Deron - 5. rész

 Sziasztok! Itt is az ötödik rész :) Azt látom, hogy ugrásszerűen megnőtt a látogatók száma valószínűleg a Deron miatt, de konkrétan még senki nem véleményezte :D Tetszik nektek egyáltalán? :D Nem szánnátok meg pár komival? :D Tudom, folyton ezzel csesztetlek titeket, de visszajelzés nélkül mindig elbizonytalanodok :D


Charlie Whiting megköszörülte a torkát. Próbáltunk ráfigyelni. Megkopogtatta a mappáját a tollával.
- Mindenki itt van? Kezdhetjük? Először is hello újra itt, uraim. - bólintott kedélyesen. Lewis feltűnően köhögött. Charlie értetlenkedve meredt rá, mire hátramutatott, felém. Találkozott a tekintetem Mr. Whitingéval. - Ó. Oké. Azt hiszem erről le kell szoknom. - kényszeredett nevetést hallatott a társaság, amolyan "nem volt vicces, de nevessünk kicsit, hadd örüljön"-stílusban - Szóval hölgyeim és ura... ez sem jó, csak egy hölgy van. - sóhajtott fel - hölgyem és uraim...? - próbálgatta szinte magának, aztán megrázta a fejét: - Tehát legyetek üdvözölve megint itt, versenyzők - hadarta inkább és nekilátott, hogy minden lényegi információt elsoroljon. Kimi mellettem pötyögött valamit a telefonján. Csak tompán, távolról hallottam a monoton hangot, ami csupa olyan infót tartalmazott amire mellesleg baromi nagy szükségem van. Pont láttam szemem sarkából az Iceman feliratú tetoválását, ami alatt az izmai megfeszültek, miközben a telefonját eltette. Nem látványosan, de unatkozott: összevissza tekintgetett, nézte, vajon mikor lesz vége.
- ...és természetesen mindenkivel találkozhatunk majd három hét múlva, az Unicef idei jótékonysági gáláján - mondta ekkor Charlie mellékesen. Kimi felnyögött és elejtett egy halk, morgós bazdmeget. Ránéztem. Találkozott a pillantásuk, mire vállat vont.
- Lehet, hogy neked, mint nőnek, izgi lesz a sok estélyi meg ilyesmi miatt... de ezek mind kurva unalmasak igazából. - mormolta fojtott hangon, szőke haja kikandikált a fekete sapka alól.
- Mint nő, leszarom az estélyi ruhákat. - feleltem. Rekedtes hangján nevetett.
- Akkor neked is kurva unalmas lesz - bólintott határozottan.
-...ennyi lett volna. - fejezte be Charlie. Felállt mindenki és szedelőzködni kellett. Valaki átkarolta a vállamat.
- Hello. - mosolygott Lewis. - köszönni akartam a csajszinak, aki elvette Nico vagy Felipe helyét. - egész komolynak tűnt, először nem tudtam eldönteni, hogy hülyéskedik-e vagy tényleg szemrehányó. Értetlenkedő tekintetemet látva hahotázva nevetett. - Nyugi... csak szívatlak vagy mi. -nevetgélt.
- Ó. Bocsi, még nem vagyok hozzászokva a... nos... mindenhez - ráztam meg a fejemet - Deron vagyok - nyújtottam ki a kezemet. Még mindig fülig ért a szája.
- Neked pedig a helyi menő sráchoz van szerencséd - hülyéskedett tovább. Nevetve néztem rá, miközben kifelé sétáltunk. Hirtelen felkapta az iPhone-ját, magához húzott és még szélesebben vigyorgott. - Mosolyt! - kiáltotta, mire döbbenten néztem magam elé, ő pedig már le is fotózott minket. - Ez az... én vagyok az első, akinek közös képe van veled. Ezt nevezem! Most kiteszem facebookra, imádni fogják - lelkesedett. Megilletődve pislogtam és ebben szerepet játszott az is, hogy nagy mennyiségű foton jutott a szemembe a vakuja miatt. Túl sok minden történt túl gyorsan: pár hónapja még egy átlagos lány voltam, már csak közepesen híres szülőkkel, jó családi és anyagi helyzettel, aki nagy reményekkel fordul a világhoz... ma meg selfie-ket csinál velem Lewis Hamilton, hogy ezzel vagánykodjon... meseszerű. Walty kint várt. Nem igazán tudtam uralkodni magamon, egyszerűen a nyakába ugrottam.
- És egész évben ez lesz! - lelkesedtem fojtott hangon. - Egész kibaszott évben vezetek egy jó autóval a világ legjobbjai között rohadtjó helyeken. Atyám, nem tudom felfogni. - néztem körül. - És most telefonozott mellettem Kimi Räikkönen. - tettem hozzá. Walter felnevetett.
- Akkor teljes a boldogságod. - örült nekem. Imádom Waltyt.



