Deron - 24. rész

 Sziasztok! Kicsit akadozok mostanában, úgyhogy jól jönne pár inspiráló komment, légyszives :(((
Puszi <3


Éppen kopogtam volna, csak előbb illedelmes lány-oldalam megnyilvánult, így megtorpantam és önkéntelenül is megigazítottam a hajam, de akkor Anthony szó nélkül benyomta Kimi ajtaját. Hüledezve követtem a főmérnökömet. Úgy jár-kel Kiminél, mintha otthon lenne...
Nos... Kimi lakosztálya nem éppen olyan, mint az enyém. Próbáltam nem tátott szájjal körülnézni, több-kevesebb sikerrel: minden berendezési tárgyról csöpögött, hogy drága, de egyik sem volt az a tipikus hivalkodó darab. Istenien rendezték be... meglepetten észleltem, hogy Anthony csak úgy ledobta magát a fotelbe... fogta magát és keresztbe feküdt Kimi fotelén. Wow. Az illedelmes-lány oldalam ismét felszínre bukkant, de minden tiltakozása ellenére én is óvatosan leültem, bár azért elég fura volt: általában meg szoktam várni, hogy hellyel kínáljanak.
- Räikkönen, idehívtál minket, akkor gyere! - rikkantotta el magát Ant, majd rám kacsintott.
- Nyugodj már meg, te seggfej - hallottam meg Kimi dörmögve kuncogó hangját és... ajj, na ne. Nincs rajta póló. - Elnézést az öltözetért, azt hittem tartod magad ahhoz, hogy nem jössz. - biccentett felém.
- Ha tudod, hogy jövök, felveszel egy pólót? - néztem rá "ugyan már"-fejjel.
- Nem. Akkor nadrágot sem vettem volna. - és mellé egy félmosoly. Elakadt a lélegzetem, aztán nevetve ráztam meg a fejem. Hihetetlen. Anthony szélesen vigyorgott.
- Vegyél már magadra valamit, ha nem akarod, hogy elájuljon. - javasolta, mire lemondóan néztem rá - Aztán mesélheted, miért is jöttem fel. - Kimi bólintott, a táskájához térdelt és kutakodni kezdett, közben pedig elkezdett beszélni: - Tuti nem emlékszel, de tavaly fogadtunk. - vezette be. Anthonyra néztem. Bambán meredt egykori csapattársára és látszott rajta, hogy ötlete sincs, miről beszél Iceman. - Fogadtunk, hogy megdöntöm a rekordod a Fox Twistben, emlékszel? Haladékot kaptam egészen múlt hétvégéig. - Anthony arca felderült és felnevetett.
- Tuti vesztes vagy, haver! - Kimi elhúzta a száját, majd vállat vont.
- Ezt mindenesetre nyerted, el kell ismerni - és felegyenesedve Anthony kezébe dobott valamit, amit a táskából szedett ki. Felváltva néztem egyikükről a másikra.
- Műveletlen vagyok, ha nem tudom, miről van szó...? - kérdeztem meg óvatosan. Úgy kapták felém a fejüket, hogy egyértelművé vált, hogy mindkettőjük gondolata teljesen máshol kalandozott és elfeledkeztek róla, hogy én is a szobában vagyok.
- Nem hiszem, hogy érdekel. Egy kis... videojáték. Autós. Márpedig a lányokat nem érdeklik az... - kezdte Anthony nagy hévvel, majd rájött, hogy hülyeséget mondott és egész csendesen fejezte be: - ...autóversenyek - fúlt el a hangja. Felvontam a szemöldökömet.
- Anthony, téged sem az eszedért szeretnek a szüleid - veregette meg a vállát Kimi.
- Na, de mi ez? Egy játék, oké. De miben fogadtatok? - kíváncsiskodtam és közelebb léptem, hogy lássam, mi van Anthony kezében. Ant magához rántott a karomnál fogva, kifeszítette a tenyeremet és beleejtette a kis tárgyat, majd szorosan rászorította az ujjaimat.
- Kipróbálhatod. - nézett rám Kimi. - Bár mostmár az Anthonyé - biccentett a mérnököm felé, aki vigyorgott, szőke hajába túrt és elengedte végre a kezem.
- Én is benne vagyok - válaszolt. Kinyitottam a tenyeremet és...
- Ez egy slusszkulcs. - értetlenkedtem. Egy Maserati kulcsa.
- Ebben fogadtunk. Nem szoktunk, de... tudod, folyt alkohol bőven. Úgyhogy, ja. Fogadtunk az egyik kocsimba. Vicces volt - mormolta Kimi és fürkészően nézte az arcom.
- Räikkönen, te hülye vagy. - mondtam ki önkéntelenül is az első dolgot, ami eszembe jutott. Enyhe döbbenet tükröződött az arcán. - Nekiadod az egyik autódat, csak mert nem döntötted meg a rekordját egy hülye játékban?! - pislogtam nagyokat. Kimi csak lustán pislogott, aztán válaszolt:
- Ja.
- Hát... jó. Értem. Te tudod. - vonogattam a vállamat, mert erre már nem igazán tudtam, mit mondani.
- Na, kipróbáljuk?! - lelkesedett Anthony.
- Inkább holnap, mindjárt besötétedik - javasoltam.
- Nézzenek oda, a kis félőske. - húzta ki magát Anthony.
- Ne legyél idióta, nem a vezetéstől félek, csak ki kellene pihenni magamat a holnapi időmérő előtt és lassan nyugodt állapotba helyezhetném magam, ahelyett, hogy két őrülttel száguldozzak egy fogadáson nyert Maseratiban. - magyaráztam. Felnevettek.
- Szóval őrültek vagyunk - nézett a főmérnököm Kimire, akin még mindig nem volt póló. Most bámultam? Minden bizonnyal. - Uh, tényleg, te is kaptál meghívást Lydia esküvőjére, nem? - vetette fel váratlanul. Kimi tekintete hirtelen olyan fájdalmas színt öltött, mintha egy rabot értesítenének, hogy halálbüntetést kapott.
- Jaaa, de nem akarok elmenni. Lehet, tényleg nem megyek. - Most már nem kíváncsiskodok többet, de ki a jó élet az a Lydia...? Ant ezúttal hálaistennek nem feledkezett meg arról, hogy élek és felém fordult: - Lydia az unokatestvérem. Nem vagyunk túl szoros kapcsolatban, de párszor azért összejöttünk elmúlt évben... Kimi is mindig velünk volt, szóval most valamiért elhívott mindkettőnket.
- De én nem akarok menni. Komolyan. Tudod te, hányan jönnek rám ilyen helyeken? - morogta Kimi kedvetlenül. Anthony hüledezve meredt rá:
- Ja, rám csak egy ember, de ő felér tízezerrel: emlékszel még Packet nagyira?! - Iceman tőle szokatlan módon harsányan felnevetett. Remek. Még egy ilyen belső említés és itthagyom őket. Ez teljesen biztos.
- "Anthony, drágám, még mindig nincs egy aranyos kislány se, akitől lehetne egy pici poronty...?" Hahahhaa - röhögött tovább.
- Ez kurvára nem vicces, bazdmeg. Ki fog csinálni. - törölte meg a tenyerébe az arcát fájdalmasan a mérnököm.
- Miért nem hozod a kis félőst? - biccentett felém. Értetlenül meredtem rá. Vinni, engem? Hová? Arra az esküvőre? Mégis miért?
- Kamuzzam be, hogy Deron a barátnőm? - húzta el a száját Anthony - mindenki tudja, hogy nem.
- Ja, akik nézik az ilyen szar híreket - vont vállat Kimi. - De csak Packet nagyinak mondanád, hogy jártok. Igen, együtt vagytok, igen, tökjó minden, igen, elég egyetlen csaj és nem viszek minden második éjszaka fel a szobámba valami kis olcsó lotyót, mama. Ennyi.
- Nem fogok hazudni Anthony nagymamájának. - fontam keresztbe a karjaimat a mellkasom előtt - Mármint, nem mintha engem kérdeztetek volna, hogy mi a véleményem erről, de nyilván nem, mert csak egy lány vagyok, aki még az autóversenyeket sem szeretheti - vetettem szúrós oldalpillantást Anthonyra - tehát nyilván nem tudhatom.
- Nem azért mondtam, hogy megsértődj. Tudod, Packet nagyi legalább tíz éve kérdezi, hogy hol a barátnőm. Akárhányszor meglát.
- És tíz éve nincs egy komoly kapcsolatod se? - döbbentem meg.
- Látom, a lényeget sikerült megfogni - sóhajtott fel - Amúgy de. Jessicával három hónapig jártam. Vagyis Kimberly. Kimberlyvel. Meg... meg... a... mindegy, egy barna hajú csajjal meg két éd fél hónapot. Szóval voltak itt komoly kapcsolatok dögivel - mentegetőzött.
- Persze, de szerinted én meg Tom nem gondoltuk komolyan. Az nyolc hónapig tartott. - néztem rá "na ugye"-fejjel.
- Nahát, milyen Tom? - érdeklődött Kimi mosolyogva. Épp legyintettem és kezdtem volna terelni a szót, de Anthony oda sem figyelve válaszolt:
- Chilton. Tudod, akinek gyereke van meg felesége. Na, az a Chilton. - mondta kissé gúnyosan, de a maró rosszindulat csak Tomnak szólt, nekem a legkevésbé sem. Ant, bazdmeg! Kimi lassan rám emelte a tekintetét, rosszallóan rázta a fejét.
- A mi kis félősünk talán nem is olyan kis félős.
- Mert te aztán nem a csajozásaiddal vagy a címlapon mostanság - vágtam vissza viccelődve, hogy próbáljam poénos mederbe terelni a beszélgetést és elvenni a téma élét.
- Nem sok férjes anyukával, ha már itt tartunk - felelt és hiába görbült a szája félmosolyra és volt a testtartása könnyed, mégis némi rendreutasítást hallottam ki a mondatból, amire nem is tudtam reagálni. Csak álltam és némán néztem rá. Anthony hümmögése zökkentett ki:
- Packet nagyi bevenné vajon, hogy a csajom vagy? - morfondírozott és elgondolkodva nézett rám...


Ez volt a téma este is, mikor jóéjszakát kívántam és magamra húztam a hófehér, pihepuha hotelbeli takarót és akkor is, mikor reggelizés közben jóétvágyat mondtam neki. Még mindig tolta a dumát arról, hogy vajon a nagyanyjának feltűnne e, hogy csak kamu-pár vagyunk. Akkor már türelmetlenül tettem le a naracsleves poharamat.
- Anthony, tökmindegy, hogy elhinné e vagy nem. Mert nem fogom átverni szegény nagymamádat. Kegyetlen dolog. - vontam vállat és beleharaptam a zsemlémbe. Anthony elhúzta a száját.
- Ha ismernéd, nem így gondolnád. Tényleg folyton ezzel cseszeget, legalább örülne, csak boldogságot szereznél neki.
- Ant, két perc alatt össze tudsz szedni egy lányt. Gyere össze eggyel gyorsan és vidd el. - javasoltam unottan.
- Hülye vagy? - nézett rám elhűlve - Persze és akkor azt hiszi... hogy így... - próbálta kimondani a szót, de nem akaródzott neki. Kérdőn néztem rá. - Tudod... - nyelt nagyot. - azt, hogy "együtt vagyunk" - suttogta a szavakat.
- Anthony, te kapcsolatfóbiás vagy. - tettem a tenyerem a szememre, miközben mélyet sóhajtottam.
- De te tudnád, hogy nincs köztünk semmi, nem látnál bele többet, na. Kérlek. Tökéletes hétvége a családommal, ingyen pia, esküvői torta, csini ruha. Kérlek.
- Te jó ég, miért könyörög már? - jött be Eiza összevont szemöldökkel.
- Na tessék, miért nem viszed Eizád? - mutattam a hüvelykujjammal a személyi edzőm per barátnőm felé.
- Azért van egy szint, ami alá nem szívesen süllyedek - magyarázta Ant komoly fejjel.
- Húzd le magad a vécén - ajánlotta Eiza szívélyes kacsintás kíséretében.
- Megyek a pályára. Jössz? - kérdeztem Anthonyt. Gyorsan bólintott. Felkapta a hátizsákját az asztalhoz tolt szék támlájáról.
- Megtennéd, hogy... csak gondolkodsz rajta picit? - folytatta. Nagyokat pislogott rám.
- Nem, az időmérőn akarok gondolkodni. Elől akarok végezni. Legalább a... mittudomén első ötben.
- Ó, menni fog. - bólogatott vidáman, miközben a liftbe értünk. Könyökével nyomta meg a földszint csillogó gombját. Hirtelen felcsillant a szeme: - Deron, kössünk alkut! Ha az első ötben vagy, eljössz velem az esküvőre és te leszel a csajom! Na? - ajánlkozott és hirtelenszőke hajába túrt, alkarján a sas megfeszült.
- Nem. - sóhajtottam. - De ha az első sorból indulok, akkor még azt mondom, oké - kacsintottam. Ant először felderült, aztán elkomorodott.
- Az nem fog menni. Gyors a Ferrari. Meg a Mclaren is. - vonogatta a vállát - Első öt... - esedezett.
- Sajnálom. Első sor vagy nincs esküvő - indultam el a kocsi felé. Kis csend következett.
- Szívtelen vagy - közölte velem dohogva, miközben bekötötte magát.


