Deron - 21. rész

 Sziasztok! Sokára, tudom, de közeleg a nyár, így a két-háromnaponta feltöltött részek is :))) Puszi <3


- A lánya... - motyogtam, de inkább kérdésnek hangzott. Apa szintén döbbenten meredt rá. Idegesen kerülte a pillantásunkat, szőke haját hátravetette.
- Igen. - mondta gyorsan - Be lehet hozzá menni?! - pattogó hangon beszélt, mint aki hozzá van szokva, hogy a dolgok pörögnek és semmi lazsálás nincs.
- Még minket sem engedtek be, itt várunk olyan egy óra óta és... - kezdte némi torokköszörülés után apa, de egy nővér hangja félbeszakította:
- Marcia Bennington, igaz? - nézett a papírokra, miután fontoskodó hangnemben megszorította a szőke nő karját.
- Igen, már telefonáltam! - kapott az alkalmon Marcia és rögtön nagy levegőt vett, hogy el tudja mondani a magáét.
- Tudom, hölgyem, a kolléganőmmel egyeztetett. Bemehet hozzá - intett szívélyes mozdulattal a nővér, mintha a legtermészetesebb volna.
- Micsoda?! Már elnézést, de Bahreinben is majdnem hét órát virrasztottam a kórterme előtt és most is régóta itt vagyunk... eddig egy másodpercet sem engedélyeztek! - fakadtam ki. A középkorú ápoló felrántotta vékonyra tetovált szemöldökét, ezzel is kifejezve rosszallását, hogy a tizenévesnek kinéző kis bőrkabátos lányka kérdőre meri vonni.
- Ez meglehet - kezdte epésen - Ha maga is mutat közeli rokonságot bizonyító dokumentumot, valószínűleg önt is beengedi a főnővér. - recsegte és hátat fordítva sietett el. Mérgesen néztem Marciára, aki akkorra már be is csukta maga mögött az ajtót.
- Mi az, hogy a lánya?! - ültem le még mindig dühösen. - Miért nem hallottunk eddig róla?! Miért nem bukkant fel eddig egyszer sem? Most meg idejön és nyenyenye és rögtön beengedik, a francba, én beszélni akarok Waltyhoz! - idegbetegen szorítottam az öklömet. Apa nyugtatólag tette a vállamra a kezét.
- Gondolom volt rá oka Walternek, hogy ne mondja el nekünk... de... atyaég. Hát ezt én sem értem. - nézett maga elé látványosan tanácstalanul. Annyira felidegesítettem magam, hogy pár perc múlva felpattantam és inkább hazavettem, csak hogy lerúgva lábamról a bakancsomat eldobhassam magam Anthony mellé, aki változatlanul lelógó vádlival szuszogott a kislánykori ágyamon. Még mérgesen pislogtam párat... aztán elnyomott az álom.


- Deron. Kérsz vacsorát? - anya hangja. Meglepetten tápászkodtam fel kissé és álmosan pislogva próbáltam rájönni, hol vagyok és álmodok-e egyáltalán.
- Mmmm... - köszörültem meg az alvástól még kissé rekedt torkomat. - Aha. Úristen, Walty! - kaptam észhez, mihelyst minden emlék a helyére került, ami elalvás előtt történt. Olyan hirtelen ugrottam fel, hogy teljesen elfelejtve, hogy a kicsikori szobámban vagyunk sikerült lefejelni a plafont. - Azt a kurva... - rogytam le az ágyra, kezemet a fejemre szorítva.
- Jaj, drágám - ült mellém anya és elvette a kezemet, megvizsgálni a károkat a koponyámon. - Walterrel semmi sem történt az alatt a kétóra alatt, míg te méltóztattál végre aludni. Ellenben... - lopva az ajtó felé pillantott, majd megnyalta a szája szélét és megigazította mogyoróbarna haját - A főmérnököd... nos... igazán jóravaló srác.
- Anya! - szörnyülködtem - A munkatársam... és a haverom. Egy is elég lenne ahhoz, hogy ne úgy nézzek rá, mint potenciális pasira.
- Ez Chiltonnál nem zavart - húzta fel az orrát rögtön.
- Jaj. Tom... Tom... teljesen más - zártam le végül hebegve. Megvonta a vállát.
- Oké. Én csak mondom, hogy a tetovált, széles vállú, kidolgozott felsőtestű, szuperintelligens, szőke Anthony épp az imént ajánlotta fel, hogy megterít. Atyavilág - anyán látszott, hogy a tányérok és evőeszközök kipakolása nála egyet jelentett azzal, hogy Anthony a pasik lottó-ötöse és keresve sem lehetne nála jobb partnert találni a lányának.
- Anya. Minden ujjára tíz csajt kap. Hagyjál már. - forgattam a szemeimet.
