Deron - 6. rész

Sziasztok! Igen, máris új rész ^^ Büszke vagyok egy kicsit magamra :DDD 
Írjatok véleményt és mindenkinek jó időmérő/futam nézést hétvégére ;)



- Ez szörnyű - mondtam ki az első szót, ami eszembe jutott, mikor a tükörbe néztem. A sminkes mellettem sértődötten csípőre vágta a kezét. - Bocs, de tényleg. - mentegetőztem - Nézd, úgy nézek ki, mint egy elfuserált Barbie. - megint a tükörbe néztem - elfuserált ribanc Barbie, elnézést.
- Csináljak egy visszafogottabbat? - sóhajtott fel olyan töménytelen mennyiségű életuntsággal, mintha arra kértem volna, hogy olvassa végig a telefonkönyvet. Éppen rávágtam volna, hogy igen, de Walter akkor jött be az elegáns Hugo Boss öltönyében.
- Nehogy! Köszönjük a munkádat, aranyom, nagyon hálásak vagyunk - rázott hevesen kezet a sminkes csajszival, majd szinte kitolta az ajtón - Így kell kinézned és kész. Hidd el, ezt várják el. - pillantott rám a menedzserem.
- De a francba is, ki venne így komolyan? - mutattam elkeseredetten a túlsminkelt fejemre. - Nem pilótának tűnök, hanem pilóták pénzére hajtó hatkiló vakolattal mászkáló ribancnak. Ó, Walty. - ültem le mérgesen a kanapéra.
- Deron, mindenki tudja, hogy pilóta vagy, nincs igazán kivel összekeverniük, úgyhogy valószínűleg egyikük sem fogja azt hinni, hogy rájuk hajtanál - nevetgélt. Akkor jó, ugyanis legutóbb kicsit túl egyértelműen fogalmaztam Kiminek. Oké, nem hajtottam rá, de... de nem is mernék, kezdjük ott.
- Akkor sem tetszik, hogy így nézek ki és még azt is elvárjátok, hogy felvegyem azt a csipkés szart, amiből konkrétan a fél mellem kint van.
- Talán csak egyértelművé akarják tenni, hogy te vagy a nő közöttük. - próbálkozott bátorítóan, mire felkaptam a kanapé párnáját és nekidobtam.
- Walter! - kiáltottam dühösen, mire felkacagott és lesöpörte a díszpárnát az öléből.
- A lényeg, hogy nemsokára jön a fodrász, addig bújj bele a ruhába. Egy óra múlva lesz itt érted az autó és...
- ...komolyan? - ütköztem meg - Itt vagyok, bereklámozva, mint pilóta és autót küldenek értem?! Most ugye hülyülsz?
- Deron... - sóhajtott.
- Oké, nem érdekel, ki mit gondol, hívjanak öntörvényűnek vagy akármi, de egy bérelt autóba sofőr mögé márpedig be nem ülök! Így nézek ki és üljek sofőr mögé is ráadásul?! Azt nem szeretnétek, hogy saját valoságshow-t indítsak, póthajam legyen és minden második héten megműttessem magam, mint
autóversenyző? Mert lassan már itt tartunk! Ó, szerinted hat centis műköröm elég nekem? - kezdtem nézegetni a kezeimet színpadiasan. - Álljon ki valaki a Porschémmal. Azzal megyek. - mondtam végszóként eltökélten.
- Deron... - próbálkozott Walty lenyugtatni, de fenyegetően emeltem fel a mutatóujjamat.
- Nem! Nincs "Deron", Walty! Ez lesz és kész! - fejeztem be a vitát mérgesen és dühvel telve trappoltam át a másik szobába. Mérgesen gyűrtem gombócba a pólómat, miután levettem. A sarokba hajítottam, a farmerem és a zoknijaim mellé. Magamhoz rántottam a csipke ruhát (valahol messze innen egy öreg néni azóta is siratja a függönyeit és abroszait, amiből ezt összetákolták) és magamra cibáltam.
- Ööh... heló...? - próbálkozott kint valaki óvatosan - A... fodrász vagyok.
- Remek! Gyere és csinálj olyan mesterkélt frizurát, amilyet csak tudsz! Nehogy a saját anyám felismerjen például! - mentem ki mérgesen. Egy felvont szemöldökű "mit képzelsz magadról?"-fejet vágó sötét bőrű lánnyal találtam szembe magamat.
- Ha szeretnéd, nagyon szívesen. - sziszegte.
- Nem. Nem szeretném, bocs. Ne haragudj, ideges vagyok. - szabadkoztam.
- Én is vagyok ideges, de ritkán cseszek le valakit, aki értem autókázott két órát a "szabadnapján" - imitálta az idézőjeleket az ujjaival gúnyosan.
- Két órát? - döbbentem meg, miközben a hajsütőt bedugta. - Hogyhogy?
- Andrea Moja. - nyújtotta ki a kezét válasz helyett. - Hívj Andynek.
- Deron Pilewicz. - válaszoltam zavartan.
- És én vagyok az a fodrász csaj, akit álmából ébresztenek, mert hajaj, vigyázzunk, a remek autóversenyzők bulizni akarnak, akkor aztán ugrok és kinyalom a seggüket is - gesztikulált. Á, legalább annyira ideges, mint én. - Ne érts félre, nem veled van bajom. - tette még hozzá, miközben olyan indulatosan kapta fel a hajsütőjét, ahogy azt még sohasem láttam eddigi életem során.
       És igen. Rájöttem, hogy nem minden fodrász buta picsa, ahogy azt eddig hittem. Andy jó félóráig mondta elfelé a sztorijait és közben jól szórakoztam.

- ...én meg mondom neki: bajod van kisanyám? A szemembe mondjad, érted, ha van probléma. Persze akkor meg má' kussolt a kis suttyó, mondom jaaa érdekes az ilyen, pofája csak akkor van, mikor a hátad mögé áll! - magyarázta épp nagy hanggal egy pár hónappal ezelőtti csaj esetét, aki sérelmezte, hogy Andy mögé került a sorba. - Na kész vagy, bogaram. - veregette meg a vállam. Megnéztem a tükörbe. Semmi extra. Szép és ennyi. A Barbie-faktor mindenesetre nulla.
- Ügyes vagy - néztem rá bátorítóan. Égnek emelte a tekintetét.
- Nemár. Ne próbáld benyalni magad, Hófehérke. - kacsintott viccelődve. Felnevettem - Utálod te ezt az esti nagykutya-találkozót, mi? - könyökölt fel.
- Hát arra nincsenek szavak. - sóhajtottam fel és pár mondatban ismertettem vele, miért is nincs kedvem megjelenni egyáltalán.
- ...de ha utána bulizni mész, akkor nem mindegy? - kérdezte - Játszod az eszed kicsit a sznob fehérekkel aztán meg lazába tolod az igazi partit. - Imádtam, hogy úgy beszél, mintha kilépett volna egy Jay-Z dalszövegből. - Tudod te hány lány cserélne veled? Csini rucik, jó palik... úgyhogy vonszold a fehér seggedet és csituljon a hangod. - ugyanolyan széles mozdulatokkal beszélt, mint már a beszélgetés legeslegelején.
- Köszi, Andy - nevettem fel.
- Ha meg baj van, csörögj rám. És ezt becsüld meg - mutatott az épp átnyújtott névjegykártyára - Mer' egy hófehérkének se szoktam a számomat osztogatni, vili? - vigyorodott el. Próbáltam komolyan bólintani, de önkéntelenül is fülig szaladt a szám - Te normális csaj van, Deron - tette a vállamra a kezét. - Kitartást aztán jó bulizást mára! - búcsúzott, majd bezárta az ajtót maga mögött.
A francba, nem tudom ezt az estélyt ellógni valahogy...? Csak tipp, hogy a gimiben jól bevált "fáj a torkom khm khm" nem fog beválni. Felsóhajtottam. Igen, Walty amúgy is kitérne a hitéből.