Az időmérő előtt nagyon rám jött a para. Ennyire még nem izgultam autóba ülés előtt (és persze nem a bugyuta fogadás miatt). Csak nézegettem jobbra-balra és nagyon reméltem, hogy minden rendben lesz. Kaasia adta kezembe a bukósisakot, David pedig (az egyik aranyos mackós szerelőm) magyarázott nekem és a hátamat veregette. Még az utolsó szabadedzés eredményeit nézegettem. Hihetetlen, hogy Mattheo első időt jött. Mégis hogy...? Letettem a lapot és már igyekeztem kizárni mindent, ami a külvilághoz tartozott.
Beszálltam a kocsiba és a monitort figyelve vártam, hogy induljon a buli. Pár perccel kezdés előtt Anthony még odafutott a közelembe és felmutatott egy táblát "Ne felejtsd el, mi történik, ha első sorba kvalifikálsz!" figyelmeztetett rajta a sebtében írt filctollas felirat. A szemeimet forgattam, majd pár másodperc múlva végre kigurultam.
 Az autó remek volt. Az első etapban mindössze egy gyors kört mentem, utána spuriztam is vissza a boxba és figyeltem a többieket. Sokáig az én időm szerepelt első helyen, de a Q1 végére is csak a nyolcadik helyre csúsztam, ami több volt, mint elég. A második etaphoz is bizakodóan álltam ki.
- Remek. Remek. Szép. Az első szektor abszolút leggyorsabb ma. - magyarázta a harmadik körömnél - Egy tizeddel jobb a szabadedzéseken elért legjobb eredményednél - biztatott Anthony, majd köhögött, de a köhögés érdekes módon úgy hangzott mintha azt mondta volna "khmm...első sor". Felnevettem és még inkább a gázra léptem. - Harmadik vagy a két Ferrari mögött, de ezzel simán tovább mész. Bejöhetsz.
- hallgatva rá, az utolsó két percet már megint csak bentről követtem végig. Jó. Sima lesz.
Bizakodva melegítgettem a kesztyűbe bújtatott ujjaimat és néztem mereven a többiek eredményét. Elvigyorodtam a bukósisak takarásában, mikor biztossá vált a tovább jutásom.
- Még a második kanyarra figyelj, tudod, amit beszéltünk... figyelmeztettet Anthony. Türelmetlenül bólintottam, bár ezt valószínűleg nem hallotta.
     Az első gyors köröm végébe sikerült belehibázni, benne hagytam vagy 2-3 tizedet is, de megráztam magam és mentem is a következőre.
- Jó, eddig remek. Nagyon szuper. - lelkesedett Anthony. Mentem tovább és eszembe jutott, hogy még az is lehet, hogy tényleg az első ötben leszek... amikor felbukkant előttem Mattheo a kanyar kijáratánál. Esélyem se volt rendesen kikerülni, csak arra volt időm, hogy kissé jobbra kapjam a kormányt, így csak oldalt kaptam el, majd az autó megpördült és mintegy boldog szusszanással puhán a gumifalnak csapódott. - Deron! Deron, hallasz? Reagálj akármit. - Anthony hangja az ijedtség ellenére nagyon fegyelmezett volt.
- Öh... aha. Aha. Ja. - feleltem meglepetten. A mérnököm felsóhajtott.
- Jó. Minden rendben? Nem fáj semmi?
- A... karomat meghúztam, de az autónak semmi baja. - válaszoltam és tényleg: csodával határos módon olyan kis erővel ütődött a gumiknak, hogy karcolás sem látszott rajta. Magamban szidtam a nagyképű buzit, aki miatt kiestem.
- Piros zászló. - közölte Anthony, két pályamunkás meg közben odarobogott és kisegítettek.Uralkodtam magamon és csapkodás, hiszti nélkül engedtem nekik, míg vissza nem kísértek egészen a motorhome-ig. Ott mérgesen csusszantam Anthony mellé és néztem a képernyőt, amin épp Kimi ment vissza a boxba.
- Az a kis majom - sziszegte fojtott hangon Anthony nekem. Sebtében bólintottam. Túl sok mindent nem tudok csinálni.

Az újraindítás öt perc múlva kezdetét is vette és szomorúan néztem, ahogy egyre lejjebb csúszok, egészen az ötödik helyre. Közben Nico is kicsúszott és kitörte az első kerék-felfüggesztését, így sajnálatosan olyan sorsra jutott, mint én vagy Mattheo (na őt senki sem sajnálta mondjuk). Kimi második lett Lewis mögött, utánuk a kedves kis Mattheo ideje szerepelt, majd szegény Nico, aki még időben ment egy jó kört.
- Ant... - bökdöstem a vállat - visszamegyek a hotelbe. Majd ha jössz, megbeszéljük a változó taktikát. Oké? - hajoltam előre. Megértően bólintott, de figyelme a képernyőre irányult. Kaasia csatlakozott hozzám és mögém állt, miközben megrohamoztak az újságírók. Egymás szavába vágva kérdezgettek. Elkezdtem egyszerre öt mikrofonba beszélni:
- Sajnálatos baleset volt, nyilván nem direkt, megesik az ilyen - persze. A hülye buzija... - Ez benne van az autósportban, nem éri meg idegeskedni, a holnapra koncentrálok és... - egy apró szőke riporternő kiugrott a tömegből és felkiáltott:
- Mit szólsz ahhoz, Deron, amit Mattheo nyilatkozott? Idézem: "Nem világos, mit keres itt és hogyhogy nem látta,  hogy ott áll a kocsim. Lehet menstruál." - fontoskodva nézett rám, miközben a tömeg lélegzete egy emberként állt el egy pillanatra és mindenki várakozásteljesen nézett rám. Nagyot nyeltem és nem hittem a fülemnek. Kaasia figyelmeztetően vájta körmeit az alkaromba. Megköszörültem a torkomat:
- Nos, nem mindenkinek sikerülhet jól a nevelése, nemde? - Kaasia belecsípett a kézfejembe, az újságírók nagy része pedig újra ledermedt, bár páran felnevettek. Elegáns bólintással hagytam ott őket...
 ...és csak a szobám biztonságában dühöngtem:
- Menstruál??? Menstruál?! Hát hogy lehet ilyen bunkó?! Honnan kellett volna látnom, hogy ő ott balfaszoskodik?! - ordibáltam mérgesen.
- Nyugodtabban is reagálhattál volna a sajtónak - húzta el a száját Kaasia. - Csak annyi kellett volna, hogy értékeled a humorát, de nem gondolod úgy, hogy látnod kellett volna bla-bla-bla... vagy ilyesmi. - ült le fáradtan a fotelbe, vörös haját tekergetve.
- A rohadt élet, de ideges vagyok - ütögettem a homlokomat végső kétségbeesésembe. Megcsörrent a telefonom. - Mi van már?! - üvöltöttem bele.
- Hé, hé, hé. - nyugtatott Anthony. - Deron...?
- Majd később elmesélem - sóhajtottam.
- Én csak annyit szeretnék mondani, hogy a két Mercedest kizárták és a boxutcából indulnak. Nem volt megfelelő a hajlékonysága a hátsó szárnyuknak. Nagyon nem. Mattheot meg hátrébb sorolták, mert veszélyesen jött vissza a pályára. Plusz pénzbüntetés... ez pedig... tudod mit jelent... - kuncogott a végére könnyedén és hirtelen elfelejtettem a kis gyökeret...
- Első sor - nyögtem. Ant felnevetett.
- Csini ruhában gyere az esküvőre, baby!

Deron - 23. rész

Sziasztok! Borzasztó sok ideig nem volt új rész, ne haragudjatok :/ Azt megígérhetem, hogy a leghosszabb szünet volt, dolgoztam kicsit előre, hogy tényleg 2-3 naponta új rész lehessen kint a nyáron :) Némi újítás, de úgy éreztem, csak így teljes a történet: mostantól néha egy-egy új szemszögből is láthatjátok a sztorit, kezdetnek Eizáéból, de ez folyamatosan bővül majd ;) (megírhatjátok, kiére vagytok még kíváncsiak) ezeknek egész fontos szerepe van, nem csak találomra ugrálok egyik szereplőtől a másikig. Remélem nem lesz zavaró, élvezze mindenki a nyarat, puszi! <3

A meglehetősen gázra sikerült beszélgetés után persze ott kerültem Kimit, ahol csak tudtam. Anthonyval bújtuk a pálya alaprajzát és igyekeztem magam mögött hagyni minden mást.  

   Walty állapota először stabilizálódott, aztán rohamosan javult, ahogy ő fogalmazott „azért, mert még egy futamot bizisten nem hagyok ki”. Andy pár nap alatt kikészítette idegileg a hotel dolgozóinak nagy részét, Eiza tovább szenvedett azzal, hogy próbálta elhitetni magának, hogy Zack nem az ő esete. Kaasia talált egy helyes Ferraris mérnököt és hirtelen gyanúsan megnőtt az érdeklődése a csapat iránt. Az életem ment tovább a normális kerékvágásban...

 Eiza:

- Zack az. – tátogta Kaasia, mielőtt átadta a telefont a kezembe. Nagy levegőt vettem, aztán megszólaltam:

- Nahát. Szia. – próbáltam úgy mondani, hogy tudja, hogy engem fikarcnyit sem hat meg, hogy felhívott.

- Eiza. – kedélyes volt a hangja és lelki szemeim előtt láttam, ahogy vidáman bólint. – Mit csinálsz ma este? – Rögtön a lényegre tér. Ezt egy kicsit… talán csak nagyon kicsit… de szeretem benne.

- Ma este… hát, nem hiszem, hogy ráérek. – húztam el a szavakat és közben játszottam a határozott és független nőt, akit annyian akarnak megszerezni, hogy teljesen tele randikkal a naptárja.

- Áh. – éreztem a csalódott lemondást a hangjában. Összeszorítottam a számat és lehunytam a szememet. Kaasia kutató tekintetét éreztem közben magamon. Megfordultam és biztatónak szánt mosolyt küldtem felé, de felvonta a szemöldökét, jelezve, hogy ezzel nem sikerült megtévesztenem.  – És… holnap? – megint a lényeg. Ez egyre kínosabb lesz.

- Nos, Zack… nem tudom. – köszörültem meg a torkomat zavartan. - Nem tudom - ismételtem, de éreztem, hogy közben a határozott nő imázs cukorként pereg le rólam. Zack mélyet sóhajtott. A szám hamarabb kimondta a szavakat, mint ahogy én azt szerettem volna: - Bár lehet mégis. Majd hívlak. - Rosszabb vagyok, mint egy tinilány. Elég a kisportolt teste és máris képtelen vagyok józanul gondolkodni... 

persze hozzátartozik az igazsághoz, hogy nemcsak a sportos testalkata, de úriember-mivolta is eléggé... khm... imponáló volt. Mint Hercule az elején...

- Te jó ég, megvetted az egész virágboltot! - nevettem fel, mikor megpillantottam a kétszáz szál rózsát, amik hatalmas, rendezett tömbbe voltak rendezve a nappali közepén. Akkor értem haza a futásból és nem számítottam rá, hogy már itthon lesz. 

- Megérdemled - dőlt mosolyogva hibátlan öltönyével az ajtófélfának. Sötétbarna haja tökéletesen állt, fekete szemei vidáman csillogtak.

- Ugyan már. Csak azért, mert huszonhárom lettem, még nem... - szabadkoztam, de akkor hirtelen térdre ereszkedett. Mintha zuhantam volna két emeltet. Úristen, most...? Most ő...?

- Nem, tényleg nem csak azért. - vigyorgott. - Eiza Houston, megtennéd, hogy hozzám jössz feleségül? - olyan szelíden kérdezte, mintha nem lenne biztos benne, hogy igent mondok. Akkor jutott eszembe, hogy nem egy csinos koktélruha van rajtam, hanem egy világoskék sportmelltartó rózsaszín tréningnadrággal, én pedig ki vagyok pirulva és le vagyok izzadva... de hirtelen mindez nem számított. Olyan nagyon boldog voltam...!

