Deron - 11. rész

 Sziasztok! Megint megkésve, de a heti egy részt még tartva hozom a következő részt :) Viszont jó hír: a következő nem fog késni ennyit :))) Kommenteket várok (és havat ^^) Puszi <3


Az időmérőn már nyoma sem volt annak a bizonytalanságnak, amit tegnap éreztem. Az első etapból könnyedén, ötödik helyen szárnyaltam a másodikba, onnan pedig egy biztató hetedik hellyel landoltam a Q3-ban.
- Szuper. Ezzel most még negyedik vagy, de a két RedBull még csak most fejezték be a felvezetőjét - közölte Anthony az első mért köröm után - Még egy perced van, csak egy körre lesz elég - figyelmeztetett. Elégedettem mormogtam, még inkább ráléptem a gázra és ott mentem rá a rázókövekre, ahol csak lehetett. A nyakam már prímán megszokta a terhelést, de most azért párszor megint jelezte, hogy ez még neki is sok. - Első szektor csak hat ezredre az első helytől! - kiáltott fel Anthony izgatottan, de mindketten tisztában voltunk vele, hogy az első szektorban voltunk a legjobbak eddig a hétvégén, ez nem mérvadó. Imádkoztam magamban, hogy ne pont most hibázzak, de nem volt okom aggodalomra: mikor befejeztem a kört, Anthony szinte felsikított.
- Hé, hé, hé, nyugi - nevettem, aztán megvizsgáltam az időt a kormányon. - Wow. Második...? Tényleg második idő? - szinte pánikoltam.
- Ó, harmadik vagy, Seb első. De úristen, úúúúristen, Deron, jó ég! - lelkesedett. Szinte éreztem, ahogy az adrenalin, a gyorsaság iránt érzett elkötelezettségem a fejem búbjától a lábujjaimig eláraszt. Boldogan felnevettem, miközben leparkoltam. Seb kérdés nélkül jött oda hozzám, még bukósisakban és eltúlzottan gáláns mozdulattal pukedlizett, majd kisegített az autóból, a tömeg nagy nevetése közepette. Vidáman öleltem meg, mire egy hirtelen mozdulattal a hátára kapott.
- Na, azért nem futamgyőzelem - nevetgéltem.
- Te vagy az első nő, aki kvalifikáción dobogós helyezést ért el, felfogtad? - ellenkezett rögtön. Anthony a kordon mögött örömködött. Leugrottan Sebről és odafutottam hozzá.
- Iszonyatosan büszke vagyok! - ölelt magához. - Na fuss, mondd el, mire számíthatnak holnap - lökött meg kissé - Üzenem, hogy szétrúgjuk a seggüket! - kiabált, mire röhögve legyintettem és Seb után iramodtam. Még csak nem is tudtam, ki a második...
persze kitalálhattam volna... Kimi egyszerűen mindenhol ott volt.
- Ügyes. - kacsintottam rá és az ujjaimmal csettintettem, majd rámutattam. Halványan elmosolyodott.
- Látom, nagy a jókedv. - válaszolta. Seb újra megveregette a vállamat. Szinte jobban örült az én harmadik helyemnek, mint saját rajtelsőségének.
- Megkönnyebbültem - vontam meg a vállamat feleletképpen, egy magas férfi közben a fejembe nyomta a kötelező szponzorsapkát és beterelt minket a médiaszobába.


Mire visszatértem a csapathoz, már mindenki fülig érő vigyorral állt, rám várva. Romain is kedélyesen ölelt meg futólag, Kaasia is büszke mosollyal nézett, az ott állomásozó Andy pedig hevesen gesztikulálva fejtette ki, hogy "a többi fehér köcsög a nyomodba sem érhet, kisanyám". Anthony leghátul állt. Szó nélkül a karjaiba ugrottam, nevetve kapott el, egy másodpercre félő volt, hogy el is ejt, annyira hirtelen érte a támadás.
- Remek, remek, remek voltál - pörgetett meg a levegőben.
- Holnap is menjen ilyen jól és semmi baj nem lesz ezzel az évvel. - szálltam le róla végül. A szemeit forgatta.
- Ahelyett, hogy örülnél a mostani eredménynek, máris a későbbieken aggódsz... az autó remekül szuperál, jobban, mint gondoltuk, most csak erre gondolj! - utasított rendre csillogó szemekkel. - Jó, most gyere, a kedvenc pilótanőmet meghívom egy vodkára. - karolt át tetovált karjával vigyorogva.
- Akarod mondani narancslére? - vágta csípőre a kezeit Eiza felvont szemöldökkel - Nem ihat alkoholt a futam előtti napon. - Anthony mélyet sóhajtott.
- Egy karótnyelt picsa vagy, Eiza. - mondta komolyan, de tudtuk, hogy viccel.
- Te meg egy seggfej, Struvio. - nevezte direkt a vezetéknevén.