- Jó, felfogtam. De mikor egy pillanatra bejöttem és ti meg aludtatok a rózsaszín ágyneműn egymás mellett... édes volt - pislogott sűrűn.
- Walter épp szívrohamot próbál túlélni, te meg egy selyemlepedőért vagy oda - emlékeztettem lemondóan.
- Szeretném, hogy jobban legyen, de attól még a világ nem áll meg. Ez kegyetlenül hangzik, de így igaz. - mondta komolyan. Nyitottam a számat, hogy közbeszóljak, de egy intéssel elnémított és folytatta: - Deron, látjuk, hogy nagyon... nos, érzékenyen érint ami történt. De azzal, hogy a kórházi folyosón kódorogsz két liter kávéval ébren tartva magadat... nem segítesz semmit. Tudod, hogy Walter is azt akarná, hogy holnap ugyanúgy repülj Spanyolországba és úgy küzdj, ahogy kell. Érte. - komoly csend telepedett ránk. Anya érzékelte ezt és gyorsan próbálta oldani a hangulatot: - Tudod, felírná a kis bőrnoteszébe, hogy "Deron ma olyan volt, mint egy kisangyal. Küzdött, mint egy oroszlán". Vagy ilyesmit. Tudod, hogy szereti a nagy szavakat. - nézett rám a végén. Elmosolyodtam. Igen, Walty tuti ilyen lenne. Éppen elhatároztam magamban, hogy a történtek csak megerősítenek és Walter miatt fogok küzdeni, mikor az ajtó kinyílt. Anthony dugta be rajta a fejét.
- Mrs Stenson, főztem egy teát, remélem nem probléma. Kitöltöttem, ki fog hűlni, ha... - mutatott le, de anya már fel is pattant.
- Megyünk már! - felelt az elvártnál azért jóval lelkesebben, mintha Ant nem teára, hanem a közös esküvőnkre invitálta volna. - Gyere, Deron - pillantott hátra anya és jelentőségteljes "ez-a-pasi-legyen-a-férjed" tekintettel utalt Anthonyra. Mélyet sóhajtva követtem...



- Fura Walter nélkül - sóhajtottam fel. Barcelona egyik legpatinásabb cukrászdájában nyaltuk az arcátlanul drága fagyijainkat másnap, a pályától alig párszáz méterre.
- Nyilván. De hallottad apukádat: már jobban van. Most pihen pár hetet... aztán jön megint a kis öltönyével meg noteszével. - vigyorodott el Anthony. Önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Nahát, a helyi macsó! - kiáltott fel Anthony váratlanul és vigyorogva integetni kezdett. Követtem a pillantását: Kimi sétált előttünk, mellette egy magassarkú cipős, hosszú, fekete hajú és nagyon barna lány, aki a telefonját nyomogatta.
- Struvio, mindig vicces vagy. - nézett fel Iceman a napszemüvegét felénk fordítva, de azért a szája félmosolyra görbült.
- Naa, megyünk? - kérdezte a lány a napszemüvege alatt mormolva, de tekintetét nem vette le a képernyőről. Mindenesetre a megtorpanás nem volt ínyére.
- Mindjárt. - vetette oda Kimi - Hé, Csipkerózsika! - szólt nekem, de nem csipkelődő volt a hangja, hanem gyengéd. Meglepően gyengéd. Főleg Kimi Räikkönenhez képest. Közelebb lépett és a cukrászdát az utcától elválasztó kovácsoltvas kerítésre könyökölt. - Hogy van Walter? - kérdezte halkan. Csak néztem rá, döbbenten. Hogy Kimit érdekli, hogy képes ezért otthagyni azt a valószínűleg kis ribancot, hogy ilyen tapintatosan nézzen rám... és megkérdezze, hogy van a második apám. Pislogtam párat... aztán reccs. Mindegyikünk a hang irányába fordult: a kezemmel akaratlanul feszülten összeszorítottam a tölcsért, amely morzsává és nagyobb tölcsér-darabokká illetve olvadt fagylalttá vált maszlagként folyt szét a kezemen. Anthony normál esetben kiröhögött volna és még képeket is csinál instagramra, hogy az egész világgal megossza, mennyire szerencsétlen vagyok... de most tudta, hogy nem vagyok hangulatban. Egy rakat szalvétát tolt felém és aggodalmaskodva nézett rám.
- Nincs jól - mondtam végül, egészen hosszúra nyúlt csend után.
- Tudok... segíteni? - egy totálisan meglepő kérdés Kimi Räikkönentől. A reakcióm azonban még meglepőbb volt:
- Ja, ha tudsz szívműtéteket eszközölni meg van pár szíved a raktárban. - és még mérgesen is néztem mellé. Egy másodperc múlva leesett, hogy idióta vagyok.
- Jaj, bocsi, nem úgy értettem, csak... - kezdtem mentegetőzni.