Walter már akkor kitért a hitéből, mikor öt perccel a megbeszélt időpont után jelentem meg lent.
- Jó ég, Deron, el fogsz késni - aggodalmaskodott, miközben maga mellett tartott. A feltűnő, tűzpiros Porsche hívogatva várt ránk a hotel előtt. Igazából alapjáraton nem szeretem az ilyen nagyzoló, figyelemfelhívó kocsikat, de ez... teljesen levett a lábamról, adta magát, hogy apa és anya ezt vegye nekem karácsonyra. 
- Ne most hajts gyorsan - figyelmeztetett Walty, miközben bekötötte magát mellettem.
- Félted a jogsimat? - néztem rá vigyorogva.
- Magamat féltem. - helyesbített és megigazította méregdrága ingét a nyakánál.
- Nagyon helyes - reagáltam, majd lenyomtam a gázpedált.
        Nem volt nehéz odatalálni, ugyanis a hatalmas épület előtt már kilométeres sorok álltak, kívülről láttam, ahogy néhányan (Jenson és Nico) már el is kezdtek nyilatkozgatni a villanó vakuk és forgó kamerák előtt.
Kifújtam magamat. Remek, csak vedd fel a pléhpofát és maradj csendben, Deron. Némi műmosoly és már mehetsz is inni valamit inkább. 
Bent mindent bordó selyemdrapériával díszítettek és elegáns pincérfiúk mászkáltak fel-alá pezsgőt osztogatva. Automatikusan nyúltam egyért. Mormoltam egy köszönömöt a magasztos arccal mászkáló pincérnek, aztán próbáltam elvegyülni a tömegben. Valaki finoman súrolta a vállamat.
- Ó. Bocsi... nahát, szia, Deron! - biccentett Sebastian Vettel kedélyesen. Csak úgy biccentett és tudja a nevemet. Egy négyszeres világbajnok. - Hogy élvezed az első sajtó partit? - bökött oldalba kicsit barátságosan. Na erre inni kell. Koccintottam vele, mielőtt válaszoltam, amit halk nevetéssel honorált.
- Seb - bólintottam - Elmondhatom, hogy alig várom a végét. - sóhajtottam fel és teljesen kiittam a pezsgőspoharam tartalmát.
- Nos, igen. Csatlakozz a klubhoz, Kimi öt perce jött és már most alig várja, hogy menjen - bökött oldalra. Követtem a pillantását. Kimi egy magas, szőke lánnyal beszélgetett derűsen, de sokatmondóan sok pillantást vetett a kijáratra.
- Ja, aha - nyögtem ki nehezen és irigyeltem a szőke csajt, aki velem ellentétben büszkén viselte az arcátlanul drága dizájnergöncét és láthatóan nem érezte magát olyan kényelmetlenül, mint én. És nem mellesleg elérte, hogy Kimi beszéljen vele. - Ő a barátnője...? - kérdeztem torok köszörülve. Sebastian mosolya szélesedett.
- Nos... nem teljesen. - tért ki a válaszadás alól, mint igazi jóbarát, aki megtartja a barátja titkait (jelen esetben gondolom azt, hogy milyen kapcsolatban is áll a csajjal). - Hogy tetszik eddig? - kérdezősködött kedvesen. Elismerően bólogattam.
- Nem sokat beszéltünk, de nagyon jófejnek tűnik. - válaszoltam. Először értetlenül meredt rám, majd próbálta rejteni a mosolyát.
- Nem Kimi. A... az F1. - Atyavilág. Deron, menj, keress egy ásót és puha földet, aztán ásd el magad! Seb már beharapta az ajkait, nehogy észrevegyem, hogy mindjárt elröhögi magát. Éreztem, hogy elvörösödök. 
- Ja. Bocsi, csak pont róla volt szó és én... - túrtam a hajamba gondterhelten, de szerencsére nagyvonalúan legyintett és nem jegyezte meg nagyon, mekkora idióta vagyok.
      Az egész estély annyira volt jó, hogy Sebastiannal jól elbeszélgessek és sokat, sokszor pózoljak a rengeteg fotósnak. Szinte mindegyik pilótatársam derékon ragadott és vigyorgott mellettem. De Kimit nem nagyon érdekelhettem, mert pár másodpercig vérszegényen mosolygott a fotófal előtt, aztán ment is tovább.


- És most buli! - kiáltott fel Anthony, miközben mellette trappoltam (ő ugyanis nem ivott még, ellentétben velem ezért felajánlotta, hogy vezet a hotelig helyettem)
- Az tuti. - nevettem felszabadultan, alig vártam ugyanis, hogy a jótékonysági estről elszabaduljak.
 Felloholtam a hotelszobámba, lerángattam magamról az estélyit és rekordsebességgel kaptam magamra a bőrdzsekimet egy farmerrel és egy fehér toppal. A festéket az arcomról már nem volt időm lemosni, de legalább a hajamba túrtam, hogy meglazítsam kicsit Andy hullámait.
- Itt vagyok! - rikkantottam, mikor leértem. Anthony türelmesen várt rám és csak akkor szólalt meg, mikor beültem és bekötöttem az övemet is.
- Így azért jobban megszoktalak - villantott egy huncut vigyort és beindította a kocsimat.
- Szokj is. Csak nagyon extra esetekben vagyok hajlandó felvenni olyan szarokat, mint a mai. - dőltem hátra.
- Remélem a bulikhoz is hozzászokhatok melletted. Tavaly Kimi keze alá dolgoztam és vele már megszokhattam.
- Nos... én sem vetem meg túlságosan a partihangulatot - fejeztem ki magam viszonylag enyhén.
- Nagyon helyes. Jó csapat leszünk mi ketten, Deron. - vigyorgott és befordult egy szűk utcán.
- Dobogókért megyünk majd - néztem rá eltökélten. Kelletlenül bólintott.
- Hát igen, de most még bulizunk. - ó, a srác nagyon rúgjunk-ki-a-hámból-hangulatban van. Megadóan engedtem neki: nekem is igazán kedvem van végre megünnepelni mindent, ami mostanában történt velem.
Anthony úriemberként maga elé engedett a villogó fényű szórakozóhelybe.
Oké, nem erre számítottam. Azt hittem, Kimi hívott körülbelül húsz embert... mi ez az embertelen tömeg?
Akármerre néztem, rövid ruhás lányok rázták magukat az őket bámuló pasiknak.
- Ez nektek a buli?! - fordultam hirtelen hátra, de Anthony már minden figyelmét egy hihetetlen magas sarkakon imbolygó, erősen illuminált állapotban táncoló lánynak szentelte. Jobban mondva a szilikonpárnáknak a mellkasa környékén, amelyeket ő "melleknek" nevezett.  A mérnököm már se látott se hallott. Szuper. Én itt nem maradok egy percet sem. Taxit kellene találnom, Anthony ha jól látom, elég jól érzi magát ahhoz, hogy ne akarjon hazafurikázni. Éppen kifelé nyomakodtam, mikor az ajtóban egy népesebb társasággal futottam össze.
- Hé! - Kimi tekintete homályos volt, mikor hirtelen megragadta a vállamat. Nos, ő sem szomjas - Hello, Desiry! - rikkantotta, majd tovább ment. Megkövülten álltam pár másodpercig, majd amilyen gyorsan csak tudtam, kimentem. Gyorsan szedtem a levegőt. Te jó ég, mégis mire számítottam? Hogy itt lesz Kimi Räikkönen és csak velem beszélget és velem foglalkozik...? Még a nevemet sem tudja!
Zavartan ültem le egy padra, nem messze a szórakozóhelynek nevezett bordélyháztól. És most mit csináljak? Ahhoz, hogy hívjak egy taxit, legalább tudnom kellene, hol vagyok.
Hűvös volt, összébb húztam magamon a dzsekit és zsebre vágtam a kezeimet. Valami keményre tapintottam a jobb kezemmel. Meglepetten húztam ki. Ó, hát persze!
Előkaptam a telefonomat és tárcsáztam:
- Andy...? Azt mondtad, hogy hívjalak, ha valami nem oké...

Deron - 5. rész

 Sziasztok! Itt is az ötödik rész :) Azt látom, hogy ugrásszerűen megnőtt a látogatók száma valószínűleg a Deron miatt, de konkrétan még senki nem véleményezte :D Tetszik nektek egyáltalán? :D Nem szánnátok meg pár komival? :D Tudom, folyton ezzel csesztetlek titeket, de visszajelzés nélkül mindig elbizonytalanodok :D


