzt nyomtam a taxis markába, aztán loholtam is felfelé a márványlépcsőkön. És itt mégis vajon hová...?
Körbementem: se a nappaliban, se az ebédlőben, se egyik hálószobában sem nem voltak. Elindultam a legnagyobb fürdőszoba felé, de a tekintetem megakadt a dolgozószoba díszesen faragott faajtaján. Szinte mindig zárva van, hirtelen felindultságból most azonban a kilincsre tettem a kezemet és lenyomtam... engedett. Bent Emily és Beijing ültek, suttogva beszélgettek.
- Gyorsan gyere! - intett magához Emily.
- Mégis mit csináltok? - értetlenkedtem.
- Csinálunk. Együtt. Te is. - javított ki Beijing. - Idehívtuk Rosát, mindjárt jön.
- Ide... idehívtátok? - rökönyödtem meg. Sűrűn bólogattak. - Persze... megkapja az üzenetet, hogy Beijing Petrolen beszélni akar vele és már rohan is, nem? - vontam fel a szemöldökömet gúnyosan.
- Természetesen apa nevében hívtuk ide - legyintett a nővérem lemondóan - Percek kérdése, hogy megjelenjen.
- És mi a további terv? - kérdeztem némi megilletődött csend után, de már nem volt idejük válaszolni. Rosa kinyitotta az ajtót:
- Nahát, Javes, még sosem hívtál... ti mit kerestek itt? - háborgott, legnagyobb meglepetésemre Beijing átpattant az íróasztalon és a védtelen Rosára ugrott, akit annyira készületlenül érte a támadás, hogy elesett: Emily csak erre várt, hátul megkötözte a kezét a... hé, az ott nem az én egyik Victoria's Secret selyemköntösömnek a pántja...?! - Mi a picsát csináltok?! - kiabált - Javes!!! Valaki! Segítség! Ezek őrültek! - üvöltött. Morbid, de tetszett őt így látni. Beijing és Emily egy szék felé ráncigálták.
- Segítenél?! - förmedt rám Emily nagy nyögések közepette, Rosa ugyanis ficánkolt. Alá toltam a széket, mire módszeresen hozzákötötték.
- És... és most - fújta ki a levegőt Beijing megkönnyebbülve - Elmondasz mindent erről az egészről.
- Miről? - nevetett fel döbbenten Rosa. - Ne legyetek már megőrülve!
- Andrejka volt, igaz? Csak ő terhes, te nem, igazam van? - tért a tárgyra Beijing.
- Ezért fel foglak jelenti, baszki!!! - rikácsolta.
- Remek, de akkor számolj azzal, hogy kopaszon mész a rendőrségre - mutatott fel egy hajnyírót. Rosa összerezzent és a tekintetével megkereste a mell alá érő hajának a végét.
- Elment az eszetek?! - Oké, ez jogos. Beijingnek elment az esze? Ez a hatalmas ötlet? Lenyírni a haját, ha nem beszél? - Azt sem tudom, miről beszéltek.
- Akkor gyerünk, adunk üveget, belepisilsz és elmegyünk a dokihoz, aki majd megállapítja, hogy nem vagy terhes. Egy kicsit sem vagy terhes - folytatta Emily. Blöffölnek. Fogalmunk sincs róla, hogy tényleg nem terhes-e vagy igen... mi van, ha mégis? Eljárás indul ellenünk emberrablásért és talán csalásért is...
- Mi...? Nem. - jött zavarba rögtön. - De tényleg... tényleg terhes vagyok - iszonyatos kínban volt.
- Kizárt - léptem most elé. Eszembe jutott egy cikk, amit még a repülőn olvastam a telefonomról. - Kell apa pénze? Fuccsba ment a szar valóságshow, szóval szükséged van egy pénzes pasira. - magyaráztam meg. Felnevetett.
- Nekem van pénzem. - hangsúlyozta vigyorogva. Mi a francra akar kilyukadni...?
- Rosa, nem engedünk el, amíg nem pisilsz vagy nem mondod el, hogy mi van - próbálta Emily nagyon komolyan mondani, de kérdéses, hogy mennyire vághat valaki pókerarcot, miközben másvalakit arra utasít, hogy pisiljen.
- Oké, B terv - sóhajtott Beijing és elővett egy kis üveget maga mögül - Jól hallottam, hogy allergiás vagy a majonézre? - kérdezte mosolyogva. Rosa szinte lesápadt.
- Ne. Kérlek. Oké, ez már nem játék, piros lesz a bőröm meg kiütéses.
- Szörnyű! - sóhajtozott Bei látványosan, egy evőkanálnyit Rosa szájába nyomott. Próbálta kiköpni, de Beijing nem hagyta.
- Fúúúúj - fintorgott Rosa. - Fogjátok már fel, hogy semmit sem tehettek, mert három hét múlva esküvő lesz! Először nyilvánosságra hozzuk, hogy Javes Petrolen megnősül három hét múlva, aztán meghívjuk a sajtót és csak akkor fog kiderülni, ki az ara, mikor fellebbenti a fátylamat. - kacsintott és pofon akartam vágni.