Az autót sokáig teszteltük, több héten át újabb és újabb helyszínen és éreztem, hogy a fejlesztések jó irányba haladnak: egy-két dolgot tökéletesíteni kell még, de fel tudjuk az idény elejére turbózni az autónkat még azzal a pár aprósággal, amit kitaláltak a tervezőink. Éppen befejeztem a tesztelést aznapra és sétáltam ki a boxutcából. Megbabonázva néztem az indulni készülő csapatokat: a szerelők letakartak-eltettek mindent, lekapcsolták az összes villanyt és nevetve sztorizgattak vagy éppen gondterhelten összevont szemöldökökkel találgatták, miért nem működik valami tökéletesen az autón. Kedvtelve gondoltam bele, hogy mostmár én is közéjük tartozom. Néhányan már most is derűsen intettek. Nekik visszaköszöntem és mosolyogtam. Nem mintha alapvetően túl sokat mosolyognék csak úgy az emberekre, de még mindig olyan, mintha hatalmas rózsaszín ködben fulladoznék: az álmomban.
A sötétedő boxutcában sietős léptek hangja visszhangzott mögöttem. Hátrafordultam.
- Deron! - lökött meg Anthony hirtelen. Mi a...?!
- Basszus! - kiáltottam fel meglepetten. - Rohadtul megijesztettél. - kapaszkodtam meg a vállában, míg visszanyerem a lélekjelenlétemet. Még mindig kapkodtam a levegőt. - Bocsánatot kérhetsz nyugodtan! - ripakodtam rá. Kuncogott.
- Ez volt a célom, nem fogok bocsánatot kérni. - ellenkezett és közben már elindultuk: egymás mellett sétáltunk kifelé a pályáról.
- Kösz - dohogtam.
- Merre mész? - kérdezte kedvesen, hogy ezzel is próbálja enyhíteni a dühömet.
- Azt hiszem, csak ledőlök a hotelben - vontam vállat és a lenge, fehér inget összébb húztam magamon: a sötéttel párhuzamosan a hideg is mindig megérkezik.
- A holnapi Unicefes izét várod? - cukkolt, ugyanis siránkoztam már neki, mennyire kényelmetlenül fogom érezni magam és mennyire nem akarom az egészet.
- Anthony, csesztetni jöttél ide? - sóhajtottam fel. Felnevetett és oldalba bökött az egyik tetovált kezével.
- Nem. Most tényleg nem. A személyi edződ... hogy is hívják? Eliza?
- Eiza - javítottam ki bólintva.
- Na, igen, ő. Mondta, hogy bizonytalan vagy és legszívesebben el sem mennél. - torpant meg. Szembefordult velem. Az égre emeltem a tekintetem.
- Ne már, Anthony. Utálom a csini ruhás, tetőtől-talpig sminkes, jópofizz-mindenkivel, nyald meg minden nagy szponzor talpát- bulikat. Ez már így van. - túrtam a hajamba. - És igen, kicsit parázok, mert ekkora sajtóeseményen még szerencsére nem kellett részt vennem soha. A pofámba nyomják a sajtó-sáskák a gépeiket és hülye kérdéseket tesznek majd fel. Miért lenne kedvem ehhez?! - dobbantottam elkeseredetten.
Anthony éppen kinyitotta a száját és reagált volna, de valaki megszólalt:
- Ez csak egyre rosszabb lesz. Még rád sem kaptak igazán. - oldalra fordultam. Kimi a Ferrari boxa előtt ült a korláton és pimasz félmosoly játszott a szája szélében. Szemlátomást várt valakire, a csapatánál még egész nagy mozgás volt (főleg ahhoz képest, hogy a többiek szinte már mind elmentek)
Kiszáradt a szám.
- Ó. - Bizony. A kedvenc pilótám és kétségkívül az egyik legszexibb ember a Földön most szólt hozzám önszántából ráadásul majdnem mosolyog... én meg kinyögök annyit, hogy "ó". Nehogy azt higgye ám, hogy nem hagyom szóhoz jutni még a végén. Megköszörültem a torkomat és összeszedtem magam: - Próbálom majd... kizárni őket. Nem figyelni rájuk.