Charlie Whiting megköszörülte a torkát. Próbáltunk ráfigyelni. Megkopogtatta a mappáját a tollával.
- Mindenki itt van? Kezdhetjük? Először is hello újra itt, uraim. - bólintott kedélyesen. Lewis feltűnően köhögött. Charlie értetlenkedve meredt rá, mire hátramutatott, felém. Találkozott a tekintetem Mr. Whitingéval. - Ó. Oké. Azt hiszem erről le kell szoknom. - kényszeredett nevetést hallatott a társaság, amolyan "nem volt vicces, de nevessünk kicsit, hadd örüljön"-stílusban - Szóval hölgyeim és ura... ez sem jó, csak egy hölgy van. - sóhajtott fel - hölgyem és uraim...? - próbálgatta szinte magának, aztán megrázta a fejét: - Tehát legyetek üdvözölve megint itt, versenyzők - hadarta inkább és nekilátott, hogy minden lényegi információt elsoroljon. Kimi mellettem pötyögött valamit a telefonján. Csak tompán, távolról hallottam a monoton hangot, ami csupa olyan infót tartalmazott amire mellesleg baromi nagy szükségem van. Pont láttam szemem sarkából az Iceman feliratú tetoválását, ami alatt az izmai megfeszültek, miközben a telefonját eltette. Nem látványosan, de unatkozott: összevissza tekintgetett, nézte, vajon mikor lesz vége.
- ...és természetesen mindenkivel találkozhatunk majd három hét múlva, az Unicef idei jótékonysági gáláján - mondta ekkor Charlie mellékesen. Kimi felnyögött és elejtett egy halk, morgós bazdmeget. Ránéztem. Találkozott a pillantásuk, mire vállat vont.
- Lehet, hogy neked, mint nőnek, izgi lesz a sok estélyi meg ilyesmi miatt... de ezek mind kurva unalmasak igazából. - mormolta fojtott hangon, szőke haja kikandikált a fekete sapka alól.
- Mint nő, leszarom az estélyi ruhákat. - feleltem. Rekedtes hangján nevetett.
- Akkor neked is kurva unalmas lesz - bólintott határozottan.
-...ennyi lett volna. - fejezte be Charlie. Felállt mindenki és szedelőzködni kellett. Valaki átkarolta a vállamat.
- Hello. - mosolygott Lewis. - köszönni akartam a csajszinak, aki elvette Nico vagy Felipe helyét. - egész komolynak tűnt, először nem tudtam eldönteni, hogy hülyéskedik-e vagy tényleg szemrehányó. Értetlenkedő tekintetemet látva hahotázva nevetett. - Nyugi... csak szívatlak vagy mi. -nevetgélt.
- Ó. Bocsi, még nem vagyok hozzászokva a... nos... mindenhez - ráztam meg a fejemet - Deron vagyok - nyújtottam ki a kezemet. Még mindig fülig ért a szája.
- Neked pedig a helyi menő sráchoz van szerencséd - hülyéskedett tovább. Nevetve néztem rá, miközben kifelé sétáltunk. Hirtelen felkapta az iPhone-ját, magához húzott és még szélesebben vigyorgott. - Mosolyt! - kiáltotta, mire döbbenten néztem magam elé, ő pedig már le is fotózott minket. - Ez az... én vagyok az első, akinek közös képe van veled. Ezt nevezem! Most kiteszem facebookra, imádni fogják - lelkesedett. Megilletődve pislogtam és ebben szerepet játszott az is, hogy nagy mennyiségű foton jutott a szemembe a vakuja miatt. Túl sok minden történt túl gyorsan: pár hónapja még egy átlagos lány voltam, már csak közepesen híres szülőkkel, jó családi és anyagi helyzettel, aki nagy reményekkel fordul a világhoz... ma meg selfie-ket csinál velem Lewis Hamilton, hogy ezzel vagánykodjon... meseszerű. Walty kint várt. Nem igazán tudtam uralkodni magamon, egyszerűen a nyakába ugrottam.
- És egész évben ez lesz! - lelkesedtem fojtott hangon. - Egész kibaszott évben vezetek egy jó autóval a világ legjobbjai között rohadtjó helyeken. Atyám, nem tudom felfogni. - néztem körül. - És most telefonozott mellettem Kimi Räikkönen. - tettem hozzá. Walter felnevetett.
- Akkor teljes a boldogságod. - örült nekem. Imádom Waltyt.



Az autót sokáig teszteltük, több héten át újabb és újabb helyszínen és éreztem, hogy a fejlesztések jó irányba haladnak: egy-két dolgot tökéletesíteni kell még, de fel tudjuk az idény elejére turbózni az autónkat még azzal a pár aprósággal, amit kitaláltak a tervezőink. Éppen befejeztem a tesztelést aznapra és sétáltam ki a boxutcából. Megbabonázva néztem az indulni készülő csapatokat: a szerelők letakartak-eltettek mindent, lekapcsolták az összes villanyt és nevetve sztorizgattak vagy éppen gondterhelten összevont szemöldökökkel találgatták, miért nem működik valami tökéletesen az autón. Kedvtelve gondoltam bele, hogy mostmár én is közéjük tartozom. Néhányan már most is derűsen intettek. Nekik visszaköszöntem és mosolyogtam. Nem mintha alapvetően túl sokat mosolyognék csak úgy az emberekre, de még mindig olyan, mintha hatalmas rózsaszín ködben fulladoznék: az álmomban.
A sötétedő boxutcában sietős léptek hangja visszhangzott mögöttem. Hátrafordultam.
- Deron! - lökött meg Anthony hirtelen. Mi a...?!
- Basszus! - kiáltottam fel meglepetten. - Rohadtul megijesztettél. - kapaszkodtam meg a vállában, míg visszanyerem a lélekjelenlétemet. Még mindig kapkodtam a levegőt. - Bocsánatot kérhetsz nyugodtan! - ripakodtam rá. Kuncogott.
- Ez volt a célom, nem fogok bocsánatot kérni. - ellenkezett és közben már elindultuk: egymás mellett sétáltunk kifelé a pályáról.
- Kösz - dohogtam.
- Merre mész? - kérdezte kedvesen, hogy ezzel is próbálja enyhíteni a dühömet.
- Azt hiszem, csak ledőlök a hotelben - vontam vállat és a lenge, fehér inget összébb húztam magamon: a sötéttel párhuzamosan a hideg is mindig megérkezik.
- A holnapi Unicefes izét várod? - cukkolt, ugyanis siránkoztam már neki, mennyire kényelmetlenül fogom érezni magam és mennyire nem akarom az egészet.
- Anthony, csesztetni jöttél ide? - sóhajtottam fel. Felnevetett és oldalba bökött az egyik tetovált kezével.
- Nem. Most tényleg nem. A személyi edződ... hogy is hívják? Eliza?
- Eiza - javítottam ki bólintva.
- Na, igen, ő. Mondta, hogy bizonytalan vagy és legszívesebben el sem mennél. - torpant meg. Szembefordult velem. Az égre emeltem a tekintetem.
- Ne már, Anthony. Utálom a csini ruhás, tetőtől-talpig sminkes, jópofizz-mindenkivel, nyald meg minden nagy szponzor talpát- bulikat. Ez már így van. - túrtam a hajamba. - És igen, kicsit parázok, mert ekkora sajtóeseményen még szerencsére nem kellett részt vennem soha. A pofámba nyomják a sajtó-sáskák a gépeiket és hülye kérdéseket tesznek majd fel. Miért lenne kedvem ehhez?! - dobbantottam elkeseredetten.
Anthony éppen kinyitotta a száját és reagált volna, de valaki megszólalt:
- Ez csak egyre rosszabb lesz. Még rád sem kaptak igazán. - oldalra fordultam. Kimi a Ferrari boxa előtt ült a korláton és pimasz félmosoly játszott a szája szélében. Szemlátomást várt valakire, a csapatánál még egész nagy mozgás volt (főleg ahhoz képest, hogy a többiek szinte már mind elmentek)
Kiszáradt a szám.
- Ó. - Bizony. A kedvenc pilótám és kétségkívül az egyik legszexibb ember a Földön most szólt hozzám önszántából ráadásul majdnem mosolyog... én meg kinyögök annyit, hogy "ó". Nehogy azt higgye ám, hogy nem hagyom szóhoz jutni még a végén. Megköszörültem a torkomat és összeszedtem magam: - Próbálom majd... kizárni őket. Nem figyelni rájuk.
- Persze - bólogatott megértően - mi sem könnyebb, mint leszarni, hogy kétszáz ember követ és egymást ellökve próbálják lefotózni még azt a pillanatot is, amikor elmész hugyozni. Öhm... bocs. Csaj vagy. Szóval ha elmész wc-re. - igazította ki magát és szemlátomást olyan elégedett volt ezzel, mintha egy igazi úriember viselkedésével vetekedhetne a magatartása.
- Annyira nem csaj. Látod, hogy vélekedik az estélyikről meg magassarkúkról - csatlakozott be Anthony majd Kimihez lépett és kezet fogtak. Szemlátomást régóta jóba vannak. Gondolom Kimi tavalyi és tavalyelőtti Lotusos éve alatt kerültek össze.
- Attól még csaj. - kacsintott Kimi és Anthonyval összevigyorogtak, én meg csak álltam, mint valami idióta és fogalmam sem volt, hogy meg kellene-e szólalnom vagy csak kussolni kéne... a változatosság kedvéért aznap huszadjára is csak megköszörültem a torkom. - Mindig ilyen szószátyár? - kérdezte Anthonyt, de a kérdés nekem szólt, mert rám nézett.
- Lehet, hogy csak... szóval lehet... lehet, hogy csak meg vagyok illetődve, amiért épp Kimi Räikkönennel beszélgetek. - próbáltam megütni a normális hangot, amelyet használok egy helyes sráccal: siralmasan kevés eredményt mutattam fel ebben az irányban.
- Mert? - érdeklődött vidáman. Basszus, sokkal többet beszél, mint azt képzeltem! Tereld össze a gondolataidat, Deron és nehogy hülyeséget mondj!
- Mert imádom, ahogy vezetsz. - Na ne. Édes atya jó úristen, add, hogy valahogy kiderüljön, hogy ezt mégsem én mondtam. Körülnéztem, hátha akad egy megtöltött pisztoly a környékemen, hogy fejbe lőjem magamat.
Ennek hiányában sajnos vissza kellett fordulnom felé.
- Mármint... nem úgy értem, csak - kezdtem el magyarázkodni hebegve, de akkor Anthony felé fordult.
- Bírom a csajt. - közölte vele. A mérnököm felnevetett.
- Én is. Kibaszott flegma, majd meglátod.
- Majd meglátja...? - ismételtem. Még csak hozzá sem merek szólni, nemhogy flegmázni vele.
- Ja. Holnap te is ott leszel a rohadt estélyen, emlékszel? - magyarázta Kimi. - Utána lemegyünk bulizni jó sokan a nagy partmenti helyre, aminek hülye neve van. Van kedved...? - Hűha, hűha, hűha. Most tényleg elhívott bulizni?!
- Ühüm. - morogtam összeszorított állkapoccsal.
- Oké, azért ennyire ne lelkesedj, úgy beindultál, hogy kétséges, van e elég alkohol ott a számodra - hülyéskedett, majd a Ferrari boxa felé fordult - Na végre, jön már... - motyogta, mikor egy férfi sziluettje jelent meg a már töksötét boxutca utolsó égő lámpája előtt. - Mark, nézd, el is kezdtem a holnapi ivászatra szerezni a lányokat - mutatott rám. Mark Arnall felsóhajtott.
- Javíthatatlan vagy - szólt Kiminek, aki erre felnevetett, majd a személyi edzője felém nyújtotta a kezét: - Mark Arnall, örülök, hogy megismerhetlek. Lenyűgöző a teljesítményed. - mondta komolyan.
- Deron Pilewicz. Köszönöm. - tűrtem a hajamat a fülem mögé.
- Remélem Kimi nem kötött beléd. Rosszul tud viselkedni, ha nem néz a körmére az ember. - mondta megjátszott komolysággal.
- Kapd be, Mark. Komolyan. - hangzott a háta mögül Kimi válasza, aki lustán lepattant a korlátról, majd újra kezet fogott Anthonyval elköszönés végett és még beszéltek pár szót, amit nem hallottam. Kimi elindult Mark mellett és nagyban magyarázott neki valamit, azt hittem figyelemre sem méltat már, de akkor hátrafordult:

- Én is bírom, ahogy vezetsz amúgy meg. - mondta egy huncut kacsintással. Miközben utánuk néztem, azt hittem elolvadok teljesen és lefolyok a csatornafedélen keresztül egészen... egészen nagyon mélyre.

- ...Deron! - Anthony hangszínéből ítélve nem először szólt.
- Ú, bocs - ráztam meg a fejemet. - Mit mondtál...?
- Hogy menjünk. Elkísérlek a hotelbe, holnapra ruhát kell választanunk neked. - ismételte el készségesen.
- Ruhát választunk nekem? - visszhangoztam - Mikor kerülte el a figyelmemet, hogy te lettél a meleg öribarim? - vontam fel a szemöldökömet. A szemeit forgatta, miközben kisétáltunk. Kimiék tizenöt-húsz méterrel előttünk jártak.
- Választhatsz, hogy én segítsek neked ruhát választani vagy Walty. Eiza ugyanis nem ér rá, mint már mondtam. Csak gondolom akkor sem figyeltél. Amúgy is, egy férfi jobban meg tudja mondani, hogy mi áll jól és mi nem. - legyintett lemondóan.
- Anthony, el kell keserítselek, de nem lesz semmiféle nagy ruhaválasztás: egyáltalán nincsenek estélyi ruháim. Nincs igazán miből választani - mutattam rá a lényegre.
- Sajnálom, hogy el kell keserítselek - utánozta a hangomat (illetve megpróbálta, de csak magas és hisztis hangon nyávogott) - De a sajtófelhangra való tekintettel vagy húsz feltörekvő divattervező küldött neked ruhákat, hogy az övét vedd fel és legalább kapnak egy kis reklámot. Annyi ruhából meg tudunk választani.
- De Anthony, muszáj ezt? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Igen - mondta ellentmondást nem tűrő hangon és bár próbálkoztam még, nemsokára kiderült, hogy tényleg nem tűr ellentmondást...



- Ez a negyedik és szerintem jó! - ellenkeztem. Egy sötétkék, nagyon puccos selyemruha volt rajtam. A szobámban voltam, előttem az ágyon könyökölt Anthony és húzta a száját.
- Olyan, mintha nagy lenne rád. Ugyanolyan rossz, mint az előző három - sóhajtott - Következő!
- Ant, ne hozz ki a sodromból! - rikácsoltam.
- Hééé, Deron, ha jó a tested, ne egy zsákkal tedd már tönkre az összhatást. - replikázott.
- Jó a testem? - vágtam a kezeimet csípőre.
- Úgy értem - nyelt nagyot és gyorsan mindenhová nézett csak a szemembe nem - Úgy értem... nem rossz.
- Á-há. - húztam el a számat. - Jó. Mondd, kedves Meleg Stylist, melyiket vegyem fel most? - cukkoltam.
- Azt a csipkés fehéres izéset. - mondta tökéletesen kihasználva az értelmező kéziszótárat.

- Ez az utolsó, amit felveszek - figyelmeztettem, mint egy igazi kemény lány.
- Huhú - hallottam a hangját, miközben átmentem a szomszédos ruhába és lecibáltam magamról a kék förmedvényt. Na lássuk, hogy kell felvenni ezt a csipkés szarságot. Ez az eleje vagy a hátulja?
- Hé, Ant, ha száz százalékig biztos lennék abban, hogy tényleg meleg vagy, most megkérnélek, hogy segíts öltözni! - kiáltottam át neki viccelődve.
- Ha ezen múlik, bekamuzom, hogy az vagyok, csak hadd menjek - ment bele. Felnevettem és a cipzárt próbáltam beszerencsétlenkedni.
- Na tádááám. - libbentem ki és a poén kedvéért pózoltam is neki, mint egy igazi hülye picsa. Lassan széles vigyorra húzta a száját.
- Oké, ez... határozottan jó. Jól áll. Tényleg. De majd az estély utáni ivászatra valami könnyedebbet is hozz magaddal - kacsintott. Ja igen. A tény amiről majdnem megfeledkeztem: Kimi. Räikkönennel. Fogok. Holnap. Bulizni.
Óóóó, igen!

Deron - 4. rész

 Sziasztok! Sokára hozom, tudom, de egy kicsit legalább hosszabb, mint az eddigiek :) Komiknak most nagyon örülnék :)




Elszédültem. Ez most azt jelenti, amit gondolok, hogy jelent...? Nem bírtam megszólalni, bár Walty már hevesen megölelte a (végre) csapatfőnökömet.
- Igazából fel akartunk hívni, de valaki kitalálta, hogy jöjjön ide az egész pereputty, szóval viccesnek találtuk és idejöttünk - nevetgélt Eric. Még mindig nem nyögtem ki semmit, csak kábán néztem rájuk Anthony jött oda hozzám először: leguggolt mellém és lágyan lefeszegette az ujjaimat egy farmerről (akkor esett le, hogy végig görcsösen szorongattam a kezemben)
- Hé... hé... megcsináltad. A tiéd. Egész következő évre. - mondta halkan, valószínűleg látva rajtam a teljes sokkhatást.
- Azta... - áltam fel tántorogva és körülnéztem. Mindenki ragyogó szemekkel figyelt. Walter felkapott a hátára:
- Deron Pilewicz, a Lotus vadiúj üdvöskéje! - rikkantotta és mindenki vele nevetett. Megkönnyebbülten álltam fel, mikor letett és nagyon sokáig ráztam Eric Boullier kezét.
- Nagyon, nagyon, nagyon elmondhatatlanul köszönöm! - hálálkodtam, majd mindenkivel megismerkedtem és ölelkeztünk/kezet ráztunk/örömködtünk egy sort...
Így kerültem a csapatba.



DÖBBENET: Kimi Räikkönent egy szépségkirálynő lánya váltja!
    Sokáig nem tudtuk, hogy Nico Hülkenberg vagy Felipe Massa, esetleg valaki más veszi át a finn világbajnoktól a stafétabotot, most azonban világossá vált, hogy az új versenyző nem más, mint Deron Pilewicz, Katarzyna Pilewicz lengyel származású modell-színésznő és Peter Stenson világbajnok autóversenyző lánya! Eric Boullier csapatfőnök azzal indokolta döntését, hogy "hozzá hasonló vibráló természetű, profi és szívét-lelkét beleadó versenyzővel régen volt dolga" valamint nem befolyásolta a döntését, hogy "talán a többiek bolondnak néznek majd, amiért egy nőt vettem fel. De majd leesik az álluk"
Deron Pilewicz többnyire gokartversenyekben jeleskedett tizenéves koráig, amikortól a formaautókkal kezdett ismerkedni, majd tavaly a túraautó-világbajnokságba is bekerült (innen lehet ismerős sokuknak a neve) 
A hírt tegnap reggel jelentették be, azóta hatalmas érdeklődés övezi az egyébként nagyon csinos pilótalányt, aki egyébként nem nyilatkozik egyenlőre senkinek. 


Deron Pilewicz érkezése megosztja a pilótákat
A mezőny nagy része némi fenntartásokkal fogadta az új jövevényt: Fernando Alonsonak támadtak kétségei, hogy egy fiatal lány bírja e majd a rengeteg utazást és extrém terhelést, de sok szerencsét kívánt neki. Efelől aggódik Adrian Sutil és Pastor Maldonado is. Velük ellentétben azonban Jenson Button például kifejezetten várja az új lányt: twitteren fejtette ki, mennyire jót tesz ez a sportágnak és milyen jó, hogy a női rajongók is tudnak majd azonosulni valakivel. Romain Grosjean nagyon örül új csapattársának, majd vicceskedve megjegyezte, hogy eddig még Deron a legcsinosabb csapattársa. A Ferrarihoz átigazolt Kimi Räikkönen leszögezte, hogy az ő szemében Pilewicz nem több vagy kevesebb, mint akárki más a rajtrácsról: ha meg kell előznie, hát megelőzi.