- Micsoda feltűnősködő picsa vagy - sziszegte Beijing. Nem a pénz kell neki. A figyelem. De ennek így nincs értelme. Miért pont apát...?
- Esett a nézettség. Egy kiégett celebecske vagy már csak. Egy kiöregedett, részeges, túlkoros tini. És kell a médiafelhang. - mormoltam.
- Ilyenkor, tudod, jól jön a segítség. - felelte.
- De miért pont apától?! - fakadtam ki.
- Javestől? - döbbent meg - Ó, nem. Nem Javes segít. Ő inkább hátráltat. - húzta el a száját. Beijing eddig bírta: most egy sminklemosó kendőt felkapott és Rosa arcának esett, aki sikítozott, de semmit sem tudott tenni: Bei körülbelül két kiló narancssárga alapozót és ugyanennyi sötétszürke szemhéjpúdert kapart le róla.
- Maradj nyugodtan, különben kiszúrom a szemedet még véletlenül. - motyogta, miközben a műszempillákat is leszedte. Még mindig nem értettem, mit csinál, aztán elővette a telefonját és Rosa arcába nyomta.
- Ez a fényképet... teljesen smink nélkül vagy rajta - fordította a képernyőt Rosa felé, aki megijedt a fotótól - szóval ezt a képet felteszem netre, ha nem mondod el, ki az, aki segített neked.
- Nem mernéd... - suttogta összehúzott szemekkel a fiatalabb Toulmanov.
- Fogadjunk. - vonta fel a szemöldökét Beijing. Ekkor elégeltem meg mindent: az én idegrendszeremmel ne játsszon egy orosz milliomosbébi! Ott teremtem mellette, a hajnyírót beindítottam és a berregő szerkezetet majdnem a koponyájához nyomtam, a haját megragadva.
- Na most már elég volt! - kiabáltam - Mondd el, hogy mi van!
- Ne, ne, ne!!! - hisztérikázott - Oké, nem vagyok terhes, tényleg nem!!! - ordította - Tényleg Andrejka pisilt a kis izébe... üvegbe helyettem! - folytatta a hangos vallomást - Kell, hogy benne legyek a hírekben, mert már alig ismerik a nevemet, értsétek már meg! - szorította össze a szememet. - De erről Zelda Annt kérdezzétek! - tette hozzá. Meglepetésemben kiejtettem a hajnyírógépet a kezemből, ami hangos zümmögéssel és koppanással adta meg magát.
- Zeldát? - Beijing hangja remegett.
- Ő találta ki, oké? Ő keresett meg. Neki kéne most itt ülnie! - hisztizett. Ha Zelda ülne most itt, még bele is tudnék rúgni... - Neki pénz kellett, nekem hírnév.
- De hogy lenne ebből neki pénze? - kérdezte Emily. Rosa csendben maradt, de Beijing meglengette előtte a telefont, ami a képet tartalmazta, Em pedig felmutatta a majonézest dobozt.
- Elmondom. Állítólag a házassági szerződés kimondja, hogyha Javes újranősül, Zelda kap öt milliót. - Na ne. Ennyire nem lehet gerinctelen... már értem, miért érdekelte ennyire, hogy halad a házasság... láttam Beijingen, hogy ugyanerre gondol. Keresni kell valakit, akit apa elvesz. És mi lenne jobb ötlet annál, hogy egy rossz hírű, köztudottan bulizós-piálós-pasizós csajt hálóz be a feladatra...? - Zelda adta a tablettát is, amit Javes italába tettem. Szóval Zelda jobban hibás, mint én. Mindent ő talált ki, tényleg. - mentegetőzött Rosa, aztán lassan mosolyra húzódott a szája.
- De lenne egy kérdésem: hogy bizonyítjátok be, hogy ez tényleg így volt? - nevetett, miközben Beijing sötéten mögé lépett és eloldozta a kezét - Mondjuk, hogy letagadom. És az tuti, hogy Zelda is lefogja. Mindenki azt mondja majd, hogy ti hárman kitaláltátok ezt a sztorit ellenem. És ez csak még nagyobb hírverés nekem. Előre is köszi, ha megpróbálnátok - vette fel a táskáját és kilibbent. Hatalmas, súlyos csend telepedett a szobára. Zelda megtalálta ezt a kiskaput és kitalálta, hogy ráveszi apát, hogy elvegyen valakit... lehetőleg valakit, aki romlott és a világ felhördül majd, ha megtudja, hogy együtt vannak... így jött Rosa, akinek ez szintén kapóra jön, mert minden újság ezzel fog foglalkozni minimum hetekig... beletett valamit apa italába, aki ettől kidőlt, aztán reggel megjátszotta, hogy éjszaka lefeküdtek... és bejátssza az adu-ászt, miszerint terhes, így apa, mint igazi gentleman, elveszi majd...
- ...és nem tudjuk bizonyítani - mondtam ki hangosan. Ez a legrosszabb az egészben.
- Ja... ne is mondd... milyen jól jött volna pár... rejtett kamera. - ment oda Beijing a könyvespolchoz és leemelt egy apró szerkezetet. Elállt a lélegzetem.