        Aztán mikor elmondta, hogy szerelmes a menedzserébe... azt hittem, megölöm. Nem voltam a tipikus megcsalt nő: nem rendeztem jelentet, nem kurváztam le az új nőjét, nem dobáltam ki a cuccait. Csak depressziós lettem és soha többet nem akartam látni... de nem voltam képes nem szeretni.

Szóval eszem ágában sem volt megint ebbe a hibába esni.

- Ja. Majd hívlak - ismételtem az emlékek hatására kissé hűvösebben és szívtelenül rányomtam a telefont. Kaasia csípőre tette a kezét.

- Ez meg mi volt?- vonta fel a szemöldökét.
- Hát... semmi extra, normális srác, de... ennyi.
- Ennyi - ismételte olyan cinikusan, hogy szinte fizikai fájdalmat éreztem. - Azért nyaljátok-faljátok egymást hetek óta minden egyes hétvégén...? Azért hívogat állandóan? Eiza, ez nevetséges.Volt egy köcsög expasid. Na és? Rengeteg ilyen eset van. Hány olyan nő van szerte a világon, akinek kiderült, hogy a férje hírhedt sorozatgyilkos...? Vagy akik megtudták, hogy vagy tíz éve csalja őket hatvanöt lánnyal vagy mittudomén. Nem akarok érzéketlennek tűnni, de egész olcsón megúsztad. Legalábbis nem éri meg még mindig magadat büntetni... sőt, mostmár ezt a szegény Zacket is azzal, hogy megtiltod magadnak, hogy boldog legyél más mellett. Ez egész egyszerűen nem logikus. - Mélyet sóhajtottam. Elegem volt a témából.
- Tudod mit, Kaasia? Igazad van - választottam a könnyebb utat és enyhe mosollyal jeleztem, hogy lapozhatunk. A szemeit forgatta.
- Tehát "menjünk csak tovább, nem érdekel mit mondasz" - fordította le hangosan. Nagy levegőt vett, valószínűleg azért, hogy tovább ragozza a mondandóját, de hálistennek szinte betört az ajtó: Andy megjött.
- Az a Hamilton-gyerek nem rossz! Esküszöm, nem rossz! - ismételgette köszönés helyett - Lent úszik a lelkem, de hát van egy felsőteste, meg kell hagyni...
- Van egy menyasszonya. Vagy már feleségül is vette...? - gondolkodott Kaasia hangosan.
- Kit érdekel? - horkant fel Andy - Gondolom jobb vagyok valami flancos fehér spinénél. - hátradobta hosszú, fekete haját és körülnézett: - Hol van a kedvenc hófehérkém? Meg akarom kérdezni, tudja e a csokifiú telefonszámát.
- Szabadedzés van, Andy. - feleltem én.
- Ó, állandóan ezek a kis köcsög versenyek - fújtatott mérgesen. Nem kezdtem el magyarázni neki, hogy a szabadedzést barokkos túlzással sem lehetne versenynek nevezni, csak elvigyorodtam.
- Na jó, ti beszélgessetek arról, hogy szerezze meg Andy Hamiltont Nicole-tól... én addig megyek, lassan vége az edzésnek és csak pár papírért jöttem vissza. - magyaráztam, felkaptam a halványsárga pulcsimat és választ sem várva hagytam ott őket.
      Épp láttam, ahogy Anthony leveszi a fejéről a fejhallgatót, gondolom pont az edzés végére érkeztem. Széles, szívtiprós vigyort villantott egy vihogó kis büféslányra, majd beletúrt a hajába. A szemeimet forgattam. Azért attól még, hogy jól néz ki, nem jön be mindenkinek.
- Heloka. Tannie vagyok. - pördült hozzá a lány csicseregve. Na jó. A tizennyolc éves korosztály környékén talán mégis mindenkinek bejön. Ahogy elhaladtam mellettük, még hallottam, amint Anthony belekezd a körülbelül ötfajta csajozós szövegének egyikébe, a lány meg indokolatlanul sokáig és hangosan nevet a poénjain. Gondoltam, viszek egy behűtött ásványvizet és azzal várom majd Deront az öltözőjében, de mikor beléptem...
- Zavarok? - kérdeztem döbbenten. A szőke lány hirtelen pattant fel, eddig az íróasztal fiókjait huzigálta ki. Kifújta a szemébe lógó hajtincset. Sötétszürke rövidnadrágjába törölte a kezét és nagyon ideges volt.
- Hogy...? - látszott rajta, hogy azért kérdez vissza, hogy időt nyerjen.
- Öhm... kihez van szerencsém? - próbáltam új megközelítésből rájönni, mi is folyik itt.
- Marcia. Marcia vagyok. - mondta gyorsan - De már... mindegy. - igazította a füle mögé a haját.
- És segíthetek...? - enyhe célzás volt arra vonatkozóan, hogy nem értem, mi keresnivalója a pilótám magánöltözőjében és hogy hogyan is jutott be.
- Jaj. Nem. Nem, köszönöm. Majd beszélek Doraval. - terelt zavartan és kisietett. Elgondolkodva fordultam utána.
- Deronnak hívják - dünnyögtem magamnak.
             Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Általában a rajongók és a túlbuzgó programszervezők szívesen mászkálnak olyan helyekre, amik nem éppen neki vannak kitalálva. Túl sokat amúgy sem agyalhattam rajta, mert Deron energiabombaként jött vissza a pályáról. Anthony levette a sisakot róla, de a maszkot már ő tépte le a saját fejéről és azon nyomban elkezdte levenni magáról az overallt.
- Eiza! - kiáltott oda - Mondd, hogy az a víz a kezedben az enyém! A kocsiban már teljesen felmelegedett, undorító volt. - Mosolyogva bólintottam és odadobtam neki az Eviant, amit hálásan kortyolgatott már két másodperc múlva. Vettem a levegőt, hogy megkérdezzem, ismer e valamilyen Marciát, de hirtelen megjelent valaki mögötte. Hunyorogtam, pont a nap volt a háta mögött, nem láttam, ki is az.
- Hé, Pilewicz, feltartottál! - mordult rá. Köpni-nyelni nem tudtam, de álmosan lusta hangjáról már megismertem, ki beszél.
- Kimi... én... - dadogott meglepetten Deron és olyan esdeklően nézett Icemanre, hogy nekem máris megszakadt érte a szívem.
- Jaj, be ne pisilj már, csak hülyéskedtem . - vágta hátba Kimi és gonoszkásan nevetett. Anthonyhoz fordult:
- Haver, miattad jöttem.Gyere már át este vagy amikor tudsz, a sajtótájékoztató után. - enyhült meg a hangja. Deron persze végig figyelte, mázli, hogy legalább a száját becsukta, különben a nyál is kifolyt volna rajta. Már nem tudom eldönteni, hogy csak az istenített pilótát látja benne, vagy képes volt beleesni az alatt a pár átbulizott éjszaka alatt ténylegesen. - Tényleg azt hitted, hogy ilyen gyökér vagyok? - kérdezte Derontól. Kimi is fura. Senkivel sem szokott így random viccelődni, vigyorogni sem nagyon.
- Tényleg gyökér vagy - vágta csípőre a kezét - Képes voltál elnézni, hogy szívrohamot kapjak, hogy a finnek büszkesége ki van rám akadva. - sóhajtott és elég lazának tűnt, de elég régóta ismertem ahhoz, hogy észrevegyem, hogy megremeg a hangja... jaj, Deron... Kimi szája alig látható mosolyra húzódott. - Ja és, Ant, hozd magaddal a félős pilótacsajodat is, nem ártana innia velünk egy felest, hogy végre ellazuljon. - cukkolta.
- Nem örülök neki, ha a pilótámat valaki le akarja itatni egy nappal az időmérő előtt - szóltam közbe mosolyogva. Persze Anthony megint nem tudta befogni a nagy pofáját: lemondóan fordult Kimi felé:
- Látod már...? Mondtam, hogy olyan, mint aki karót nyelt. - sajnálkozott látványosan. Mérgesen fújtattam.
- És tényleg - értett egyet elgondolkodva Iceman, de a szemei vidámak voltak. - Jöhetsz te is, Zack valószínűleg fent lesz úgyis...
- Ez túl sok mindenben nem befolyásol. - feleltem és próbáltam közönyösnek maradni, de mintha kissé megfagyott volna a levegő: mindenki fürkészően rám nézett. Nagyot sóhajtottam és Zack mindig fülig érő mosolya jutott eszembe... aztán Hercule. Minden olyan este, mikor hamar végzett, csinált nekem vacsorát. Több évig focizott Olaszországban és ez idő alatt beleszeretett az olasz konyhába... a szenvedély a gasztronómia iránt akkor is tartott, mikor visszaköltözött Londonba. Mindig...
- Eiza! - szólt erélyesen Deron. Francba. Megráztam a fejemet.
- Mondd, figyelek - vontam vállat. Gyanakodva nézett rám. Lassan kisimította a szemébe lógó hajtincset. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a mozdulatot Kimi és Anthony is végigkövette a tekintetével.
- Semmi, már lényegtelen - sóhajtott inkább és a bálványa felé fordult: - Te meg gyere le hozzám, ha akarsz valamit, ne én mászkáljak fel hozzád, Humor Herold. - szegte fel az állát, mire Kimi "ez igen" fejet vágott és biztosította Deront, hogy ennyire kemény lányt még sohasem látott, aztán váltott még pár szót Anthonyval, Deron pedig megveregette a vállamat és mutatóujjával előremutatva jelezte, hogy ideje lelépnünk.
- Na milyen az autó, csodalány? - érdeklődtem. Rögtön fény gyúlt a szemében, mint mindig, ha autókról volt szó vagy versenyzésről.
- Úristen, Eiza, szinte száll! Ez most remek. A leszorítóerő, minden egyes alkatrész meg én... mintha én is hozzátartoznék, basszus - lelkesedett nevetve. Imádtam, ahogy ilyen helyzetekben elkapta a szenvedély és ilyen gondtalanul beszélt valamiről. Jobban hasonlított huszonéves lányra, mint mikor Anthonyval telemetriai adatokat elemeztek gondterhelt tekintettel és csak számoltak órákon keresztül, hogy hol lehetne csípni még pár ezredet. - Azt akarom, hogy jól sikerüljön a holnap. Nagyon akarom - harapott az alsó ajkába elszántan.
- Szerintem tényleg jó lesz. Ezt érzem. - biztosítottam és kedvesen oldalba könyököltem. Elgondolkodtam, mikor eszembe jutott a szőke hajú lány, amint az öltözőjében keres valamit. Éppen kinyitottam a számat, hogy ismer-e bizonyos Marciát, de akkor hozzám fordult.
- Inkább meséld el, miért is beszéltél Hercule-el. Ja és még főképpen: mit. - helyezte magát kényelembe az öltözőjében található kis fotelben.
- Deron, inkább a holnapi versenyedre kellene, hogy koncentrálj - dorgáltam.
- És koncentrálok is. De tíz percnyi pletyka meg ilyesmi kijár, nem? Most kint ültem az autóban két órahosszáig, Anthony meg nemsokára jön, hogy megbeszéljük, hogy is megyünk holnap. Ne vond meg tőlem ezt a pár perces kötetlen beszélgetést, kérlek - nyögött fel és színpadiasan szenvedett. Hullámos haját a jobb csuklójára tekerte, majd gyors kontyba fogta a feje tetején.
- Csak felhívott. - mormoltam és kibámultam a csöppnyi ablakon...
   Pont abban a pillanatban csörrent meg a telefonom, mikor beléptem a kádba.
- A büdös kur... - kezdtem el káromkodni és elhatároztam, hogy meg se nézem, ki hív ilyenkor. Véletlenül pillantottam az iPhone-om kijelzőjére. "Hercule" Ijedten nyikkantam meg, majd azon mód beledőltem a kádba, hatalmas adag vizet kifröcskölve. Mihelyst felmerültem és kiköptem vagy fél liter habot, két kézzel kapkodtam kifelé, nehogy letegye a telefont, mire kiérek. Megint elcsúsztam, de a bal kezemmel pont kihúztam a felsőtestem, így végül egy apró csattanással a fürdőszoba fehér csempéjén landoltam. Rögtön a telefonom után nyúltam, nem törődve a sajgó térdemmel és lüktető bokámmal.
- Nahát, Hercule - vettem fel a telefont végre és igyekeztem minimalizálni a lihegésem.
- Eiza. Nem zavarlak? - Amint meghallottam a hangját, szinte fülig ért a szám.
- Zavarni? - nevettem fel - Dehogy. Én csak... én csak... fekszem. - és végülis tényleg. Meztelenül, kifacsarodott végtagokkal, csuromvizesen. De... fekszem.
- Akkor oké - és a kis kuncogás. A mosoly rögtön eltűnt az arcomról és könnybe lábadt a szemem, de mondjuk, hogy csak a fájdalomtól. Te jó ég és holnap futnom kéne Deronnal... mi sem lesz egyszerűbb ilyen térddel. - Eiza. Rég beszéltünk... rád gondoltam... aztán eszembe jutott, hogy... - nagy levegőt vett - érted. Miért ne hívhatnálak fel?
- Ja. Miért ne. - ismételtem, akár egy robot és már szinte az agyamba nyomtam a telefont, hogy jobban halljam. Remegtem már azért is, hogy azt halljam, ahogy levegőt vesz.
- Úristen, marharég hallottam a hangodat! Mesélj már, hogy vagy... minden rendben?
- Ja. - Már megint ja. Nem kellene többször mondanom. - Én csak... biztos hallottad, hogy Deron bekerült az F1-be...
- Ki nem? Egész London erről beszél. - megint egy kuncogás. Meg fogok halni. 
- Na igen. Vele utazgatok. - fejeztem be szűkszavúan és tudtam, hogyha Deron tudná, hogy mennyire örülök neki, hogy Hercule felhívott vagy hallaná, milyen vágyakozó hangon beszélgetek vele, bizony fejbevágna. Erősen. - És veled? - nehezen jött a kérdés. Ugye nem akar semmit mesélni róla meg a kis...
- Ó, velünk minden rendben. - vágta rá. Ha hasba rúgott volna, az sokkal kevésbé lett volna fájdalmas. Pár másodpercig kapkodtam a levegőt, aztán csak görcsösen szorítottam a telefont. 
- Ó. Remek - annyira nevetgélhettem őszintén, mint akinek körülbelül pisztolycsövet nyomtak a halántékához. Minden rendben volt, amíg meg nem ismerte azt a nőt. Az új menedzserét. Akkor aztán nagy szerelem és én mehettem... nos, mehettem amerre csak akartam. Hercule-t nem érdekeltem tovább.
- Tudod, Patrisha szinte a lelki társam vagy ilyesmi. - álmodozó hangja volt. Akkor hallottam utoljára ezt a hangot, mikor megkérte a kezem és utána egész éjszaka arról beszéltünk, milyen mosolygós gyerekeink lesznek... de a mosolygós gyerekek buborék módjára pukkantak ki... jobban mondva átlebegtek Patrisha fölé, nekem meg maradt a valóság: sajgó végtagok a hideg csempén. 
- Ja. Az... jó. - kényszerítettem ki magamból és önkéntelenül is eszembe jutott az a Sportrait címlap, amit kettőnkkel fotóztak és amin úgy néztük ki, mint minden irigyelt pár, akiknek meseszerűen tökéletes az élete.
- Na és te...? Fogadok, rengeteg pasi fekszik a lábaid előtt. - derűs volt a hangja. Neki nem kellett a fogát szívni ahhoz, hogy ezt megkérdezze. 
- Hm...? Ja, hogyne - kezdtem el feltápászkodni. - Van egy... nos, komoly kapcsolatom épp. 
- Ó, sejtettem én, hogy nem maradsz sokáig egyedül. - mondta vidáman - Ki az? Rendes srác?
- A legjobb. - legyintettem rögtön. Ki az? Jó kérdés. Ööö... - Zack. Zacknek hívják.
- Bekamuztad neki, hogy együtt vagytok Zackkel?! - ütközött meg Deron, így megakasztva a történetmesélésben.
- Hát... végülis... azért... nagyjából igen.
- Á, á, á. - állított meg Deron felemelt kézzel - Zack mindent megadna, hogy végre járjatok... azt mondod neki, hogy nem jártok. Hercule kidobott, neki meg már azt mondod, hogy jártok  Zackkel? Remélem te is érzed, hogy ez nagyon durván nincs jól - biccentette oldalra a fejét nagyokat pislogva.
- Öhm... talán tényleg nem.- nyitottam a számat, hogy valamiképp védjem magam, de akkor Anthony dugta be a fejét az ajtón:
- Deron! - rikkantotta el magát - Gyere fel velem. Megyünk az istenített Kimi Räikkönenhez!