- Felfogtad, hogy Kimi csak miattam nyilatkozott? - sóhajtottam fel és ránéztem a barátnőmre, Eizára, aki éppen felrántotta a cipzárt a pulcsiján, mert kocogni akart menni. Elvigyorodott.
- Nem lesz iszonyatosan furcsa, hogy a bálványoddal együtt utazgatunk majd mindenhová? - kérdezte és közben az iPhone-ját a futónadrágja zsebébe rejtette a fülhallgatójával együtt.
- De. Gondolom. Majd segítesz, hogy ne kerüljek túlságosan gáz szituba - kacsintottam. Eiza ugyanis a személyi edzőm is, de inkább barátnőmnek mondanám.
- Próbálkozok. - kacsintott - Na figyelj: elmegyek futni, addig nagyon remélem, hogy nem eszel semmi édességet. De komolyan. Deron, ha rájövök, jövőhéten tizenöt hosszt még úsznod kell pluszba. - mutogatott fenyegetően az ujjával. Kinyújtottam a nyelvemet rá. Folyton az úszással jön.
- Menj. - siettettem. Szófogadóan sétált ki az ajtón. Utánabámultam. Én, Eiza és a cicáink Kettő és Három együtt laktunk egy házban. Igen, a cicák, ezzel magyarázattal tartozom: eredetileg három macskánk volt, de Egy hamar elkóborolt, Kettő és Három viszont jól tűrik a szeretetünket. (a nevek kreativitásért Eiza felelős)
Az összeköltözés háttere pedig annyi, hogy ez így gazdaságosabb és nem is vagyunk olyan magányosak. Elsétáltam a konyháig és elővettem a macskakaját, mire Három olyan gyorsan futott elő, hogy szinte sistergett a lába alatt a szőnyeg.
- Hé - szóltam rá és igenis megvártuk, míg Kettő is előkecmereg ásítozva és csak akkor adtam nekik oda az "íncsiklandozó és egészséges - ezt vegye házikedvencének" feliratot büszkén hirdető konzerv tartalmát. Mohón estek neki. Leguggoltam és a fejüket simogattam. (gondolom ez nekik kevésbé tetszett mint nekem: ha belegondolok én sem örülnék ha egy hatalmas kéz veregetné a fejemet, miközben próbálom elfogyasztani a bolognaimat) - Remélem tudjátok, hogy alig egy-két hét és már én is ott leszek a srácok között. - kezdtem a hegyi beszédemet - És annyit fogok megelőzni, amennyit csak tudok - folytattam átszellemülten - Basszus, kellene némi csoki... - sandítottam a konyhapult felé.
- Hé, drágám, te mindig is magadban beszéltél? - felnevettem, mikor meghallottam anya hangját. Felé fordultam. Elragadó, mint mindig: farmer, halványlila selyeming, tökéletes frizura... és egy nagy tálca sütemény.
- Úristen, anya, de nem ehetek... - kezdtem szinte pánikban, de lepisszegett.
- Nyugi... egészséges liszt van benne vagy hogy a csudába hívják. Bár így nem jött fel olyan szép magasra és ízre sem olyan, de... - vonogatta a vállát. Megöleltem.
- Köszönöm. - sóhajtottam.
- Ne hülyéskedj, semmiség. Mesélj... várod?! - ült le izgatottan.
- El sem tudom mondani, mennyire - sóhajtottam fel és eltüntettem a számban egy mentás-csokis sütit.
- Nagyon nagyon vigyázz magadra. - aggodalmaskodott.
- Anya - vontam össze a szemöldökömet rögtön.
- Jó, jó, csak mondtam - emelte fel védekezően a karjait. - És nézz magadnak valami jóvágású srácot - kacsintott. Apropó, jóvágású srácok... erről tudna mesélni, ugyanis Jo Fuwisack világhírű rendező menyasszonya volt már, mikor apával találkozott és két hét után már fel is bontotta miatta az eljegyzést.
- Vezetni megyek, nem párt keresni - hárítottam.
- Igen, de ha jól emlékszem, pár éve még nyíltan vállaltad, hogy Kimi Räikkönen az all-time-favourite nálad. - kotnyeleskedett tovább, amire már muszáj volt elvigyorodnom.
- Jó... oké, Räikkönen jól néz ki, ez tény. - ismertem be. Anya harsányan felnevetett.
- Csak ennyi, ugye? "éppen nem néz ki rosszul, de kit érdekel"? - nevetett tovább. Sötét hajának hullámai vidáman ugráltak az arca körül. - A tesztre bepakoltál már? - érdeklődött. Tudtam, mi következik: felajánlja (rám kényszeríti) a segítségét és "praktikusan" bepakol nekem Jerezre...



- Ne feledd, hogy tíz perc múlva a pilóta-eligazításon kell lenned - figyelmeztetett Walter újra.
- Tudom, Walty, negyedjére szólsz. - forgattam a szemeimet.
- Csak túl sok minden van. Fel kellene vennünk valakit, aki csak a sajtóeseményeidről gondoskodik. - vállat vontam.
- Remek, keress egy sajtóst. - mentem bele. Walty gondterhelten túrt deresedő hajába, elővette a noteszét és feljegyzett valamit a Parker tollával.
- Lesz rá gondom - dünnyögte. - El sem hiszem, hogy itt vagyunk - nézett körül. A Lotus motorhome-jában ültünk és kávéztunk. Még csak kevesen mászkáltak bent, mégis értettem, mire gondol: hogy én itt várok a versenyzői eligazításra a csapatomnál... ezt nem gondoltam volna pár éve...
- Csak most már tudjak is bizonyítani... - szorítottam össze az állkapcsomat idegesen. Walty biztatóan tette a vállamra a kezét.
- Menni fog. Ez biztos. Rengeteg embert láttam már vezetni és te is tudod, hogy már felhagytam az egész menedzser-dologgal egy jó éve, amikor téged megláttalak... azonnal tudtam, hogy segítség kell neked, pár szponzor és ott leszel a legjobbak között.
Csendben végiggondoltam, amit mondott és próbáltam némi önbizalmat meríteni belőle. Na, nem, nem a vezetéshez. Ahhoz van önbizalmam. Ahhoz nincs, hogy pár perc múlva a világ legjobbjaival legyek egy szobában és úgy hallgassam végig az utasításokat, hogy én is egynek számítok közülük.
Nemsokára befejeztem a kávémat és gondterhelten az órámra néztem. Ideje indulni most már tényleg.
A FIA központjához sétáltam
és csak abban reménykedtem, hogy még nem lesznek ott sokan. Elképzeltem a szituációt, hogy ki fogom nyitni az ajtót (ami amilyen szerencsém van általában, hangosan nyikorogni fog) mire mindenki felém fordul majd és kérdőn néznek rám...
De semmi ilyesmitől nem kellett tartanom: csupán a csapattársam és a két McLarenes tartózkodott bent. Jenson rögtön felállt és széles vigyorral, valamint kedvesen kinyújtott kézzel üdvözölt.
- A Két Lábon Járó Csodához van szerencsém, ha nem tévedek - rázta meg a kezemet - Jenson. - mondta a rend kedvéért, mintha fogalmam sem lenne, hogy hívják. - Megnéztem pár összefoglalót az eddigi versenyeidről. Tényleg nagyon ügyes vagy - őszintének tűnt, nem olyannak aki a szemembe mondja a bókokat és a hátam mögött szid. Meglepetten pislogtam.
- Hű. Köszönöm. Mármint... Deron. Deron vagyok - kaptam észbe. Remek. Máris azt hiszi, hogy a saját nevem is alig jut eszembe. Közben bejött egyszerre a Force India, a RedBull és a Mercedes kettőse is.
Ahogy gyűltek, éreztem némi késztetést, hogy elbújjak valahol... akkor pillantottam meg a folyosón az asztalt, rajta kávéval, cukorral, tejszínnel... pillanatok alatt ott teremtem és nem érdekelt a tény, hogy három perce ittam meg egy kávét, ez most remek kibúvónak tűnt. Majd ha már mindenki bement, én is beülök... körülbelül leghátra. Nem szeretek ennyire a középpontban lenni.
Olyan lassan próbáltam megcsinálni a kávét, amennyire csak lehetséges. Éppen a tejszínért nyúltam, mikor valaki unott hangon szólt hozzám, miközben elment mellettem:
- Nekem is egyet, kevés cukor, tejszín felesleges. - kis híján elejtettem a hófehér porcelánkancsót és ijedten fordultam meg: már csak Kimi Räikkönen hátát láttam, amint ő is bement a többiekhez. A szívem hevesen dobogott. Megköszörültem a torkomat és visszatettem a helyére a tejszínt. Remegő kézzel mentem be és zavartan álltam meg mellette. Éppen finnül telefonált, miközben kényelmesen elhelyezkedett az egyik hátsó széken. Most mit csináljak...? Álljak itt és várjam meg, míg befejezi? Vagy gyorsan nyomjam a kezébe? Szinte hallottam, ahogy a vér a fülemben dübörög, miközben Kimi még mindig nem nézett fel, csak a pólója szélét piszkálta, miközben nyomta a finn szöveget. Végre letette. Nagyot nyeltem.