Heti hírek

 Sziasztok! Nem voltam itt egy jó ideig, de már készül az új rész (másodjára, elsőre ugyanis nem mentettem, pedig már 90%-a kész volt... -.-") ami remélem tetszeni fog nektek :)
Gondolom sokan voltatok a ringen hozzám hasonlóan, aki nem az pedig jövőre tuti megy majd (muszáj, mert kihagyhatatlan :DD) hihetetlenül jó volt :))
Tudom, hogy a Heti hírek amolyan kiegészítőek tűnik, de igazából mindig beleszámít a történetbe. A mostani hírek meg pláne szerepet játszanak a végkifejletben, úgyhogy olvassátok el légyszike :) Sietek az új résszel, sok puszi nektek!!! <3



Rosa Toulmanov valóságshowja veszélyben?

A médiamágnás lánya már négy sikeres évadot forgatott le az MTV stábjával, de úgy látszik, az ötödiket már nem kívánja megvásárolni a zenecsatorna, arra hivatkozva, hogy a harmadik évadra ugyan sikerült kissé feljebb tornázni a nézettséget, de a negyedik évadot már kevesebb, mint feleannyi ember követte figyelemmel és nem kívánnak veszteséges üzletben részt venni.
   A csökkent nézettség hátterében több dolog is állhat, mi rákerestünk a Toulmanov-showra a különböző internetes fórumokon és tanulságos dolgokkal találtuk szembe magunkat:
- girlycatlady azt írta "Az első évad vicces volt, nézni Rosa bulizását meg az életét de egy idő után már ***** unalmas lett, hogy minden egyes rész erről szól." Ezzel egyetértett helana78 is, aki hozzátette, hogy "sajnálom emberek ha valaki megbánok de valljuk már be hogy rosa csak egy részeges túlkoros tini" A véleményre érzékenyen reagált egy unicornCorn felhasználónevű, magát tizennégy évesnek mondó netező, aki szerint "rosa egy nagyon csinos és szép lány, nem irigykedni kell de sosem lesztek olyanok mint ő és én imádom a műsort <3" Mirefel özönleni kezdtek a kommentek, hogy milyen negatív hatással lehet Rosa Toulmanov életvitele egy tizennégy éves fejlődő kislányra.
Ez valószínűleg az amerikai szülők fejében is megfordult (Az európában életben lévő médiatörvények alapján itt csak este tizenegy után vetíthették a Toulmanov-showt, Amerikában viszont főműsoridőben is) és aláírásokat kezdtek gyűjteni a Toulmanov-show befejezése mellet. Az őt ért vádakra a legrosszabbkor és legrosszabban reagált az érintett, ugyanis twitteren azt írta "*****, ti hülye ******! Ti még nem buliztatok? Dagadt amerikai mamik, gratulálok! ***** be!" és bár a bejegyzést később törölte, az MTV vezetősége egyetértett abban, hogy a műsorról lekerül a Rosa Toulmanov pasijait és hétvégéit bemutató reality. 
     Hogy más csatorna megvásárolja e a show sugározásának jogait, egyenlőre talány, de kérdéses, hogy megérné e egyáltalán.
                                                                          /szombat, Times of the City, 7. oldal/






Jenson Button és Lisette Petrolen botrányos összetűzésbe keveredett!