Deron - 22. rész

 Sziasztok! Utoljára linkelem be, aki esetleg azóta kapcsolódott be, töltse ki légyszi EZT a kérdőívet, mindent köszönök :) Puszi <3



- Ez olyan, mintha most harcoltál volna ilyen izékkel. Ilyen... kutyák, tudod, amik... tudod... - gondolkodott Kimi, hogy is fikázza le az aktuális ruhát, amit felpróbáltam.
- Harci kutya? Pitbull...? - próbáltam segíteni, mire felragyogott az arca.
- Az! Pitbull, ezt akartam mondani. De tényleg olyan, nézd az alját. - A magas tükörben megfigyeltem magamat és igazat kellett adnom neki: a ruha tervezője valamiért jó ötletnek tartotta, ha az alját úgy alakítja ki, mintha huszonötezer WC-papír alkotná... vagy mintha egy pitbull tépte volna meg, Kimi szemlélete szerint ugyebár.
- Na, de most már igazán dönthetnél - mormolta türelmetlenül. Értetlenkedve meredtem rá.
- Ez az első ruha, amit felvettem - mutattam a pitbull-tépte rongyra zavartan. Bólintott.
- Azért mondom. - vont vállat magától értetődően. Hogy lehet ilyen türelmetlen...?
Különösebb gondolkodás nélkül dobott a kezembe egy középrózsaszín ruhát. Tényleg siettetni próbált. Dohogva mentem be a próbafülkébe. Oké, Kimi Räikkönenről van szó, de ha ennyire nem akar itt lenni, akkor egyszerűen menjen el vagy nem tudom... nyilván én se akarok sokáig itt időzni.
- Jaj, na nem - néztem a luxusszalon spotlámpákkal körberakott tükrébe. - Adj másikat! - kiáltottam ki. Válasz helyett egyszerűen elhúzta a függönyt, aztán...
- Kimi, az arcom húsz centivel feljebb van - sziszegtem és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt, amit alig fedett anyag: ilyen durván dekoltált ruha még sohasem volt rajtam.
- Igen, tudom. - nézett fel a melleimből és próbált úgy tenni, mintha nem értené, miért is mondom ezt, de közben a szája félmosolyra húzódott.
- Adj egy normálisat - sziszegtem. Engedelmesen lépett hátra és két találomra kiakasztott estélyit nyomott a kezembe, mintha nem méregdrága designerruhák lennének, hanem autómosórongyok.
- Na, hisztikirálynő, parancsolj. Addig szerzek öltönyt. - és az arca elárulta, mennyire van kedve ehhez. Épp egy halványzöld selyemruhát vettem fel, amelynek szörnyű csipkeberakásai voltak, mikor meghallottam Kimi hangját, amint épp a segítőkész eladóval ellenkezik. Gondoltam utánajárok, így kiléptem és megnéztem, mi a helyzet.
- Valamit, ami nem fényes - mormolta Kimi és látható undorral nézte az eladót, aki egy enyhén csillogó anyagú öltönyt tartott a kezében és egy kis kártya volt a mellkasára tűzve: "Segíthetek? Johnny".
- Uram, ha szabad megjegyeznem, mind a Hugo Boss, mind az Armani legutóbbi kollekcióit uralták az enyhén, nos... irizáló anyagok, igazán trendi és...
- Nem tetszik. - vágott a szavába Iceman, mire Segíthetek Johnny kicsit összeomlott ugyan lelkileg, de mosolyt erőltetett az arcára és a látványosan tenyérbemászós arckifejezésével együtt eltűnt, hogy hozzon egy újat. Kimi unottan vágta zsebre a kezeit. Megköszörültem a torkomat, mire meglepetten hátrafordult.
És rögtön felnevetett. Sértődötten néztem rá.
- Bocs, csak.. tudod, ez szörnyű. - vigyorgott még mindig. - Legalább öt évvel idősebbnek tűnsz. Vagy nem, legyen tíz. Legalább huszonötnek - bizonygatta.
- Huszonegy vagyok - vontam fel a szemöldökömet. Akkor először tűnt meglepettnek.
- Ó - mondta végül nem túl bőbeszédűen. - Hát... nem hittem volna. Azt hittem, tizennyolc körül vagy. De a huszonegy is gyerek még. - tette hozzá viccelődve.
- Szóval gyereknek nézel. - néztem rá rosszallóan.
- Csak hozzám képest - egészítette ki engedékenyen. Ja, persze, mert a mostani nő, akivel járkál, olyan sokkal lehet idősebb tőlem...! Visszatért Segíthetek Johnny, kezében egy újabb öltönnyel, ami végre mattfekete volt. - Na, vedd fel a másikat - pillantott rám Kimi, én meg engedékenyen tettem eleget a kérésnek, úgyhogy visszalépkedtem a próbafülkébe és közben azon gondolkodtam, milyen abszurd, hogy éppen Kimi Räikkönennel vásárolgatok. Az utolsó ruha pántnélküli volt, fekete és teljesen egyszerű, mindenféle fodortól és csipkétől mentes. Már akkor eldöntöttem, hogy nem keresgélek tovább.
- Ezt veszem - mentem ki egy másodpercre. Kimi a laza halásznadrágjához próbálta éppen az inget és az öltönyt. Egyszerre volt vicces és bizarr módon szexi. Megfordult és szemügyre vett.
- Biztos, hogy nem azt a rózsaszínt...? - kérdezte. A tekintetem elsötétült és határozottan ráztam meg a fejem. - Nos, rendben. Ez sem rossz. - törődött bele a választásba. Segíthetek Johnny Kimin igazgatta az ing nyakát.
- Hozok még egy ehhez passzoló nyakkendőt, aztán megnézheti, hogy esetleg... - kezdte, de Iceman egy legyintéssel belefojtotta a szót.
- Nyakkendő nem kell.
- De, Mr, azt hiszem... anélkül igazán nincs elegáns megjelenés... - és itt következett egy öt-hat perces egybefüggő védőbeszéd a nyakkendő mellett. Meglepetten láttam, hogy Kimi csak kifejezéstelen érdeklődést mutat és nem szól közbe vagy ilyesmi. Unatkozva szemügyre vette a szalon minden pontját, majd mikor Segíthetek Johnny egy megdicsőült szusszanással befejezte a beszédét, csak üresen elmosolyodott:
- Nem kell. - mondta. Láttam szegény Segíthetek Johnnyn, hogy tényleg feladta az életet, ha egyszer az is lehetséges, hogy valaki nem vesz fel nyakkendőt egy elegáns estélyre... - Elég csinos vagyok? - kérdezte Kimi, miközben egy utolsó pillantást vetett magára a tükörbe. A szememet forgattam, miközben az őszinte válasz egy egyszerű igen lett volna. A fülkéből felharsant a csengőhangom. Annyira siettem, amennyire a fekete estélyi engedte:
- Igen? - kaptam fel az ismeretlen számot.
- Deron... - recsegett a hangja és nagyon gyenge volt, de mégis...
- Walter! - a meglepetéstől szinte kiáltottam. Segíthetek Johnny rosszallóan nézett rám. - Ó, istenem, Walty. Hogy vagy? Hogy vagy...? Ó, Walt... - örömködtem. Elmondta, hogy igazán nem érti ezt a hisztit és hogy jobban van... legalább hatszor elkezdett szitkozódni, hogy most hétvégén nem lehet Barcelonában. Sokáig nyugtattam, hogy még a következő futamot is nyugodtan kihagyhatja, csak pihenjen... de maradtak kétségeim afelől, hogy ezt be is tartja majd.
- Walter... ki az a Marcia? - kérdeztem, megszakítva az addigi nyugodtan viccelődős hangulatot.
- Mara? Honnan tudjam? - a hangja lemondó volt, de nem tévesztett meg.
- Marcia - ismételtem nyomatékosan. - Szőke, alacsony... és a lányod.
- Na, Deron, most ne idegesíts mindenféle bulvárlapok által összehordott hülyeséggel. - felsóhajtottam és megbeszéltem saját magammal, hogy erre majd élőben térek vissza és akkor, mikor már kicsit jobb állapotban lesz.
       Akkor esett le, hogy lassan kezdek Kimi Räikkönen crew-jába tartozni, mikor a lakosztályom előtt egy pacsival és egy halvány mosollyal köszönt. Ha belegondolok, Fernandoval, a saját csapattársával se nagyon csinál ilyesmiket.
Bárgyú vigyorral az arcomon nyitottam be a szobámba, hogy lepihenhessek a holnapi estély és munka előtt...
  Persze nem jött össze. Mihelyst benyomtam az ajtót, már hallottam is a kiabálást a konyha felől. Mélyet sóhajtottam és elindultam felé.
- Észnél vagy? Tudtam, hogy hülye vagy, de ez... ez hihetetlen. - Anthony hangja. Valami tört.
- Mi van már? - mentem be és kérdőn fordultam a vitatkozók irányába.
A dühös Eiza és a még dühösebb Ant néztek rám.