- Öhh... - nyújtottam át neki a kávéscsészét nyögve. Szuper, a legjobb arcomat mutattam neki. Deron Pilewicz mai alakításának fantázianeve:"a néma, gyenge értelmi képességekkel rendelkező rongybaba mindennapjai"
- Remek! - bólintott és most is csak a kávét nézte, mikor elvette a kezemből. Charlie akkor jött be.
- Á, Deron, drága. Remélem minden rendben - veregette meg a vállamat - Isten hozott nálunk. - nézett rám bátorítóan és előrement, hogy elkezdje a tájékoztatót.
- Ja, hogy a Csaj vagy. Bocs. Azt hittem valami... valami... büféslányka. - mormolta Kimi mögöttem, de nem tűnt túlságosan szívbajosnak. Visszafordultam.
- Öhhm... öhh... semmi. Semmi baj, úgy értem. Deron vagyok - nyújtottam kezet, mikor végre eszembe jutott, mit kellene csinálni. Ő már nem volt olyan gentleman, mint Jenson: elfogadta a kezemet, de nem futotta le a szokásos kört, hogy "Ó, én meg Kimi". Tisztába van vele, hogy ismerem.
- Ennyire izgulsz? - kérdezte halvány vigyorral.
- Ó. Nem. Igen. Vagyis nem. Miért? - teljesen összezavarodtam.
- Remeg a kezed. - pillantott le a kezemre. Még mindig görcsösen markoltam a jobbját. Hirtelen elengedtem.
- Bocsi. Egy kicsit talán. - remek. Ebbe a mondatba egy "öhhhmm"-t sem tettem, határozott javuló tendenciát mutat a társalgásom!
- Csüccs. - biccentett maga mellé az üres székre. Akkor esett le, hogy már csak én állok.
Egy csodás bemutatkozáson voltam túl.

Deron - 3. rész

Sziasztok! Igen, tudom. Soha többé nem ígérek semmit inkább :/ Az lesz még a végén, mint a dupla résszel múlt hétvégén... :( 
De most itt vagyok és már az új design is nagyon előrehaladott állapotban van ;)

Az autó sokkal erősebb és magasabb rendű volt, mint az összes eddigi autó együttvéve, amit valaha is vezetettem. Addig nyomtam a pedált, ameddig csak bírtam.
- Eddig imádlak. - szólalt meg elégedetten Anthony a rádióba. Elmosolyodtam. - Versenyhelyzet. Előtted van Mattheo, szabadon előzhetitek egymást. Ismétlem: előzhetitek egymást. - tette hozzá, de addigra én már szélárnyékba is húzódtam. Az előttem haladó srác (aki körülbelül annyira volt szimpatikus, mint Joker a Batman-filmekből) láthatóan nem számított erre: döbbenten fordult a visszapillantó-tükör felé. Aztán előbb jobbra, majd balra, aztán újra jobbra és végül megint balra húzódott. Hé, hé, hé, mégis mit csinál? Ha a balett szimpibb neki, ne itt rontsa a levegőt!
- Anthony, ha ez versenyhelyzet, nem csak egyszer változtathatja a helyét?! - dohogtam és még igyekeztem aránylag visszafogni magamat.
- Csak az járjon a fejedben, hogy a teszt minden pillanata befolyásolhatja a vezetőséget a döntésben - dünnyögte és erős gyanúm volt arra nézve, hogy most ő is szívesen lekeverne egyet ennek a Mattheo-gyereknek.
- A... - elharaptam a mondat végét és magamban tettem hozzá, hogy "rohadt életbe". Újra mögé húzódtam és próbáltam kivárni a megfelelő pillanatot, hogy előzhessek...

                          Hét éves voltam. Két nagyjából velem egykorú kisfiú volt tőlem nem messze, akik a gokartjaik mellett ültek és játszottak (talán kártyáztak...?) Apa leguggolt mellém és óvatosan kérdezte:
- Biztos, hogy el akarsz indulni? Én tudom, hogy ügyes lány vagy, Deron. De nézd, ők itt mind fiúk. Kivéve persze azt a disznó-kislányt a hatos karttal - pillantott most oldalra elgondolkodva. Igaza volt. Ismertem azt a lányt, láttam párszor. Csak egy évvel volt idősebb, mégis legalább hatszor akkora darab volt, széles válakkal és csülökszerű kezekkel. - Na mindegy - rázta meg a fejét apa gyorsan, hátha nem figyeltem rá, mikor ledisznózta Preeda Harrisont. - A lényeg, hogy nem kötelező indulnod.
- Apa. Meg akarom nyerni. - vettem ki a kezéből a sötétrózsaszín bukósisakot durcásan. Elvigyorodott.

- Ez ám az én kislányom! - kapott fel a karjaiba. - Mondtam én, csak tudod, anyád a fejébe vette, hogy nem is akarsz kartozni, csak bizonyítani akarod nekem, hogy te is képes vagy rá. Valami komplexusról hadovált. Tuti abban a könyvben olvasta, amit Julie nénikéd adott neki karácsonyra... mindig ilyen pszichológiai szarságokat ad nekünk - legyintett és szemlátomást nem zavarta, hogy egy szót sem értettem az egészből hét éves fejjel. Abban az évben versenyzett utoljára. - Figyelj, drágám, apa most megy és leül a lelátón. És majd lengetem a zászlókat meg mindent, ne aggódj - kacsintott. - Sok szerencsét, apuci kicsi lánya - puszilt meg, aztán elsétált a tribün irányába. Nagyot nyeltem, bár nem féltem túlságosan, de nem szerettem volna apának csalódást okozni. Rutinosan kapcsoltam be a bukósisakomat (amit aztán egy pályabíró ellenőrzött miután szörnyülködött egy sort fojtott hangon a kollégájának, hogy "mégis hogy lehet ilyen csöppnyi kislányt versenyzésre kényszeríteni") és alig vártam, hogy kialudjanak a lámpák. A versenyszellem mindig is túlbuzgott bennem: nem érdekelt a kidobó, fogócska, bújócska... ameddig nem használták a 'verseny' szót. Onnantól kezdve rögtön én akartam lenni az első, az egyetlen, a legjobb. És ez a gokartokkal még inkább működött.
Hatodik helyről indultam, de küzdöttem, gyűrtem lefelé a többieket. Az egyik kártyázó kisfiút egy látványos trükkel előztem, Preeda Disznó Harrisont viszont nagyon sokáig hajkurásztam, mire végre be tudtam venni. Már csak két kör volt hátra, de még a négyes számú előttem volt. Már alig lassítottam a kanyarokban, hogy utol tudjam érni. A kart brummogó, köhögő hangokat hallatott, jelezve, hogy nem erre a tempóra találták ki. De megérte, pillanatokon belül ugyanis végre el tudtam menni a négyes mellet is. A maradék kört óvatosan vezettem végig, hogy a kart biztosan túlélje... nem volt okom aggodalomra: sima győzelmet arattam. Én, az apró kislány, akit "belekényszerítettek" a gokartjába. Apa odafutott hozzám és felkapott a nyakába. Egyetlen másodpercre úgy láttam, mintha könnybe lábadtak volna a szemei, de elhessegette a gondolatot a hét-éves-én: apa nem olyan férfi, aki sírna... 
- Menj, hadd adják oda a kupát. Utána pedig elmegyünk a Donkey Desertsbe és annyi sütit veszünk, amennyit csak bírunk. Rendben, Deron? - ölelt magához.
- Óuuu - csaptam össze a tenyereimet lenyűgözve -  Még mentás-étcsokis brownie-t is?! - simogattam apa baseballsapkáját.
- Azt is, csak azt ne áruld el anyádnak: tudod, hogy egészségtelennek tartja. - sóhajtott fel. Nevetve fontam át mindig is vékony karjaimat a nyaka körül...