- Nem, tényleg hülye kérdés volt. - legyintett, majd felsóhajtott. - Bírom Waltert. - mondta végül, kis csend után. - Megdöbbentett, mikor hallottam, mi történt vele.
- Kimi... hé, megyünk? - kérdezte a lány, mikor nagy nehezen felnézett a telefonjából.
- Beszélgetek. - fordult hátra Iceman egy pillanatra kioktató hangnemben. Elakadt a szavam és azt hittem mindjárt meghallom a csajt, ahogy sipítva közli Kimivel, hogy egy bunkó, majd harcias 'hacsime' felkiáltással sípcsonton rúgja. Hát nem. Csak unottan visszafordult a mobiljához és tovább kopogtatta a képernyőt a műkörmével. Mintha semmi sem történt volna.
- Már egy kicsit jobban van - próbáltam összeszedni magam és közben Anthony kitartóan törölgette az ujjaim közül az olvadt fagyit.- Apa felhívott az előbb, tőle tudom. Az orvosok... - elhalt a hangom, ezért újra kellett kezdenem a mondatot: - Az orvosok szerint túl van az életveszélyen.
- Minden rendben lesz vele - szólt közbe Anthony és az immár megtisztított kézfejemre tette a kezét. Kimi halványan elmosolyodott, aztán levette a sapkáját, de csak hogy egy kis hajborzolás után visszarakhassa. A hosszúhajú lány látványosan topogni kezdett a fekete magassarkújában, jelezve, hogy "a francba is, menjünk már" Kimi hátrapillantott, aztán ellökte magát a korláttól.
- Na, akkor további jó nyalakodást. - elég kétértelmű volt, ahogy kacsintott. - Itt vagyok - mondta a csajnak.
- Ahhha. - válaszolta ő, miközben Kimi lazán átkarolta a vállát
- Üljünk be valahová kajálni.
- Oké. Megkívántam a tintahalat... tésztával. Olajmentessel... - hallottuk a hangját, miközben távolodtak.
- Olajmentes tészta... - csapott a homlokára Anthony. - És tintahal. Ha megkérdeznék, mit eszik szerintem egy ribanc, tuti pont ezeket mondanám.
- Hát... Kiminek minden bizonnyal tetszik - jegyeztem meg feszengve.
- Ja, mindig is az ilyenekre volt kattanva. - vont vállat. - Nem azt mondom, egy éjszakára megteszi, de...
- Ant...! - szörnyülködtem. Igen, tudtam, hogy ő is nagy játékos és szinte minden csinos lány név szerint ismerte, de akkor sem akartam arra gondolni, hogy ő is csak ennyit lát a nőkbe.
- Most mi? Tényleg. De gyereket nyilván nem egy ilyentől várok. Kimi meg igen. Ez az ő problémája. - magyarázta, miközben felállt, befejezettek nyilvánítva a fagyizást. Követtem a példáját, közben valami elkezdte piszkálni a fantáziámat.
- Anthony, hány ilyen "egy éjszakára jó" nő volt az életedben? - érdeklődtem. Megtorpant aztán zavartan elvigyorodott.
- Most komolyan, ez miért lényeges? - láttam, hogy nagyot nyel. Nem válaszoltam, csak kérdőn néztem rá. - Hagyjál már - indult el megint - Nem... számolom, vagy ilyesmi. Mire számítottál? Strigulákat húzok az ágytámlába?
- Azt nehezen, mert nagyjából kéthetente más ágyban alszol. - emeltem égnek a tekintetemet.
- Jaj. - nevetett fel.
- Nem válaszoltál. -emlékeztettem.
- Nem is fogok. De plusz egy már nem oszt- nem szoroz, úgyhogy nem muszáj csak aludnunk egymás mellett - és sugárzó mosolyt villantott. Walter szívrohama óta először nevettem fel őszintén. Előhalásztam a zsebemből a telefonomat, mert eszeveszetten csörgött.
- Ig...? - kezdtem volna, de máris el kellett tartanom a fülemtől a rikkantás miatt:
- Vonszold fel a csontos fehér seggedet, kisanyám, mert majdnem öt perce itt várok rád! - és le is tette.
- Nahát - sóhajtottam fel, majd Anthonyra pillantottam: - Megjött Andy...


Andy éppen magát nem zavartatva pakolt ki a szekrényembe a világ legtermészetesebb dolgaként. Kaasia a kórházba telefonálgatott, Eiza pedig Zackkel röhögcsélt a kanapén. Kezdtem úgy érezni, mindig az én lakosztályomat nézik a közösségi történések legfőbb helyszínének.