- Ant azt hiszi, hogy rá tartozik a magánéletem. - sziszegte Eiza. Épp nyitottam a számat, hogy helyeseljek, hiszen velem kapcsolatban is volt már pár dolog, amibe beleártotta magát a mérnököm. Akkor azonban Anthony dühösen replikázott:
- Zack meg felköti magát miattad. Az már rám is tartozik, mert bírom a srácot.
- Istenem, felnőtt ember, majd túléli! - Eiza hangja szokatlanul bizonytalan volt, de még mindig nem értettem, mi is történt vagy miről van szó.
- Hé, hé, hé... - szóltam közbe, de ügyet sem vetettek rám és a konyhapult két oldaláról üvöltöztek egymásra. Nagy levegőt vettem és inkább a hálómba mentem, leterítettem a ruhát és úgy döntöttem, elmegyek zuhanyozni amíg a két méregzsák lenyugszik.
   Jó taktikának bizonyult, mert mire a sötétkék pizsamámban kimásztam az étkezőbe, már mindenhol csend honolt. Eiza eltökélten és szenvtelenül meredt maga elé, amíg meg nem hallotta ahogy megköszörülöm a torkomat:
- Á. Szia. - mondta akkor. Bágyadtan intésre emeltem a kezemet, aztán kihúztam egy széket és leültem vele szemben. Felkönyököltem. - Azt várod, hogy megmagyarázzam... - nyugtázta Eiza és kibontotta lófarkát, így szabadon omlott vállára aranyszőke haja. Nem is volt rá szükség, hogy bólintsak...
- Na. Hát annyi a lényeg, hogy Zack már abban a tudatban élt, hogy együtt vagyunk vagy mi... - nagyot nyelt. Felvontam a szemöldökömet. Én is abban a tudatban éltem, hogy együtt vannak. - de elmondtam neki, hogy erre esély sincs. - kerülte a pillantásomat.
- Eiza, dehát ezzel a sráccal semmi baj nem volt... vagy de? - álltam fel egy pohár narancslevet önteni magamnak.
- Öhm... nem. Nem. De... tudod. Nem volt... komoly dolog. - zavartan csavargatta a haját.
- Hercule óta senki se az. - feleltem és fürkészően vártam a reakcióját.
- Jaj, ennek semmi köze hozzá. - kényszeredetten elmosolyodott, aztán kinyitotta a száját, de meggondolta magát és inkább mégse mondta.
- Mit titkolsz? - kérdeztem rá összehúzott szemekkel. Sokáig csak nézett, aztán nagy levegőt vett:
- Beszéltem tegnap este Hercule-lel. - még mindig nehezen mondta ki a nevét.
- Jaj, ne. Akkor pláne ne mondd, hogy nincs köze ahhoz, hogy Zacket lekoptattad.
- Zack nem... Zack semmi komoly. - szajkózta újra, mintha magát is erről próbálta volna meggyőzni.
- Képtelen vagy újra megbízni a férfiakban, ez a nagy helyzet. Ismerd el, hogy Zackkel igen is jól érezted magad. Nem beszéltem még a sráccal, de tök jófejnek tűnik - tártam szét a karjaimat, mire Eiza felpattant.
- Hercule is annak tűnt! - kiáltotta. A tenyerébe temette az arcát. - Sajnálom, Deron. Tényleg. Bocsáss meg, én csak... nemtudom, legjobb lesz, ha lefekszem.
   Vártam egy kicsit... de később átmentem a szipogó Eizához egy szörnyű romantikus vígjátékkal és egy tábla csokival....


Andynek másnap is jó hasznát vettem, mert így legalább nem kellett ismeretlen fodrász kezei alatt szenvedni, hanem vele hülyültem. (Igazság szerint próbáltuk Eizát felvidítani, de ő többnyire csak mogorván ült a sarokban, néha egy-egy halvány műmosolyt eleresztve felénk)
- Én mondom, az a gönc bizony dög. Még éppenhogy felveheti egy magadfajta fehér luvnya. Ha kicsit jobb lenne, már csak fekákra lenne jó, vágod? - mutogatott a fekete ruhámra Andy. Felnevettem. - Mellesleg hol az az Armani modell, aki azt állítja magáról, hogy a mérnököd? - érdeklődött.
- Anthony? - találgattam. Eiza a neve említésére persze dühösen fújtatott. - Most biztos dolgozik, de este ő is jön erre a jótékonysági estre.
- Sosem értettem, miért hívják azt jótékonyságnak, hogy egy rakás gazdag embert szép és drága ruhákba öltöztetnek, aztán bezárnak egy luxushotel nagytermében. - dohogott Eiza, miközben ujjával kissé megigazgatta az Andy által hajába varázsolt hullámokat.
- Jótékonysági árverés is lesz meg minden. Gondolom azért. - válaszoltam, de csak egy felháborodott horkanással válaszolt, tehát nem hiszem, hogy túlságosan meghatotta a válaszom. Szemet kápráztatóan nézett ki a halványlila estélyiben és súlyos kristályfülbevalóival.
- Nem érdekel, csak végezzünk minél hamarabb. - simította le a térdén is a ruhája anyagát.
- Ja és amíg ti isszátok a drága piátokat eltartott kisujjal, én valami helyi eldugott kocsmában vedelem a sört. Elkényeztetett hipó-lányok. - rázta meg a fejét viccelődve rosszallóan Andy, miközben kihúzta a konnektorból a hajsütőjét. - Na, gyerünk, bajnoklány, vedd fel a rucid, aztán rohanjatok, így is késésben vagytok. - Igaza volt. Tizenöt perce lent kellett volna lennünk. Sietve cibáltam fel magamra a fényes anyagot, aztán karon ragadtam Eizát és mezítláb futottam vele a liftig, ahol gyorsan a magassarkúmba bújtam. Viszlát, kényelem!


Az eddigi legpuccosabb helyszín volt, kesztyűs pincérekkel, komolyzenével, kristálycsillárokkal és felhúzott orrú, sznob emberekkel. Az első félórában körülbelül semmi érdekes nem történt, azt leszámítva, hogy jó pár alapítvány vezetője odajött megköszönni azt, hogy eljöttünk. Eiza, én és Kaasia egy asztalnál próbáltunk nem látványosan unatkozni.
- Észreveszik, ha a hátsó kijáraton...? - kezdtem, de a sajtósom rögtön legyintett:
- Ne próbálkozz, Houdini. Ha hamarabb el mersz menni, szétrúgom a seggedet.
- Az bizony nagy veszteség volna. Hölgyeim. - bólintott az öltönyös Anthony, aki a semmiből tűnt elő, a tipikus baráti társaságával a nyomában: Zack, aki láttán Eiza szemei kidülledtek, a magas srác, akinek nem tudom a nevét, Mark Arnall és... Kimi Räikkönen a fekete hajú luvnyával.
A csajon egy mélyen dekoltált narancsszínű selyemruha volt, amiből éppenhogy nem buggyantak elő a szilikonmellei. A fogamat csikorgattam. Nincs okom féltékenykedni, de azért irigykedhetek valakire, akinek ilyen pasi jutott, miközben buta mint a föld, vagy nem...?
  Egy asztalnál ültük végig az aukciót, a műsorokat, a beszédeket... és műsorvezetők kínos próbálkozásait arra vonatkozóan, hogy viccesek legyenek. Akkorra már mindenki egyre többet nyúlt a pezsgők felé, miközben egyre jobban elszórakoztattuk egymást. Bernie bá is megjelent egy röpke pillanatra, hátat veregetni és megbizonyosodni arról, hogy 'istenien szórakozunk' (árnyalnám). Persze már két pezsgő elég volt ahhoz, hogy Zack kiheverje a tényt, hogy Eiza lekoptatta és rámásszon... nos, Eizára. Anthony tüntetőleg elfordult, míg a barátja csillogó szemekkel beszélt a lila ruhás személyi edzőmhöz. Épp meg akartam szólalni, hogy ugyanmár, Anthony ne vágjon ilyen szörnyen mérges képet, de akkor egy alacsony pincérlány állt meg előttünk:
- Miss Pilewicz és Mr. Räikkönen. - fontoskodva tűrte a füle mögé a haját - Várják önöket a színpad mögött. - Meglepetten egymásra néztünk. Ez a 'színpad mögött' helyhatározó elég fenyegetően hatott... mintha... beszélnünk kellene vagy ilyesmi... de ugye... ugye nem...?
- Ugye nem kell csinálnunk semmit? - kérdeztem Icemantől fojtott hangon, miután felálltunk és követtük a szőke pincércsajt.
- Nemtudom, de már mindegy, csak legyünk túl ezen az egészen. - morogta, de tudtam, hogy nem nekem szól a morgás, hanem a sznobságnak, ami jelen volt. - Nahát, ide ilyeneket is beengednek? - játszotta a döbbentet, mikor meglátta Sebastiant a többi pilóta gyűrűjében. Hosszúra nyúló haveri szívózás követezett..
Mint utólag kiderült, hála istennek nem kellett beszélnünk, ellenben az aukció folytatásának elárverezésre váró tárgyai lettünk. (Igen, a szervezők még mindig azt hitték, hogy van humorérzékük) Ezért aztán mindenki egy-egy táncra licitálhatott, a befolyt összeget természetesen az éhező gyerekeknek felajánlva. Értem a legmagasabb összeget egy japán üzletember ajánlotta és utána életem leghosszabb három és fél percét táncoltam le vele, az izzadt tenyerét fogva és állandóan feljajdulva, ugyanis folyamatosan rálépett a lábamra. Mikor vége lett a zenének, spuriztam is elfelé, de valaki elkapta a karomat.
- Szép pár lennétek - bólintott komolyan Kimi, aztán felnevetett. A szemeimet forgattam.
- Gondolom téged valami lotyó vett meg magának, így könnyű. - feleltem egy vállrándítással megtűzve. Válasz helyett előre mutatott:
- Nézd azt a nőt - intett a parkett másik oldala felé. Egy magas, vörös hajú, csodás alakú nő állt ott. Elnyomtam egy sóhajt - Na, az ő nagyanyjával táncoltam. Úgyhogy... - kacsintott, mire elvigyorodtam és elvettem a kezéből a poharat, amivel megkínált.
- Hiányolni fog a barátnőd. - vontam fel a szemöldökömet. Kifejezéstelen arccal meredt rám. - Modell, igaz? - tettem hozzá gyorsan, hogy érdeklődőnek tűnjek, ne féltékeny fan-picsának. - Merthogy meg van csináltatva a szája, a melle... meg minden. Gondolom kell a munkájához. Ezért gondolom, hogy modell - magyaráztam szerencsétlenül. - Meg... öhm... látszik is rajta. Ahogy viseli azt a ruhát... hát, neki aztán vigyázni kell, így, hogy a köldökéig ki van vágva. - úristen, be kell fogni a számat, tényleg túl sok volt a pezsgő. Lődd le magad, Deron, gyorsan! Kimi még mindig csak pislogott - Nem is tudtam, hogy az ilyenek tetszenek. Az ilyen... tudod, néhányan magamutogatónak hinnék... de... nekem szimpi. Ja. Tök... aranyos lány. Csak nem hittem, hogy az ilyenek tetszenek, de ennyi az egész - hazafelé pedig ha találok egy ásót, elásom magam, amilyen mélyre csak tudom. Egy utolsó mondattal azért próbáltam szépíteni: - De... szuperaranyosak vagytok együtt. - olyan őszinte volt a mosolyom, mint a sínre kötözött emberé. Kimi végre lehajtotta a fejét, elmosolyodott, aztán vidáman pillantott fel:
- Köszi. Kösz, Deron. De gondolom Sharira célzol. A csapatnak ír könyvet, azért beszélgetünk pár napig a hétvégén. Nem a barátnőm. - oldalra billentette a fejét, én pedig mindennél jobban vágytam arra az ásóra...