Ez járt a fejemben, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy Mattheot szarrá előzzem. Mennie kell. Meg kell előznöm. Sikerülnie kell, Deron, csináld már...! Teljesen kiszorított és alig hagyott helyet.
- Na rendben. Megmondja neki a mérnök, hogy ezt nem csinálhatja. Egy autónyi szabad teret engednie kell. - mormolta Anthony.
- Hagyd. Mindegy. Versenyhelyzetekben sem fognak a fülére szólni, hogy engedd el légyszi a mögötted autókázó csajt, nemde? - érveltem. Anthony dühösen fújtatott, de ezt beleegyezésnek vettem. Mattheo mellé kerültem.... rám húzta a kormányt. Most már tényleg rohadj meg! Az első szárnyam baloldala letört, de nem foglalkoztam ezzel: rányomtam a gázpedálra és jobban gyorsítottam ki. Elé kerültem, de tudtam, hogy nincs még vége... mindenesetre egészen a teszt végéig magam mögött tartottam. Anthony tetovált karját nyújtotta, hogy kisegítsen az autóból, mikor Mattheo mindenkit félrelökve jött oda hozzám.
- Majdnem kimentem miattad a pályáról. - sziszegte. Na álljon meg a menet!
- Ó, igen, elnézésedért esedezem, nézd, milyen agresszív voltam, még a saját első szárnyamat is széttörtem! - mutattam az orrkúpomra.
- Talán mert úgy vezetsz, mint egy eszeveszett hat éves - köpte a szavakat.
- De legalább szabályosan, könyörgöm! - pattantam ki az autóból és közelebb léptem hozzá: vagy egy fejjel magasabb volt és nagyon-nagyon lesajnálóan nézett rám.
- Jó ég, tényleg őt is idehoztátok? - pillantott most Anthonyra, aki állkapcsát mérgesen összeszorítva figyelte az eseményeket - De most komolyan: ilyen női hisztit akartok a csapatnál? - kérdezte, de a szőke srác nem válaszolt. Eric jött ki, miközben Zayn, a harmadik versenyző is kiszállt már az autóból.
- Köszönünk mindent, a mai nap folyamán még értesítünk titeket. - mosolygott barátságosan Eric Boullier.
- Remek. Kérdés, hogy mennyi félnivalóm van Csipkerózsikától - zsörtölődött félhangosan Mattheo.
- Matt, neked köszönjük a tesztet, sajnáljuk, de nem igazán felelsz meg a csapat elvárásainak - szólalt meg Eric válaszképpen és bár ugyanolyan kedves és barátságos volt az arca, a hangszínébe vegyült némi él is.
- Hogy mi? - kérdezte meglepve Mattheo és hitetlenkedve, gúnyosan mosolyodott el: - Eric, ugye most viccelsz? - nézett a Lotus csapatfőnökére.
- Sajnálom - ismételte ő - Remek versenyző vagy, de nincs meg benned... egyfajta alázat, amelyet keresünk.
- Alázat... - ismételte a Világ Legunszimpatikusabb Embere címre jó eséllyel pályázó srác, majd gúnyos mosolya vigyorrá szélesedett - Alázat?! Ha az kell, hogy csicskáztassatok valakit Grosjean mellett, hát tessék. Igen, az valóban nem én leszek. Ajánlom ezt a libát, hátha ő elég alázatos nektek. Remek. Szuper, igazán. Tudjátok, mit? Örülök. Ez eldöntötte a kérdést, hogy a Saubernél vagy itt folytassam.
- Sok sikert. - mordultam fel. Mély csend ült a társaságra. Zayn csendesen álldogált a háttérben, Anthony, én és Erik mérgesen néztünk Mattheora, aki próbált olyan megvető arcot vágni, amilyet csak tud.
- Viszlát, Matt. Deron, Zayn, fáradjatok be - invitált minket Eric. Utoljára még Mattheora néztem olyan fejjel, mint Schwarzenegger mielőtt gyilkol, aztán követtem a (remélhetőleg légyszilégyszi) leendő csapatfőnökömet.

Nem sokáig maradtunk. Walter bent várt, de mint tapasztalt menedzser, egy szót sem szólt, csak mikor kettesben maradtunk: úgy ugrándozott körülöttem, mint egy kisgyerek és alig jutott szóhoz. Mikor mégis, akkor elmondta, milyen büszke rám és hogy nagyobb esélyem van, mint Zayn-nek, mert a szponzoraink nagyjából ugyanolyan horderejűek és a Lotusnak valószínűleg anyagilag sem lenne rossz az a sajtófelhang, amit a női pilóta alkalmazása jelent.
- Ne ezért vegyenek fel. - morogtam és fáradtan ültem le egy fotelbe.
- Tudom, hogy ezt utálod, de mivel változtatni nem nagyon tudsz, egyszerűbb, ha elfogadod és próbálod természetes előnyként felfogni a dolgot. - kedélyeskedett és még mindig úgy fel volt pörögve, mintha gumibogyó-szörpöt ivott volna. Jó sokat. Vodkával keverve.
- Mikor akarnak egyáltalán dönteni? - sóhajtottam fel fájdalmasan.
- Még ma állítólag - vonogatta a vállát. Köszi, Walty, igazán sok új információt kaptam. Idegesen és zavartan tébláboltam a hotelszobában (nem mintha túl messze laknánk a pályától, de a teszt idejére én és Walter jobbnak láttuk beköltözni a Hannis-be) úgy tettem, mint aki bepakol a bőröndjébe, de a dolog több sebből vérzett: iszonyatosan rendetlen vagyok ezért nem is tudok rendesen pakolni... valamint nem bírtam a pakolásra koncentrálni tehát önkéntelenül ki-be tettem egy zoknit már legalább kilencedjére anélkül, hogy felfogtam volna egyáltalán, hogy mit csinálok. Akkor kopogtattak.
Fáradtan pillantottam fel és az volt az első gondolatom, hogy akárki az, elhajtom... de Walter már felállt és mihelyst megigazította remekbe szabott öltönyét, már nyitotta is az ajtót...
Anthony volt az, mellette Eric Boullier, valamint egy rakat mérnök, szerelő, a csapat tulajdonosa, sajtósa, mindenki. Teljesen lefagytam. Aztán Eric Boullier kinyújtotta a kezét, amiben sok oldalas fehér dokumentum volt:
- Aláírná, Deron kedves?

Deron - 2. rész

Sziasztok! Igen, überkésőn hozom :/ Ne haragudjatok, kövezzetek meg, nagyon sok minden van most nekem, de azért készülgetek én vele :)) A hétvégén dupla rész várható, tehát ezen kívül még egy ! :)))
Írjatok, pipáljatok, keressetek, imádlak titeket :)) <3

 

     -         Jaj, ne haragudj – szabadkoztam.
-         Túlélem – kacsintott. Mindig mindenkire kacsint vajon, vagy ez csak nekem szól? – Anthony vagyok – nyújtotta ki a karját felém, féloldalas vigyort villantva. Az alkarjára egy sas volt tetoválva és valami egész hosszú szöveg, amit nem tudtam ilyen gyorsan elolvasni.
-         Én meg… - vettem nagy levegőt, de nem hagyta, hogy befejezzem:
-         Az autóversenyző tündérke, aki utoljára ment ki a pályára. Tudom én.
-         Vagy úgy… - nevettem fel. Ha csak hülyéskedik, annak vicces, de ha ez bepróbálkozás akart lenni, akkor határozottan nem az. Tündérke…?!
-         Igazából mindent tudok – suttogta úgy, mintha valami szupertitkos dolgot mondott volna. – Ja és a kilences kanyarban folyamatosan egész durván vágod át a sikánt. Az agresszív, szép volt. – mondta elismerően.
-         Ha mindent tudsz, inkább mondd el, merre van a déli szárny. – forgattam a szemeimet.
-         Gyere, megmutatom – karolta át a vállamat.
-         Végig nézted az egész tesztet? – érdeklődtem most. Nem kispályás szerelő lehet, ha azt a kilences kanyaros dolgot így megfigyelte.
-         Nem csak végig néztem. Nem ismerős a hangom? – bökött meg. – „Most két kört úgy, hogy kíméled a gumikat” – mondta és akkor leesett.
-         Basszus, te beszéltél a rádióban. Te vagy a mérnök, aki beszélt velem. – Istenem, de hülye vagyok.
-         Bingó! – csettintett a nyelvével. – De hová is kell menned?
-         Orvoshoz. – sóhajtottam fel.
-         Áh. Értem. – a folyosó kórháztisztasága, a hófehér falak és a gondterhelten járkáló csapattagok jelenléte mind a profizmust sugallta. Anthony kedvesen szóval tartott, miközben elvezetett a sportorvos ajtajáig, utána pedig úgy hagyott ott, hogy „pihenjem ki magam, mert nagy nap lesz a holnapi”. Ha eddig nem stresszeltem, hát majd most már fogok. Kopogtattam, majd benyitottam. Középkorú, szigorú arcú volt a doki.
-         Áh. Eric jelezte már, hogy jön majd. – nézett rám egy széles mosollyal, ami megcáfolta azt a szigorúságot, amit az arca alapján betudtam neki. – Dr. Heisberg vagyok, foglaljon helyet, kisasszony. – mutatott az előtte lévő fehér bőrszékre. – Neve? – kérdezte, miközben egy vastag jegyzetfüzetet nyitott ki. Bizalmatlanul néztem a kezében tartott ceruzára és a füzetlapokra. Elkapta a pillantásom és elmosolyodott. – Sajnálom, régimódi vagyok, az asszisztensem szokta átvezetni a gépbe az adatokat, én öregnek érzem ehhez már magam.