Bár már úgy tűnt, teljes mértékben külön utakon járnak (Petrolen Kimi Räikkönennel, Button pedig Karol Schneizerrel kezdett randizni) úgy látszik, még mindig nem simultak el a nézeteltéréseik: miután Button vasárnap megnyerte a Német nagydíjat, elment új barátnőjével egy német szórakozóhelyre, ahol nem sokkal később Petrolen is megjelent, nem mással, mint a már említett finn világbajnokkal. Szemtanúk szerint ezt szóvá is tette a McLaren pilótája és nemsokára hangos szóváltásba kezdtek, Button mérgében egy poharat is a földhöz vágott. Megkerestük az érintetteket, de csak Karol Schneizer volt hajlandó válaszolni a kérdéseinkre: "Lisette csak nem tudja elfogadni a tényt, hogy én és Jenson szeretjük egymást és ő már a múlté. Hatalmas hisztit csapott, amit nem is értettünk." 
Vajon legközelebb Karolnak is nekiesik majd a hisztis angol lány? Ha igen, mi tájékoztatjuk majd a kedves olvasóinkat, efelől ne aggódjanak...
                                                                /hétfő, Juneon, 23. oldal/






Beijing Petrolen és Nico Roberg első közös interjúja, csak nálunk!  A pár már a hotelszoba kanapéján ül egymás mellett, egymás kezét fogva, amikor belépek. Köszönök, amit ők mosolyogva viszonoznak.

GQ: Mióta is vagytok együtt tulajdonképpen?
Beijing: Hivatalosan vagy ténylegesen? (nevet) Nem tudom... régóta jóban voltunk már, szinte észrevétlenül lett szerelem ebből a dologból, úgyhogy pár hete. Talán így tudok a legjobban válaszolni erre a kérdésre.

GQ: Egyesek szerint hirtelen jöttetek össze és talán túl gyorsan haladtok. Ti hogy látjátok ezt?
Nico: Ezt szerintem csak mi tudjuk megítélni. És én ezt bőven nem érzem gyorsnak. Ha szeretne esküvőt, akár holnap feleségül venném, nagyon biztos vagyok magunkban.
Beijing: Szeretnék esküvőt...
Nico: Igen? Holnap?
Beijing: Nem, azt azért nem. (felnevetnek)

GQ: Azért látom, megvan az összhang. Előny vagy hátrány az, hogy minden versenyhétvégén együtt vagytok? (Beijing Petrolen a FIA egyik összeköttetője, tehát minden versenyhétvégén jelen van)
Nico: Természetesen előny! Nem is tudom, mihez kezdenénk, ha csak három-négyhetente tudnánk összefutni.
Beijing: Persze. Így sem vagyunk együtt azért éjjel-nappal, hiszen Nico edz, szimulátorozik, taktikát beszél a mérnökével stb, valamint nekem is megvan a magam dolga. De esténként általában azért már ráérünk egymásra, illetve mindig találunk egy-két szabad délutánt, mikor csinálhatunk pár közös programot.

GQ: Például?
Nico: Itt, Németországban például elvittem jó néhány helyre, ahol gyerekkoromban megfordultam, sőt, apának is bemutattam, aki nagyon szimpatikusnak tartotta Beijinget és örült neki, hogy találkoznak.
Beijing: Ijesztő volt Keke Rosberggel találkozni, de rendkívül kedves és nyugodt ember. Látta rajtam, hogy ideges vagyok, úgyhogy elmondott pár poént, amivel oldotta a hangulatot. Nagy élmény volt.

GQ: Miben változott az életetek azzal, hogy együtt vagytok?
Nico: ...az biztos, hogy sokkal több ruha és cipő van körülöttem. (Beijing oldalba vágja, mire felnevet, aztán komolyabb hangon folytatja:) Azért nem sokban. Eddig is ott volt körülöttem és beszélgettünk, ez most is így van. Annyi változott még, hogy mióta bejelentettük a kapcsolatunkat, rengetegen kérdezősködnek róla.
Beijing: Ez így igaz. És ha már a cipőimnél tartunk: nekem is fura, hogy ennyi alaprajz és műszaki cucc van körülöttem, elhiheted.