Deron - 21. rész

 Sziasztok! Sokára, tudom, de közeleg a nyár, így a két-háromnaponta feltöltött részek is :))) Puszi <3


- A lánya... - motyogtam, de inkább kérdésnek hangzott. Apa szintén döbbenten meredt rá. Idegesen kerülte a pillantásunkat, szőke haját hátravetette.
- Igen. - mondta gyorsan - Be lehet hozzá menni?! - pattogó hangon beszélt, mint aki hozzá van szokva, hogy a dolgok pörögnek és semmi lazsálás nincs.
- Még minket sem engedtek be, itt várunk olyan egy óra óta és... - kezdte némi torokköszörülés után apa, de egy nővér hangja félbeszakította:
- Marcia Bennington, igaz? - nézett a papírokra, miután fontoskodó hangnemben megszorította a szőke nő karját.
- Igen, már telefonáltam! - kapott az alkalmon Marcia és rögtön nagy levegőt vett, hogy el tudja mondani a magáét.
- Tudom, hölgyem, a kolléganőmmel egyeztetett. Bemehet hozzá - intett szívélyes mozdulattal a nővér, mintha a legtermészetesebb volna.
- Micsoda?! Már elnézést, de Bahreinben is majdnem hét órát virrasztottam a kórterme előtt és most is régóta itt vagyunk... eddig egy másodpercet sem engedélyeztek! - fakadtam ki. A középkorú ápoló felrántotta vékonyra tetovált szemöldökét, ezzel is kifejezve rosszallását, hogy a tizenévesnek kinéző kis bőrkabátos lányka kérdőre meri vonni.
- Ez meglehet - kezdte epésen - Ha maga is mutat közeli rokonságot bizonyító dokumentumot, valószínűleg önt is beengedi a főnővér. - recsegte és hátat fordítva sietett el. Mérgesen néztem Marciára, aki akkorra már be is csukta maga mögött az ajtót.
- Mi az, hogy a lánya?! - ültem le még mindig dühösen. - Miért nem hallottunk eddig róla?! Miért nem bukkant fel eddig egyszer sem? Most meg idejön és nyenyenye és rögtön beengedik, a francba, én beszélni akarok Waltyhoz! - idegbetegen szorítottam az öklömet. Apa nyugtatólag tette a vállamra a kezét.
- Gondolom volt rá oka Walternek, hogy ne mondja el nekünk... de... atyaég. Hát ezt én sem értem. - nézett maga elé látványosan tanácstalanul. Annyira felidegesítettem magam, hogy pár perc múlva felpattantam és inkább hazavettem, csak hogy lerúgva lábamról a bakancsomat eldobhassam magam Anthony mellé, aki változatlanul lelógó vádlival szuszogott a kislánykori ágyamon. Még mérgesen pislogtam párat... aztán elnyomott az álom.


- Deron. Kérsz vacsorát? - anya hangja. Meglepetten tápászkodtam fel kissé és álmosan pislogva próbáltam rájönni, hol vagyok és álmodok-e egyáltalán.
- Mmmm... - köszörültem meg az alvástól még kissé rekedt torkomat. - Aha. Úristen, Walty! - kaptam észhez, mihelyst minden emlék a helyére került, ami elalvás előtt történt. Olyan hirtelen ugrottam fel, hogy teljesen elfelejtve, hogy a kicsikori szobámban vagyunk sikerült lefejelni a plafont. - Azt a kurva... - rogytam le az ágyra, kezemet a fejemre szorítva.
- Jaj, drágám - ült mellém anya és elvette a kezemet, megvizsgálni a károkat a koponyámon. - Walterrel semmi sem történt az alatt a kétóra alatt, míg te méltóztattál végre aludni. Ellenben... - lopva az ajtó felé pillantott, majd megnyalta a szája szélét és megigazította mogyoróbarna haját - A főmérnököd... nos... igazán jóravaló srác.
- Anya! - szörnyülködtem - A munkatársam... és a haverom. Egy is elég lenne ahhoz, hogy ne úgy nézzek rá, mint potenciális pasira.
- Ez Chiltonnál nem zavart - húzta fel az orrát rögtön.
- Jaj. Tom... Tom... teljesen más - zártam le végül hebegve. Megvonta a vállát.
- Oké. Én csak mondom, hogy a tetovált, széles vállú, kidolgozott felsőtestű, szuperintelligens, szőke Anthony épp az imént ajánlotta fel, hogy megterít. Atyavilág - anyán látszott, hogy a tányérok és evőeszközök kipakolása nála egyet jelentett azzal, hogy Anthony a pasik lottó-ötöse és keresve sem lehetne nála jobb partnert találni a lányának.
- Anya. Minden ujjára tíz csajt kap. Hagyjál már. - forgattam a szemeimet.
- Jó, felfogtam. De mikor egy pillanatra bejöttem és ti meg aludtatok a rózsaszín ágyneműn egymás mellett... édes volt - pislogott sűrűn.
- Walter épp szívrohamot próbál túlélni, te meg egy selyemlepedőért vagy oda - emlékeztettem lemondóan.
- Szeretném, hogy jobban legyen, de attól még a világ nem áll meg. Ez kegyetlenül hangzik, de így igaz. - mondta komolyan. Nyitottam a számat, hogy közbeszóljak, de egy intéssel elnémított és folytatta: - Deron, látjuk, hogy nagyon... nos, érzékenyen érint ami történt. De azzal, hogy a kórházi folyosón kódorogsz két liter kávéval ébren tartva magadat... nem segítesz semmit. Tudod, hogy Walter is azt akarná, hogy holnap ugyanúgy repülj Spanyolországba és úgy küzdj, ahogy kell. Érte. - komoly csend telepedett ránk. Anya érzékelte ezt és gyorsan próbálta oldani a hangulatot: - Tudod, felírná a kis bőrnoteszébe, hogy "Deron ma olyan volt, mint egy kisangyal. Küzdött, mint egy oroszlán". Vagy ilyesmit. Tudod, hogy szereti a nagy szavakat. - nézett rám a végén. Elmosolyodtam. Igen, Walty tuti ilyen lenne. Éppen elhatároztam magamban, hogy a történtek csak megerősítenek és Walter miatt fogok küzdeni, mikor az ajtó kinyílt. Anthony dugta be rajta a fejét.
- Mrs Stenson, főztem egy teát, remélem nem probléma. Kitöltöttem, ki fog hűlni, ha... - mutatott le, de anya már fel is pattant.
- Megyünk már! - felelt az elvártnál azért jóval lelkesebben, mintha Ant nem teára, hanem a közös esküvőnkre invitálta volna. - Gyere, Deron - pillantott hátra anya és jelentőségteljes "ez-a-pasi-legyen-a-férjed" tekintettel utalt Anthonyra. Mélyet sóhajtva követtem...



- Fura Walter nélkül - sóhajtottam fel. Barcelona egyik legpatinásabb cukrászdájában nyaltuk az arcátlanul drága fagyijainkat másnap, a pályától alig párszáz méterre.
- Nyilván. De hallottad apukádat: már jobban van. Most pihen pár hetet... aztán jön megint a kis öltönyével meg noteszével. - vigyorodott el Anthony. Önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Nahát, a helyi macsó! - kiáltott fel Anthony váratlanul és vigyorogva integetni kezdett. Követtem a pillantását: Kimi sétált előttünk, mellette egy magassarkú cipős, hosszú, fekete hajú és nagyon barna lány, aki a telefonját nyomogatta.
- Struvio, mindig vicces vagy. - nézett fel Iceman a napszemüvegét felénk fordítva, de azért a szája félmosolyra görbült.
- Naa, megyünk? - kérdezte a lány a napszemüvege alatt mormolva, de tekintetét nem vette le a képernyőről. Mindenesetre a megtorpanás nem volt ínyére.
- Mindjárt. - vetette oda Kimi - Hé, Csipkerózsika! - szólt nekem, de nem csipkelődő volt a hangja, hanem gyengéd. Meglepően gyengéd. Főleg Kimi Räikkönenhez képest. Közelebb lépett és a cukrászdát az utcától elválasztó kovácsoltvas kerítésre könyökölt. - Hogy van Walter? - kérdezte halkan. Csak néztem rá, döbbenten. Hogy Kimit érdekli, hogy képes ezért otthagyni azt a valószínűleg kis ribancot, hogy ilyen tapintatosan nézzen rám... és megkérdezze, hogy van a második apám. Pislogtam párat... aztán reccs. Mindegyikünk a hang irányába fordult: a kezemmel akaratlanul feszülten összeszorítottam a tölcsért, amely morzsává és nagyobb tölcsér-darabokká illetve olvadt fagylalttá vált maszlagként folyt szét a kezemen. Anthony normál esetben kiröhögött volna és még képeket is csinál instagramra, hogy az egész világgal megossza, mennyire szerencsétlen vagyok... de most tudta, hogy nem vagyok hangulatban. Egy rakat szalvétát tolt felém és aggodalmaskodva nézett rám.
- Nincs jól - mondtam végül, egészen hosszúra nyúlt csend után.
- Tudok... segíteni? - egy totálisan meglepő kérdés Kimi Räikkönentől. A reakcióm azonban még meglepőbb volt:
- Ja, ha tudsz szívműtéteket eszközölni meg van pár szíved a raktárban. - és még mérgesen is néztem mellé. Egy másodperc múlva leesett, hogy idióta vagyok.
- Jaj, bocsi, nem úgy értettem, csak... - kezdtem mentegetőzni.
- Nem, tényleg hülye kérdés volt. - legyintett, majd felsóhajtott. - Bírom Waltert. - mondta végül, kis csend után. - Megdöbbentett, mikor hallottam, mi történt vele.
- Kimi... hé, megyünk? - kérdezte a lány, mikor nagy nehezen felnézett a telefonjából.
- Beszélgetek. - fordult hátra Iceman egy pillanatra kioktató hangnemben. Elakadt a szavam és azt hittem mindjárt meghallom a csajt, ahogy sipítva közli Kimivel, hogy egy bunkó, majd harcias 'hacsime' felkiáltással sípcsonton rúgja. Hát nem. Csak unottan visszafordult a mobiljához és tovább kopogtatta a képernyőt a műkörmével. Mintha semmi sem történt volna.
- Már egy kicsit jobban van - próbáltam összeszedni magam és közben Anthony kitartóan törölgette az ujjaim közül az olvadt fagyit.- Apa felhívott az előbb, tőle tudom. Az orvosok... - elhalt a hangom, ezért újra kellett kezdenem a mondatot: - Az orvosok szerint túl van az életveszélyen.
- Minden rendben lesz vele - szólt közbe Anthony és az immár megtisztított kézfejemre tette a kezét. Kimi halványan elmosolyodott, aztán levette a sapkáját, de csak hogy egy kis hajborzolás után visszarakhassa. A hosszúhajú lány látványosan topogni kezdett a fekete magassarkújában, jelezve, hogy "a francba is, menjünk már" Kimi hátrapillantott, aztán ellökte magát a korláttól.
- Na, akkor további jó nyalakodást. - elég kétértelmű volt, ahogy kacsintott. - Itt vagyok - mondta a csajnak.
- Ahhha. - válaszolta ő, miközben Kimi lazán átkarolta a vállát
- Üljünk be valahová kajálni.
- Oké. Megkívántam a tintahalat... tésztával. Olajmentessel... - hallottuk a hangját, miközben távolodtak.
- Olajmentes tészta... - csapott a homlokára Anthony. - És tintahal. Ha megkérdeznék, mit eszik szerintem egy ribanc, tuti pont ezeket mondanám.
- Hát... Kiminek minden bizonnyal tetszik - jegyeztem meg feszengve.
- Ja, mindig is az ilyenekre volt kattanva. - vont vállat. - Nem azt mondom, egy éjszakára megteszi, de...
- Ant...! - szörnyülködtem. Igen, tudtam, hogy ő is nagy játékos és szinte minden csinos lány név szerint ismerte, de akkor sem akartam arra gondolni, hogy ő is csak ennyit lát a nőkbe.
- Most mi? Tényleg. De gyereket nyilván nem egy ilyentől várok. Kimi meg igen. Ez az ő problémája. - magyarázta, miközben felállt, befejezettek nyilvánítva a fagyizást. Követtem a példáját, közben valami elkezdte piszkálni a fantáziámat.
- Anthony, hány ilyen "egy éjszakára jó" nő volt az életedben? - érdeklődtem. Megtorpant aztán zavartan elvigyorodott.
- Most komolyan, ez miért lényeges? - láttam, hogy nagyot nyel. Nem válaszoltam, csak kérdőn néztem rá. - Hagyjál már - indult el megint - Nem... számolom, vagy ilyesmi. Mire számítottál? Strigulákat húzok az ágytámlába?
- Azt nehezen, mert nagyjából kéthetente más ágyban alszol. - emeltem égnek a tekintetemet.
- Jaj. - nevetett fel.
- Nem válaszoltál. -emlékeztettem.
- Nem is fogok. De plusz egy már nem oszt- nem szoroz, úgyhogy nem muszáj csak aludnunk egymás mellett - és sugárzó mosolyt villantott. Walter szívrohama óta először nevettem fel őszintén. Előhalásztam a zsebemből a telefonomat, mert eszeveszetten csörgött.
- Ig...? - kezdtem volna, de máris el kellett tartanom a fülemtől a rikkantás miatt:
- Vonszold fel a csontos fehér seggedet, kisanyám, mert majdnem öt perce itt várok rád! - és le is tette.
- Nahát - sóhajtottam fel, majd Anthonyra pillantottam: - Megjött Andy...