- Figyelem! - kiáltott fel Kaasia izgatottan. Mindenki abbahagyta, amit épp csinált éás a vöröshajú sajtósom felé fordult. Anthony is felnézett az újságból. - Walty már beszél is! Csak nagyon gyenge, de már sokkal jobban van! - örömködött. Hirtelen úgy megkönnyebbültem, mintha mázsás kő esett volna le a szívemről. Nem is tudtam, mit mondjak, de egy másodperc alatt elöntött a boldogság. Tudtam, hogy tartozik majd egy magyarázattal, hogy ki az a Marcia és miért nem tudok róla semmit... tudtam, hogy sokáig még csak pihen majd és közben szitkozódik majd, vágyakozva pillantva az öltönyére és a kis noteszre... de a lényeg az volt, hogy jobban van... és még jobban lesz. És máris egy életvidámabb Deron tudott így elsietni a pilóta-eligazításra.
  Majdnem elkéstem, de az utolsó pillanatban még beestem. És már csak Mattheo mellett láttam helyet. Próbáltam nem látványosan sóhajtani, miközben leereszkedek mellé.
- Hé, fagyiskislány. - Kimi hangja. Felkaptam a fejemet. Intett, majd levette a hátizsákját a mellette lévő székről. Nem mondhatni, hogy túlzottan sajnáltam, hogy Mattheot ott kell hagynom. Kimihez érve megeredt a nyelvem és hirtelen egy percben elmondtam neki mindent: hogy Walty jobban vagy és úristen-de-jó, hogy jobban van mert én már olyan-nagyon-izgultam, hogy mi lesz vele... és csak beszéltem, mint egy tizenegy éves... hirtelen hallgattam el. Kimi azonban meglepetésre csak nézett és nem mondta, hogy legyek szives szerezni egy töltött revolvert és fejbelőni magamat.
- Örülök, hogy jól van. Meg annak is, hogy te is. - mondta végül. Nem volt ugyan túl bő szavú, de ez a lényegen nem változtatott: egy kicsit érdekelte, hogy vagyok.
- Köszönöm - suttogtam, pont mikor Charlie beszélni kezdett. Közben Kimi fekete hajú csaján (?) járt az eszem. Charlie aranyosan beszél, de annyira monoton hangon, hogy a gimis földrajzórákat juttatja eszembe... márpedig azon figyeltem legkevésbé. Inkább a tintahal körül forogtam a gondolataim. Ant szerint Kimi ilyen egyéjszakásokra mozdul. Sőt, egyszer a mérnököm kifejtette, hogy valószínűleg pont ez az, amiért nem túl sikeres a párkapcsolatokban. Lopva oldalra néztem: épp szelíden vette szemügyre a terem rejtett sarkait, aztán békés póló-szél piszkálgatás következett. Nem olyannak tűnik, aki vadul csajozik minden éjjel.
- ...valamint mindenkivel találkozunk reményeink szerint a holnapi gálaesten - fejezte be megnyerő mosollyal Charlie. Jaj, ne. Tényleg. Kaasia említett valamit... gonosz dolog tőlem, hogy a jótékonysági esteket is utálom... de nem erről van szó,  szívesen adakozok, tényleg. Csak ne kellene estélyiben rohangálni fel-alá. Már tárcsáztam is állandó stylistomat...
- Mondhatod, de néha dolgozni is hagyhatnál - nyávogott a telefonba Anthony.
- Ant, gyere el velem ruhát venni - kértem. Szinte beleremegett a mobilom hangszórója teátrális sóhajába.
- Hallod, most kezdtük el beszerelni az új légterelőket. - ellenkezett.
- Biztos, hogy nem tudsz eljönni...? - kérdeztem szomorúan.
- Hidd el, bébi, szívesebben nézném, ahogy átöltözgetsz valami puccos próbafülkében... de ilyen az élet, nekem csak ez a motorolajas kamra jutott. - mondta színpadiasan, majd vonalat bontott. Kissé lehangoltan vettem tudomásul, hogy most vár rám egy ruhanéző-túra Anthony nélkül, aki talán az egyetlen olyan személy volt, aki ezt élvezetessé tudta tenni a látványosan vicces eladónőkkel való flörtölésével, a ruhákkal való ökörködésével és a meleg-stylist hangjával, amin mindig majd' bepisiltem a röhögéstől. Megfordultam. Kimi még mindig előttem állt. Meglengette a kezében tartott slusszkulcsot:
- Mehetünk? - kérdezte és feltolta orrára a jellegzetes napszemüvegét. Körülnéztem, hogy biztos hozzám beszél-e. Rajtam kívül már csak Pastor és Romain beszélgettek hátul, de láthatóan őket észre sem vette Iceman.
- Öhm... menni? - biztos én vagyok a hülye, de haljak meg, ha értem, mire gondol most...
A mobilomra mutatott.
- Ruhát akarsz venni, nem? Nekem meg kell egy öltöny. Szóval, mehetünk, vagy még álldogáljunk itt pár percet?