-         Aha. Értem. – próbáltam érdeklődőnek tűnni – Deron Pilewicz. – adtam meg a nevemet. A doki vagy nem látott még Indiana Jones-t és egy részt sem a Pinkcouture Ladies című négy évadot megélő, nem túl intellektuális sorozatból, vagy egyszerűen nem érdekelte, hogy Katarzyna Pilewiczhez esetleg bármi más közöm is van a névrokonságot leszámítva. Ő ugyanis nem bámult rám meglepve.
-         Duplavé, cé-zé, ha jól sejtem. – mormolta, miközben körmölt.
-         Pontosan.
-         Eric szeretné, ha megvizsgálnám, hogy bírta ezt a megterhelést. – közölte. Igen, nyilvánvaló volt. – Elsősorban a nyakára vagyok kíváncsi. – tette hozzá, mikor kopogtattak. – Később! – kiáltott ki. Hát a nyakamra lehet kíváncsi. Ha elő tudja ásni egyáltalán a hat réteg korrektor alatt. Sok sikert, doktor Heisberg! Felállt és elém lépett, két kezét rám tette. Vagy az én nyakam kicsit, vagy az ő kezei túl nagyok, mindenesetre könnyedén átérte két kézzel. Beharaptam a számat. Ez marhára fáj, vajon sokáig fogja még ezt csinálni?
       Tapogatta, nyomogatta a nyakamat és én körülbelül fel akartam üvölteni, annyira szar érzés volt. De tűrnöm kellett, mert ha most azt mondja, hogy holnap nem mehetek ki a pályára, hát nekem annyi.
-         Tényleg nem fáj? – rökönyödött meg. Szívtam a fogamat, miközben megráztam a fejemet. – Fura. – vonta fel a szemöldökét. – Azt vártam volna, hogy elpattannak az erek és megjelennek apróbb véraláfutások. Tévedtem. – És tényleg. Nem csak apróbb véraláfutások jelentek meg, hanem egész nagyok. Úgy értem, persze… a korrektor alatt. Nem figyeltem eléggé, ezért mikor hirtelen megszorította a nyakamat, fájdalmasan feljajdultam. Szúrósan nézett rám.
-         Erre gondoltam… nem létezik, hogy nem fáj magának. Akinek ilyen kismadárnyaka van, az elképzelhetetlen, hogy csak úgy kint körözgessen jelentősebb nyaktájéki fájdalom nélkül. – szidott le kissé. Megint kopogtattak. – Mondtam már, hogy még szükségem van pár percre! – mordult fel. – Nem tudom, hogy mehet e holnap, Deron. – mondta szomorkásan. – A szövetek valószínűleg már most is egész nagy mértékben károsodtak, az izmok ezt megsínylik hosszú távon.
-         Tesztelnem kell holnap, Dr. Heisberg! – tiltakoztam. Lehetetlen, hogy fél életemben erre készültem és most egy idősödő túlbuzgó orvos miatt dől össze minden, mint egy kártyavár.
-         Meglátjuk, én ebben nem vagyok biztos egyáltalán. Csak egy pillanat – biccentett az ajtó felé, amin harmadjára is kopogtattak. Felállt és lassú, megfontolt léptekkel hagyta el a rendelőt. Tompán hallottam, ahogy elkezdi a következő „páciens” leszidását, amiért nem tud várni pár percet. Felsóhajtottam és ujjaimmal a fekete asztalon doboltam. Leletek, sztetoszkóp, Parker toll, vérnyomásmérő, bélyegzők… hirtelen előredőltem és a szemem kitágult a hirtelen felismeréstől. Az ajtó felé pillantottam, de a doktor még nem jött. Villámgyorsan felkaptam az „engedélyezve” feliratot viselő bélyegzőt és a nevem mellé nyomtam a füzetébe. Dobogó szívvel álltam fel. Abban a másodpercben döngő léptekkel tért vissza a doki, nyomában egy alacsony, de izmos fekete hajú sráccal.
-         …igen, Mattheo, de értsd meg, várnod kell…! – fakadt ki most éppen neki. – A hölgy még nem végzett! – mutatott rám.
-         De nekem most azonnal kell, Jürgen, ezt meg te értsd meg – replikázott. Láthatóan elég jóba van vele, ha letegezi.
-         Előbb ezt lezárom! – vitatkozott.
-         Már lezártad – pillantott a füzetére a srác. A picsába. Most jön az a rész, amikor engem kidobnak, de minimum nagyon lecsesznek, nekem meg magyarázkodni kell. Azért… azért nyomtam rá a bélyegzőt, mert kíváncsi voltam, van e benne tinta… vagy mert kicsi korom óta addikció fűz a világ összes nyomdájához és mindet ki akarom próbálni, mert ez az életcélom…
-         Dehogy zár… - kezdte legyintve az orvos, de a füzetre pillantva felszaladt a szemöldöke egészen a homloka közepéig. – Vagy talán mégis…? Nem, nem is emlékszek, hogy… - bizonytalanodott el.
-         Ne rabold már az időmet, kérlek, sietnem kell! – csattant fel a Mattheonak nevezett. A doki mérgesen huppant le a székébe.
-         Jól van. Rendben, ön elmehet, Deron. – nézett rám sürgetően. Ennyi? Megúsztam? Egy igazi bűnöző vagyok vagy mi…
              Hát így kaptam meg az engedélyt, hogy másnap megint menjek a megüresedett helyért. 
 
    Reggelre a nyakam jobban fájt, mint bármikor, de elhanyagolható tényező volt ahhoz képest, hogy talán ma sikerül életem Nagy Álma. -         Egyszerre mentek majd ki, oké? – kérdezett minket Eric már a motorhome-ban. Körülnéztem. Az egyik srác a tegnap megismert Mattheo volt, a másik pedig a tavalyi GP2-es bajnok, Zayn Gluckistein. Zayn egy aranyos, ’légynek-sem-tudna-ártani’ típusú borostás srác. A másik pedig egy öntelt hólyag a tegnapi alapján. – Mindegyikőtök mellett ott lesz majd egy mérnök, aki irányít. – felpillantottam. A sas-tetkós Anthony engem nézett és vigyorgott. -         Én a csajt választanám, ha nem gond. – szögezte most le, általános derültséget keltve. Próbáltam elnyomni egy mosolyt. Eric eljátszotta, hogy neheztel rá, de aztán ő is elnevette magát. -         Rendben, a házi casanovánk, Anthony Deronnal lesz. Ed Zayn-hez és Miroslav, te pedig Mattheohoz mész majd. -         Én már dolgoztam Eddel, most is vele akarok. – vágott közbe a sötét hajú. Jaj, hogy az anyádat már! -         Sajnálom. – habár Eric mosolygott, a szeméből mintha csak az én reakciómat olvastam volna ki. – Akár el is kezdhetitek a készülődést és meglátjuk. Sok sikert. – megint egy mosoly. Vagy tényleg ilyen vidám vagy botoxoltatott és nem képes nem mosolyogni. Anthony hozzám lépett. -         Hallottad: készülődjünk. – ismételte Eric szavait egy szemtelen kis vigyorral. Hogy ebben a csapatban mindenki milyen ilyen eszméletlen boldog, hogy folyamatosan nevetésre áll a szája, hihetetlen! -         Rendben – követtem. Egyenesen a boxba ment. Leakasztotta a bukósisakomat, a HANSot, egy maszkot és egy pár kesztyűt. Levettem egy hajgumit a kezemről és egy pillanat alatt gyors kontyba rendeztem a hajamat, hogy ne legyen útban. -         Hé. Nem ismerlek én valahonnan?! – nézett rám meglepetten, mihelyst a hajam elkerült az arcom mellől. -         Attól függ. Láttad az Indiana Jones-t? – érdeklődtem mély sóhajjal. -         Aha. – felelte értetlenül -         Akkor majdnem. – hagytam fura kétségek között. Őt már végképp nem akarom azzal elijeszteni, hogy egy szépségkirálynő és egy világbajnok lánya vagyok. Már nem mintha olyan nagyon ritka lenne az ilyesmi… úgy értem a rali világbajnokok általában fehérneműmodellekkel szoktak összejönni vagy Miss ezzel-Miss azzal. Ez az én szüleimnél is tipikus eset volt: apa megnyerte a második VB-címét, pont abban az évben, mikor anyát a világ második legszebbjének választották, aki amellett, hogy imádta a koronáját és a szépségversenyeket, az autósportokért is odavolt. Apa azóta is mindig elmeséli, hogy hebegett Miss Lengyelország, mikor először meglátta. -         Segítek – lépett elém, mintha fizikailag képtelen lennék a saját fejemre húzni a maszkot és feltétlenül szükségem lenne az ő segítségére is ehhez a rémesen bonyolult művelethez. – Örülnék neki, ha te lennél jövőre Romain csapattársa. – adta meg a magyarázatot a kimondatlan kérdésemre, ami valahogy úgy hangzott volna, ha kimondom, hogy miért ennyire fene segítőkész?! -         Nos, akár hiszed, akár nem, annak én is örülnék – próbaképpen megmozgattam a nyakamat.  -    Elhiszem... - nevetgélt. - Mattheo egy seggfej, tesztelt már párszor nekünk és mindenki gyűlöli. Gluckistein meg gyors, de nem vezet olyan intelligensen, mint te. - dőlt a kocsi hátsó szárnyának hanyagul. -    Ez most egy bók akart lenni? - vontam fel a szemöldökömet. Felsóhajtott. -    Sportolónők... látod, ez a baj veletek, hogy semmi se jó... ha nem kezellek egyenlő félként, az a baj, ha igen, az a baj... ha nem dicsérlek, az a baj, ha meg igen, akkor az... nos? - játszotta meg a sértődöttet. -   Oké, oké, értem... - nevetgéltem. - Akkor köszi, oké? - kacsintottam és hagytam, hogy besegítsen a kocsiba. -    Nos, előzd meg azt a két pojácát és kiegyeztünk. - vigyorgott és beszíjazott. - Készen állsz?! - kérdezte utána. Hevesen bólogattam. - Akkor hadd lássuk, kicsi lány... - ütött rá finoman az autó orrkúpjára, majd elállt az útból, én pedig végre kigurulhattam...