Andy éppen magát nem zavartatva pakolt ki a szekrényembe a világ legtermészetesebb dolgaként. Kaasia a kórházba telefonálgatott, Eiza pedig Zackkel röhögcsélt a kanapén. Kezdtem úgy érezni, mindig az én lakosztályomat nézik a közösségi történések legfőbb helyszínének.
- Figyelem! - kiáltott fel Kaasia izgatottan. Mindenki abbahagyta, amit épp csinált éás a vöröshajú sajtósom felé fordult. Anthony is felnézett az újságból. - Walty már beszél is! Csak nagyon gyenge, de már sokkal jobban van! - örömködött. Hirtelen úgy megkönnyebbültem, mintha mázsás kő esett volna le a szívemről. Nem is tudtam, mit mondjak, de egy másodperc alatt elöntött a boldogság. Tudtam, hogy tartozik majd egy magyarázattal, hogy ki az a Marcia és miért nem tudok róla semmit... tudtam, hogy sokáig még csak pihen majd és közben szitkozódik majd, vágyakozva pillantva az öltönyére és a kis noteszre... de a lényeg az volt, hogy jobban van... és még jobban lesz. És máris egy életvidámabb Deron tudott így elsietni a pilóta-eligazításra.
  Majdnem elkéstem, de az utolsó pillanatban még beestem. És már csak Mattheo mellett láttam helyet. Próbáltam nem látványosan sóhajtani, miközben leereszkedek mellé.
- Hé, fagyiskislány. - Kimi hangja. Felkaptam a fejemet. Intett, majd levette a hátizsákját a mellette lévő székről. Nem mondhatni, hogy túlzottan sajnáltam, hogy Mattheot ott kell hagynom. Kimihez érve megeredt a nyelvem és hirtelen egy percben elmondtam neki mindent: hogy Walty jobban vagy és úristen-de-jó, hogy jobban van mert én már olyan-nagyon-izgultam, hogy mi lesz vele... és csak beszéltem, mint egy tizenegy éves... hirtelen hallgattam el. Kimi azonban meglepetésre csak nézett és nem mondta, hogy legyek szives szerezni egy töltött revolvert és fejbelőni magamat.
- Örülök, hogy jól van. Meg annak is, hogy te is. - mondta végül. Nem volt ugyan túl bő szavú, de ez a lényegen nem változtatott: egy kicsit érdekelte, hogy vagyok.
- Köszönöm - suttogtam, pont mikor Charlie beszélni kezdett. Közben Kimi fekete hajú csaján (?) járt az eszem. Charlie aranyosan beszél, de annyira monoton hangon, hogy a gimis földrajzórákat juttatja eszembe... márpedig azon figyeltem legkevésbé. Inkább a tintahal körül forogtam a gondolataim. Ant szerint Kimi ilyen egyéjszakásokra mozdul. Sőt, egyszer a mérnököm kifejtette, hogy valószínűleg pont ez az, amiért nem túl sikeres a párkapcsolatokban. Lopva oldalra néztem: épp szelíden vette szemügyre a terem rejtett sarkait, aztán békés póló-szél piszkálgatás következett. Nem olyannak tűnik, aki vadul csajozik minden éjjel.
- ...valamint mindenkivel találkozunk reményeink szerint a holnapi gálaesten - fejezte be megnyerő mosollyal Charlie. Jaj, ne. Tényleg. Kaasia említett valamit... gonosz dolog tőlem, hogy a jótékonysági esteket is utálom... de nem erről van szó,  szívesen adakozok, tényleg. Csak ne kellene estélyiben rohangálni fel-alá. Már tárcsáztam is állandó stylistomat...
- Mondhatod, de néha dolgozni is hagyhatnál - nyávogott a telefonba Anthony.
- Ant, gyere el velem ruhát venni - kértem. Szinte beleremegett a mobilom hangszórója teátrális sóhajába.
- Hallod, most kezdtük el beszerelni az új légterelőket. - ellenkezett.
- Biztos, hogy nem tudsz eljönni...? - kérdeztem szomorúan.
- Hidd el, bébi, szívesebben nézném, ahogy átöltözgetsz valami puccos próbafülkében... de ilyen az élet, nekem csak ez a motorolajas kamra jutott. - mondta színpadiasan, majd vonalat bontott. Kissé lehangoltan vettem tudomásul, hogy most vár rám egy ruhanéző-túra Anthony nélkül, aki talán az egyetlen olyan személy volt, aki ezt élvezetessé tudta tenni a látványosan vicces eladónőkkel való flörtölésével, a ruhákkal való ökörködésével és a meleg-stylist hangjával, amin mindig majd' bepisiltem a röhögéstől. Megfordultam. Kimi még mindig előttem állt. Meglengette a kezében tartott slusszkulcsot:
- Mehetünk? - kérdezte és feltolta orrára a jellegzetes napszemüvegét. Körülnéztem, hogy biztos hozzám beszél-e. Rajtam kívül már csak Pastor és Romain beszélgettek hátul, de láthatóan őket észre sem vette Iceman.
- Öhm... menni? - biztos én vagyok a hülye, de haljak meg, ha értem, mire gondol most...
A mobilomra mutatott.
- Ruhát akarsz venni, nem? Nekem meg kell egy öltöny. Szóval, mehetünk, vagy még álldogáljunk itt pár percet?

Deron - Hírek

Hellóka :) Nemsokára jön a teljes rész, kedvcsinálónak hoztam pár cikket (van benne lényeges utalás, kíváncsi vagyok, meglátja e valaki ;D) Puszi <3





BRÉKING: A legendás menedzser életveszélyben!

A sportág egyik legmeghatározóbb üzletembere, Walter Bennington a tegnapi nap folyamán szívrohammal került kórházba, ahol azonnal életmentő műtétet hajtottak rajta végre. A kórház több információval nem szolgált, de meg nem erősített hírek szerint délután átszállították Londonba, ahol a kórházi ellátás is megfelelőbb.

    Walter Bennington Deron Pilewicz menedzsere, aki már kora reggeltől (egyes források szerint már hajnali négy órától) a kórházban virrasztott főmérnökével együtt. Lapunknak nem kívántak nyilatkozni, de azt megerősítették, hogy a menedzser miatt vannak a helyszínen.

  Természetesen minden változást tudatunk majd Önökkel, addig is lapunk a legjobbakat kívánja Walter Benningtonnak!

                                                                 /Daily Letter, Angol napilap - Sport rovat/

Kimi Räikkönent egy titokzatos nővel látták tegnap éjszaka!

   A Ferrari finn világbajnoka bizony nem unatkozik! Egy hete még arról szóltak a hírek, hogy esetleg túlságosan is közel került versenytársához, Deron Pilewcizhez, mostanra azonban ezek a pletykák megdőlni látszanak, tegnap éjszaka ugyanis egy magas, fekete hajú nővel fotózták, amint láthatóan élvezik egymás társaságát, majd együtt távoznak.
   A hölgy kilétét illetően már több variáció szárnyra kapott: egyesek szerint egy amerikai playmate, Jennifer Waherbite, mások ezt cáfolva azt tartják valószínűnek, hogy egy finn újságírónő, Natta Miltuonen. Azt is rebesgetik, hogy esetleg egy harmadik nő, néhányan ugyanis egy osztrák teniszezőnő profilját vélték felfedezni a nem túl jó minőségű képeken. A fotókat a galériánkban tekintheti meg, ha bármilyen információja van a hölggyel kapcsolatban, kérjük tudassa!
       Nem véletlen egyébként, hogy Pilewicz most semmiképpen sem Räikkönennel van elfoglalva, hiszen a gyerekkora óta karrierjét egyengető Walter Bennington életveszélyes állapotban van éppen Londonban, valószínűleg vele foglalkozik a Lotus üdvöskéje, ahelyett, hogy a köztudottan szoknyapecér világbajnok után futkosson. Kérdés, hogy ehhez az új barátnőhöz (?) mit szól majd. Vagy túlragozták kettőjük kapcsolatát és igazából semmi sincsen köztük...? Ez még a jövő zenéje...
                                                                           /bulvaron.dk/sport/raikkonen-es-a-t-n /





Ki kicsoda a boxutcában?
   A rovatban minden nap egy-egy boxutcai dolgozót mutatunk be három héten keresztül. Lassan a végéhez közeledik a sorozat, de még előtte bemutatjuk nektek a Lotus egyik zsenijét, Deron Pilewicz főmérnökét, Anthony Struviot!

              Anthony Benjamin Struvio 1988. május 4-én született Walesben. Édesapja Marz Struvio, dán építészmérnök, édesanyja Henriett Gloswald, jogász. Anthony hamar kitűnt a gyerekek közül hihetetlen észjárásával és matematikai tudásával, úgyhogy a Netrick EC. gimnázium matematika-fizika tagozatát elvégezve rögtön az ország legjobb műszaki egyetemére vették fel, ahol már az első évben készített munkái iránt érdeklődést mutatott jónéhány cég. Szinte ki sem tette a lábát az egyetem kapuján, a Lotus máris megszerezte magának és két évig dolgozott Kimi Räikkönen mérnöki csapatában. A finn távozásával együtt ő is maga mögött hagyta régi állását és az újoncot már főmérnökként várta - ő volt Deron Pilewicz.

             BS: Meglepődtél, mikor megtudtad, hogy egy nő is tesztel majd?
  Anthony: Először végiggondoltam, hogy ha egyszer pilóta, akkor szigorú diétán van és az edzések miatt biztos fitt is, szóval csak reméltem, hogy jó csaj lesz (nevet) Viccet félretéve: én már előtte is hallottam itt-ott Deronról, kíváncsi voltam, tényleg olyan ügyes-e ahogy mondják. Nos, tényleg...

              BS: Milyen vele dolgozni?
 Anthony: Deron különleges lány, ilyen nők nem mászkálnak tucatszámra. Elhivatott, céltudatos és telhetetlen. Tipikus versenyzői mentalitással rendelkezik, de nincs is ezzel semmi gond. Már az elejétől kezdve jól kijövünk egymással, mivel nagyon sok időt kell együtt töltenünk, ez azért elég pozitív dolog. Szinte mintha a kishúgom lenne. Örülök, hogy ő a pilótám és senkire nem cserélnem. Kell ennél több?

              BS: A rajongói oldalunkon egy hónapja téged szavaztak meg a legdögösebb dolgozónak. Hogy érint ez téged?
 Anthony: Őszintén szólva sért, mert a telefonszámomat bezzeg nem osztották meg nyilvánosan, hiába szavazott rám egy rakat lány, akik szívesen felhívnának.(megint nevet) Egyébként meg nagyon örülök neki, tényleg. Hé, ha ezt olvassa egy csaj, aki rám szavazott: gratulálok, édesem, hibátlan az ízlésed! Valamiért a lányoknak tetszik a tetkó, ez lehet az oka.

              BS: Deron a magánéletébe is beavat téged? Páran elkezdték találgatni, kivel is alakul a kapcsolata... olyan nevek is felmerültek, mint Kimi Räikkönen vagy Tom Chilton. Talán te vagy az egyetlen, aki tudja az igazságot...
 Anthony: Igaz, hogy nem egyszerű munkakapcsolat a miénk, de ezzel semmiképpen sem szeretnék visszaélni. Deron Pilewicz az első olyan pilóta, akinek a főmérnöke lehetek, de nem csak ez köt hozzá: mint mondtam, sokat vagyunk együtt, mindketten elég messze a családunktól... így nyilván nagyon sok olyan dolog van, amit megosztunk egymással. Ezeket ő biztosan nem adná tovább senkinek, tehát én sem szeretnék még csak utalni sem semmire, pláne nem a sajtó által generált kamu-szerelmi szálakra. (mosolyog)

                                                                                /BenaSports.com/ki-kicsoda-a-boxutcaban/

Deron - 20. rész

- Kaasia, valamit félreértettél - mondtam. De inkább csak hallottam a hangomat, mintha nem is én beszéltem volna. Furcsán csengett, rekedt volt. Hiába volt fülledt a levegő, a hideg végigtáncolt a gerincemen és összerándultam. - Nem. - mondtam megint, mintha azzal, hogy a tagadószót kihangsúlyozom, meg-nem-történtté tudtam volna tenni azt, amit a sajtósom mondott. A kezem remegett és mikor hátraléptem, meg is botlottam.
- Deron! - kiáltott fel Anthony és abban a percben teljesen mindegy volt, hogy egy perce még üvöltve küldtük egymást a picsába. Elém lépett, kezembe adta a pulóveremet, majd a farmeremet is: - Gyorsan öltözz fel. Hozom a kocsit - mondta halkan és már fel is kapta a slusszkulcsát, majd egy másodperc alatt kint termett. Remegő kezekkel próbáltam átöltözni, miközben Kaasiára pillantottam:
- Mi történt...? - kérdeztem kiszáradt torokkal és ebben a kérdésben valahogy benne volt minden: mégis hogy történhetett, hogy az ötvennégy éves, rendszeresen úszó és tökéletes formában lévő menedzserem szíve egyik pillanatról a másikra... úgy dönt, hogy... nos, szívrohamot kap...? Mikor történt és mit mondtak eddig? Miért pont vele történik ez...?
- Még ott voltunk bent a csapattal, segítettem pakolni Siegennek, Walty pedig ott téblábolt és örült nagyon neked. Mondta, hogy szédül és hányingere van, de közben mosolygott meg... - elcsuklott a hangja - meg minden. Nem gondoltuk, hogy nagy a baj. Adtam neki hányinger-csillapítót és jobban érezte magát. Aztán sokszor a mellkasára tette a kezét, de azt mondta... minden oké. De akkor már Siegen meg a többiek is aggódtak és Natja kihívta végül az orvosi csapatot. Öt perc múlva ott voltak, de... addig... úristen, Walty fuldoklott, a földön feküdt és... szörnyű volt. Hívtak mentőt meg minden, de egy órahosszáig csak sírtam még. Annyira ijesztő volt. - Addigra már az én szememet is szúrták a könnyek. Walter Bennington...