- Hű. Csak én érzékelem ezt a szexuális feszültséget? - néztem rájuk nevetve. Anthony arrébb tessékelt.
- Esélytelen - dünnyögte közben - Eiza szép meg minden, de messze túl komoly. - legyintett lemondóan.
- Ez esetben tudom ajánlani Andyt. - vigyorodtam el. Anthony felnevetett.
- Na, ő meg már a másik véglet! Pillanatok alatt összeveszne velem úgy, hogy molotov-koktélokat dobálna a házamba, kocsimba és a képembe is sajnos... - ült le egy asztalhoz. Követtem a példáját, miközben vizualizáltam a molotov-koktélt hajigáló barátnőmet. Kuncogni kezdtem... teljesen el tudtam képzelni.
- Jó ég, Ant - hajtottam oldalra a fejemet - Hány csajjal voltál már? - kérdeztem. Mert sokkal, ez biztos. Anthony nem a tipikus nőcsábász, aki folyamatos laza flörtölgetéssel és tenyérbemászással mindenki ágyába betornázza magát... hanem a szőke rosszfiú, aki jólelkű, jó humorú és hiába tapadnak rá a nők, tipikusan az a nem-akarok-megállapodni típus.
- Nem számolom. - vont vállat és pajkosan elvigyorodott. - De eggyel több vagy kevesebb... beleférsz még a keretbe, ha ezért kérdezed. - könyökölt fel viccelődve. Kinyújtottam rá a nyelvemet és közben kibontottam az asztalunkhoz hozott narancslevet. - Holnap akkor ne felejtsd, melyik az A, melyik a B és melyik a C taktika. - figyelmeztetett.
- Jó is, hogy eszembe juttatod. Épp jelezni akartam, hogy azért három betűt nem tudok megjegyezni - mondtam gúnyosan. Felnevetett és elvette tőlem a narancslevet, hogy ő is igyon.
       Hazaérve felhívtam anyáékat, akik versengve ecsetelték, mennyire büszkék is rám. Mikor letettem, egy hangüzenet várt rám. Kíváncsian nyomtam a lejátszásra.

- Hé, Ronnie...! - Tom hangja. Rögtön kényelembe helyeztem magamat a fotelben, úgy hallgattam. - Nem volt időm megnézni, de hallottam, hogy harmadik lettél az időmérőn. Eszméletlen ügyes vagy. Csak... öhm... csak ezt akartam mondani. - kattanás. Újra lenyomtam a lejátszást.
Nem, nem vagyok és nem is voltam szerelmes Tomba. De nagyon bírom és ő egy olyan ember, aki kicsit a haverom és kicsit be is jön.
       Azzal a gondolattal mentem el aludni, hogy másnap, a futam után felhívom majd és végre beszélünk egyet...
     Másnap csak a rajt előtt pár perccel kezdtem egy kicsit parázni. Előttem Kimi készülődött: először jobb, majd bal kesztyűjét csatolta be, aztán felvette a maszkot... a bukósisakját és a HANSot. A mérnöke beszíjazta és mindent ellenőrzött. Anthony közben mellettem guggolt és utasításokat darált, amit az agyam egyik része görcsösen próbált megjegyezni, a másik pedig ugyanilyen vehemenciával próbálta ezeket kizárni és lenyugodva csak a versenyre koncentrálni. Nagyokat lélegeztem, folyamatosan bólogattam, egészen addig míg nem hangzott el a figyelmeztetés és mindenki arrébb állt, hogy elindulhasson a felvezető kör. A gumikat melegítettem és nem tévesztettem szemem elől az előttem autókázó Kimi Räikkönent sem. Ha beledöglök is behozom ezt az autót az első öt hely valamelyikén!
A piros lámpák egyenként gyulladtak ki, én pedig készenlétben álltam... mihelyst a fények kihunytak, a gázra tapostam. Kimi jól jött el, de Seb is. Velük nem voltam versenyben, de mellém férkőzött Daniel. Francba... nem, ezt nem hagyom! Anélkül, hogy agresszív lettem volna, a legkeskenyebb íven vettem a kanyart, így már tényleg egy vonalba kerültünk, de ezzel sokkal jobban tudtam kigyorsítani, tehát meg tudtam tartani a harmadik helyet. Innentől kezdve csak abban merült ki a versenyem, hogy próbáljak gyorsan menni, de azért ügyelni is a gumikra. Magamban imádkoztam, hogy ha előrébb nem is kerülök, legalább hátrébb ne csússzak. Újoncként bejönni harmadiknak több lenne, mint tökély!
- Eddig makulátlan minden. Gyere a boxba, nagyon fogynak az abroncsok. Box, box, box, most. - sürgetett Anthony. Jó, kimegyek, box, aztán vissza ötödik-hatodik helyre, remélhetőleg elkerülve a forgalmat, gyors időket jövök és hátha... hátha...