GQ: Mi a legjobb és a legrosszabb tulajdonsága a másiknak?
Nico: Nem tudnék rossz  tulajdonságot mondani... azaz tényleg szokatlan, hogy egész butikokat kell eltolni magam elől, mire bejutok a szobába, de Beijing ilyen és ezt el kell fogadni. Semmit nem változtatnék rajta. Jó tulajdonságából pedig nagyon sok van: bátor, tűzrőlpattant, gyönyörű... és ezt sokáig tudnám sorolni.
Beijing: Sorold csak! (megint nevetnek) Niconak azért van rossz tulajdonsága.
Nico: Meglepődtem volna, ha nem próbálsz belém kötni (látványosan sóhajtozik, a barátnője vigyorog)
Beijing: Komolyan! Sosem jegyzi meg, melyik pohár az övé, hanem csak levesz egy újat. Tipikus férfi. És eddig akárhányszor tévét néztem, mindig leült mellém és átkapcsolta focira! Csak úgy se szó-se beszéd! De ennek ellenére el kell ismerni, hogy a világ legaranyosabb, legodaadóbb és legjobb pasija, a francba is.

Nico magához öleli, Beijing a fejét rázza, de aztán mégis hagyja, hogy német kedvese egy rövid csókot nyomjon a szájára. Van egy olyan sejtésünk, hogy ha nem is holnap, egyszer még biztosan tudósítunk az esküvőjükről...
                                                                                   /szombat, GQ magazin, 12. oldal/




Lisette Petrolen reagált Karol Schneizer nyilatkozatára!

  A hír, miszerint ő és exbarátja, Jenson Buton fennhangon veszekedtek, még egész friss, a sztorival kapcsolatban máris ellentmondások léptek fel: Lisette Petrolen szokásához hűen nem nyilatkozott ezzel kapcsolatban, ahogy Jenson Button sem, nem úgy, mint annak új barátnője (?) Karol Schneizer, aki egyedül a milliárdos angol örökösnőt okolta a történtekért, féltékenynek és hisztisnek titulálva. Ezt valószínűleg Miss Petrolen sem nézhette tétlenül, a család sajtó-ügyeiért és Javes Petrolen könyveléseiért felelős Parvati Abhand ugyanis az alábbi nyilatkozatot tette közzé pár órája: "Lisette Petrolen kikérti magának az őt ért vádakat és emlékeztetni szeretné Miss Schneizert, hogy a szóváltás csak közte és Jenson Button között zajlott, méghozzá őt nem érintő témában, ezért arra kéri Miss Schneizert, maradjon ki olyan dolgokban, amelyek rá nem tartoznak. A sajtó felé pedig szeretnénk jelezni, hogy egy apró nézeteltérésről volt szó az említett szórakozóhelyen, nem pedig hatalmas botrányra, mint azt írták. (Jenson Button például valóban eltört egy poharat, azonban nem dühében, hanem egy véletlen baleset következtében)"
Nagyon úgy tűnik, hogy Button régi és új barátnője nem kedvelik egymást - Lisette Petrolen talán féltékeny...? Lehet, hogy sosem tudjuk meg a választ, mint ahogy arra sem, mi is volt pontosan ez a veszekedés a német bárban...
                                                                      /kedd, sportboulevard.com/news/lisette-petrolen-schneizer-nyilatkozat/





Zelda Ann Roshingtonnak anyagi problémái vannak?!

Javes Petrolen volt felesége állítólag már nem tudja fenntartani mesés honolului villáját és azon gondolkozik, hogy kisebb és kevésbé fényűző házba költözik. "Mostanában nem áll úgy pénzügyileg, mint eddig - árulta el egy neve elhallgatását kérő bennfentes.- A galériája nem fedezi a hatalmas költségeket, amibe veri magát a luxuscikkekkel, amiket tonnaszámra szállíttat a házához. A pénz pedig, amit hat éve a váláskor gombolt le Javesről, erősen fogyóban van. Ki tudja, mit fog kezdeni..." - sajnálkozott. Ebben nagy valószínűséggel van igazság, néhány napja ugyanis egy több évvel ezelőtti kollekcióból származó Fendi blúzban kapták lencsevégre, amely eddig elképzelhetetlen volt Zelda Anntől. Nagy port kavart az a nyilatkozata tavaly, mikor azt nyilatkozta, hogy "képtelen lenne egy nem idei kollekcióból való ruhadarabot viselni, mert úgy érezné, égeti a bőrét" Vajon mihez kezd akkor, ha ezeket már tényleg nincs pénze megvásárolni...?
                                                                         /vasárnap, hallyis.com/heti-bulvar-anglia/