...a nappalinkban ültünk. A házunk mindig is szép nagy és ügyesen berendezett volt, de - annak ellenére, hogy anyagi fedezet lett volna rá bőven - mindenféle felesleges luxust nélkülözött. Nem volt olyan, mintha most fényképzeték volna nálunk a "Szép otthonok" magazin legutóbbi címlapját, nem volt uszodaméretű medencénk a kertben és a legnagyobb extrát is a szobámban lévő csigalépcső jelentette, amit a hétéves énem imádott (de sajnos szó szerint... emlékszem, rengeteget ölelgettem a korlátját, sőt párszor meg is nyaltam - utólag nem igazán találok erre magyarázatot) és az volt az első alkalom, hogy találkoztam Walterrel. Apa ölében ültem és éppen zsirkrétával rajzoltam, ők pedig beszélgettek. Először figyelemre sem méltattam (bár hozzátartozik, hogy Walty tipikusan olyan férfi, aki nem igazán tud mit kezdeni a gyerekekkel - a gügyögés elképzelhetetlen számára) csak mikor már hallottam, hogy rólam van szó.
- Peter, tudom. Kicsi még. És tudod, hogy el sem hittem volna, ha pár éve valaki azt mondja nekem, hogy én leszek az, aki könyörög majd azért, hogy egy nőt menedzseljen... öhm... kislányt - és zavartan nézett előbb rám, majd a félkész rajzomra, ami egy elég gyérül sikerült napocska volt akkor még.
- Walty, öreg fiú - húzott kissé feljebb az ölében apa és kissé visszább fogta a hangját: - Semmit sem szeretnék jobban, minthogy Deron is odalegyen az autókért... most oda is van... de ki tudja, meddig lesz ez így? Lehet, hogy később ő is elkezd babázni... ruhák, fiúk... tudod, hogy megy ez - vont vállat, annak ellenére, hogy Walter felhúzott szemöldökkel tudatta vele, hogy nem, fogalma sincs, hogy megy ez. - Meg aztán... az asszony soha nem menne bele. Tudod, milyen - szűrte a fogai közt.
- Mibe nem mennék bele? - csicseregte anya, aki a legjobb pillanatban lépett be egy tálca csokis sütivel. Mohón kaptam utána, anya hiába kiáltott rám... és persze megsütöttem az ujjam. Azonmód bömbölni kezdtem, anya pedig átvett a saját ölébe. - Ajj, kis butuskám, had nézzem... hmm, nem vészes... naaa - simogatta a fejemet töretlenül.
- Na, még mindig biztos vagy benne, hogy ezt akarod? - kérdezte apa Waltytól, aki szinte fintorogva figyelte a könnytől csatakos arcomat és a hajamban lévő rengeteg csatot. Erőt vett magán és megköszörülte a torkát.
- Nos, igen. Katarzyna... a lányod nagyon tehetséges. - nézett anyára. Anyát mindig gyönyörűnek tartottam, de akkor különösen szép volt, ahogy szemei megvillantak, közelebb húzott magához és hosszú, barna haját dühös mozdulattal igazította a füle mögé:
- Ezzel meg mit akarsz?! - kérdezte indulatosan.
- Naa, drágám. - tette a kezére a sajátját apa megnyugtatóan - Menedzselné Deront. Már most... figyelj... Walty a legjobb és...
- Szó sem lehet róla! - kiáltott fel anya és úgy pattant fel velem, mintha attól félne, hogy Walty egyszerűen kivesz a kezéből és a hóna alá csap, majd elmegy. - Peter, megengedtem, hogy gokartba üljön! Végignézem, ahogy össze-vissza töri magát! Ennyi épp elég! Peter, nem hiszem el! - és már ő is sírt, nem csak én.
            De Walty továbbra is megnézett minden egyes versenyt, amin részt vettem, elővette a bőrrel bevont noteszét és mindig írogatott bele. Akkor is öltöny volt rajta, mikor a verseny egy eldugott liverpooli poros pályán volt megtartva és a legjobban öltözött embereken is kinyúlt reklámpólók voltak... a pókerarc, a notesz, az öltöny... és maga Walty mindig ott voltak.
Újabb két év eltelt, mire megint előhozakodott az üggyel. Anya pár napig tartotta magát, aztán megtörve engedte meg, de akkor gyúlt aggódó fény a szemében... akkor fogta fel, mit is jelent ez... és azóta is látom ezt az arckifejezésében, ha a versenyzés szóba kerül. 
  És Walty betartotta az ígéretét: minden más versenyzőt visszamondott és minden pénzét, erejét és idejét az én karrierembe fektette. Lassan olyan lett nekem, mint egy második apa.


A kórház folyosóján hangosan csattogott Kaasia római saruja, ahogy futott mellettem. Egy orvos éppen útbaigazított minket és kerestük a megadott kórtermet. Anthony látta meg először, de megragadta a vállaimat.
- Valószínűleg nem lehet látogatni - mondta rendreutasítóan.
- Engedj! - fakadtam ki és próbáltam menekülni a szorításából. Erre sietett hozzánk egy nővér.
- Segíthetek? - kérdezte némiképp félve. De kapva kaptam az alkalmon.
- Bent van. Walter Bennington. Látnom kell.
- Ó, sajnálom - mondta rögtön aggodalmasan és még a papírjait is hajtogatni kezdte - De ez nem lehetséges. Én vagyok beosztva Mr. Benningtonhoz és az állapota még válságos. Pillanatnyilag nem tudunk többet tenni érte... de látogatókat semmiképpen sem fogadhat.
- Ne! Kérem, ne csinálja! Csak egy percre... egy percet adjon vele! - könyörögtem.
- Sajnálom - ismételte nyomatékosan - de erre nincs lehetőség. - Ha az állapota nem romlik délutánig, arról lehet szó esetleg, hogy átszállítjuk Londonba. Maximum az átszállítás közben láthatja. - próbált mégis segíteni valahogy. Látva kétségbeesett arcomat, letette a mappát a kezéből és gyengédebb hangsúlyra váltott: - Drága kislány, alig pár órája tolták ki a műtőből. Higgyen nekem, semmit sem érzékelne a jelenlétéből, de a fertőzésveszélyből már elég komolyan, az immunrendszere ugyanis most harmatgyenge. Jöjjenek vissza később. Menjenek a recepcióra és kérjenek valami enyhe nyugtatót a kislánynak. - nézett Kaasiara. - Figyeljen a barátnőjére. - biccentett Anthony felé, majd elsietett. Akkor észleltem, hogy a főmérnököm egész végig megnyugtatólag tartotta kezeit a vállamon.
- Majd én hozok - indult el rögtön Kaasia.
- Na. Leülünk, gyere - fogott kézen Ant és a tipikusan csúnya kórházi műanyagszékekhez irányított. A koszos falnak támasztottam a fejemet és éreztem, hogy könnyek csorognak az arcomon. Anthony többször is próbált mondani valamit, de végül csak erősebben szorította a kezemet. És vártunk.
  Vártunk két órát... aztán négyet... aztán hatot...
Már majdnem hét órahosszája ültünk ott összetörve, alig pár szót szólva, mikor megtudtunk valami új hírt Waltyról. Egy kistermetű arab orvos tört angollal magyarázta, hogy ugyan kicsit rosszabb talán az állapota, de Londonban jobban el tudják látni, ezért egy óra múlva mentőhelikopterrel átszállítják. Úgyhogy további háromnegyed órát ültem ott, immár Anthony pulcsijában (vacogtam a kórház légkondija miatt), mikor végre nyílt az ajtó és kitolták Waltyt.

  Ijesztő. Ez a szó jutott először eszembe. Iszonyatosan sápadt volt, mindenhonnan csövek lógtak ki belőle és egy lélegeztetőmaszk is volt rajta. Walter... akit, ha jobban belegondolok, nem is láttam még öltöny nélkül vagy nem tökéletes frizurával... most öregnek és gyengének tűnt. Annyira sok mindent akartam mondani... de abban a pár másodpercben, míg eltolták előttünk, teljesen megnémultam. Még legalább öt percig ültem ott, csak utána esett le, hogy miért néz rám várakozva Anthony: mert már nincs mire várni.
- Talán mégis hazamegyek veled - mondta csendesen. Kábán bólintottam és hagytam, hogy magához öleljen.
                  London külvárosában laknak anyáék. Egy igazi, nyugodt kertváros, közepesen híres emberekkel. Tipikusak a magassarkúban gyerekeik mellett szaladgáló anyukák, a mindig grillpartikat szorgalmazó ex-sportoló apukák, az iPhone-nal rohangáló tízéves gyerekek és a mindig rendszeresen kutyakozmetikába járó négylábúak. Alapvetően vidám hangulatú minden... csak nem pont ma.
- És melyik kórházba vitték pontosan? - köszörülte meg a torkát apa. Némán egymásra néztünk Anthonyval.
- St. Guinewra. - válaszolt ő.
- Egyetek, pihenjetek egy kicsit, aztán elmehetünk. Megnézzük, hátha van valami jó hír már róla - apa hangja bizakodó volt, de a bizakodás nem ragadt át ránk. Már egy jó órája ültünk az asztalnál.
- Tessék - tett le elénk anya egy-egy tányérnyi tejszínes csirkét - Remélem szereted. - érintette meg Anthony vállát.
- Ó, persze. Köszönöm, Mrs Stenson. - dőlt előre Ant fáradtan. Anyán láttam, hogy máris megvette magának a főmérnököm kilóra. Anthony igazából akármilyen nőt el tud bűvölni, úgyhogy ez várható volt.
- Én nem kérek. - toltam el magamtól - Inkább megyek most, majd ti...
- Deron, ne csináld már. - ellenkezett apa - Egyél. Tudod, mit? Elmegyek Waltyhoz most én. Telefonálok, ha van valami... ti majd jösztök később, csak könyörgöm, egyél már. Így is csontsovány vagy - rázta meg a fejét lemondóan. - Majd jövök, drágám - puszilta meg anya feje búbját, elvette a kabátját és már nyitotta is a bejárati ajtót. Lemondóan ültem vissza és mérgesen döftem a villámat az áruló csirkemellekbe...
        Anthony nagyjából fél perc alatt aludt el az egykori gyerekszobámban (vicces volt, ahogy a rózsaszín selyemtakaróba fújta a fejét és a lábai nagyjából már térdtől lelógtak az ágyamról) ezért inkább nem ébresztettem fel, hanem csak kocsiba ültem és a St. Guinewrahoz hajtottam.
   Apa kint ült a folyosón, elcsigázottan nézegetett valami sportlapot.
- Na...? Valami? - ültem le mellé, de megrázta a fejét - Tessék, gondoltam kellhet - nyomtam a kezébe egy nagy kiszerelésű kávét. Köszönömöt biccentett, aztán elmesélte, mennyire örültek a tegnapi második helyemnek. Épp ott tartott, hogy anya hogy ugrott a nyakába a célvonalhoz érkezésem pillanatában, mikor hirtelen elhallgatott és kérdőn nézett valakire a hátam mögött. Megfordultam. Alacsony, bronzbarna bőrű, hosszú szőke hajú nő állt előttem.
- Elnézést, Walter Bennington itt van? - mutatott az ajtóra napsütötte kezével. Csak tétován bólintottam.
- Öhm... ismeri esetleg? - köhintett apa társalkodó-stílusban. A nő érdeklődve húzta fel a szemöldökét és csak utána válaszolt:

- Áh. Marcia Bennington vagyok. A lánya.