Begurultam a boxba és... a motor rögtön lefulladt. Azonnal újraindítottam, de meg sem moccant. Nem!
Az agyam felsikított és utána kaptam észhez, hogy én magam is folyamatosan káromkodok.
- Mi a franc ez?! - kiáltottam éppen és sokadjára próbáltam újra életet lehelni a motorba. Sikertelenül. Anthony hangja remegett:
- Szállj ki. Vége. Sajnálom. - Ne. Úristen, ne. Éreztem, ahogy lesápadok. Első mérgemben az autó orrkúpjára akartam csapni, de nem mertem megtenni ezt azért a legelső futamon, úgyhogy csak mihelyst betolták az autót, levettem a bukósisakomat, kitéptem a rádiót a fülemből és bevágtam a kocsiba, ami ily rútul képes volt elárulni. Anthony rögtön utánam jött és még Eric is odasétált hozzám. Összetörve támasztottam meg a fejemet a falban.
- Deron... szuper voltál... a motor hibája. De nagyon jó voltál, nincs okod szomorkodni - simogatta meg a hátamat vigasztalóan esetlenül Eric.
- Köszönöm. - mormoltam életuntan. Túl sokat nem érek ezzel. Pontokat nem annak szoktak osztani, aki "amúgy ügyes". - Eric... - kezdtem bele, mire érdeklődve megfordult. - Esküszöm, nem lesz erre példa többször, de most elmehetnék? - hunytam le a szememet és már a könnyek szúrták. Annyira elképzeltem...! Szinte már éreztem a pezsgő ízét a számban. Eric gondterhelten bólintott.
- Persze. Hogyne, Deron. Menj, Anthony elvisz szerintem - biccentett a letörten tébláboló mérnököm felé, aki most helyeslően bólogatott. - Nagyon sajnálom, tényleg. - mondta még, aztán ott hagyott minket.
     Az autóban Anthony próbált beszélgetni velem, de semmire sem válaszoltam, mert féltem, hogy akkor előbuggyannak a könnyeim és én utálok sírni. A férfiak pláne félreértik: sohasem hisztiből sírok, mindig max azért, mert bődületesen ideges vagyok.
- Köszi. - mondtam gyorsan, mikor már a folyosón tartottunk és rohantam is a lakosztályom felé és akkor... ne. - A... a... a kulcsomat a pályán hagytam - és akkor kibukkantak az első könnycseppek. Anthony vigyázva ölelt át.
- Na... na... - csitítgatott, majd nagyot sóhajtott és a saját szobáját nyitotta ki. Leültem az ágyra és már úgyis-mindegy alapon keservesen bőgni kezdtem. A tegnap annyira jól sikerült, azt hittem ma is ott fogunk felhőtlenül ünnepelni... az tűnt fel, hogy nagyon melegem van. Lepillantottam. A könnyek elhomályosították a szememet, de észrevettem, hogy basszameg, még mindig az overallban vagyok. Szinte önkívületben tapostam le magamról minél gyorsabban.
- Látni se akarom - sírtam magyarázatképpen Ant értetlenkedő arckifejezésére. Igen, hisztis buta picsa voltam egy kicsit. - Adj egy pólót - töröltem meg a csatakos arcomat. Anthony felsóhajtott és minden magyarázat nélkül lekapta a pólót, ami rajta volt és az ölembe dobta. Egy pillanatra elnémultam. Oké, szörnyen érzem magam, de Anthony felsőteste van olyan jó, hogy engesztelő hatással legyen rám.
- Nem... nem... nem pont arra gondoltam, ami rajtad van, de már mindegy. - hebegtem, aztán váratlanul újabb könnycseppek gördültek elő a szememből. A mérnököm sajnálkozva ült mellém és magához ölelt. Nínó, nííínó, még mindig nincs rajta póló és most még rajtam sincs.
- Deron. Megígérem neked, hogy a következő futam olyan jól fog sikerülni... mint... hát... nagyon. - fejezte ki magát végül nem túl fantáziadúsan. Nem túl nőiesen szipogtam. Kicsit elüthettem a fegyelmezett, gépiesen nyugtatgató Anthonytól, ahogy alulöltözötten szívtam az orromat még félig sírva mellette.
- Tudom, hogy ez ezzel jár. Tudom, hogy el kell fogadni és tudom, hogy ilyen a versenyzés. De Ant, én ezt annnnyira nagyon akartam - töröltem meg újra a szemeimet.
- Igen, tudom. - mosolyodott el szomorúan - Most tudod, mit csinálunk? - állított talpra - Elmegyünk bulizni. Á, á, á - állított meg, mert rögtön közölni akartam vele, milyen szar ötlet is ez. - Nem olyan buliba, mint a legutóbbi, mert azt utáltad. Olyan helyre megyünk, ahol ihatunk, mint a gödény... és taxival hozatjuk magunkat vissza. Ennyi jár nekünk.
A hasizmaira nézve egyet kellett értenem vele.