- Persze - bólogatott megértően - mi sem könnyebb, mint leszarni, hogy kétszáz ember követ és egymást ellökve próbálják lefotózni még azt a pillanatot is, amikor elmész hugyozni. Öhm... bocs. Csaj vagy. Szóval ha elmész wc-re. - igazította ki magát és szemlátomást olyan elégedett volt ezzel, mintha egy igazi úriember viselkedésével vetekedhetne a magatartása.
- Annyira nem csaj. Látod, hogy vélekedik az estélyikről meg magassarkúkról - csatlakozott be Anthony majd Kimihez lépett és kezet fogtak. Szemlátomást régóta jóba vannak. Gondolom Kimi tavalyi és tavalyelőtti Lotusos éve alatt kerültek össze.
- Attól még csaj. - kacsintott Kimi és Anthonyval összevigyorogtak, én meg csak álltam, mint valami idióta és fogalmam sem volt, hogy meg kellene-e szólalnom vagy csak kussolni kéne... a változatosság kedvéért aznap huszadjára is csak megköszörültem a torkom. - Mindig ilyen szószátyár? - kérdezte Anthonyt, de a kérdés nekem szólt, mert rám nézett.
- Lehet, hogy csak... szóval lehet... lehet, hogy csak meg vagyok illetődve, amiért épp Kimi Räikkönennel beszélgetek. - próbáltam megütni a normális hangot, amelyet használok egy helyes sráccal: siralmasan kevés eredményt mutattam fel ebben az irányban.
- Mert? - érdeklődött vidáman. Basszus, sokkal többet beszél, mint azt képzeltem! Tereld össze a gondolataidat, Deron és nehogy hülyeséget mondj!
- Mert imádom, ahogy vezetsz. - Na ne. Édes atya jó úristen, add, hogy valahogy kiderüljön, hogy ezt mégsem én mondtam. Körülnéztem, hátha akad egy megtöltött pisztoly a környékemen, hogy fejbe lőjem magamat.
Ennek hiányában sajnos vissza kellett fordulnom felé.
- Mármint... nem úgy értem, csak - kezdtem el magyarázkodni hebegve, de akkor Anthony felé fordult.
- Bírom a csajt. - közölte vele. A mérnököm felnevetett.
- Én is. Kibaszott flegma, majd meglátod.
- Majd meglátja...? - ismételtem. Még csak hozzá sem merek szólni, nemhogy flegmázni vele.
- Ja. Holnap te is ott leszel a rohadt estélyen, emlékszel? - magyarázta Kimi. - Utána lemegyünk bulizni jó sokan a nagy partmenti helyre, aminek hülye neve van. Van kedved...? - Hűha, hűha, hűha. Most tényleg elhívott bulizni?!
- Ühüm. - morogtam összeszorított állkapoccsal.
- Oké, azért ennyire ne lelkesedj, úgy beindultál, hogy kétséges, van e elég alkohol ott a számodra - hülyéskedett, majd a Ferrari boxa felé fordult - Na végre, jön már... - motyogta, mikor egy férfi sziluettje jelent meg a már töksötét boxutca utolsó égő lámpája előtt. - Mark, nézd, el is kezdtem a holnapi ivászatra szerezni a lányokat - mutatott rám. Mark Arnall felsóhajtott.
- Javíthatatlan vagy - szólt Kiminek, aki erre felnevetett, majd a személyi edzője felém nyújtotta a kezét: - Mark Arnall, örülök, hogy megismerhetlek. Lenyűgöző a teljesítményed. - mondta komolyan.
- Deron Pilewicz. Köszönöm. - tűrtem a hajamat a fülem mögé.
- Remélem Kimi nem kötött beléd. Rosszul tud viselkedni, ha nem néz a körmére az ember. - mondta megjátszott komolysággal.
- Kapd be, Mark. Komolyan. - hangzott a háta mögül Kimi válasza, aki lustán lepattant a korlátról, majd újra kezet fogott Anthonyval elköszönés végett és még beszéltek pár szót, amit nem hallottam. Kimi elindult Mark mellett és nagyban magyarázott neki valamit, azt hittem figyelemre sem méltat már, de akkor hátrafordult:

- Én is bírom, ahogy vezetsz amúgy meg. - mondta egy huncut kacsintással. Miközben utánuk néztem, azt hittem elolvadok teljesen és lefolyok a csatornafedélen keresztül egészen... egészen nagyon mélyre.

- ...Deron! - Anthony hangszínéből ítélve nem először szólt.
- Ú, bocs - ráztam meg a fejemet. - Mit mondtál...?
- Hogy menjünk. Elkísérlek a hotelbe, holnapra ruhát kell választanunk neked. - ismételte el készségesen.
- Ruhát választunk nekem? - visszhangoztam - Mikor kerülte el a figyelmemet, hogy te lettél a meleg öribarim? - vontam fel a szemöldökömet. A szemeit forgatta, miközben kisétáltunk. Kimiék tizenöt-húsz méterrel előttünk jártak.
- Választhatsz, hogy én segítsek neked ruhát választani vagy Walty. Eiza ugyanis nem ér rá, mint már mondtam. Csak gondolom akkor sem figyeltél. Amúgy is, egy férfi jobban meg tudja mondani, hogy mi áll jól és mi nem. - legyintett lemondóan.
- Anthony, el kell keserítselek, de nem lesz semmiféle nagy ruhaválasztás: egyáltalán nincsenek estélyi ruháim. Nincs igazán miből választani - mutattam rá a lényegre.
- Sajnálom, hogy el kell keserítselek - utánozta a hangomat (illetve megpróbálta, de csak magas és hisztis hangon nyávogott) - De a sajtófelhangra való tekintettel vagy húsz feltörekvő divattervező küldött neked ruhákat, hogy az övét vedd fel és legalább kapnak egy kis reklámot. Annyi ruhából meg tudunk választani.
- De Anthony, muszáj ezt? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Igen - mondta ellentmondást nem tűrő hangon és bár próbálkoztam még, nemsokára kiderült, hogy tényleg nem tűr ellentmondást...



- Ez a negyedik és szerintem jó! - ellenkeztem. Egy sötétkék, nagyon puccos selyemruha volt rajtam. A szobámban voltam, előttem az ágyon könyökölt Anthony és húzta a száját.
- Olyan, mintha nagy lenne rád. Ugyanolyan rossz, mint az előző három - sóhajtott - Következő!
- Ant, ne hozz ki a sodromból! - rikácsoltam.
- Hééé, Deron, ha jó a tested, ne egy zsákkal tedd már tönkre az összhatást. - replikázott.
- Jó a testem? - vágtam a kezeimet csípőre.
- Úgy értem - nyelt nagyot és gyorsan mindenhová nézett csak a szemembe nem - Úgy értem... nem rossz.
- Á-há. - húztam el a számat. - Jó. Mondd, kedves Meleg Stylist, melyiket vegyem fel most? - cukkoltam.
- Azt a csipkés fehéres izéset. - mondta tökéletesen kihasználva az értelmező kéziszótárat.

- Ez az utolsó, amit felveszek - figyelmeztettem, mint egy igazi kemény lány.
- Huhú - hallottam a hangját, miközben átmentem a szomszédos ruhába és lecibáltam magamról a kék förmedvényt. Na lássuk, hogy kell felvenni ezt a csipkés szarságot. Ez az eleje vagy a hátulja?
- Hé, Ant, ha száz százalékig biztos lennék abban, hogy tényleg meleg vagy, most megkérnélek, hogy segíts öltözni! - kiáltottam át neki viccelődve.
- Ha ezen múlik, bekamuzom, hogy az vagyok, csak hadd menjek - ment bele. Felnevettem és a cipzárt próbáltam beszerencsétlenkedni.
- Na tádááám. - libbentem ki és a poén kedvéért pózoltam is neki, mint egy igazi hülye picsa. Lassan széles vigyorra húzta a száját.
- Oké, ez... határozottan jó. Jól áll. Tényleg. De majd az estély utáni ivászatra valami könnyedebbet is hozz magaddal - kacsintott. Ja igen. A tény amiről majdnem megfeledkeztem: Kimi. Räikkönennel. Fogok. Holnap. Bulizni.
Óóóó, igen!